Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1914-10-25 / 43. szám
(2) 43. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1914. Október 25. A rendőrkapitányt utasította, hogy az utcák és közterek tisztántartásáról fokozottabb mértékben gondoskodjék s különösen minden hetivásár délutánján, azon helyeken, hol emberi és állati hulladékok találhatók, dezinficiáltasson. Az ellenőrzésre Bajnóczy Sándor, Was Lajos és Widder Péter gyógyszerészek kéretnek fel. Dobszóval és plakátokon meghirdetendő, hogy a kutak, árkok vizei ivásra és főzésre nem használhatók. A házak és lakások tisztántartásának ellenőrzésére a hatósági közegeken kívül a Vár-utca, Felsőbányai-utca s Fazekas-utca által határolt területekre Bozán Péter, Bajnóczy Sándor, Révész János, Gitta Jusztin, Kazamér János, Kupás Mihály; a Fazekas-utca, Rák-utca, Postarét-utca és a Felsőbányai-utca külső részére egész a Zazarig terjedő területekre Rozsos István, Maár Sándor, Brebán Sándor, Jeremiás Jenő, Berindán János; a Hid-utca, a Felsőbányai-utca és Zazar közötti részre egész a gör. kath. templomig Liptai Sándor, Doroghy Ignác, Mondihovszky József, Takács Sándor és Égly Lajos; a Hid-utca, Hunyadi-utca, Gellért-utca, i vasútvonal és Zazar közötti részre Székely Árpád, Imre Károly, Lessián János, Szász János, Szentpétery Ferenc; a Gellért-utca és Erdélyi-ut s az azáltal határolt részekre Várady József, Kovács Géza, Berényi Izidor, Nagy Sándor, Zoltán Ákos. Az Agyagos-ut, Sárköz-utca, továbbá az Erdélyi-utig terjedő részre Kovács János, Platthy Zoltán, Miszovics Mihály; a Veresvizi városrészre Alexy Kornél, Hajdú Sándor, Dergáts Sándor, Égly Mihály és Szabó József; a fürdőtől a libamezőig terjedő részre Oláh László, Szentkirályi József, Novelly Sándor; a kereszthegyi városrészre Bertalan Miklós, Ilia Ignác, Pap Demeter, Nyikita János, Sztracsanyek Béla, L. Bay Lajos kéretnek föl. A fölkért megbízottak szíveskedjenek minden tapasztalt rendellenességről azonnal jelentést tenni a rendőrségnél. A főorvosi hivatal fölhivatik, hogy a kereszthegyi bánya rendelőszobájában, a veresvizi bánya rendelőszobájában, a kincstári és városi kórházban, a 3 gyógytárban, a bányaigazgatósági őrszobában, a rendőrségi, tüzőrségi laktanyában, a villámtelep gépházában, a vasúti állomáson, szóval mindazon helyeken, hol állandó szolgálat van, az első segélyként alkalmazható kolera elleni orvosság tartassák s alkalmazásáról a személyzetet oktassa ki. Erről a m. kir. bányaigazgatóság, a veresvizi és kereszlhegyi bányaművezetőség, a rendőrkapitányi és főorvosi hivatal, az összes orvosok és gyógyszerészek s az ellenőrzésre fölkért urak jegyzőkönyvi kivonaton értesítést nyertek a tanácstól. Mindezek az intézkedések nagyon helyesek s a tanács által fölkért polgárok bizonyára szívesen vállalkoznak rá, hogy a jelzett felügyeletet gyakorolják. A téli háború borzalmai ellen katonáinknak prémre van szükségük. Akinek van, küldje e címre: „Hadsegélyző Hivatal“ Budapest, Váczi-utca 38. szám. A posta ■■■■■■ ingyen szállítja. ■■■■■■ Kérem, igazolja magát! — Nagybányai egyetemi hallgató kalandja Kolozsváron. — A kapucinus atya meg a csendőr. — Háború dúl a világtérképen s leszorít minden, magához képest kicsinyes dolgot az érdeklődés sziDpadáró!. Ki törődik most az apró, békés dolgokkal, mikor még a kapucinus atyának is azon jár az esze, hogy kémeket fedezzen fel a templomlátogatók közt. Hogy mit keresnek a kémek a templomban, azt talán a kapucinus atya jobban tudja. * . . . Feljött az én bölcsészkollegám Nagybányáról, egyedül, soha nem látott idegen városba, az egyetemre. . . . Nagy reményekkel, habozásokkal és aggodalmakkal eltelve ődöogött a kemény vitéz az utca forgatagában »mindig csak előre.« A sors különös jóindulatából hamar megtalálta azt az utcát és házal, ahol az az egyetemi professzor ronázási ünnepségen a keleti pompában csillogó többi benszülött maharáják sorában. Ez a gekvár egy nemzeti hős volt, népe hangulatának kifejezője, akinek volt bátorsága az angol uralommal szemben az ellenszenvét ilyen drasztikus formában kifejezuil Mellesleg megjegyezve az angolok ezért azzal büntették meg, hogy a benszülött fejedelmet megillető bizonyos számú üdvlövést vele szemben a felére redukálták. Az angolok elleni gyűlölet parazsa izzik a hamu alatt. S a büszke angolnak libabőrös lesz a háta, ha arra az időre gondol, mikor majd ez a parázs lángra lobban. Hiszen Agiiának alig van Indiában katonasága. Gyarmati hadserege benszülöttekből áll, akiknek megbízhatósága legalább is kétséges. Tisztjeinek túlnyomó része angol ugyan, de ez csak keveset von le a helyzet veszélyességéből. . . . S