Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-06 / 49. szám

1914. December 6­49. szám. (3) NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE jára olvashatóan a kitüntetettnek vezeték- és keresztnevét, katonai rangját és az ezrednek pon­tos megjelölését. Amennyiben az újságok leirták annak idején a hőstettet, mellyel az illető a ki­tüntetést kiérdemelte és elnyerte, úgy ez is mel­léklendő. Az arckép beküldhető akkor is, ha az illetőt polgári ruhában ábrázolja. A kép és a reá vonatkozó adatok közlése teljesen díjtalan és ingyen kapják meg — mint emléket — hőseink vagy hozzátartozóik a műnek ama részét, mely reájuk vonatkozik. A küldemények — melyeken a küldő neve és cime pontosan feltüntetendő — kizárólag a következő cirnre kéretnek : Verwaltung des Wer­kes »1914,« Wien, I, Seitzergasse 6. Heti krónika. — Nándorfehérvár ismét a miénk ! — Belgrád elesett! Már szerdán délben elterjedt nálunk a hire s este 9 órakor megjött a hivatalos megerősítés is. A háború első felvonásának örvendetes epilógusa ez, melyre kivilágították és föllobo­gózták a fővárost s hogy nálunk nem világítot­tak, annak oka csupán az, mert késő este jött meg a sürgöny. Szivünkben azonban örvendez­tünk mi is mindnyájan. Fehérvár tehát megkapta a maga régi jő gazdáját, nem lesz többé az aljas szerbek kezé­ben. Az embertelen gaz merényletek és össze­esküvések bünbarlangja magyar purga alá kerül. Derék vitézeinknek legyen érte hála és dicsőség! Szerbiáról eszembe jut a disznóölés. Ennek valóban itt az ideje, mivel azonban vásárunkat megzavarta a száj- és körömfájás, ami a szarvas- marhák közt ütött ki s mivel a szarvasmarhák gyengélkedése miatt nem szabad ide disznókat hozni, azért igen szép magasra fölment a sertés ára is, mint a hőmérő és lég3ulymérő higanya. Egy valamire való, elég virgonc malac ára két­száz korona. Mondják, hogy a kukorica is drága. Ez azonban nem ok, mert a kukorica és széna árá­nak magassága, a marha és disznó árával for­dított arányban szokott állani (megfordított szám­lálóval és nevezővel kell szorozni, aztán négy­zetgyökeret huzni belőle) mikor a széna drága, akkor a marha olcsó s mikor a kukorica olcsó, akkor drága a disznó. Az egészségtelen árak tehát okvetlenül csökkenni fognak. Bizony jó volna a sertésre is valami olcsó maximális árat elrendelni, mert mégis csak nem fér az ember fejébe, hogy egy sertés egy hold földet ér. Az idő pedig alkalmas volna, a korcsolyá­zás pompásan megindult. Minden éjjel fagyott keményen s az arany ifjúság több felé rögtön­zött jégpályát. És ha látta az ember a zörgő korcsolyával sétálókat és ha hallotta koronként a legények nótázását az utcán, igazán meglepődik, hogy tulajdonkép micsoda vigság történik itt? Hát ami a nótázást illeti, azt a sorozásra vonulók követték el, a kik szazával igyekeztek Szatmárra a katonai mérték alá. Be is vettek ott sokakat. Büszke rá, aki bevált, de az sem szégyeiheti magát, aki »untauglich«, mert hiszen ő is elő állott, nem tehet róla, ha visszautasí­tották. A sorozás többeket elvitt éppen a polgári őrségből, ezért ennek az uj intézménynek megint verbuválni kell. Reméljük azonban, hogy most a be nem váltak meg ezt fogfák fölkarolni lelkesen. A sorozás különben a mi nyomdánkat is megtizedelte, elvitte tőlünk éppen azt, a ki a gépnek a vezetését a kezében tartja t. i. a kerék hajtőt. Azt mondta Imbre, hogy ő már ezután nem a kereket, banem a muszkát fogja hajtani. Hajtják már ott fent is a Kárpátoknál, fogják össze és szállítják mint a rántani való csirkét. Berezna mellett pl. egy kincstári erdővéd maga hét muszka tisztet szállított bs Ungvárra. ügy lálszik, ezután jobbnál-jobb sürgönyöket fog kapni a krónikás. Névmagyarosítás. Weis» Aladár VIII. gimn. o. tanuló, Waisz Simon helybeli kereskedőnek a fia, nevét belügyminiszteri