Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1914-11-29 / 48. szám

1914. November 29 48. szám. (3) már: a lustaságot. A francia ember körülbelül többet gondolkozik, mint cselekszik. Ezért van aztán, hogy egy filmet — kivéve néhány törté­nelmi eseményt ábrázoló slágert — sohasem tud­nak úgy előállítani, hogy valamiben hiányt ne szenvednének. A legkitűnőbben rendezett és be­állított jelenetek is sokszor nem tudnak érvényre jutni, mert a színészek szinte cammogva haladó játéka mellett nem is érvényesülhetnek. A fője­lenetek körül annyi apró, kevésbé összefüggő jeleneteket produkálnak, hogy sokszor annak ki­fejlődése pillanatában sincs nagyobb hatása, mint a közepes jelentőségű jeleneteknek. Ennek pedig csupán a színészek az okai. Vigjátékaik is rendesen nélkülözik a legfőbbet: a groteszk alakítást. Legtöbbnyire a vontatott játék tönkretesz minden ötletet. Az tagadhatatlan, hogy legjobb komikusaik a franciáknak vannak, ; ezek azonban kiváltságok. Mert itt nem a mozi- csillagokról kívántam szólaui, hanem az átlag minőségű erőkről. Mert minden nemzetnek minden téren vannak kiválóságaik, akik azonban vajmi j kevéssé képviselik népüket és még kevésbé en­gednek önmaguk u*án következtetve betekintést nemzetüknek e téren elért haladásával. Az angol moziszinészet alig van képviselve a provinzon. Ha csak az amerikai cow-boy drá­mákat nem tulajdonítjuk angol terméknek, ame­lyek bővölködnek izgalmas epizódokban és ezek­kel nyerték meg a közönség nagy részének tetszéséi. A német színészek éppen az ellentétei a franciáknak. Drámai darabjaik nem viselnek annyi piperét, nincsen annyi fölösleges cifraság, külső pompa rajtuk, hanem gyors közvetlenséggel, ru­ganyos életrevalósággal törtetnek a cé! felé. A főjeleneíek sokszor váratlanul, meglepetésszerüleg bontakoznak ki és keltenek nagy hatást. Ha az ő filmjeik oly gyönyörűen volnának színezve és a felvett témájuk annyi szellemmel felépítve, mint franciáké, akkor minden versenyen felül állnának. Csakhogy a német nép egyszerű természete kö­rülbelül nem szereti a sok fölösleges sallangot, termékeit pedig inkább ez erő, mint a finomság jellemzi. Vigjátékaik sokszor minden határozott ala­pot nélkülöznek, mégis oly sikereket tudnak el­érni a színészek rendkívül ügyes és fürge moz­dulatai által, hogy akármelyik öllet-teli francia vígjáték elbújhat mellette. A többi filmeket most figyelmen kívül ha­gyom. A francia moziszinészekrői is azért mertem annyi mindenfélét állítani, mert bízom benne, hogy ha békét kö'ünk velük, náluk fogom a ma­gyar moziszinészeket lerántani, akik még nem bírtak annyira haladni, hogy valami gazdag atyafit egy filmgyár építésébe be tudtak volna ugrasztani. A németeket dicsérni viszont a szövet- ségesi hűség parancsolja, ami mentségem lesz, ha egyikkel kissé elfogultan, a másikkal meg na­gyon is páríolóiag bántam. De hát az alcim nem azt akarja elárulni, hogy itt kritika lesz a filmekről, hanem a mozi meg a háborúról szól, amit sok féle képen lehet érteni és amelynek a magyarázatába előbb bele is kezdtem, de magasabb taktikai szempontból úgy hagytam. Most csak azzal akarom kiegésziteni, hogy azért nincs a mozikban francia, meg angol gyártmányú film, mert a mozitulajdonosok tudják, hogy a n. é. közönség lábánál fogva verné be a fejét úgy a kánya faranciáknak, mint a falánk angoloknak, amennyiben a magyar ember nem szereti az ellenségét, még akkor sem, ha nem él, csak mozog. III. A mozi meg a levegő. (Még ezt tessék megszívlelni). A héten egy hideg estén egy barátom társaságában sétálok. Többek között rátérünk a beállott hideg időkre és társam, kinek rettenetes rósz szokása min­denféle badar összehasonlítást csinálni, egyszer csak ama nyilatkozattal lep meg, hogy a mozi olyan mint a