most itt a világháború, amelybe az eddig fényes elszigeteltségében pöffeszkedő Anglia is belebouyolódott. Angliát szorongatja a hatalmas német flotta. Szövetségesei meg egymásután szenvednek döntő vereséget. Indiától el van zárva s nemcsak gazdasági élete van teljesen megsemmisítve, de még annak a lehetősége sincs meg, hogy Indiába czapatokat szállítson. És napról-napra jönnek a komor hírek, hogy az angolellenes mozgalom Indiában növekvőben van. A hamu aló! már ki-ki csapkodnak a lángnyelvek 1 A 300 millió ember öntudatra ébred, s for- rongani kezd. Mi lesz ennek a vége, ki tudná megmondani ? De olyan földalatti erők útja lelt felnyitva, amiket alig lehet többé visszakergetni a föld alá. A lobbot vetett parazsat nehéz lesz majd uj hamuval letakarni. India mozog, Anglia remeg! Eddig a tábori újság vezérlő czikke. * Hoz komoly és tájékoztató híreket, de hoz adomákat is, hiszen a hazájáért harcoló katonának olyan jól esik, ha egy kis humor is vegyül egyhangú életébe. Mutatványul álljon itt egy-két »Apróság« is. Kozákot fogtam! A kulikov-lembergi országúton történt, szeptember első éjszakáján. Az országút rendetlenül visszavonuló csapatokkal és trénnel volt tele. A holdvilág fényében egyszerre két egymás mellett haladó lovas tűnik fel, akiknek egyike átölelve tartja a mási lovas nyakát, és lekiált a mellettük haladó gyalogosok egyikére: »Őrnagy ur ! Kozákot fogtam!« A megszólított hitetlenül közeledik, de amint közelebbről megszemléli az átölelt lovast, egyszerre csak felkiált: »Csakugyan! Nieder!« Abban a pillanatban már húzzák is lefelé lakik, akivel mindenekelőtt beszélni szeretne. Megtudta azonban, hogy a méltóságos úrral csak fél háromkor beszélhet. Még csak 1 óra. Vitéz barátunk nem kockáztatta meg, hogy a hátralevő másfélórát a város szemlélgetésével töltse el, nem lévén biztos abban, vájjon visszatalál-e ide még egyszer ? Jobbnak látta hát, ha bemegy a kapucinusok templomába. Ez nincs messze onnan. Gondolta, legalább padban ülve tölti el a tervei koszorúját megszakító időt. Talán az Úristen segítségét is kikéri első lépéséhez az uj életben. Talán a hadbavonult, de nálánál nem keményebb vitézek lelki üdvéért is elmond egy pár miaíyánkot . . . Mikor mindezeknek eleget tett s uualmában a templom díszítéseit kezdte szemlélgetni, talán azzal a hátsó gondolattal, hogy a kassai dóm mennyival szebb a Mátyás király-téri gótikus templomnál, némileg elcsodálkozott azon, hogy egy kapucinus atya imádkozás közben lopva őt figyeli. Hát olyan különös figura volna ő? . . . A templomban alig egy pár lélek. Lassan teltek a percek. Az én kollegám továbbra is forgatta szemeit és gondolatait a templom csöndjében, nem is törődve a kapucinus barát gyanakodó pillantásaival s mikor már megelégelte a pihenést, lassan távozott. Az óra mutatója azonban lassabban járt, mint ott benn képzelte. Kénytelen kelletlen visszatért nagy hazánk fia a templomba, minden mellékgondolat nélkül. — A kapucinus alya azonban még erősebb pillantásokat vetett rá, magában mormogva valamit, olyasfélét, hogy »hálistennek !« Aztán kiment a barát s visszatért egy — csendőrrel. És odalép az én vallásos kollégám padjához s erős hangon ily szókkal zavarja meg az áhita- tos csöndet: — Kérem, igazolja magát! — Igen, kém vagyok, tele a zsebem katonai térképekkel! — fakadt ki a kérdezett (azaz felszólított), miközben előveszi népfölkelési igazolványát s felmutatja a hatósági személynek. — Nincs kérem valami más igazoló irata? — Hát nem elég ez? Úgy látszik, elég volt, mert a csendőr rövid bocsánatkérés után eltávozott. Kollegám azonban kemény legény, nem hagyta annyiban a dolgot. Odalépett a kapucinus barát elé és erős hangon, erélyes gesztussal kérdőre vonta : — Uram, már most mondja meg nekem, a kozákot a lováról, az őrnagynak szólított egyén pedig örömmel sóhajtott fel: »No, hála Istennek, most már van lovam!« És felülve a lóra, ellovagolt. A huszár pedig büszkén kiáltott utána; «De a kozák az enyém mararadt. Én fogtam ! Magyar roham. Egy hadifogoly orosz kapitány egyik tábornokunk előtt a következő kijelentést tette : »Végigharczoltam az orosz-japán háborút, de olyan vakmerő rohamokat, amilyeneket a magyar honvédség csinál, a japánoknál se láttam. Bámulatos a magyarok vakmerő bátorsága.» Lavél. Levelet ir a huszár haza, Szabadkára: »Aztán édes anyjukom küldj nekem vagy 10 koronát, mert különben ha meghalok, majd hazajárok és leharapom az orrod.« Orosz kenyér. A hadifogságba került orosz katonák tarisznyájában nehéz, kőkemény, sárfekete, késsel nem vágható masszákat találtak. A hadifoglyok állítása szerint — kenyér. No ha kenyér, hát keserű kenyér!
