Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-16 / 11. szám
(2) 11. szám. NAGYBANYA ÉS VIDÉKE 1913. Március 16. meg is történt s a zárószámadásokat jóváhagyták. A nyomdai munkák kiadásához Soltész Elemér szólott hozzá, Nánásy István részére tartotta volna méltányosnak a munka kiadását,' mert tavaly a város meg volt vele elégedve, a város most is adós a munka árával, tehát előzékenységet is gyakorolt a várossal szemben s aztán, ahol nagyobb mennyiségű nyomtatványt kell csinálni, ott Nánásy az olcsóbb, a kisebb mennyiségnél drágább, mig a Hermes fordítva. A polgártársak azonban, úgy látszik, nem látták szükségesnek pártolni iparos társukat a Hermessel szemben s igy a nyomtatványokat a két cég közt fogják megosztani. Nagyobb vitát váltott ki még a vízvezetéki és csatornázási munkálatok árlejtésének elbírálása. Sólyom azt hozta föl, hogy Szentiványi 17°/o-al olcsóbb mint Gólya, holott a jelentés Gólyát állította olcsóbbnak. A szövevényes ajánlatokat elbírálás végett a képviselet az ipartestületnek adta ki. A gyűlés délig elhúzódott. Elnök: dr. Makray Mihály polgármester. Jegyző: Smaregla János aljegyző. Hitelesítők: Torday Imre, Fábián Lajos, dr. Vass Gyula. 1. A belügyminiszter a város részére 20000 K'államsegélyt kiutalváayozott: tudomásul vették, az összeget takarékpénztárba tették s havonként fogják fölhasználni. 2. A borpataktelepi »Alsó borkut«-at a város bérbeadta Burger Frigy esnének, az erre vonatkozó szerződést a kormány most jóváhagyta. Tudomásul. 3. A laposerdei vadászterületet a közgyűlés bérbeadta, a törvényhatósági bizottság ezt most megsemmisítette. Mivel fellebbezést adtak be ellene, az ügyet egyszerűen fölterjesztik. 4. Nagybánya város takarékpénztárának választmánya beterjeszti márc. 9-én tartott ülésének jegyzőkönyvét s ezzel kapcsolatban a múlt évi zárószámadásokat jóváhagyás végett. A közgyűlés a zárószámadásokat jóváhagyta, az igazgatónak 1200 korona külön jutalmat szavazott meg s jegyzőkönyvbe vette, hogy a takarék 1913 ban 14500 korona előleget fog még adni a városnak. 5. A jogügyi bizottság Steinfeld Sámuelnek azt a kérelmét, hogy egy vizierőre berendezett Ez a részlet a bártfai és eperjesi közönséget közelebbről érdekelte. Itt a »Nagybánya és Vidéké«-ben az emlékirat egy másik igen érdekes részletét kívánom közölni, melyben egy veszedelmekkel járó futári küldetését Írja le. Azt hiszem, a szatmármegyei közönséget érdekelni fogja ez az érdekes elbeszélés már csak azért is, mert Bartha Mór szatmármegyei emöer volt, ismerősei, barátai, rokonai mind itt éltek s élnek és ő maga is életének legnagyobb részét ebben a megyében élte le. De hadd szóljon maga az emlékirat, amint következik: Negyedik, de már valóban nehéz és nagy felelősséggel terhelt utam Görgeyhez volt. Ä hadügyminisztérium nagy sürgönyének cimirata ez volt: »Görgey altábornagynak Tokaj, vagy a hol található.« Mert Görgey kijött ugyan már a felsömagyarországi selmeczbánya-vidéki csapműmalmot létesíthessen, nem találta teljesíthetőnek. A közgyűlés ez alapon kérelmezőt elutasította. 6. A Gazd. és pénzügyi bizottság a felső- fernezelyi lisztelő malom bérleti szerződését 1915. dec. 31-ig meghosszabbítani javasolja 1200 K évi bér mellett. A közgyűlés a bérletet továbbra is Jo- szepcsuk Pál kezében hagyja. 7. A város részére szállítandó nyomdai munkákat a gazd. és pénzügyi bizottság Nánásy és Hermes közölt megosztani javasolja, úgy, hogy julius 1-ig Nánásynak, dec. 31-ig a Hermesnek adassék. Hosszabb vita után elfogadta a képviselet a bizottság javaslatát. 8. A város árlejtés utján két igás szekeret óhajt beszerezni. 240 K egységár mellett Kovács Lajosnak adták ki. 9. A gazd. és pénzügyi bizottság azt javasolja, hogy a város az igás fogatok részére szükséges kovács-munkákat árlejtésen adja ki. Az 1913. évre Kovács Bélának adták ki. 10. Ugyanígy javasolja a kerékgyártó-munka kiadását. A kerékgyártó-munkát Csepey Ferencnek adták. 11. A gazd. és pénzügyi bizottság a hirdetőtáblákon közlendő hirdetések dijait leszáiíitani óhajtja. A közgyűlés a dijakat 50%-kal leszállította s egyidejűleg az István király-szálló bérlő r.-t. pausál hirdetési diját 100 koronáról 50 koronára szállította le. 12. özv. Holye JánosDé Borpatakban 200 □ m. terület föladását kérelmezi, a bizottság azt javasolta, hogy 200 korona árért adassék föl a kért terület. A képviselet ilyen értelemben határozott. 13 A pénztári kezelésre nézve külön szabályrendelet vált szükségessé. Ez ügyben a város megkeresi a pénzügyigazgatóság illetékes számvevő-osztályát szives javaslattétel végett. 