Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1914-03-01 / 9. szám
(2) 9. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1914. Március 1. van a maga oka. Mert elsősorban a községi intelligens elem nagy része be sem juthat a falu képviselőtestületébe, lévén annak alapfeltétele az adó, meg a választás. De meg nagyobb szabású kultur intézmények megalkotásaira a legtöbb község nem is képes, elég anyagi teher ránézve a törvényes adók teljesitése. Az államtól se lehet kívánni, hogy minden kultúrintézményt a maga erejéből létesítsen. Keresni kell tehát a módokat, amik lehetővé teszik a falvak fölvirágoztatását, de nem oly elszigetelt, elkülönített módon mint eddig próbálták, hanem úgy, hogy az egész állam egy testté forrjon össze, az érdekkapcsok nyúljanak át a legnagyobb távolságokon is. Olvastam egyszer Hunyár Algernon egyik tanulmányát, melyben az angol, a francia, meg a német községi közigazgatást hasonlitgafja össze, mértékül adagolva a magyar községi viszonyokhoz. Német mintára a községek szövetkezését javasolja Hunyár Algernon, például hozva föl, hogy a községek összeállása egy-egy közös feladat teljesítésére nálunk sem ismeretlen. Itt van a körjegyzői, a körorvosi, körállatorvosi stb. intézmény szereplése, mely jól bevált s helyébe senkinek sem jut eszébe másat ajánlani. Épen ilyen módon társulhatnak egyes községek más kultur vagy közgazdasági feladatok teljesítésére is, melyeket egy község anyagi viszonyai miatt nem teljesíthetne. És az ilyen módon csoportosítása, összefoglalása, illetve szövetkezése a községeknek a közgazdasági intézmények létesítésének céljából minden nyugati államban megtalálható. Nem uj dolog tehát, az egész külföldi minta készen mutatja be azt eredményeivel együtt, csupán annyi dolga van a magyar törvényhozásnak, hogy azt a mi speciális viszonyainkra alkalmazva átdolgozza. Ezzel a lépéssel azután óriásit lépne a magyar közszabadság úgy, mint a magyar közműveltség. Rácz Pál. Műtej a kolozsvári piacon. — Visszaélés a Rigler féle növényi tej rovására. — (Saját tudósítónktól). Kolozsvár, 1914 február 26. Bejárta már a világot dr. Bigler Gusztáv kolozsvári egyetemi tanár nagyjelentőségű találmányának, a növényi tejnek a hire, mely az állati tejet mindenben tudja pótolni. Naponként halljuk itt Kolozsváron, hogy mily nagy mennyiségű műíejel fogyasztanak Amerika néhány nagyobb városában, de arról semmit sem halottunk, hogy Kolozsváron, vagy másutt Magyarországon árusitják-e már a növényi tejet ? Mindössze az Unio-utca egyik házának kapuja fölött tűnik fel egy tekete tábla, mely erre vonatkozóan mond valamit. A táblán arany betűkkel a következő felírás olvasható: Részvénytársaság a prof. dr rigler-féle NÖVÉNYI TEJRE VONATKOZÓ SZABADALMAK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE. — AkZIENGESELLSCHAFT ZUR BEWERTUNG DER PATENTE DER PROF. DR. RIGLER- ISCHEN PFLANZENMILCH. Egyebet akarva sem lehetne hallani a Rigler- féle növényi tejről s mivel ez a mindenkit érdeklő dolog nyilvánosan — a fenti táblafeliraton kívül — nem szerepelt, önkéntelenül kételkedni kezdtünk a találmány értékében. Pár héttel ezelőtt azonban hirdetések jelentek meg a kolozsvári lapokban, hogy: »Növényi tej kapható a következő üzletekben . . .« és az utcák, terek, házszámok egész serege volt fölsorolva. Rápillantva a hirdetés első két szavára, ki gondolna itt Kolozsváron, a nagy találmány szülőhazájában másra, mint Rigler professzor műtejére? Elmentünk tehát pár nappal a hirdetés megjelenése után egyik jelzett üzletbe, ahol tejet nem, de azt a felvilágosítást adták, hogy »csak árultuk a műtejet, de már nem áruljuk.