Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-28 / 26. szám
(4) 26. szám. 1914. Junius 28. Gyászhir. Lapunk zártakor értesülünk, hogy katonai Magyar Bertalan közjegyző hosszas betegeskedés után ma, 27-én d. u. 1 órakor meghalt 65 éves korában. 29-én d, u. 5 órakor temetik. Legyen áldott emlékei Találkozó. Akik a helybeli polgári leányiskola IV. osztályát 1908-ban elvégezték, azok ma este találkozót tartanak a záróünnepélyen s utána az István királyban. A rendezőséget Delhányi Erle, Giller Piroska, Mándy Irén, Széchenyi Ilonka képviselik. A főgimnázium nyári mulatsága végre mégis csak megvolt 20-án. Igaz, hogy a lehető legrosszabb időben és csak a ligetben, de megvolt. A növendékek négyes sorokban kivonultak s amint elkezdtek kint játszani és tornázni, megeredtek az ég csatornái és zúgott az eső, mint valami pusztító áradat. így fedél alá kellett vonulni, ahol gulyás mellett, bor, sör mellett, beszélgetéssel, nótával, később tánccal is, mégis csak jól elmulatott a fiatalság. A négy alsó osztály este 8 órakor jött haza, a felsőbb osztályok azonban még éjfél után is ott maradtak. Különösen jól mulattak a maturusok. A mulatságnak anyagi sikere is volt, melyről más helyütt számolunk be. A villamos színház holnap, vasárnap tartandó előadásaira csupa vígjátékból állította össze műsorát, mely a következő: 1. Sziklahegység csúcsa, természetes. 2. Őfensége, vígjáték 3 felvonásban. 3. Ursel grófnő (méltósá- gos kisasszony), vígjáték 2 felvonásban. A polgári leányiskola ma tartja záró ünnepélyét és pedig mivel a tornaterem mindig szűknek bizonyult, a Lendvay-szinházban. Az érdeklődés természetesen nagy az ünnepség iránt, annyival inkább mert este lesz, a mikor mindenkinek szabad ideje van. A rendezés a Lendvay-szinházban pénzbe kerül, ezért belépődíjat is szednek s a tiszta jövedelmet a szegény tanulók fölsegélyezésére fordítják- Kezdete este fél 8 órakor. A műsor következő: 1, Prolog. Irta Révai Károly. Szavalja Révai Erzsiké I. o. t. 2. Eilenberg: Parademarsch. Zongorán játszák Stoll S. és Mostis P. IV. o. t. 3. Költemények. Farkas Imrétől. Szavalja Csordás I. I. o. t. 4. Spindler: Mazurka. Zongorán játsza Soltész I. II. o. t. 5. Furlana és Tatao. Táncolja 12 növendék. 6. Ballada a három patkányról Heltai Jenőtől Szavalja Govrik M. I. o. t. 7. Doppler K.: Magyar táncok Zongorán játszák Schreiber E. IV. o. t. és Szántó R. II. o. t. 8. Rege a csodaszarvasról. Sztojanovits daljátéka. Előadja az iskola énekkara, táncbetéttel; közben szaval Katona A. IV. o. t. 9, Tréfás versek. Erdélyi Lajostól. Szavalja Kocsis S. IV. o. t. 10. Glockenspiel. Bohm-tól.^ Zongorán előadja Stoll Sárika IV. o. t. 11. Énekel és táncol Veisz Irén I. o. t. 12. Az első báli ruha. Előadja Bozsenik E. IV. o. t. 13. Reinhold H.: Impromtu. Zongorán játsza Smaregla S. kézimunka tf. növ. 14. Régi dal. Bizet-től. Énekli Jancsovits J. kézimunka | tf. növ 15. Gál: Magyar rapszódia Zongorán j játsza Glück S. IV. o. t. 16 Rákóczi-induló. Zongorán játsza Homola A. IV. o. t. A táncokat Rád Ruben táncmester tanította be. ! Helyárak: kis páholy 6 K, oldal