Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-03 / 18. szám
(2) 18. szám. 1914. Május 3. Mihály még tegnap megadta választ, A Nap szerkesztőségéhez a következő levelet intézvén: Tekintetes Szerkesztőség! A Nap legutóbbi számában Az ínség riadója címen közölt cikkre van szerencsém értesíteni a tek. Szerkesztőséget, hogy a képviselőházhoz intézett kérvény aláíróinak azon állítása, mintha városunkban az iparosok s a munkások rettenetes helyzetükben éheznének, nemcsak túlzott, hanem tendenciózus is. Jellemzi a helyzetet, hogy a kérvény száz s egynéhány aláírója közül mintegy harmincán háztulajdonosok, többen állandó foglalkozással bíró kincstári munkások. Igaz az, hogy az utóbbi évek pénzügyi és gazdasági válságai igen súlyosan érintették a kisipart s főként az épitőmunkásokat. Az ő helyzetük a legrosszabb, de még mindig távol áll az éhségtől, mert ha önállólag nem is boldogulhatnak, mint segédmunkások alkalmazást nyerhetnek. Sokkal jobb helyzetük van a kérvény aláírói nagyobb csoportjának, kik napszámos munkából élnek. Városunkban kiterjedt szőlőművelés s belterjes gazdálkodás van, tehát munkahiány nincs, sőt inkább munkáshiáuy. Aki pedig éhezik, az bizonyára megragad minden alkalmat nehéz helyzetének leküzdésére. De ismétlem, munkáséhségről beszélni sem lehet, csupán a kisiparosok nehéz helyzetéről, akik elvégre napszámba még sem mehetnek el. A kisiparosok helyzetével szemben tehetetlenül állunk, mert rajtok ínség munkával sem lehetne segiteni, — amire nálunk a kiterjedt szőlőművelés folytán szükség sem volna, — s az ő helyzetük az általános közgazdasági viszonyokkal s azoknak javulásával van szoros kontaktusban. Ez évben — hisszük, sikerülni fog a kormánynál a magyarláposi vasútvonal kiépítésének megkezdését kieszközölni s ez talán fordulópontot fog jelenteni városunk közgazdasági s szociális életében. Egyebekben pedig hangsúlyozom, hogy a mi városunkban sem rosszabbak a viszonyok, mint az ország bármely városában, sőt kedvezőbbek. Nagybánya, 1914. május hó 1. Megkülönböztetett tisztelettel Makray Mihály polgármester. A vértetü elleni védekezésről. Jablononovszky József, a budapesti rovartani állomás igazgatója Szatmáron, a napokban vetített képek kíséretében szemléltető előadást bát is elragadta s nemsokára ketten álltak a kis kapu sarkánál és kutatták a zaj okát. A fölfordulást egy csomó gyermek okozta, a kik indiánüvöltéssel kisértek egy keszeg embert, a ki egy horpasz lovat vezetett, melynek hátán egy pirosruhás majom verte a dobot. Az ember rettentő magyarsággal hirdette a cirkuszelőadást. A ló nagyokat horkant, fújt és fogát mutogatva, hátra-hátra nézett a majomra. A majom fintorgatta a pofáját és a dobverővel fenyegette az ingerkedö gyermekhadat. A látnivaló által felkavart vihánczoló jókedv minden épkézláb embert kicsalt a kapuk elé . . . Beszélgettek ; nevettek . . . Olyan volt a falu, mint a méhkas rajzás előtt. Mindenkiben felburjánzott a kíváncsiság s úgy látszott, hogy -este erővel se lehet senkit otthon tartani . . . * * * ... Este, nyolcz óra tájban megindult a nép a faluháza felé . . . Kölönte Mózsi bá sem maradt otthon, hanem szépen fölvette ünneplő ruháját s meghajolt az asszonyi akarat előtt . . . Ment, le az utcán, a mint illik, néhány lépéssel az asszonya elütt és a vén asszony, a tojásos kosarat cipelve, csoszogott utána . . . A faluháza előtt már nagy gyülekezet zsibongott . . . Sokan voltak, a kiknek ántréra nem telt és ezek ott settenkedtek az alacsony ablakok alatt, hátha láthatnának valamit ... A fizető publikum nagy része már benn ült a padokon ... A gerendás, agyagpadlós szoba nem volt földiszitve . . . Egy nagy kartonfüggöny jelezte csak, hogy valami rendkívüli történik, de az se NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE tartott a vértetüről s az ellene való védekezésről. Az alábbiakban — anélkül, hogy a vértetü bonctanával annak életnyilvánulásaival foglalkoznánk — egyedül a védekezésről emlékezem meg s az almafa kérlelhetetlen ellenségének kiirtására ajánlott módokat hozom mindazok tudomására, akik e tanulságos előadáson részt nem vehettek. Mint minden sebre gyógyító hatást gyakorló főtényezőt, a tisztaságot kell első sorban felhoznom. Tudjuk azt, hogy a piszok a baktériumok s igy a betegségek csirájának a legkedvezőbb fészke, a rovarok biztos rejtekhelye s azok petéinek legjobb védőbástyája. Tehát a gyümölcsös mindenkor tisztán tartandó. Második követelmény az, hogy a gyümölcsöst a levegő járja. Elzárt sürü gyümölcsösben nemcsak a betegségek terjedhetnek jóban, de a baj felismerése is szinte lehetetlen. Téves hit az, hogy sürü gyümölcsösben több a gyümölcs, mert a tapasztalat már beigazolta, hogy ott, ahol sűrűn vannak ültetve a fák, nemcsak kisebb mennyiségű, de főleg összehasonlíthatatlanul rosszabb minőségű termést adtak. A fattyúhajtások kiirtandók, minthogy azok hasznot úgy sem hoznak s ezeket a vér- tetü örömmel keresi fel. A fatövében előállott repedések gondosan betömendők, nehogy a szél következtében lehulló vértetü ezen repedéseken keresztül a gyökérzetre vesse magát, ott észrevétlenül pusztítson. Ez alapvető védekezési módok után áttérek az eddig bevált szerek ismertetésére. Szükségesnek tartom már itt megjegyezni, hogy óvakodjunk lelketlen kereskedők hirdetéseitől, kik nagy hangon ajánlják biztos szereiket, mert ezek kizárólag a hiszékeny közönség zsebének kifosztására törekednek. Maradjunk meg a tapasztalat által kiváló szernek elismert kátránynál. Ha azt vesszük észre, hogy a vértetü a gyümölcsösünket megtámadta s a sebhelyek fáinkon jelentkeznek, vágjuk ki óvatosan a sebet az élő részig, a seb kerületét is tisztogassuk meg s az igy előállott helyet sürü kátránynyal kenjük be. Az igy bevont sebhely a vértetü további pusztításait megakadályozza, ha ott esetleg újólag fellép, a fekete alapon könnyen észrevehető s onnan kézzel eltávolítható. Mint bevált szer különösen fiatal gyümölcsösökben, jó szolgálatot tesz a dendrin és dohány extract is. E szerek beszerzése azonban nagyobb befektetést igényel s igy fiatal fák permetezésénél csak ritkán nyer alkalmazást. Meg kell jegyeznem, hogy e szerek használátánál nagy gond fordítandó a permetező anyag kellő erősségére. Ha az gyenge, éppen annyit használ mintha vizze! permeteztünk volna. A kellő erősség mellett még szappan is szükséges a permetező anyaghoz, miután az igy jobban tapad. Az általánosan használatban levő meszeléstől óvakodnunk kell, nem azért, mintha ez ártana a fáknak, de a vértetü fellépése esetén még a leggyakorlottabb szem is alig ismeri fel a bajt, már pedig azért meszelni, hogy a kisebb kártevő elleni védekezéssel, egy a gyümölcsöst megölő kártevő elszaporodjék, igazán nem érdemes. Ezek volnának röviden azok a védekezési módok, melyeket Jablönovszky igazgató előadása alapján a gyümölcstermelő közönség figyelmébe ajánlhatok s úgy az egyesek, mint az ország által termelt gyümölcs jó hírnevének épségben tartása érdekében felette kívánatosnak is tartok. Kívánatosnak tartom azt is, hogy azok a községek, amelyek gyümölcstermeléssel kiterjedtebb mértékben foglalkoznak, forduljanak a rovartani állomáshoz (Budapest II. Intezet-u, 1. sz.), hogy vidékükön a vértetü elleni védekezésről részletes előadás tartassák. Rendek. Vasárnapi levél azokról, akiket szeretünk szeretni, de nem érthetünk. Megfigyeltem Önt, kedves Asszonyom, Ma- rossy Aranka előadásán és láttam, hogy Velence nem nagyon érdekelte Önt! Ennek a szünet alatt kifejezést is adott és mig elszívtunk együtt egy cigarettát az emeleti mellvéd előtt s néztük a foyer gyérszámu közönséget, azt mondta nekem, hogy Ön lelkesen agitál minden kulturmunka mellett és Marossy Adélnak is gyűjtött híveket, de jobb szeretné, ha nem Velence, nem Róma, nem Athén s nem is Páris kerülnének a tudományos előadások szőnyegeire, hanem más, közelebb fekvő, szociálisabb