« Rósz jel. Ha jó volna a műtej, most is árulnák. Több boltba kellett bekopogtatnunk, mig egyben kaptunk műtejét, egy fél litert 6 fi.lérért. Nem drága. De megízlelés után könnyen megállapítható volt, hogy ez a fehéres s inkább a szürke felé hajló hig kotyvalék annyira áll a tejtől, mint Makó Jeruzsálemtől. Ez már gyanút keltett bennünk, hogy ez nem lehet a Rigler-féle növénytej. Még egy utolsó próbát: forraljuk fel. A Rigler tanár tejéről ugyanis köztudomású, hogy a forralásnál épugy bebőrösödik, mint az állati tej. Ez ugyan nem bőrösödött. így tisztába jőve, hogy hamisitvány- nyal van dolgunk, napirendre tértünk a dolog felett, mig a ma reggeli lapok szenzációs közleményeit nem olvastuk. Kiváló érdekességénél fogva itt adjuk egyik lapból az egészet: Mióta dr. Rigler Guázláv kolozsvári egyetemi tanár a nyilvánosság elé lépett óriási jelentőségű találmányával: a növényi tejjel, mely tudvalévőén minden tekintetben pótolja az állati tejet, azóta a kolozsvári piacon önként érthető érdeklődéssel várja a közönség, hogy mikor jut ő is hozzá a Kolozsvár falai hözött fölfedezett uj táplálékhoz? A Rigler-féle tejnek már nagy piaca van — Amerikában. Chikagóban és St. Louisban hatalmas gyárak létesültek, melyek már is alig győzik kielégíteni a rohamosan növekvő tejszükségletet. Előreláthatóan rövid időn belül más nagy amerikai gócpontokon szintén fognak vállalatok alakulni a Rigler-féle tej értékesítésére. De Európa több államában is, elsősorban Franciaországban, mielőbb követni fogják az amerikai példát. A Rigler-féle növényi tej gyorsabb tempójú elterjedésének nem az állja útját, mintha nem volnának tisztában mindenütt e kitűnő termék kifogástalan voltával és abszolút értékével. Sőt éppen megtámadhatatlan értéke sorakoztatja a különböző államokban a mezőgazdasági érdekeltségeket a Rigler féle találmány ellen. Féltik a versenytől az állati tejet és igy minden lehető módon nehézségeket gördítenek a növényi tej gyártása elé. Ez alkalommal nem kívánunk bővebben foglalkozni e versengés kérdéseivel, melynek a fogyasztó közönség vallja igen érzékeny kárát. Csak egyszerűen megállapítani kívánjuk, hogy Magyar- országon sem sikerült még kellőkép eloszlatni az aggodalmakat, melyeket a konkurrencia eshetősége a gazdavilágban támaszt. Ezért nincs még Magyarországon Rigler-féle növényi tej. Ezért nincs még tehát ilyen tej Kolozsvárt sem. Ellenben akadnak »élelmes« emberek, akik Rigler találmányának világhírét olykép gyümöl- csöztetik, hogy különféle kotyvalékokkal próbálják félrevezetni a kolozsvári közönséget, azt állitván, hogy ez a Rigler-féle tej. Egyik munkatársunk, akit figyelmeztettek a rut visszaélésre, kérdést intézett erre vonatkozóan a Rigler-féle szabadalmat értékesítő részvénytársaság igazgatójához, ahol a következő érdekes feleletet kapta: »Köszönettel vettük a helyi sajtótól az érdeklődést. Bizonyára legelőször a mi sajtónk utján értesítettük volna a város közönségét a Rigler- féle növényi tej forgalomba hozataláról — ha ez megtörtént volna. De nem, történt meg. Magyarországon csak néhányan ismerjük és fogyasztjuk ezt a csodálatos terméket. Hogy miért? Annak is megvan az oka. Az olyan nyerstermelő országban, mint amilyen hazánk, rengeteg anyagi érdeket fenyeget ez az uj termék. Nem csodálkozhatunk tehát, ha a létük alapjában megtámadni képzelt gazdaközönség képviselői mindent megtesznek felsőbb helyen is arra nézve, hogy