14. A nyugdijügyi bizottság özv. Bagossy Lajosné nyugdiját 24Ű koronában állapította meg. A közgyűlés ezt jóváhagyta. 15. Rónai Géza közgyám kéri magát a nyugdijkötelékbe fölvétetni. A nyugdij-bizottság elutasító javaslatot tett. Ajtai Nagy Gábor indítványára, aki a választások előtt való időt nem tartja alkalmasnak a kérdés tárgyalására, ezt az ügyet egyelőre levették a napirendről. 16. A vízvezetéknél és csatornázásnál teljesítendő városi munkálatokra nézve az árlejtés eredményét a közmunka-bizottság azzal terjesztette be, hogy Gólya Jáno3 ajánlata a legkedvezőbb, ezzel szemben Sólyom Ferenc azt vitatta, dából s a Szepesség és Guyon branyickói csodálatos győzelme után kijöhetett Eperjes, Kassán át a zord hegyvidékről szabadabb mozgást engedő területre, de azért a hadügyminisztérium se tudta biztossággal, hogy hol van és mit akar... E sürgöny éppen az ö hollétéről, további tervei s céljáról akatt bizonyosságot szerezni, vagy talán tervet, minden bizonnyal rangemelést is közölt vele. Én a hadügyminisztériumnál a bizonytalan távolságú és időtartamú útra 200 forintot kaptam készpénzben; de útlevelemre vezetve felha- talmazázt is a közbeneső térparancsnokságoknál a netalán még szükséges pénz felvételére és szigorú meghagyást a községi bíráknak, hogy részemre a kívánt négyes előfogatot nagy felelősség terhe alatt kiállítsák, amelyet nekem azonnal készpénzzel kellett fizetnem, egy-egy állomást 1 pengöforint 12 pkrral számított nyugta ellenében. hogy a Szentiványi Sándor ajánlata 17 °/0-kal kedvezőbb. Révész az ajánlatok fölolvasását kérte, mire a polgármester kijelentette, hogy annyira komplikált és hosszadalmas az ajánlatok összeállítása, hogy azt egyszeri olvasásra elbírálni szinte lehetetlen, erre Révész indítványára kiadták az ügyet véleményezés végett az ipartestületnek. 17, Bálint Imre, a tűzifa-mizéria tárgyában hozzá intézett inierpelláíióra beterjesztette válaszát. Kiadták az erdészeti bizottságnak. 18 Filep Gáborral szemben 6 hold terület kártalanításra kötelezte a bíróság a várost, erre vonatkozólag egyezség létesült 600 koronában. A képviselet az egyezséget a maga részéről elfogadta. 19. A Sürger-féte, Winkler-alapitvanvi házat bérbeadták Vajay Imrének 600 korona bérért, úgy, hogy a hordóhitelesitő hivatal is olt van. A bérletet jóváhagyták. 20. Égly Mihály laplulajdonos terhén fen- álló 25 korona laphirdetési haszonbér törlését javasolja a tanács, mivel az előírás abból az időből való, amikor Égly még nem nyerte el a hirdetések közlésének jogát. A tévesen előirt összeget törölték. 21. Salamon Ávrám kén a községi kötelékbe való félvételét. A tanács javaslatára 200 K dij mellett fölvették. 22-26. Kovács Antal, Wohl kiskorúak, Maguran Gábor, Suba Julia, Benedek Jánosné illetőségét a közgyűlés el nem fogadta. Ezzel a gyűlés véget is ért. Kossuth sírja a mi szentegyháznrik. Kossuth sírja a mi szentegyházunk, Fohászkodni hozzá kikijárunk ; Minden szavunk uj eskü, imádság, Hogy letépjük szolgaságunk láncát, Kossuth sírja Magyarország lelke, Innen árad széjjel nagy szerelme. S megtanít rá, hogyha összetartunk; Még a pokol sem fog győzni rajtunk. Kossuth sirja szabadságunk napja, Ha felbukkan az égboltozatra; Olyan csodát ember még nem látott, Beragyogja az egész világot. Kossuth sirja a mi reménységünk, Hogy nagygyá lesz egykor a mi népünk, Mi leszünk az elsők szóban, tettben, Vitézségben, édes szeretetben, Debrecenből estve, úgyszólván koromfekete sötétben indultam Tokaj felé. Az első megállás Hajdu-Nánás volt, ahova éjféltájban érkeztem. A városházán szerencsére világosság volt és a biró s társai jelenvoltak, nagyszámú előfogat követelők által zaklatva, de a sötét éj miatt csak reggelre biztatták. Én, amint belépve útlevelemet felmutattam, bámulat tárgyává lettem, mert a biró azonnal azt a rendeletet adta a csákányos- nak, hogy menjen és az ö saját fogatát állítsa elő . . . Ám én hadügyminiszteri gyorsfutár voltam, magas személyiség előtte is . . . Úgyis lön ! ... Az aránylag rövid idő alatt — amig ez történt — alkalmam volt széttekinteni a tágas tanácsteremben. A sok előfogatra várakozók között feltűnt egy szinte mogorvaságig komoly arcú veressipkás tiszt, aki, ráesvén tekintetem, felkelt s hozzám jött, parancsoláshoz szokott arca komolyságát lehetőleg enyhítve, kért, Kapható mindenhol! a ír ír f—~W A “1T természetes ásványvíz A 1 J I \/ f f\ IÁI gyógyhatása hurutos /-—% Ili 1 % if r~'“\ I 11 bántalmaknál páratlan. JL jL. JL _Jr JL JL /BL.—JL jLJI—J? JL a legutóbbi termésű saKa pható mindenhol! kivSíkuia a Bikszádi gyógyfürdő igazgatósága, kitűnő