Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-30 / 48. szám
g~E(2)g48. szám. 1913. November 30. mint ha a jótékonyságban gyakorolja magát mind az, aki csak teheti. A jótékonycélu nőegyesület járjon elő jó példával, kezdje meg haladéktalanul a téli segités nehéz, de áldásos munkáját s a jó szivüek bizonyára követni fogják. Ingyen kenyér, ingyen tej. Meleg leves, meleg thea, melegedő szoba, gyermekek fölruházásra, családok pénzbeli segítése. Nagy gondok ezek, de szép, nemes feladatok, a melyekért érdemes küzdeni, fáradni. Kinek szivében tiszta láng ég, Ki a szegényért úgy hévül: Emberfiának születését, Ne várjuk lomhán, tétlenül. Boromisza Tibornál. — Irta: Révay Károly. — Aki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul. Aki nem ért a festőművészeihez, az ne mondjon kritikát egy művész alkotásairól. Ezek az én elfogadott aksziómáim. Gyakorlom is őket. Amihez nem értek, ahoz hozzá nem szólok, mert nem szeretném, hogy rám olvassák a következő tételt: »Ha okos vagy és hallgatsz, — azt nagyon ostobául teszed, de ha ostoba vagy és hallgatsz, — azt nagyon okosan teszed.« Mindezeket elöljáró beszédül abból az alkalomból mondom el, hogy Boromisza Tibor festőművész a napokban meghívott műtermébe, mint a Nagybányai Hírlap főmunkatársát s fölkért, hogy nézzem meg 10 évi munkálkodásának gyümölcsét, mielőtt Budapesten kiállítana. Senki idegen nem volt jelen, csak a helyi lapok szerkesztői, mint beleő emberek. Festő, iró, színész és muzsikus mind egy kaptára húzott cigánylegény. Tehát magunk közt voltunk. A függöny felgördült: ötven-hatvan kép vonult el szemem előtt, mint a Pathő cég filmjei s amikor vége volt lehunytam szemem pihentetni, mert ugv éreztem, hogy a nagy szinpompától megvakulok. S mint mikor a halálos csöndben egyszerre belesivit valami fülünkbe, úgy csendült föl lelkemben e mondás : »Az erős férfi — ép úgy, mint a vízesés, — magának vág utatl* Aztán eszembe jutott a nagy Ibsen mondása: >A világon az ct legerősebb férfiú, aki egyedül áll 1« . . . Boromisza Tibor egyedül áll . . . Ei- vonultan, csöndes magányában, boldog megelégedésben ül naphosszat vászna előtt s hódol a szépség és igazság istennőjének. Tudja ő jól, hogy ahol a szépség az igazsággal egyesül, ott elő áll a művészet. Mit láttam? Ha én erről számot tudnék adni! Szinpompát, szivárvány színeket a tűzfor- rás fénycsikjainalc ezer változatát, rögöt, melyre gyémántot havazott a tél; Jéleksugárzó vonásokat, fény- és hanghullámokat, amik édesen simogatják 6. Cséplő oláhok (egyoldalú fényvetités). 6. Vásáros oláhok lovakkal. 8. Viz tavasszal. 9. Sulykoló asszonyok télen. 10. Stompmunkások felhúzzák a gátat. A meglepett fürdözőkön kívül legnagyobb a hármas képe, melynek cime: »Jézus és a pásztorok«. A szent családhoz jönnek a pásztorok. Középen Mária a kis Jézussal, mellette József, jobbról, balról jönnek a pásztorok és hozzátartozóik. Ez is teljesen uj mesgyén halad. Történelemmel, valószínűséggel, bibliával stb. nem sokat törődik, úgy festi meg, a mint ezt a hangulatot egy pillanatra érzi s odaveti a háttérbe Nagybánya látóképét a Kereszthegytöl egészen Borpatakig. Ezen a képen több akt is van. A felfogás rendkívül különös, a színek igen erősek, ragyogóak és művészi az egész összhatás, az egész kompozíció. Boromiszáról nálunk most sokat Írtak és többen írtak, igy igen nehéz feladat jutott nekem, aki már letarolt mezőkön haladok. Nem is akartam egyebet, mint hogy a képek hatalmas csoportját egyszerűen fölsoroljam s igy rámutassak arra az óriási szorgalomra, kitartó munkásságra, amit a művész aránylag rövid idő alatt képes volt kifejteni. Ilyen készlettel nem nehéz hóditó útra indulni a fővárosba. 