páholy 7 K, j nagy páholy 8 K, Földszinti ülőhely I—IV. j sor 1-50 K, V—IX sor 1.20 K, X—XIII sor 80 fillér, földszinti állóhely 40 fillér, karzati ülőhely 40 fillér. A tiszavidóki ev. egyházmegye ez idei közgyűlését Szatmáron tartja jul. 21 és 22 napjain. Nyugtázás. A helybeli állami el. iskolás gyermekek segélyezésére a vizsgálatok alkalmából Stoll Béla gondnoksági elnök úr 30 koronát adott, melyet tisztelettel nyugtáz a tanítótestület. A sportklub közgyűlése. A nagybányai sportklub junius 20 án tartotta meg közgyűlését a Kaszinóban. A folyóügyek elintézése után elhatározták, hogy a céllövészet s footbal-játék bevezetése végett az előkészítő lépéseket megteszik s hogy időnkint társas kirándulásokat rendeznek. Augusztus havában pedig a klub javára táncmulatságot is tartanak Végül a választásokat ejtették meg. Elnökké Neubauer Ferenc min. tanácsost, társelnökökké dr- Makray Mihályt, Stoll Bélát; ügyvezető igazgatóvá dr. Nagy Gábort, titkárrá Rozner Istvánt, pénztárossá Vajay Imrét, jegyzővé dr. Turzó Györgyöt, szertárossá Rezső Sándort, orvossá dr. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE Selegián Jánost, ügyészszé dr. Katz Izsót vá lasztották. Művezető Uj Gyula tornatanár. Választmányi tagok Németh Béla. Székely Mihály. K. Pauer Victor, Török Ferencz, dr. Thurzó György, dr. Selegián János és Balajthy Béla lettek. Nyilvános köszönet. Mindazok, kik boldogult édes anyánk, özv. Moldován Sándorné elhalálozása felett őszinte részvétüknek kifejezést adni, bánatunkat enyhíteni, a végtisztesség tételen megjelenni szívesek voltak, fogadják Őszinte köszönetünket. Nagybánya, 1914. jun. 22-én A Moldován testvérek. Jönnek a nagykárolyiak. A nagykárolyi dalárda jul. 4-én, szombaton fog nálunk hangversenyezni. A dalkar ma kitűnő erőkből áll s már 6 héttel ezelőtt bejelentette magát nálunk nagybányaiaknál. Reméljük, hogy a sok mulat ság, ami előtte és utána lezajlik, nem fogja megzavarni a nagybányaiakat abban, hogy pártolják vármegyénk fővárosának derék, hires dalárdáját, amelyben valóban nagy gyönyörűségünk fog telni. A falragaszok az érdekesnek ígérkező estélyt igy hirdetik: A Nagykárolyi Dalegyesület f. évi julius hó 4 én (szombaton) Nagybányán, a városi színházban hangversenyt rendez. Műsor: 1. »Szabadság, dicsőség« Lányi Ernő pályanyertes műve. Előadja a Nagykárolyi Dalegyesület. 2. Dal és szerelem Előadja Hor nyák Sándor egyesületi titkár. 3 Balatoni nóták. Gál Józseftől. Előadja a Nagy károlyi Dalegyesület. 4 Kupiék. Előadja Vörös Tibor, zongorán kiséri Vitek Károly zenetanár. 5. A vartyogi nagy dalnokverseny. Operabohózat 1 felvonásban. Zenéje Huber Károlytól. Személyek: A vartyogi uralkodó gróf Csanálosi József. Ordító Mihály, alföldi halászlegény Schrádi Pál. Kraxihu- ber Tóbiás, pressburgi háziúr Hornyák S Dimit- rulu Mamaliga, román atyafi Széchenyi Lajos. Borovicska Janó, nyitrai földbirtokos Csernus Andor. Salamucci Maccaroni, nápolyi lantos Boska Tivadar. Herold ifj. Vitek Károly. I versenybíró Vörös Tibor II versenybíró Kínál Antal. III versenybíró Pink Ignác IV. versenybíró Luczay