engedéiylyel: Sza­bóra magyarosította. Emlékeztető. A Szt Miklós és Szt. László bányakutató-vállaiat társasága e hó 6 án vasár­nap d. e. 10 órakor a városháza tanácstermé­ben ülést tart. Felhívás a polgári őrségbe való belépés iránt. Amint lapunk más helyén is megírtuk, a nagybányai polgári őrség e hó 25 en megalakult. Sajnos azonban hogy oly kevés tag lépett a polgári őrök sorába, hogyha az nem szaporodik, akkor igen terhes fog lenni a polgári örök szol­gálata. Ezen könnyítendő, de másfelől pe­dig előrelátóan gondoskodni óhajt a polgári őrség parancsnoksága arról is, hogy beteg­ség esetén a szolgálatba nem léphető ta­gokat pótolhassa, tehát felkéri Nagybánya város mindama 18 évnél nem fiatalabb polgárait, kik a hazaűságot mindenekelőtt valónak tartják, hogy a polgári őrségbe belépni szíveskedjenek, mert a mostani sorozás áitai is megapadt, az esküt tett 51 polgári őrön kívül még legalább 100 polgári őrre van a parancsnokságnak szük­sége, tehát szíveskedjék minden jó hon­polgár és hazafi a polgári őrségbe belépni. Belépés iránt jelentkezni lehet a rendőr­kapitányi hivatalban, Bajnóczy Sándor gyógyszerész, h. parancsnok urnái (Felső­bányái utca), Oláh László segédtisztnél Thököly Imre-ut (volt Fasor) 35. sz. alatt. Megjegyezzük egyben, hogy mindamaz urak, kik akadályozva voltak az eskületételben, a jelentkező uj tagokkal együtt fognak esküt tenni. Jótékonyság. Az István király borozó törzs­vendégei szórakozás megváltása cimén össze­adták filléreiket a hadsegélyezés javára s igy 57 K 32 fillért hoztak össze rövid idő alatt, ehez járult még három kis (részvénytakarékpénztári) perselynek a tartalma is 9.04 f s igy az összes gyűjtés 66 36 K-t tesz ki Ebből Strosz sebesült­nek 11 koronát adott a társaság, egy másik sebe­sültnek Olmüczbe 10 K-át küldött s a hadse- gélyző bizottság hozzájárulásával 20 K át adott egy nemrég elhalt népfölkelő özvegyének, a többi pénz (25'36) a hadsegélyezés egyéb cél­jaira maradt a hadsegélyző bizottság kasszájában A szép eredmény első sorban Géczy Kálmán István király vendéglői üzletvezető érdeme, aki a hadsegélyezés céljait állandóan hangsúlyozza s ezt a kérdést folyton napirenden tartja az István királyban. Fogadja az egész társaság a hadsegélyező hálás köszönetét. A népfelkelő bemutató szemle dec. hó 1-én és 2 án Szatmárnémetiben volt- Jelentkezett a szemlén Nagybányáról helybeli és idegen 603, ebből előállott 568, nem jelenhetett meg 35, alkalmas 195, alkalmatlan 373. Alkalmasak közül az ismerősebbek a következők: Becske Sándor jbirósági kezelőtiszt, Liptay Sándor m. kir. számellenőr, Mikola András festőművész, Pálmay Sándor számgyakornok, Jakab Zoltán festőművész, Marosán Emil kereskedő, dr Papp Dezső ügyvéd, Frankovits Aladár könyvkeres­kedő, Maiachovszky Imre m. kir adótiszt, Inkey Ödön m. kir. erdőszámellenőr, Rátz Péter festő­művész, Mandl Mór kereskedő, Muntyán Izidor m. kir. főbányabiztos, Szontagh Ubald kezelő- tiszt, Izsák Elemér jogszigorló, Rozner István ügyvédjelölt, Marossfy Gábor Gyula törvény- széki joggyakornok, Molcsány Gábor Antal erdőmérnök, Török Ferencz erdőszámtiszt, Hor­váth Ferencz kereskedő, dr. Török Sándor ügy­véd, Barna Sesták Sándor mérnök. Husovszky János festőművész, dr. Stoll László ügyvéd. Az áll. »Erzsébet« kisdedóvóda kicsiny nö­vendékei perselybe gyűjtőit cukor filléreiből 4 korona 40 fillért Pap Izabella óvónő 1 korona 60 fillérrel 6 koronáig kiegészítve a hadsegéiyzés karécsoni céljaira a kir taofelügyclőség utján beküldött®. feléje közeledő árny silhouíettjét látta. Amint a szeme hozzászokott a félhomályhoz, meglepetve kiáltott fel. Egy egyszerű fehérruhás, fehérarcu leány állott előtte és felé nyújtotta a kezét. — Isten hozta — mondta cseDgő hangon. A kis hadnagy egy pillanatig hangtalan állott előtte. A lány