Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1914-02-15 / 7. szám
lepőbb oka került nyilvánosságra az artisták világában. Volt egy »művész«, aki a közönség legnagyobb álmélkodására a belelőtt golyókat nagyszerűen elkapkodta. Mesékből ismeretes régi trükknek bizonyult. A kezében levő fegyverből könnyűszerrel csenhette ki a golyót, könnyen cserélhette be vak töltéssel. A közönség soraiból pedig mindig akadtak vállalkozók, akik a fölajánlott töltött fegyvert rásütötték az artistára. A párját ritkító fordulat ott történt, amikor egy — a trükköt jól ismerő — dilettáns lépett ki a közönség közül. Mi sem volt könnyebb, mint az artistát a golyó kicsenésében megakadályozni, az éles töltéssel valóban megtöltött fegyvert az artistára fogni. És az itt következő pár pillanat az, ami elemzésre méltó. Az artista, az áldozat, egy pillanatnak talán a századrésze alatt számolt le az életével. A halálfélelem talán fölcsuklott benne. Az életösztön talán azt erőszakolta benne, hogy ugorjék le a pódiumról, ragadja ki kezéből a fegyvert a célozónak, leplezze le magát az ezernyi közönség előtt, vallja be, hogy fölismerték művészete titkát és csináljon botrányt, zavart, rontsa el hírnevét gazdájának, a cirkusztulajdonosnak, tegye kockára a maga és társai jövőjét, tegyen kockára mindent, hogy életét megmentse. A közönségesen csaló artista a veszedelem pillanatában hőssé emelkedett. Egy pillanat alatt számolt a következményekkel, nem mutatta, hogy remeg, hanem rekedt torokkal hörögte oda — karját a golyó elfogására emelve — lőjj . . . A várt fordulat megtörtént. A lövésre vállalkozó tudta, hogy ellenfelét leleplezte. Beérte a siker ekkora fokával, a célzásra kész töltött fegyvert leeresztette és nem lőtt. A közönség pedig ujjongott, tombolt, tapsolt. Tapsolt az artistának és kigunyolta a gyáva lövésre vállalkozót. Pedig annak a lövésre vállalkozó idegennek igen egyszerű lelki folyamat futott keresztül az (2) 7. szám. _________ _____ hog y gyakran néz meg bennünket, de engem észre sem vesz és te veled mindig hosszasabban beszélget. — Csak nem vagy féltékeny, Boa ? — Van eszemben! Csak kiváncsi vagyok. — Hát tudod, erről az emberről mindenki tudja, hogy politikai értelemben rendkívül rövidlátó. — Mit akar tőled, hisz te nem értesz a politikához f — Mindig kunyorál, hogy adjam oda neki a szemüvegemet . . . Az elégedetlen kakuk. Az öreg Zeus istennek fogadónapja volt. Az audienciára sokan gyűltek egybe és az előszoba tele volt vidám és bus dalokkal, mert épen a madarak fogadónapja volt. A titkár sorba Írogatta fel a jelentkezőket, de persze azért érvényesült a protekció és nem mindig az ment be Zeushoz, aki sorra került. Épen a tisztes, agg fülesbagoly volt soron, amikor belépett Hermes, a kereskedelemügyi miniszter, aki észrevette az ugrifüles kakukot és beprotczsálta. A kakuk pár perc múlva Zeus előtt állott. — Mi bajod, te jómadár f — Oh Zeus, én vagyok a legszerencsétlenebb madár! — Ohó ! Éppen az elébb volt panaszra ellened Csíz meg a Vörösbegy. Az ő panaszuk épen azt tanúsítja, hogy te irigylésre méltó madár vagy. — Oh Zeus, engem az emberek és a madarak egyformán üldöznek. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1913. Február 15. agyán. Egyszerűen gyávának tetette magát, mert nem akart gyilkos lenni. Itt azonban nem ez a lényeg, hanem az, hogy a halálfélelem leküzdésére, a halálra való elszánásra, az életösztön megbénulására elég az a kicsinyes ok, hogy valakinek kára lesz, valakinek kellemetlensége, szégyene lesz az egészből. És hogy az az artista megmentse a cirkusz becsületét, kiállta volna, hogy a célzó a fegyverben maradt bolond golyót belelőjje. Sokszor mennyi sokat ér nekünk az élet és azért sokszor milyen kicsi-kevésért odaadnék ... Rácz Pál. Heti krónika. A hét kissé tüzesen köszöntött be. Majd leégett a városháza. A régieknél sohasem bírtam megérteni, hogy miért szerették annyira a köleskását és miért szerették a gerendákat a kéményekbe beépíteni. Igazán kockáztatott vállalat tüzrevalót helyezni be oda, ahol a tűz jár. Persze a mi mostani városházánk vendéglőnek épült a negyvenes években (azért díszeleg a kapuja felett ma is a szőlőfürt faragott kőből) Petőfi mint uj »Hotel«-be szállott bele 1847-ben. Akkoriban az feltűnően csinos, modern vendéglő lehetett s olyanformán hatott a költőre, mintha most pl. az »István királyiban keresne nászéji kovártélyt. A jó öreg polgárok talán azért is építették kevésbbé gondosan, igy okoskodván: a vendéglőért nem kár, aztán meg mulatnak abban éjjel-nappal, csak megvédik a törzsvendégek, de már városházának olyan épület kellene, ahol a sok irat, az anyakönyv, a levéltár stb. nincs veszélyben. Bizony a mai épületről ezt nem mondhatjuk el. Városházának talán ők is gondosabban csinálták volna. Vajha megszívlelné ezt a riasztó intő jelt a tanács. Ellenben térjünk vigabb mezőkre. A mozi illendően elbúcsúzott csütörtökön egy jó magyar darabbal, a »Sárga csikóival. Pompás alakításokat láttunk, kitűnő tipikus legényeket és leányokat. Több mint 2000 ember nézte végig az előadást s elégedetten búcsúzott el a filmektől. Mivelhogy a színészek már itt vannak s holnap megkezdik működésűket. Felsőbányára azért nem mentek, mert nem volt zenéjök. Az előjelekből Ítélve jó szezonjuk lesz. Előbb azonban még a kath. batyubál fog lezajlani széleskörű, nagy érdeklődés mellett. Szülte fél elmenni az ember, hogy helyet nem kap. Az idő ma egészen télies, farsangi. Ha igy maradna, jól hatna a színészetre is. Nekem azonban ehez kevés a reményem A ródlisok ugyan havat várnak, de az én asztalomon már itt virul a kikerics, a tavasz első virága. A déli oldalon, a meleg déli időben kibújt a hó alól, körültekintett s alkalmasnak találván a helyzetet, szépen kiviritott. Tegnap hozták a Virághegyről A bájos kis virág, mint első hírnök hirdeti tehát örömmel, hogy Télapónak befellegzett, mehet a . . . nyugdíjba. Vége a szánutnak, vége a ródlinak, a korcsolyának, megmozdulnak az őserők az anyaföldben s nemsokára a szabadság enyhe szellőjének tavaszi hangulatáról fog himnuszokat zengedezni a krónikás. Kinevezés. A pénzügyminiszter Keresztesi János adóhivatali ellenőrt Szinérváraljára adóhivatali pénztárossá nevezte ki. Előléptetés Őfelsége Leitner Emil szatmári vizsgálóbírót a VII fiz. osztályba léptette elő. Pályadíjnyertes költő. Zempléni Árpád, a Petőfi- és Kisfaludy-társaság tagja, a Nb. és V. munkatársa, lapunk szerkesztőjének