Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-10 / 19. szám
NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE J (2) 19. szám. ' gés viszi bele. És amikor ezt kétségtelenül megállapíthatjuk, egyben meg kell állapítanunk ^zt is, hogy velük szemben a magyarság/— mikor a magyar anyanyelvű gk-okat' visszakivánja a román egyházmegyékből és azokat egy uj püspökség kebelében egyesítvén, módot nyújt nekiek arra, hog megkaphassa most már a magyar anyanyelvű gk. hivő is azt, amit élvez a román, rutén, szerb a maga egyházmegyéjében — nem követ el jogtalanságot, sérelmet, igazságtalanságot, mert meg akarja tartani hitében, nyelvében, meg akarja védeni magyarságában azokat, kiknek soha sem volt igazi otthonuk régi helyzetükben. A másik hangosan hirdetett sérelem: hogy a hajdudorogi egyházmegye határainak kikerekitésénél több román nyelvű egyházközség soroztatott az uj püspökség kebelébe. Nem ismerem a kérdéses és jogosan felpanaszolható egyházközségek gk-ainak pontos és hű statisztikáját, tehát egyéni bírálatom alapján helytálló véleményt nem is mondhatok. Hanem kiindulva és igazságosnak elismerve a miniszterelnök hivatalos kijelentését — mely szerint a beszerzett pontos adatok alapján ténylegesen soroztatott az uj püspökség kebelébe egy pár (számilag nem tudom hány) olyan hitközség, mely túlnyomó százalékban román anyanyelvű gk-okból áll — raeghajlok és pedig készséggel az esetleges tévedések előtt, jogosnak tartom a komité reparálási törekvését, de csakis a jog és igazság alapján megállapítható esetekben. Ismétlem, nem lévén cél az erőszakos magyarosítás, következésképen megokolatlan, sőt jogtalan is lenne téves intézkedés folytán arra az egy pár ezer románajku gk-ra előteremteni azt a visszás helyzetet, melyben a magyar anyanyelvűek voltak az eddigi román vezetés alatt. Nyíltan vallom, hogy az állami törvények keretén belül mindenki joggal élhet hitében nyelvével, de vallja ezt a magyar államban a román komité is ma- gyarajku hittestvéreivel szemben. Készséggel várjuk tehát az esetleges jogos sérelmek orvoslását, de nem a román álláspont, hanem a szigorú igazság elvén és alapján. És most eljutottam oda, hová e szerény cikk keretében szándékom volt eljutni, A gk. magyarok lélekszáma — irja Szabó Jenő főrend — tudomás szerint meghaladja a 250,000-et, tehát geográfiai okokból több mint 100,000 lélek marad a román és rutén egyházmegyékben. Jól tudom, hogy a románok között kisebb számban, szórványosan élő magyarajku gör. katholikusoknak külön hitközségbe leendő szervezése anyagi oldalánál fogva is ki- vihetlen, de már ott, hol tekintélyes számban vannak és e számbeli adatok alapján kevés áldozattal külön hitközségbe egyesit- tethetnek: ezt ugyancsak az igazság alapján nemcsak jogosnak, hanem szükségesnek, még pedig égetően szükségesnek vélem, tartom és hirdetem. A hajdudorogi egyházmegye kebelén kívül igen sok helyen igen tekintélyes szánwan maradtak magyar anyanyelvű híveink román vezetés alatt és ezt nyomatékosan hivatalos beszédjében a kormányelnök is leszögezte. Kérdem tehát mi lesz ezekkel ma, mikor már megalkottatott az uj püspökség a magyarajku gk. hívők befogadására? Ha a román komité követeli a határ kikerekitésénél közibénk sorozott egy pár románajku egyházközség kibocsátását és ez jogos kívánságnak el is ismerhető: neme hasonlóképen jogos és igazságos álláspont, hogy a román vezetés alatt hagyott, nyilván magyar anyanyelvű gk. hívők tízezreiből hozzuk hozzánk legalább azt a pár ezret, melyet könnyű szerrel elhozhatunk. És itt — megvallom őszintén — elsősorban Nagybányára gondolok. Nem ismerem a nagybányai magyar anyanyelvű gk-ok pontos, számszerinti statisztikáját, de az előttem fekvő adatok alapján (Szabó Jenő főrend a Budapesti Hírlap 1912. május 17. megjelent cikke) mégis megállapíthatom, hogy Nagybányán 4242 gk. hivő közül Í815 a magyar anyanyelvű. Nem szabad még megfeledkeznem Felsőbányáról sem, hol 1247 gk. hivő közül zem, hogy anélkül nem lehetek tökéletes boldog. Aztán arról ábrándoztam, hogy milyennek kell lennie a férfinak, kit egykor szeretni fogok. S ekkor megsejtettem, hogy a szerelem az, mely után vágyódtam lelkem mélyén s melyet eddig nem tudtam megnevezni. Szerelem! és erre a gondolatra megremegtem. Szerelem ! szerelem ! szerelem! Ezt susogta a szelló és a margaretták helybenhagyólag bólintottak reá. Ezt susogták a falevelek, a füvek és ezt csiripelték a madarak s egyszerre ezer meg ezer apró harangocskát hallottam csilingelni s mind ezt csilingelte: szerelem . . . Ábrándozásomból barátnőim egyike zavart föl. — Boldog-e most? — kérdezte reám nézve. — Elégedett vagyok — válaszoltam röviden. És igazat mondtam. Elégedett voltam és ösztönöm megsúgta, hogy