ez a nemzetgazdasági és főként népélelmezési szempontból igen nevezetes készítmény minél később kerüljön a fogyasztó-közönség kezébe. Harc ez, amelyet mi nyugalommal és csöndben harcolunk végig. És ha fáj is, hogy Amerika Chikagó-ja és St. Louis-ja már ismeri és becsüli És mesél . . . Oravámenek. Hogy az olvadó hó a háztetőkről az ember nyakába esett, el is felejtettük. Hogy a viz a csatornákból ép a flaszterre csorog, megszoktuk. , . . Tetszik tudni, a csatornák alulról be vannak tömve! Hogy a nagybányai lányok nem tudnak visszaköszönni, ez szomorú. ... Ne tessék tudni semmit! De hogy mindenki mindenkor szakadatlanul szavaljon a szinházról és tücsköljön a színészekről, azt még meg kell hogy szokjuk. Kritika és publikum. Jól esik visszaemlékezni. Mennyiszer eregettem magam a ródlin, illeget- tem magam ugyancsak a jégen, játszottam a lezajlott bálokon a trójai falit: ettem, csodálkoztam; miért ne írhatnék színházi kritikát ? A magam módjára, a szeretve-szeretett publikumról. Ilyenszerü kritikát hall az ember lépten- nyomon; , . . A szinmü jó volt, a színészek rosszul játszottak; a szinmü rósz volt, a színészek jól játszottak. A másik kritizálófej a következőket, a következő érdekeset figyelte meg: ... A karmester állva dirigál, jobb volna, ha ülve dirigálna. — Szerintem a legérdekesebb az volna, ha fejen állna és a lábával dirigálna. Most azonban engedjék meg, én vezényelek: — Lendvay színház hadirendbe! 1. Színészek, zenészek, akik játszanak. 2. Elöl a sajtó és orgánumai. Nem fizetnek, de írnak. 3. Utána a fizetők és nézők. 4. Hátul a mérsékelten fizető művészek. Együtt simák, drukkolnak, nevetnek és tapsolnak ; kivétel nélkül szerelmesek Antal Erzsibe és vigasztalhatatlanok távozásán. 5. A páholyok előkelőségei már fizettek. 6. 21. sz. páholy. Nem fizetnek, de bizottságilag figyelnek. Hírlik, hogy amióta a színészekre rótt városi költségeket elengedték, ide is illik bemenni. 7. Fent helyezkedik el az egyesült veres- vizi és kereszthegyi had. Nehány hegyi francia. Ok fizetnek és játszanak is. Tiiesköt-bogarat. — Nézze édes! Igen ün- nepelt iró mondja, hogy sem díszes íróasztala, sem pompás ékköves ceruzája nincs, csak kalei- doszkopos színes gondolatai vannak, miket megírni nem könnyű feladat. — Minek cseveg össze tücsköt-bogarat. Azt hiszi, hogy vannak gondolatai ? A tücskök téli álmukat aluszszák. — Na igen, de a bogarak kikivánkoznak. Az első hét. Halló! Monolog. Páholy. Egy apa. — Istenem — Istenem, a lányom hallja ezeket a sikamlós vicceket. Be vagyok csapva. Szerencse, hogy a feleségem otthon maradt . . . szörnyen be vagyok csapva. Dialog. Egész fent. Karzati: — Uvá — Uvá! Leendő karzati né: — Kityingánó. . . . Nincsenek becsapva. Trialog. Lent, hátul. író: Bárgyú viccek, valami szellemeset. Piktor: Lapos, domborubbat. Kritikus: Gyenge, erősebbet. Trió : Be vagyunk csapva, valami erősebbet! Siralog. Valaki sir magában, nem lehet becsapni. Sasfiók, össze-vissza beszélnek, lent, hátul. — Mester, engedd meg, hogy melléd üljek. — Minek köszönhetem. — A gukkerednek. — Úgy gondolom, olvastam a Sasfiókot, de legalább négyszer láttam s csak most veszem észre, hogy versbe van Írva. — Milyen ropogós versbe. — Főpiktor ur nézze Flanbót, valóságos maori főnök. — Semmi 1 Metternich, a holipni nadrágu Metternich milyen fiatal és üde. — A tükör se utolsó. — Egészen konyhaszagu, — Na ott is össze szokott törni. — Ha ötödször elmegyek megnézni a Sas- fiókot, Metternich herceg bizton mellénye zsebéből ragadja elő a reklámtükröt.