János. Országnagyok, lovagok nép A műsor kezdete este pontiéi 9 órakor, Előadás után a Szt. István szállóban társas összejövetel, esetleg lánc Helyárak; Nagy páholy 16 K. oldalpáholy 10 K, kis páholy 10 K, támlásszék 2 K. zártszék 1 K 60 f, körszék 1 K 20 f, földszinti állóhely 1 K, diákjegy 60 f, karzati ülőhely 50 f, karzati állóhely 30 f. Jegyek előre válthatók Kovács Gyula könyvkereskedésében a Rákóczi- téren. A láposbányai erdögondnokság Kende Dániel nyugalomba vonulása alkalmával megürülvén, mint hírlik Kende utóda Briestyánszky Endre s mérnök lesz. A vármegyei gazd. egyesületnek városunkból csak 5 tagja van, a mi bizony elég kevés ahoz, hogy a megyének e nagyjelentőségű egyesületében Nagybánya a méltó helyet elfoglalja s koronként — mikor szükséges, szavának súlyt adjon. A tömörülésben lévén az erő, bizony jó dolog lenne, ha tömegesebben karolnák föl az egyesület ügyeit s belépnének azok a nagyobb gazdák, akik még nem tagok. Egyesületi tag lehet minden feddhetlen é'etü önálló egyén, továbbá község vagy testület. Az egyesület tagjai: tiszteletbeli, alapitó, rendes és évdijas tagok. Alapitó tag az, ki az egyesületi tagok sorába legalább 100 korona befizetésével lép be. (Oly alapitó tag, ki 200 korona befizetésével lép be, választás nélkül tagja a választmánynak) Rendes tag az, ki három évre évenként 6 korona fizetésére kötelezi magát. 17. §. Az egyesület tagjai a közgyűlésen egy szavazattal bírnak, mely másra át nem ruházható. Minden szavazattal bíró tagnak joga van indítványt tenni. 18. § Községek és testületek jogaikat képviselőjük utján gyakorolják írásbeli felhatalmazás alapján 20. § Haláleset, vagy a megye területéről való elköltözés esetén, ha ez utóbbi az igazgató választmánynak Írásban bejelentetik, a tagság s vele a kötelezettség három év letelte előtt is megszűnik. Minden rendes tag, teljesen ingyen, illetményként kapja a »Szatmári Gazda« oimü szaklapot, az egyesület hivatalos közlönyét. Az állami elemi iskolák és kisdedóvók értesítője megjelent 72 nyomott oldalon. »Apróságok a gyermek életéből« címmel Kandó Katalin óvónő értekezik szakszerűen. Az iskolai év történetét Székely Árpád igazgató ismerteti. A tanítótestület működését pedig Imre Károly. A gondnokság, felügyelő bizottság, vizsgálatok, hitoktatók, tanítótestület sorozata után közli az értesítő, osztályok szerint, az összes növendékek névsorát. Majd a tankönyvek jegyzékét és a szokásos statisztikai kimutatásokat A füzet a jövő évi tudnivalókkal zárul. Szept. 1—3 ik napjain lesz a beiratás, 4-én a megnyitás. — A csinosan kiállított füzet Nánásy István villamos gyorssajtóján készült s kifogástalan megjelenésű külső formájára nézve is. Akik mindig gyászban vannak. Moldován Sándorné a múlt héten halt el életének delén s hat árvája maradt, akik közül csak egy van elhelyezve, t. i. egyik lánya, aki férjhez ment, a többiek kiskorúak, apátlan-anyátlan árvák. A sors súlyos csapásokkal látogatta meg ezt a családot. Pár éve a boldogult Moldovánnénak egy kis leánya: Erzsiké, megégett; két évvel ezelőtt tízéves fia Laci egy véletlen lövés következtében