0 NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE az ember lelkét; a világ kék, zöld, piros, sárga csodáit, napsugárban cikázó lepkéket, felhőket, melyek mint szörnyeteg állatok úszkálnak az égen, tiszta, mosolygó, derűs eget, melyen lüktet a nagy csöndesség, néma éjszakát, melynek szive van s melynek még dobbanását is lehet hallani; arcokat, melyeken a tej és vér keveréke küzd egymással; szemérmes pirulással ébredő hajnalt, friss tavaszi levegővel, amikor tele az ég pacsirtadallal, harsogó ujjongással. Erdőket, melyeken leng a verőfény, buja pázsitot, hol láncot lejt a kacagó napsugár s láttam végül egy boldog embert, ki nem épit másra, nehogy megingjon alatta a föld, hanem aki önmaga erején nyugszik, hogy jól álljon. ó, láttam a természetet a maga isteni fenségében, ami nem egyéb, mint egy végtelenül apróra fölosztott istenség 1 Azt tartják: a művészetnek és tudománynak egy bölcsője van, de nincs hazája. A Boromisza művészetének van hazája. Minden vonása ecsetjének a nagybányai humuszban született; ez a mi levegőnk, vizünk táplálta s a mi verőfényünk nevelte nagygyá. Én a Boromisza képeit nem a szememmel, — a szivemmel néztem. A szív szeme pedig nem csal és nem csalódik soha 1 Azt tartják, hogy az egész világ politikát a rómaiaktól, vallást a zsidóktól és művészetet a görögöktől tanult. Meglehet, de Boromiszának az isteni természet volt tanítómestere, a magyar föld, a magyar ég és levegő és bérceink ezer — meg ezer kristályos vízesése. Be kellene számolnom végül, hogy a soksok kép közül melyek a legszebbek? Hát tudom én azt? Nekem mind szép, mind bűbájos. Mintha azt kérdeznék egy bálteremben: kik a legszebb leányok? Mind szépek! Hanem igen, arra felelhetek, hogy melyik tetszik nekem legjobban ? Van egy. A liget százados fái alatt már bujkál az alkonyat, de a nyugati ég pereméről még vissapillant a Nap, aki nem más, mint maga az Isten, az éltető vagy lesújtó hatalmas Mindenható, kinek egy szempillantásától függ a mi földünk sorsa. Ennek a Napnak búcsúzó sugarai áttörnek az óriás jegenyék lombjain s a lilás-szürke mohos földre olvasztott aranyat öntenek. Igen. Ennél szebbet Boromisza még nem festett I Levél egy (ismerőshöz. A feminizmus aktuális beszédtéma volt itt pár napig, a feminizmus bevonult a moziba és onnan fészket vert a gúnyolódó férfikedélyekben és a tiltakozó lányok dél felé hajló, titokban vágyakozó fizikumát felizgatta az az óriási ellentét, ami a mozivászon rosszul konstruált darabjának paradoxonjaiból és a férfiak gunyjának jól ösmert éléből feléjök kisugárzott. A feminizmus ismét beszéltetett magáról és a feminizmus hatalmas hullámaitól távolélő társadalom minden tagja érezhette egy napig, amig Ásta Nielsen mesteri mimikáját őrizte a memóriája, a lelke, hogy nem a modern idők kinövése ez az agyongu- nyolt, agyonhajszolt, ezerszer »letárgyalt« kultur- áramlat, hanem valami igazságos törvényszerűség is lehet benne, ha belopódzik a mi társadalmi életünkbe is, minden tiltakozásunk, nyárspolgári értetlenségünk ellenére is. — Ugye maga feminista kérem ? kérdezte egy bájos kis leány és be sem várva válaszunkat uj kérdéssel ostromolt: mondja, mondja, igaz, hogy a feministák a Szabad szerelmet propagálják? Mert akkor — és elpirult hozzá — én is feminista leszek!... Miért beszéltem volna ennek a bakfischnek a nőfelszabadulás eszményéről ? Miért emlegettem volna a nő gazdasági függetlenségének szükségességét, amivel a nő nemi függetlensége és szellemi művelődése, általános emberi kulturálódása együtt jár ? Miért beszéltem volna azokról a harcos asszonyokról, akik nem a férfiak ellen, hanem a férfiakkal egyetértve küzdenek a létminimum kicsikarásáért? Miért beszéltem volna arról, hogy az élet egyre realizálja a társadalom minden tagjának az életkörülményeit és igy a nőnek is emberré kell fejlődnie, hogy tudatosan szüljön tudatossá fejlődő egyedeket? Hiszen ezeket a kérdéseket fejtegették, vitatták nálam ezerszer kulturáltabb tudósok, akik a társadalomtudomány legfontosabb ágává emelték ezt a lekicsinyelt, lemo- solygott, elintézett feminizmust? — Lássa én tanár vagyok — mondta egy elegáns hölgy — én lányokat tanítok és még sem vagyok feminista 1 