Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-11 / 2. szám

Nagybánya, 1914.

Január 11. — 2. szám

XL. évfolyam.

NAGYBANYA ES VIDEKF

NAGYBANYa

MEv

TÁRSADALMI HETILAP.

\SÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

INTIK! JVUIJNUDZEJNT VASÁRNAP

’60

ssi Arak :

E.oésí

4 K. Negyedévre 2 K. 20 fillér. =====

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: révész cr^Lisros.

Szerkesztőség s kiadóhivatal : Felsóbányai-utca 20. szám. alatt. = TELEFON SZÁM NAGYBÁNYA 18: =

Pénzin u leink.

A múlt év súlyos viszonyai között az ország minden részéből csak a nehéz gazdasági válságok hire jött felénk. Mi is a terméshiány s a gazdasági válság mellett ennek mintegy természetes járulékaként az ipari munka s építkezés hiányának nehézségeit szenvedtük át. Mindenütt a nagy felmondásokat s tőke bevonásokat hallottuk panaszként, miért is csak megnyugvásunkra lehetett, hogy a mi helyi intézeteink nem éltek a felmondás a tőkebevonás súlyosító eljárásával, hanem arra dolgoztak, hogy az átmenet lehetőleg nyugodt legyen. Jól tették! Hiszen ez egyik főtényező a gazdasági válságok mérséklésére s romboló hatásának enyhítésére. Sajnálattal hallottuk nemcsak az ország más vidékeiről, de a közel fekvő Szatmárról, hogy igen sok intézetnél a kir. ügyész közbelépésére volt szükség a nagy, úgynevezett uzsora-kamatszedés megfékezésére, de elismeréssel kell lennünk, hogy a mi intézeteink ettől távol állottak s a régi kölcsönöknél, ha azokra a feltételek pontosan megtartattak, a kamatláb nem változott az uj kölcsönöknél és késedelmeseknél a negyedévi Ve esetleg 1%-nál többel nem emelkedett, dacára, hogy a fővárosi nagy intézetek ugyanezt, sőt többet vettek s igy a mi intézeteink az úgynevezett visszleszá- mitolásoknál meddő munkát végeztek, de

helyesen tették, mert hiszen az a hivatásuk, hogy a közönség gazdasági érdekeit védjék.

Sajnálattal láttuk a fővárosi hangzatos cimü uj intézetek azon tülekedését, hogy még külön házilapjaikban is a vidéki betétesek s különösen a tisztviselők bizalmát a vidéki intézetek iránt mintegy lerontani s magukat mentsvárként a betétek átforgatására igénybe vétetni ajánlgatták akként, hogy a vidéki betéti-könyveket bevonni, szolgálatukat felajánlották. Nem szép az ilyen eljárás, nem helyes, sőt sokszor kárra vezet. Hasonló például szolgálhat, egy nagy bank a vidéki takarékpénztárak központjának deklarálta magát, s az eredmény csak a vidékiek károsodása lett, miért is legjobb eljárásra szolgálhat az, ha megtakarított tőkénket olyan közvetlenül ismert helyi intézetekbe helyezzük el, melynek vezetőségében nemcsak megbízunk, hanem azt ellenőrizni módunk is van, miért is általánosságban, ajánlV'íj^k, hogy akinek módjában van tőkét félre tenni, igyekezzék a helyi intézeteknél részt szerezni, hogy beavatkozása legyen az ellenőrzés és a kezelésbe befolyni.

Örömmel látjuk, hogy a pénzintézeti vállalkozás fellendült, de ezen fellendülés önkéntelenül is vonta maga után a szerencse próbálgatást azáltal, hogy kellő alap és anyagi erő nélkül, tisztán egyéni érdekekből is alakultak intézetek, de ezek ellenében helyesen jár el az államhatalom, hogy uj törvénytervezetével igyekszik korlátot vetni, de ezen korlát legyen erő.*, azonban ne emelkedjék az auíonomiku- körön túl, mert igy könnyen eshetik az ellenkező végletbe, már pedig a pénz nem tűr korlátot, s miként a viz, természetes súlyánál fogva foly arra, hol folyásának gátja nincs.