ez a helyes felelet, mert a boldogság csak két egymásért és egymáson dobogó szívből származhatik. Esteledett és mi hazafelé indultunk. Csöndesen ballagtunk a szép pázsitos utón, midőn velünk szemben három férfit pillantottunk meg. Köszöntöttek, aztán egyik a kezemben levő zöld gályát kérte. Én incselkedni kezdtem vele, előbb megtagadva, majd oda nyújtva neki s végül mégis csak felét adtam oda. Aztán köszönt s távoztak. Csinos fiú, mondottam mosolyogva, aztán többet nem szóltunk róla. . . . Eltelt a nyár . . . Szeptember első vasárnapján egyik asszony barátnőmet látogattam meg és ott maradtam késő estig. Egyszerre fölnyiit az ajtó, magas termetű barna férfi lépett be rajta. Egy pillanatig farkasszemet néztünk egymással, aztán ő mosolyogva kezet nyújtott s végül barátnőm segített ki zavarunkból, bemutatva egymásnak. Most jobban szemügyre vettem. Az arc azok közé az arcok közé tartozott, melyet nem egyhamar szoktak a nők elfelejteni. Feltűnően halvány klasszikus arc, melynek minden vonásán égő szenvedély tükröződött. Nagy álmadozó szempár, mely a halvány, szenvedélyes archoz igen jól illett. Annak a sötét hajsátornak szükségtelen úgy a homlokra borulni, elég árny van azon úgy is. Termete magas, szinte nőiesen hajlékony volt, szóval harmonizált fejének szépségével. S amint én néztem ezt az arcot, gondo1914. Május 10. 885 a magyar anyanyelvű. A nagybányai és felsőbányái összesen 2710 magyar anyanyelvű gk. számbeli súlya és nagysága után azt hiszem, nem kell megokolnom, védenem kívánságunk, törekvésünk igazát, jogosságát! Ennek a 2710 magyar anyanyelvű, — román vezetés alatt levő, — gk-nak érdekében szól e szerény irás, kik a külföld előtt oly nagy szeretettel hirdetett magyar sovinizmus jóvoltából élnek még ma is nekik idegen, bennünket joggal bántó román vezetés, nevelés alatt és akik — még az is meglehet — a román komité harcias és a mindennel megalkuvó magyarság lagymatag, gerinctelen magatartása miatt, 50 év múlva a komité házi statisztikájában már valóban csak mint magyarul is tudó románok fognak szerepelni és egy-egy domonstráló gyűlésen megjelenni. A nagybányai és felsőbányái magyar anyanyelvű görögkalholikusoknak egy külön egyházközségbe leendő tömörítése s igy a hajdudorogi püspökség fenhatő- sága alá sorozása, amilyen jogos kívánság, kevés áldozattal könnyen meg is valósítható. Tagadhatatlan, hogy egy uj hitközség szervezése, fentartási költségeinek (templom, lelkészi lak stb.) előteremtése és biztosítása tekintélyes áldozatot kíván, de ez egy államháztartásban számottevő összeget nem képviselhet, akadályt nem képezhet. És valljuk meg: megtartani a nagybányai anyaegyházban 1815 magyart, a felsőbányái fiókegyházban (mert egy lelkészetbe tartozhatnának) 895 magyart, vallásán kiviil abban is, ami t i. magyarságában, nemcsak nemes, hazafias intenció, nemcsak áldozatot érdemel, hanem a magyar haza iránti kötelesség és joggal követel anyagi áldozatot. És ez nem is sovén álláspont, ez találkozhatna a román ajkú gk. vezetőség részéről is olyan fogadtatásban és támogatásban, mint a hogyan mi elismerjük a miniszterelnök állal megjelölt esetekben az ő törekvésük igazságát, tisztaságát. A nagybányai, felsőbányái magyar latban ott láttam magam a margaretták között, a zöld pázsiton, eszembe jutottak ábiándjaim a szerelemről és őróla a férfiról, kit szeretni tudnék s ajkaim önkénytelenül suttogták: »Ezö<... — Parancsol? kisasszony! — Nem szóltam semmit, mondottam alig hallhatóan. Aztán búcsúztam és haza mentem. Azon az éjszakán alig aludtam valamit. Felismertem; öt láttam kirándulásom alkalmával. Azóta kissé megváltozott. Megszépült... És tudja, ki volt e férfi? Az ön barátja: Duoay. Később ismét a néninél találkoztam vele. Egy szép délután éppen megszokott sétámra készültem, midőn szobalányom egy névjegyet adott át. Elvettem a névjegyet s intettem, hogy bocsássa be. Pár pillanat múlva belépett Dunay. Egy pillanatig rajta feledtem tekintetemet, úgy állt előttem büszke, hóditó szépségében, mint egy mesebeli királyfi. A nap hátralevő része kellemesen telt el. Dunay szép volt és szellemes, ügy hittem, én is tetszem neki s ez boldoggá tett. Talán szeret is? Erre a gondolatra megremegtem. Estére egy igen szép virágbokréta kei ült O IIX C V \ /^VÓ/^VET’TQr^rS SZATMÁRMEGYÉBEN. OlrVOZ^l VI J V J I V/VJ I rUíVUU Megnyitás május hó 15-én. Meleg ásvány viz-fürdők, szénsavas fürdő, hidegviz-gvógyintézet, dr. Balling-féle Inhalatio, 160 kényelmesen berendezett szoba, vízvezeték, acetilen-világitás. Vasúti állomás, posta, távirda, telefon, gyógytár helyben. :::: Elő- és utóévadban az állandó tartózkodóknál a szobaárakból 30% engedmény. Prospektust, vízről árjegyzéket kívánatra küld a fürdőigazgalóság.