kiszenvedett; tavaly ápr. 28-án az édes apa: Moldován Sándor váratlanul, hirtelen elhalt, „most pedig az anya ment el életének delén. Őt bántották a szomorú események, a bánat megtörte, a sors meggyötörte. Es a szegények, árvák gyászolnak, a Moldován család már négy év óta mindig gyászban van! Róka P. Pál tánctanár julius 6 án ez évben is városunkba érkezik s megkezdi egy hóra terjedő tánctanitását a modern táncokból, u m. tangó, furlana, bresilien, óne-step Kívánatra külön órákat fog adni Jelentkezni lehet Kovács Gyula könyvkereskedésében. Emlékeztető. Szamári vendégek érkezése jun. 29-én d e. 9 órakor 1 órakor közebéd a ligetben, este 8 és V* órakor hangverseny a Lendvay szinházhan. Bikszádfürdőnek jun. 18 ig — a nekünk megküldött hivatalos jelentés szerint — 100 fürdővendége volt. A szezon igen élénknek ígérkezik. A gimnáziumi majális számadása. A f. hó 20-án a Széchenyi ligetben megtartóit gimnáziumi majális bevételei voltak: 1. A tanulóifju ságtól begyült 426 06 f. K. 2 A tanári- kar hozzájárulása 65 K. 3. Jegyek eladásából befolyt 141 K Összesen 632 K 6 fillér. Kiadás összesen 544 K 36 fillér. Az ifjúsági segélyző-egyesület- nek fenmaradó tiszta jövedelem 87 K 70 fillér. Ehhez járul még a felülfizetés és jegymegváltás címén befolyt 50 K A segélyző-egyesület- nek tehát jut összesen 137 K 70 fillér. Felülfizettek, illetve jegyüket megváltották a következők: Ketney Mihály 7 K, Kovács Gyula, Stoll László dr., Székely Ferenc 4 — 4 K, Hanzulovits Kristóf jegymegv., dr. Makray Mihály, Neubauer Ferenc, Szupkay Gyula, Szabó Józsel főerdő tanácsos 2—2 K, Beyer Jenő, Burdáts János, Demjén Lajos, Fischer Károly, Fülöp András, Géresy János, Huszár Kornél, Kovács 1., Bér. Kováts Géza, Mike Imre, Martinyi István, ifj. Molcsány Gábor, Nagy Z. Sándor, Oblatek Béla. Spiller Nándor, Syntenis Rajmund, Schuszter Ferenc, Thanhoffer Dezső, Wenk Gyula, özv. Zvaralkó Pálné, Virág Istvánná 1—1 K, ösz- szesen 50 korona. Rumpold Gyula vendéglős pedig egy hordó sört ajándékozott a majális színhelyén a bányász zenekarnak Rumpold Gyulát egyébként is külön köszönet illeti azért, hogy az ifjúság ellátásának nagy és nehéz feladatát oly páratlan készséggel, türelemmel és lekötelező szívességgel oldotta meg. A feliil- fizetésekért és segélyző-egyesületünknek ezúton való támogatásáért hálás köszönetét mond a rendezőség. Gyümölcsfa oltvány előjegyzés. Felkérjük egyesületünk tagjait és a gazda közönséget, kik oltvány szükségletüket kedvezményes áron biztosítani óhajtják, hogy szükségletüket Molnár Antal gazd. egy. pénztárosnál az együttes kérvény megtehetése céljából legkésőbb ez év junius hó 30-ig bejelenteni szíveskedjenek. A minisztérium erre vonatkozó rendelete szerint későbbi előjegyzés nem eszközölhető. Gazd. egyesület. Értesítés. Tisztelettel értesítem a szülőket, hogy a minden évben szokásos nyári tánctanfolyamot julius hó 5-én kezdem meg. Tanítás 3 csoportban lesz és pedig: délelőtt 11—12 ig, délután 5—7-ig. Kereskedő- és iparos ifjúságnak V2 9—10 óráig. A délelőtti és délutáni tanfolyamban a régi táncokon kivül külön csoportokban, kü-