Elődeink a Városi Takarékpénztárban óhajtottak egy ily közgazdasági tényezőt létesíteni. Mi, ha egyes emberileg kimagyarázható tévedésekbe is esett, a mi közgazdaságunknak egy fő erőssége kell, hogy maradjon. Ennél, a mai nehéz helyzet ha a vezetőséget kényszeríti is a jövedelmezőségre nagy súlyt fektetni, amint a viszonyok engedik a maga szociális céljaiban magasztos Nagyszebeni Általános Takarék- pénztárt kell, hogy irányítójául elfogadja, mert a nagyszebeni szászság mintegy biztosítékát bírja ezen intézetben, amely céljául nem a részvényesek érdekét tekinti, hanem a közszolgálatot, midőn kimondja, hogy célja a tőke gyűjtésnek szolgálni s mindenkinek megtakarított pénze gyors, biztos s kamatozó elhelyezésére alkalmat nyújtani és azáltal a munkásság és takarékosság szellemét elvetni még oly csekély é3 magukban véve a közforgalomban terméketlen, apróbb összegeket összegyűjtésük által hasznot hajtő forgalomba hozni s lehetőség szerint a dologi hitelt elősegíteni.

Az öreg zsidó keszkenője.

— Irta: Révai Károly. —

Utszélen áll egy fakereszt és rajta A kiszenvedett Krisztus képe lóg;

Amint fejét a Megváltó lehajtja,

Följajdulnak a hozzátartozók.

E kép előtt jár mindenféle fajta:

Vásáros nép, keresztények, zsidók És mind fölnéznek a Jézus sebére,

Honnan gyöngyözve folydogál ki vére!

Kétezer éves bús legendák kelnek A képből jámbor utasok elé;

A keresztények kalapot emelnek,

Zsidók nagy búsan pillantnak felé Nézik, hogy forró könnyei peregnek A zsoldosnak, ki szivét átdöfé,

S hogy zokog minden: ég. föld és a tenger, Mert kiszenvedett a nagy Isten-ember!

S mig áhítattal nézik a keresztet Az utón járó jámbor utasok:

Egy ifjú bajnok nagy szemet meresztget S a legendáról dalolásba fog.

A gyűlölettől egész teste reszket S istenkáromló szavakat susog;

Lantját veri, mig kopottá nem vásik S dalokba önti vad káromkodásit.

Cseng-bong a dal: »hamis szerétéiről*,

S hogy betlehemi jászolunk vitás;

»Hazug legendák« beszélnek csak erről,

Mert a Megváltó nem is O, — de más. »Csalárd mesét koholtak a keresztről S a gyöngyöző vér, — az is csak csalás! Csak ki a népet, mint szájhős megójja,

Az igazán az ember megváltója!«

. . . A nép megdöbben s oda csúszik térden, Hogy imádja az Isten szent fiát,

Kihez a lelke már kétezer éven Keresztül mindig hozsannát kiált.

Egy vén zsidó állt velők az utszélen; Egyszerre csak a tömegből kivált: »Megálljatok I« — szólt s meglebben kendője, Hogy a keresztről a sárt letörölje . . .

A bujdosó karácsona.

— Irta: Szikla. —

Gyászos idők szomorú emléke!,. Jer, pillantsunk sápadt, halovány orcádra, könnyes szemeidbe . . . Nyitsd fel a nagy sírbolt ajtaját, lássunk eltemetett fájdalmat, titkolt keservet .. .

. . . 1849-et írtak .. . Karácson volt akkor is . . . Sötét, gyászos, szomorú karácson . . . Nem tudni, vájjon a halottak emlékére, vagy karácsoni örömre gyujtották-e a gyertyákat? . . A szeretet és béke karácsoni angyalai helyett sötét hollóseregek szállongtak, keringtek a havas harcmezük, a pusztult falvak, a lerombolt városok fölött ... A temetőkben szokatlan nagy számmal szaporodtak a sírok, emelkedtek uj fejfák, uj keresztek. A nagy csatatereken sirfalvak települtek. Most mintha a kemény, jégszivü tél megszánta volna s hóból fehér szemfedelet szőtt rájuk, ki is csillagozta apró hópihékkel . . .

Te vigalmas, békés, szelid karácson! Miért jöttél f Talán az öröm is keserűbbé lett, mert fájó, égő sebek szakadtak föl érkezésedre a sziveken. A te szép fehér orcád is gyászba burkolA tegjotój és a tegtarhisafcb drtiszalas lámpa, Húzott drőtszáitai 75% árammegtakarrtáa.

&aptertá vStenysisrotóss éZtoteiíbeR, viHanyfetepetess és a MAGYAR S3EMtRS-SS8BttEF4IÖVH-i«, Budapest fL, Tirtz-hBnt 38.8*iMfea ß