levegő, vagyis a levegő olyan, mint a mozi. — ??? (Sóbálvány) — Na igen, mert kérlek, sétálj kint ezen a levegőn egy órát, akkor eredj haza és hirtelen nézd meg magad a tükörben, úgy fog kinézni a kiped (jelzem a barátom is kevésbé müveit fiú, ő sem idevalósi) mintha az oroddv! rendeztél volna borversenyt, oly gyönyörű színekkel raj­zolta tele a hideg, vagyis a levegő anélkül, hogy láttad volna, kezének súlyát érezted volna. Vi­szont eredj el a moziba, egy darabig nem látsz NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE semmit csak a vásznat, meg a közönséget, azután meg ezeket se, mert sötét van, mig egyszer csak megjelenik előtted egy címsor, vagy egyenesen egy csomó figura, amik nagyon hasonlítanak az emberhez, azt se tudod, hogy kerültek oda, mig azoknak rángatódzásai kezdenek benyomást gya­korolni a te kedélyhangulatodra, éppen úgy, mint a hideg a vörös-ksk-iila színeket a fípedre. E hallatlan egvügyüség hallatára a méregtől nem tudtam mit felelni. Heti krónika. A hadikölcsön jegyzése nálunk is dicséretre- méltóan oldódott meg. Mindig beszéltük, hogy • Nagybánya szegény, de nem mutatja, Felső­bánya gazdag, de nem látszik meg rajta« s ima régi közmondásunkat megcáfolta ez a hét, mert mind a kél város hazafias érzületben annyira gazdagnak bizonyult, hogy több mint egy fél­milliót aláirt hamarosan a nemzeti célra s igy gazdagságát meg is mutatta. Hát még ha a miniszter a városi közpénz­táraknak is megengedte volna, hogy kövessék szivük vágyát, de úgy látszik, ezúttal nem any- nyira a városi házi pénztárakra, mint inkább a magánfelek kuporgaiott garasaira utazott és da­cára a sok megszorításnak, a vállalkozás mégis nagyszerűen sikerült. Általában Nagybánya egész gazdag képet mutatott. Láttam Pioptyisánt brenzadosszal a szájában, Petru is meg Gavrila is milareszt szí­vott s az urasági kocsisok íbisz cigarettával pa­rádéztak. A trafikban t. i. elfogyván a közkeletű, közepes áru dohányok és szivarok, aki szívni akart, az kénytelen volt finom, válogatott specia­litásra gyújtani. Csütörtökön uj állapot kezdődött a kenyér­ben is. A kormány, igen helyesen, hadi kenyérre fogta az egész országot s aki ennek izére kiváncsi volt, az ma Steinfeld Bétánál meg is kostóihatta az árpával, meg a kukoricával kevert érdekes süteményt. Ilyen viszonyok közt talán már be is lehetne szüntetni a sok dísztárgy lutriázást, inkább a helyett 10 pakli kapadobányt, egy zsák hetes lisztet, vagy egy uj divatu boát kellene kisor­solni, sokkal nagyobb örömet okozna a nyertes félnek s egész lázadást idézne e!ő a közönség körében. A kitartó korcsolyás idő dacára a lelkesedés tüze nem lankadt s egy újabb mozgalom, a »cukor-zacskó mozgalom« tűnt föl a láthatáron. Cukros hölgyikék indították meg s amit a nők akarnak, az mindig meg is valósul, mert hiába a hölgyek kormányozzák a világot, a férfiak csak amolyan sak figurák, miket kényök kedvök szerint ida-oda rakosgatnak. Ne tessék ezt sértésnek venni, magamról is hiszem és vallom én, hogy eíéle sakfigura a krónikás. A legszebb karácsoni ajándék volna kiadó­hivatalunk részére, ha a hátralékokat beküldenék t. lapjáratőink. Utalvány, postai megbízás és el­járó kopogtat be a szerény fillérekért, amikért már megszolgáltunk. Szives látást kér a kiadó- hivatal. Himenhir. Szupkay Gyula kir. telekkönyv- vezntő eljegyezte Kertész Irénke áll. isk. tanító­nőt Mszigetről. Katz Antal kir. bányaigazgatósági számtiszt, hadapródot hadnagygyá nevezték ki. A korcsolyapálya iránt kárdé3 merült föl hogy a háborús időben tartsuk-e föl. Vélemé­nyünk az, hogy úgy, mint a fővárosban, zene nélkül, igenis fenntartandó a pálya, mert hiszen ez tisztán a közegészség kérdése s ha volna belőle valami tiszta jövedelem, azt hadsegélye- zásre kellene