szépsége, bizalmas, gyermekre valló naivsága visszavitték a csata hevében elfelejtett emlékei közé. Azután megragadta a lány kezét s nézte bámuló szomjas csodálattal, mint egy féltve őrzött Ráfael-kép glóriás alakját. A szerb leány anyja, egy visszataszító kül­sejű, ráncoskezü szerb nő épen akkor lépett a szobába. Kenyeret hozott be s vágni készült be­lőle, amikor az egymás nézésében elmerült két embert s a szivarozó bakát meglátta. — Milica I — kiáltotta lányának didergő gyű­lölettel s kiaszott kezében magasba villant a kés. — Csak csendesen asszonynéném! hallat­szott Kovács dörmögő hangja — még el talál sülni ez a puska a kezemben! A kis hadnagy hirtelen észhez kapott s szó nélkül ment át a baka által megjelölt másik szobába. Pihenni akart És nem tudta egy percre sem lehunyni a szemét. Az arcát még mindig égette a lány tiszta tekintete, a keze még min­dig érezte a lány kezének bársonyos simaságát. Mikor felébredt, Milica, a szép szerb lány állott az ágyánál. Tamássy megfogta a kezét. Milica menekülni próbált, keze úgy reszketett a kis hadoagy kezében, mint egy pihegő madár. — Eresszen ei — kérlelte — csak töl akar­tam ébreszteni, mert késő van! Tamássy szemé­ből egyszerre kiröppent az álom s tekintetével végig csókolta Milica mosolygó, üde lényét. A leány szemében lázasan égett a kezdődő, mindent bevalló gyermekszerelem selymes melege. Tamássy azt hitte, hogy még mindig álmo­dik. De csakhamar meggyőződött az ellenkező­ről. Infanterist Kovács ugyanis épen akkor fogott el egy gyanútlan csirkét az ablak alatt a >me- názsi szempontjából« s e tettének jogosultsága fölött alföldi stílusban vezetett pokoli vitát kez­dett a dühösen rikácsoló szerb asszonnyal. Milica alig észrevehetően elmosolyodott s ez a mosolygás volt az oka, hogy a kis hadnagy a parancsnoknál egész délután, tikkadt, csókos leányajkakat látott a hadi térkép komor szinei között — Megigézett ez a lány — állapította meg s erre a fölfedezésre valahogyan nagyon boldog­nak érezte magát. Most már nem jutott eszébe, hogy meneküljön az érzései elől, hanem a régi mámoros nemtörődömséggel élvezte az életnek egy percre ismét felélobbanó ragyogását. Szinte türelmetlenül várta az estét, hogy viszontlássa Mílicát. Infanterist Kovács merev haptákba vágva magát, átnyújtotta a napiparan­csot. Este indulás! . . . Tamássyval fordult egyet a világ. Sietve kötötte fel kardját s szinte futva vágott neki a falu ködpárába vezető fő­utcájának. Milica épen a lámpát gyújtotta meg a szo­bájában, amikor belépett. — Milica — mondja dideregve, majd hir­telen lázasra piruló arccal, — búcsúzni jöttem! . . . éjszaka tovább megyünk . . . talán sohasem lá­tom . . . pedig . . . pedig. Valamit mondani akart még. Emlékül adni a lánynak valami szépet, biztatót . . . valamit a leikéből, az érzéseiből! Hiába kereste a szót . . . Hirtelen szikrázó forróság csapott át a testén. Érezte, amint két forró, gyümölcsízű ajak tapad a szájára, két vo- nagló pici kéz öleli lázas reszketéssel. Tamássy karjaiba szorította a lányt majd ujjongó, féltő boldogsággal maga mellé ültette . . . csókolta. Hogy is láthatta volna meg az ablak üve­gén átmeredő, gyűlölettől égő szempárt . . . Lassan eloszlott a lőporfüst. A kis hadnagy még mindig átölelve tartotta a lányt. Csak az arca lett csodálatosan sáppadt s az áléit lány leomló szőke haján látszott illatos, meleg pün­kösdi rózsának a kis hadnagy melléből kibugy- gyanó vér. Az őrjárat nesztelenül lépett a szobába. A feitüzött szuronyok között eszelős didergéssel vánszorgott a gyilkos, a Milica anyja. Mire a nap fólragyogott a montenegrói hegyek megett, már egészen árva volt Milica. A honvéd golyók jól találnak! A kis hadnagyot is eltemették. Sírját azóta rég eltakarta a csillogó hó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom