Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-09-14 / 37. szám
(4) 37. szám NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1913. Szeptember 14 vatalos teendőiken kívül végzett munkásságaikkal munkát és megélhetést adnak a nyomdásziparosoknak, addig az utóbbi elveszi tőlük. Általános a panasz — s ezt előkelő nagy emberek szájából naponkint halljuk s a lapokból olvassuk —, hogy ebben a szomorú országban mind több-több ember veszi kezébe a vándorbotot, hogy a nagy vizen túl keressen megélhetést magának és családjának. Kis gazdák lába alól siklik ki a föld, kis iparos üzletét zárja be a hitelező, az agyonemlegetett rósz pénzviszonyok és rósz gazdasági helyzet pedig rendületlenül tart tovább semmi kétséget nem hagyván fenn az iránt, hogy még igen sok családnak kell készülni a nagy útra. Nagyjaink — itt helyben is — akiknek egyetlen szavától függene, hogy valami munkának idevaló iparosnak adott megbízással egész családnak adjanak jó időre megélhétést — idegenbe lakókat helyeznek előbb. Azok, akiknek a jó Isten módot és hivatali hatalmat adott arra, hogy a kis emberekkel törődjenek, ezen emberi jogukkal és hivatali kötelességükkel nem törődnek. Ha a kivándorolni akarók, földönfutókká lettek és a nyomasztó viszonyok hatása alatt tönkre ment vérbeli magyar kis existenciák felsegitésére adták volna azt a rengeteg pénzt, amit a kivándorlás megakadályozására és az ezen való elkeseredésre rendezett ankettekre és bankettekre költöttek, talán más volna a helyzet is. Jó volna talán nálunk is azon igyekezni, hogy a kisiparostól ne vegyük el a munkát, hanem ha lehet, adjunk neki. Mint fentebb említettem ipart minden nagykorú egyén szabadon űzhet. Én azt hiszem és úgy gondolom, hogy az 1884. évi ipartörvény megalkotói ezt a nagy ipari szabadságot nem azért biztosították törvényhozásilag, hogy az állam tisztviselőit az iparűzésre sarkalják, hanem azért, hogy a tőke bocsátkozhassák ipari vállalkozásba még akkor is, ha annak birtokosa képesítéssel nem rendelkezik. Az ipartörvóny különben is nagy szabadságot rejtő paragrafusait kijátszani nagyon könnyű dolog. Felfogás dolga, hogy valaki a maga munkakedvének kielégítésével megnyugvást talál-é önmagában még akkor is, ha tudja, hogy ezáltal megélhetési viszonyaiban gyengíti az egyedül azon foglalkozásra utáltakat. Sajnálatos dolog, hogy városunk két tiszteletre méltó embere ellentétbe került egymással, de bármint hisszük és valljuk is, hogy ipart űzni mindenkinek joga van, e kérdésben mindazok, kik úgy a tisztviselői állásban tisztes megélhetést látnak, mint a nyomdász iparosnak műveletlen népség) azt hitte itt az a «cár», hozzá szól az ima. Az utcákon — mintha nagy vásár lett volna — hemzsegett a sok ember, szálas, komor katonák, s ölnyi magas tüzek mellett melengették ázott tagjaikat. — Már 12 öl fát kihordtak az udvarunkból — szólt halkan a nemes ur. A nagyasszony elgondolkozva bólintott; eszébe jutott egy másik este, — alig fél éve — akkor vidáman ropogott a hó, s a fehér, világos alkonyatban, az egész város talpon volt, lesve a hirt Tokaj felöl, vájjon ki győzött ? Ki jön át a Tiszán ? A félszemü Schlick-é vagy a hős fiuk f Egész nap bömbölve szólott az ágyú . . . befogva állt a szekér . . . Késő éjjel jött a staféta : — Klapka győzött 1 kiáltá diadalittasan, s eget verő éljen volt rá a felelet; az emberek sirva-nevetve borultak egymás nyakába, s reggelig szólt az ének, a muzsika, minden házban . . , Ez akkor volt 1 ... És most ? . . . A szekér hevenyészett sátrak mellett haladt, finom sálokat, vég selymeket, ruhát, gyönyörű ékszereket árultak az oroszok bennök, zsákmányát a debreceni szabadrablásnak . . . A nagyasszony eltakarta kezével arcát és remegve simult urához ... A kis Izácska, csöndesen, megrettenve ült apja ölén. * A nagy ebédlő hosszú diófa asztala fénylett a sok ezüsttől, roskadozott a pazarul megrakott csemegés tálak súlya alatt. A távozó orosz tisztek búcsú vacsorára hívták a nemesi családot, mert holnap már ők is az utó csapatokkal elmennek. kizárólag iparára való utaltságát tudják és elismerik, Nánásy István nyomdatulajdonos panaszát jogosnak tartják. Sólyom Ferenc ipartestületi jegyző. Heti krónika. Ha egy emberöltő múlva olvasni fogják a mi lapjainkat az utódok, bizonyos, hogy szerfölött megbotránkoznak majd azon, hogy menynyit írunk mi az unalmas időről. Nincs újság ma Magyarországon, amely minden számában meg ne emlékeznék a rendkívüli időjárásról. Mi sem tudunk menekülni tőle, én sem. Most pl. nem hallgathatom el, hogy egy urnák a följegyzése szerint egy év alatt, 365 napból csak 51 volt esőmentes s 314 napon kisebb- nagyobb eső kerekedett. Kétségbeejtő! Közbe-közbe azonban vi- gasztalgat a nap most minket s Siriusz szerint szept. 22-ig jó idő lesz. Igyekezzünk tehát ezt kiaknázni. Folyik is az őszi munka lázasan, aminek önkéntelen következménye, hogy a napszám fölemelkedett s mi sem jobb kereset ma, mint a nemzet napszámosának lenni a szó igazi teljes értelmében. Mert vannak ideális nemzet-napszámosok is. Ezekhez tartoznak pl. azok az urak, akik a héten itt jártak. A szövetkezetek szövetsége. Ez a gradus szuperlativus, mikor még a szövetkezeteket is szövetkezésre tudják bírni. (Kételkedni kell abban is, hogy kell-e kételkedni) Nagy mentőmunkát végeznek ők s pompás erőket összpontosítanak. Egy , könyvelő pl. szónoklatot tartott a gyűlésen. Én eddig azt hittem, hogy a könyvelő a rideg számokat tudja csak ügyesen csoportosítani s a legszárazabb ember a világon. íme, most előttünk állott egy ifjú könyvelő fekete reverendában, ragyogó fekete szemekkel, kipirult arccal, lelkes csengő hanggal, a szónoki eloquencia minden titkának kitűnő ismeretével s aztán ragadta magával a közönséget, ügyesen csoportosította az eszjnéket, megremegtette a sziveket, lelkes éjjeneket, harsogó tapsokat csalt ki az érdeklődőkből, igazi apostoli tűzzel szította a buzgalomnak lángját. Ilyen könyvelőket alkalmaz a szövetkezetek szövetsége! Persze az illető, pap volt a javából s pap ma is. a honmentő eszmék lelkes papja. Az ebédnél meg Kupás M. vágta ki a re- z,et gyönyörűen, a helyi ipartestület elnöke. Általános tetszést aratott tömör, szép beszédével s még György Endrét is felszólalásra készAz öreg nagyasszony kimentette magát, de a fiatalnak menni kellett, nehogy megharagitsák a pártfogó ellent. A komiszárius udvariasan karonfogva vezette a ház asszonyát asztalhoz és az asztalföre ültette; szembe vele férje ült, két oldalt a két «ellenség». A kis Izát semmiféle ígérettel sem lehetett asztalhoz ültetni, azt állította, hogy még a marcipán is — amit a bácsiktól kapott — olaj szagu. De azért ott ugrált az asztal körül, különösen a doktort kedvelve, ki egy kicsit törte a magyart és igy neki is lehetett vele diskurálni. Pompás, vert ezüst tálcákon — minden az övék, az oroszoké volt — nagyszerű kinézésű és rettenetes izü ételeket hordtak föl a katona szolgák. A nagyasszony váltig mentegette, hogy nincs étvágya, fáj a feje, mert a mostani zűrzavaros időkben nem lehet kávét kapni, s az nagyon hiányzik neki. Épp erre valami pudding-félét hoztak, s a doktor rögtön beajánlotta: — Ebből tessék, ez igen könnyű étel, betegeknek kiváló hatású, A nemes ur intett asszonyának és az kétségbeesve fogott hozzá az olajba főtt tésztához. A kis Iza eközben egy piros muskátlit, fehér boglárkát, zöld levelekkel összekötve kis bokrétába, a doktorhoz ment : — Szép virág ? — kérdé pajkos mosolylyal. — Nágyon sziep, nágyon sziep! felelte barátságosan a muszka doktor. — Kossuth! Kossuth! húzta pajzánul a szót a kislány, utánozva az orvos kiejtését. — Jáj, ákkor nyem sziep! tiltakozott az orvos. tette, aki pedig nehezen szánja rá magát arra, hogy beszéljen. Az eső pedig zuhogott kint ezalatt is világverő erővel, mintha az égi hatalmak meg mind ellenünk szövetkeztek volna. Mit használ akkor a mi szövetségünk? Elolvad ez a sárteke f Vagy jobb időket várjon a krónikás. Házfönökváltozás. Dr. Czaich Gilbert helybeli minoritarendi házfőnököt dr. Lakatos Ottó tartományi főnök — a maga kérelmére — Kolozsvárra helyezte át. Helyébe Zárkövi Bonifác szegedi házfőnök jön. Áthelyezés. A m. kir. pénzügyminiszter Székely Ferenc pénzügyőri biztost Újvidékről Nagybányára helyezte át. Kinevezés. A pénzügyminiszter Remenyik Ernő Lajos végzett bányász akadémiai hallgatót a nagybányai kerületbe bányagyakornokká nevezte ki, aki az esküt 11-én tette le. Térzene a ligetben, szept. 16 án d. u. 5 órakor. Tartja a bányász-zenekar. A villamos szinház holnap, vasárnap délután 4 és este 8 órakor tartandó előadásán a következő kitűnő műsor kerül bemutatóra: 1. Pompej romjai, természetes kép. 2. Az arckép, színmű. 3. A jó gyermekek, komikus kép. 4. Maxi párbaja, vígjáték 3 felvonásban. Irta és előadja Linder Max világhírű komikus. Orvosválasztás. A Zsibó székhelylyel rendszeresített almásegregymenti körorvosi állásra egyhangúan dr. Weitzner Mártont választották. Nagybánya a lengyelek országos ünnepén. A lengyelek szept. 7-én és 8-án ünnepelték az ő legutóbbi fölkelésüknek 50 éves emlékét. Hatalmas volt az ünnepély, melyen százezrek vettek részt. Szept. 7-én esett el Lelevel a Bátor melletti csatában s ennek emlékére külön ünnepély is volt Rzesozowon, ahol a fővezér egykor birtokos volt. Özv. Robelly Lajosné Thaisz Fanny részt vett a nagyszerű ünnepeken gróf Pilinszky Viktorné, báró Nyáry Al- bertné, Komlóssy pozsonyi prépost társaságában. Ott volt városunkból Syntinis Raymond is Gyula fiával, Ilonka leányával, aki általános ünneplés tárgya volt, mert elszavalta a Lelevel emlékünnepen Gsengey fogoly lengyelét s azt hamarosan lengyelre is lefordították. Érdekes, hogy Dunka Gerő a nagybányai gimnázium volt növendéke képviselte többek kíséretében az eperjesi jogakadémiát s lelkesen beszélt a magyar-lengyel testvériségről. Syntinisék 11-én jöttek haza. Robelly Thaisz Fanny pedig 10-én utazott vissza Budapestre. Mindnyájan kedélyesen nevettek a kis tréfának . . . * Talán betegek ezek a muszkák — szólt lefekvéskor a nagyasszony urához — hogy vacsora után herbatheát ittak és abból a piros szeszből töltöttek bele, még velem is meg akarták itatni. Nem herbathea az — szólt az ura — de valami olyas italjuk, mint nekünk a puncs, nem rósz, csak nagyon megizzadtam tőle. Látod, hogy herbathea I kiáltott diadalmasan a felesége. * Az eső még mindig verte az ablakot, s a muszkacsapatok szakadatlanul meneteltek az utcán át ki a városból, ki tudja merre felé ? Már kora hajnalban csapataikhoz mentek a nemesi kúria vendégei is, s Ancsára ráparancsoltak, hogy egy nagy dobozt adjon át asszonyának, Pergelt kávé volt benne, odaadták a magukét az utolsó szemig, hogy »elmúljon a fejfájása« a ház asszonyának, A nagyasszony az ablak mellett ült, kis varróasztalánál és eltűnődve nézte a csinos skatulyát. Mint embereket kellett, hogy becsülje őket, úgy viselkedtek velők szemben, csak olyan sokan ne lennének — mint ellenségek. A hős fiuk ugyan pár nappal előre vannak, de mi lesz ha ezek pompás fölszereléseikkel utói érik őket ? S egyszer csak kell úgy is, hogy találkozzanak ! Dübörögve gurultak a hatalmas ágyuk a rossz kavicsos utón . . . Rémülten hunyta le szemét, mintha valami rémes képet akart volna elűzni . . . A nagy karosszékben ezalatt mogorván