Mert nem akarom bevallani, hogy túl vagyok a huszonöt éven I És nevetett hozzá acélos nevetéssel, élcelt és mindent, amit nem akdrunk komolyan venni, ezzel a felületes nevetéssel intézünk el! Miért mondtam volna neki: asszonyom, a francia ennek nevez minden önálló foglalkozással biró nőt, aki megérett szellemileg is erre a névre, önnek nem is kell feministának lennie, mert nem a jelvények és nem a címek, nem a csoportok alá tartozás tesz valakit egy társadalmi eszme harczosává, hanem az aktiv munkálkodás, önnek nem is kell feministának lennie, csak jó tanárnak. Jó tanárnak; aki ne mások gondolatainak ismétlésére tanítsa mega serdülő lánynövendéket, hanem független, önálló gondolkozásra a műveltség mellé; önnek jó tanárnak kell lennie, akinek az életre és nem a pártára, nem a házasságra kell megnevelnie leánynövendékeit, akik épen abban a korban, amelyben az ön kezei alatt vannak, a legfeszültebb kíváncsisággal várakoznak mindenre, ami a szerelemre vonatkozik. Önnek meg kell nevelnie őket arra az életre, amely azt követeli minden egyedétől, hogy a maga lábán tudjon járni és a nő a férfihoz ne a szükségadta kényszerűségből, hanem szellemi vonzódásból támaszkodjék. Hogy nők legyenek, akik nem az otthon avult bútorai között, levendulás szobákban várnak a kishiva- talnok királyfira, aki megszabadítja őket az élet számára, de részt vegyenek az élet, a társadalom, a nemzet gazdasági fejlesztésében, amivel a fajnak, a nemzetnek tisztultabb kialakulását eredményezi. Nők legyenek és nem azok a szerencsétlen proletárasszonyok, akik a férjük delerium tremensétől is tönkre hajszolva dolgoznak a megélhetésért, nők legyenek, függetlenek és önállóak gazdaságilag, ez által a családtól is függetlenítve s a nevük ne csak akkor kerüljön a cég mellé, ha férjük tönkrement, létrehozva egy uj társadalmi osztályt, a keres- kedőnék mindent bevalló, tönk széléről menekült családok mélyébe tekintést engedő osztályát. Mert akkor, asszonyom, ha ráneveli őket az önállóságra, épen arra az örökóta egy legszebb hivatásra neveli rá őket, amire önöket az élet testalkatuknál, agysejtjeik összetételénél fogva legkülönösebben praedestinál: az anyaságra. Az uj férfi mellé az uj asszony lép, aki nemcsak fizikai vágyainak összpontja, de az a társ, akivel egyenlő szellemi kultúrában élve szaktémákról is beszélhet. És igy az uj férfi és uj asszony egyesüléséből nagyobb, mélyebb, nemesebb boldogság fog létre jönni, mert az asszony mentes lesz az anyagi és erkölcsi szolgáltatástól és az uj férfi megérik az igazi szerelemre — azáltal, hogy nem kénytelen szellemi kultúrája alatt élő nőtársát állandóan magához emelni, mert már is ott van! A feminizmus gyüjtőzászlajára csak azért van szükség, mert ilyen társadalmi evolúciót eredményező harcot csakis a legnagyobb szolidaritás mellett lehet kivívni. És önök, ettől a harctól nyugalmas távolban élők, boldogak lehetnek, mert ezek a harcos asszonyok kivívják önöknek emberi jogaikat, társadalmi helyzetük fejlődését és önök majd csak arra ébrednek, hogy önök is emberek lesznek,famikor az éhes férfi nem üldöz kétségbeesésig, a társadalmi erkölcstelenségek tengerében, kihasználva, félrelökve : hanem egyszerre csak munkakörre jutva elfog'alja önöket a hivatás, a pálya, kevesebbet törődnek a toiletekkel és kalapokkal, ezzel is elősegítve azt a gazdasági lendületet, amelylyel a hús, a zöldség, a fűszer, a lakás árának leszállása és általános, nyugodt emberi jóllét jár... Ezeket akartam mondani önnek, kedves asszonyom. De elhallgattam, mert eszembe jutott, hogy önnek tanár létére ezeket a természetes dolgokat mind tudni kellene! S ha mégis, keresztül siklott volna rajtuk — a sajnosán átöröklött és mindenütt felbukkanó felütességgel, — miért is mondtam volna? Itt, ezen a helyen, ahol beszélnem lehet és szabad — nem akarok feminista eszméket propagálni, csak megengedtem magamnak azt a luxust, hogy nyilvánosan gondolkozzam. Félix.