sógora »Hermelin« cimü költeményével, a Kisfaludy társaságnál elnyerte a Bulyovszky-féle dijat, 1200 koronát. Zempléni rövid idő alatt ezt a dijat másodszor nyerte el. A jeligés levél fölbontása múlt vasárnap volt. A közkedvelt jeles költőt számosán üdvözölték az újabb diadal alkalmából. Mázy Engelbert tankerületi főigazgató e hó 12 én városunkba érkezett s a főgimnáziumban a szokásos hivatalos látogatást végezi. Kö- rülbelől egy hétig fog városunkban tartózkodni, mely idő alatt a minoriták vendége. Uj doktor. Bernhardt Pista, Bernhardt Adolf fia, aki a helybeli főgimnáziumnak állandóan kitűnő növendéke volt s mint egyetemista is a kiválók közé tartozott, az orvostudori vizsgálatot kitűnő eredménynyel letette s Budapesten doktorrá avatták. Az ifjú orvos, ki előtt szép jövő áll, ez idő szerint a budapesti uj szt. János kórháznak a'segédorvosa. Királyi kitüntetés. Őfelsége, a király Lasz- ner Gusztáv rendőrfőtanácsosnak, nyugalomba vonulása alkalmából a magyar nemességet »felsőbányái« előnévvel adományozni kegyeskedett. A kiadóhivatal a Nagybáaya és Vidéke 1897: 1., 1897: 29, 1898: 2, 1898: 4. számait megvételre keresi. — Az emberek, mondod ? . . . — Igen. az emberek folytonosan kornyikál- nak a fülembe és unszolnak, hogy mondjam meg, hány évig él a kedvesük. — És a madarak? — Azok meg nagyon rosszlelküek. Most is egy csomó házasságtörési pör van ellenem folyamatban és családi állás elleni vétséggel is vádolnak . . . Magánügyek a hivatalban. Fogalmazó; Jó napot Szmirók ur, mit kíván ? Magánfél: Égy ügyem volna, amit . . . — Remélem, nem magán ügy ? 1 — Miért reméli ? — Mert Tisza miniszterelnök ur rendeletet adott ki s ebben a miniszteri tisztviselőknek szigorúan megtiltotta, hogy a minisztériumban magánfelekkel, a hivatalos ügyön kívül, egyébről is beszélgessenek. — Hm, ez baj 1 — No, ahogy vesszük. — Egyébiránt, hogy van kedves fogalmazó ur ? — Hogy vagyok ? Az én állapotom magánügy . . . azaz dehogy, az én jó létem a hivatalos ügy érdeke . . . Persze ! Köszönöm, jól vagyok! — Hát a kedves húga ? — Az én kedves húgom nem akta. — Nem is mondtam 1 — Én itt csak aktákat intézek el, a húgom magánügy. — De az én magánügyem. Megragadom az alkalmat, hogy vallomást tehessek önnek: én szeretem az ön ... m — Kérem, az Ön szerelméhez a m. kir. belügyminisztériumnak semmi köze, — De az Istenért, hisz ön a Matild kisasszony bátyja . . .? — Én itt nem testvér vagyok, hanem fogalmazó ! — Hát hol beszélhetnék önnel? — A lakásomon. — Helyes, hiszen a felesége, őnagysága szívességéből úgyis vacsorára vagyok hivatalos. — Mit ? Hivatalos ? Akkor sajnálom 1 — Miért ? — Hivatalos időben magánügyekről nem tárgyalok. Stockholmi hangulatok. — Nos kedves Hjalmár, mennyit fogsz e héten a gyárban keresni ? — Semmit kedves logeborg. Tudod, hogy sztrájkolunk! — De kedves férjem, hát akkor miből élünk meg ? — Miként Amberg, a fóbokányi mondta: »Az ilyen nemes ügy diadala érdekében szükség van vértanukra.« — De Amberg azért bizonyára dúskál a jókban. — Asszony, ne rágalmazd 1 Most mindenkinek sztrájkolni kell No de nem haragszol úgy-e ? Gyere Ingeborg, hadd öleljelek meg 1 — Nem lehet, kedves Hjalmár 1 — Miért? — Mert most már én is sztrájkolok!