témák. Ez a kijelentése tetszett nekem, mert mindig reális, egyenes és törekvő, gazdasági szellemben élő asszonynak ösmertem s mig én arra gondolok, ha Velence lagúnáit látom a filmen, — hogy be szép s be jó a szókkal játszani! Kristály Velence — kék szelence . . . s paloták dús románcai . . . Addig, nos, addig Ön arra gondol, ha két édes, apró szőke kisfiát itthonn hagyja s az urával kimegy oda, a lagúnákra, marad-e az ezer korona havi előirányzatból annyi, hogy a gyerekeknek ajándékot is hozzon haza? S mig én arra gondolok, hogy milyen vágyak burjánzanának ki a lelkemből a Medi- cisek palotái alatt, vagy Desdemona szobáiban: Ön arra gondol, Bikszádi telkükön fölépithető-e a Palazzo Reale miniatűr mása? S mig én verset tudnék Írni egy gyöngynyakékhez, vagya Szt. Márk templom mozaikjairól, ön először is a reális értékük után tudakozódik: s hogy mennyi ma a gyöngyök árfolyama? S mig én mesélnék a közönségnek a lelkek, vagy önmagam lelke mélységeiről, Ön azokról szeretne mesélni, hallani, akik nekünk, a mi fogta át egészen a szoba harmadát Maradt még annyi nyitott hely, a hol elfért a pénztári asztal s mellette a czirkuszos család, és a kocsis. A kocsis tudott magyarul, de az ur nagyon keveset és az asszony semmit se . . . így a kocsisra maradt, hogy megkösse az egyességet és mérlegelje, vájjon hányán jöhetnek egy csirkéért, vagy egy kosár tojásért ... Az ántré úgy alakult ki, hogy egy csirke két jegyet számított, tiz tojás egyet és a sonkák nagyság szerint négyet, ötöt. Aki pénzt adott, annak húsz krajczárba került, de pénzt kevesen adtak. Kölönte Mózsi báék is bejutottak, sőt felül is fizettek egy csomó tojást, a miért igen jó helyet juttatott nekik a kocsis, közvetlenül a függöny előtt ... A többiekkel eggyütt ők is nézték a függönyt, a mi mögött két lámpa égett ... A szobában még csak egy dróton lógó lámpa pislákolt és nem volt valami nagy fényesség a nézők között, a kik beszélgetve várták az előadást . . . A mikor úgy látszott, hogy nem jő már senki, a cirkuszos család elvonult a függöny mögé... A kocsis kiment az ajtón s nemsokára bevezette az egyik lovat a szobába , . . Ebben a pillanatban szétnyílt a függöny, kilépett a házaspár kockás trikóba öltözve és a majom dobolni kezdett. Általános meglepetés moraja zúgott a publikum között . . . A kockás ur most előlépett, mélyen meghajolt és elkezdette a mondókáját: — »Tizdelt helgyek és urakok 1 Mosdan előadva lesz, előszer, enyim ló csinálik komédia! Meklátolsz, övé lábája nem rugik! ... Másodszer, enyim felesig Pabrika Jancsi színház csinálik s élőadva lesz Geaoféfától az ő szomorú tertenet 1 Háromszor, a májom csinálik vicc és a redenetés kigyó kiveszink ládából 1 . . . Nem félni; nem ehes; nem megeszi senki! . . . A publikum feszült figyelemmel hallgatta a különös beszédet s mikor a cirkuszos elvégezte és meghajolt, viharos kacagás hangzott a padokról, de csak addig tartott, a mig az ösztövér lábszáru ember a lóhoz nem lépett . .'. Mikor megfogta a kantárszárat, a nézők csak úgy lopva mertek lélegzetet venni. A czirkuszos pattogtatni kezdte az ostorát. A ló meghajolt, azután két első lábát feltette egy fatönkre, amit a kocsis eléje gurított. Tetszett a mutatvány . . . — Mijen jámbor! . . . mijen jámbor! — sugdosták az asszonyok A ló lelépett a fatönkről, körben megfordult és a parancs szerint lefeküdt a földre. Lábai égnek álltak s a czirkuszos egyenkint meglóbálgatta, azután odafeküdt a ló hasára. A ló nem mozdult; »lábája« valóban nem rúgott. Fejét elengedve feküdt, mintha élet se volna benne s az emberek összenéztek: — Milyen jámbor! — mondották ők is. A ló fáradt volt s olyan jól érezte magát a földön, hogy nem akart felkelni, hiába pattogott az ostor . . . Végre a kocsis, az ur, az asz- szoDy oldalt fordították, a majom belekapaszkodott a fülébe a szegény ló riadtan ugrott föl és ugyancsak fújt a majom felé, a ki idejében elvonult az egyik sarokba.