fordítani. A hadsegélyzö bizottság ma, nov. 28 án, d. u, 4 órakor teljes ülést tartott s nehány rend­kívüli segéiykérvényt intézett el. Gyászhir. Kuszkó Dezső, hírlapíró, honvéd­hadnagy, Kuszkó József helybeli építőmester fia, a harctéren hősies küzdelemben elesett. Áldott legyen emléke! Az izr. nő és filióregylet ma, 28-án, este 8 őrskor tea-estélyt tart a Vinkovich-féle cukrász­üzletben. A tiszta jövedelmet a szegények föl- segitésére fordítják. Népfelkelők figyelmébe. A 24—36 éves nép- föikelök bemutató szemléje nem Nagybányán, hanem Szatmáron lesz és pedig nem a hónap végén, hanem december elején. A mai számunk­ban közölt ide vonatkozó, hivatalos hirdetésre fö hívjuk az érdekeitek ügye mét A dohányzók panaszkodtak az utóbbi napok­ban, hogy nincs szivar, nincs cigaretta, nincs dohány. Sokan szidták a főírafikot, megtették bűnbaknak. »Nagybánya« nevű laptársunk is igy kiált föl legutóbbi számában: »Ha a dohány egyedárusághoz van kötve, akkor semmi ment­séget sem lehet találni arra, hogy nines, mert minden áron lennie keli«. Arany szavak vol­nának ezek békés időkben, amikor talán az el­lenzéki padokból az országházban is el lehetne dörögni. Háborús világban azonban egészen más­képp áll a dolog. A katonáknak sok dohány kell és cigaretta, szivar, több mint béke idején, már pe­dig ők az elsők, csak azután jövünk mi, itthon ma­radt cibilek. A gyárakban pedig a munkások megapadtak, igy kevesebbet gyártanak. A gyárt­mány tehát kevesebb, a szükséglet nagyobb. Ezért a kormány csak bizonyos százalékot ád egyes dolgokból a főtrafikoknak (50—60%-ot), vagy semmit, éppen azokból, amik legjobban fogy­nának. Ezért kell nekünk a dohánnyal is taka­rékoskodni vagy esetleg olyasmit szívni, ami éppen juh S ezért lesz minden hónapban egy kis dohányzavar, akármint dörgünk is mi hírlapírók. Most a fő'rafikban van elég dohánygyártmány, tessenek sietni a beszerzéssel, mert nemsokára megint nem lesz. Ami a szomszédos községeket illeti, azok is innen Harácsek V. utódaitól kapt- ják, szintén o/o-os arányban a dohánytermékeket s azért azok is éppen olyan ínségesek, mint mi. Mivel azonban ez a katonaság és a háború miatt van, viseljük el hát ezt is türelemmel és meg­adással. Báró Korányi Frigyesné köszöneté. Az or­szágos központi Iditelszövetkezet háborús akció­jának vezetője: br. Korányi Frigyesné kedves emléklapot küldött mindazoknak, kik őt támo­gatták buzgó munkájában s a harezmezőn küzdő fiaink számára melegítő ruhaneműt, prémeket küldöttek. Az ellenséges földön, fenyves alján terülő havas mezőkön, metsző hideg szélben, hózivatarban masíroznak a katonák . . . Aki e képet látja, önként buzdul adakozásra, hogy küzdő véreinket a nélkülözéstűi megmentse . .. A kép alatt a következő sorok olvashatók : Bizony mondom, hogy győz most a magyar, Habár ég s föld ellenkezőt akar! Azért nem győzött eddig is e hon, Mert soha sem volt egy akaraton ; Most egy a lélek, egy a szív, a kar . . . Mikor győznél, ha most sem, oh magyar? Egy ember a haza s ez halni kész, S ezért, oh népem, ép ezért megélsz. Irta: Petőfi S. 1819-ben. Az O. K. H. és Szövetkezeteinek 1914. évi háborús actiója emlékére, hálás szívvel báró Korányi Frigyesné. A szénaszükséglet fokozódása a háború kö­vetkeztében. A bábom következtében a takar mányfélék — de különösen a réti széna fogyasz­tása rendkívül fokozódott, mert a hadsereg lóállománya csak réti szénával lesz takarmá nyozva s ennek folytán főleg tavasz felé ugyan­csak keresett s drága lesz a jó széna, sőt a nagy kereslet a jövő évbe is bele fog nyúlni mert a készletek teljesen ki fognak fogyni. Most, késő ősszel van az ideje annak, hogy a jövő évi szénaszükséglet kielégítésére gondol­M izitan !iltatizznl(f ilnialiáffiii!!

Next

/
Oldalképek
Tartalom