Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1913-11-16 / 46. szám

TÁRSADALMI HETILAP. \y. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK IMIIÉTZDEUNT VASÁRNAP Előfizetési Árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. ===== Egyes szám 20 fillér. ===== Felelős szerkesztő és laptulajdonos: révész arÁisros. Szerkeaztöség a kiadóhivatal : Felsóbányai-utca 80. azám alatt. TELEFON SZÁM NAGYBÁNYA 18: = Hová lesz a betét? A tájékozatlant meglepheti azon leg­újabb statisztikai közlemény, hogy a fővá­rosi pénzintézetekben ez év első kiltnc hónapjában 77 millióval szaporodott a be­tét s ha csak ezen arány marad meg, úgy az év végéig 100 millió gazdagodást tün­tetne ez föl. Mily cáfolata lenne ez a gazdasági és pénzügyi viszonyok súlyosságának ha — fájdalom — nem volna ez a tisztességtelen verseny némi árnyalatával árnyékolva s ha nem volna meg a mérleg másik oldalán azon szomorú tapasztalat, hogy a vidéki pénzintézetek betét állománya rővására tömörültek a betétek a fővárosi nagy intézetekbe a vidéki betétek felszívódá­saként. Természetes, hogy a vidék termel s ha a termelő bizonyos jobb módba jött és szerzeményét habár kissebb kamattal, de nézete szerint biztosabb nagyintézeteknél helyezi el jövő megélhetési biztosítékát. Ez igy volt és igy lesz és helyes is; de most nem ez az eset, hanem az, hogy a köz­ponti pénzintézetek, némelyike a szorult pénzügyi viszonyokat hogy kihasználhassa, a vidéki betétesekre vetette magát s külön­féle címeket vett fel, hogy magához édes­gesse a vidéki betéteseket a saját lapjait küldi boldog, boldogtalannak, melyben egy­részt égig magasztalja a maga biztos üz­letét, másrészt a vidéki betét-könyvekért a magáét kicserélésre ajánlva azok felmon­dását saját költségén vállalja. Igaz, hogy a vidéken az elfajulásig ment sokhelyen a pénzintézeti alapítás, de azért, hogy ily tünetek voltak, tényként ál­lapítható meg, hogy a vidéki intézetek fő­tömege egészséges alapokon nyugszik s mint ilyen adta meg az általános érték- emelkedést s tartja fent a forgalom bizton­ságát és a viszonyok nehézsége dacára ő látta el úgy a közönséget s a fővárosi nagy pénzintézetek tőkeemelkedése is nagyrészt tőllük származik. Ellenben láttunk már fővárosi intéze­teket is összeesni, melyek ép a vidékiek becsapásából harácsolták össze az elveszett milliókat. Ily viszonyok közt a vidéki tőketulaj­donosokon a sor, hogy a kellő mértéket megtartsák, mert ők is honpolgárok, kik­nek erkölcsi kötelme a közönség érdekét is szolgálni. Most, igaz, hogy sok fővárosi intézet nagyobb kamatot fizet, mint a vidék, de kérdés meddig? Azonban most is a na­gyobb kamatnak megfelelően drágítva adja ki nem ritkán ugyanazon vidéki intézetnek, melytől felszívta s ez azt tovább közvetít­vén a kamat drágulását, csak a vidék fizeti duplázva meg. Bűnt követ tehát el mindazon vidéki tőketulajdonos a vidéki közönség ellen, ki indokolatlanul, most mikor a terméshiány sok gazdát amugyis a betét kivételére utal, felül a fővárosi azon intézeteknek, melyek a tisztességtelen versenykörébe is eső rek­lám-hajszával a vásári bódé kikiáltójaként igyekszik magához vonzani a jó vidéket. Különös, hogy ép most van tárgyalás alatt az osztrák és magyar kormányok közt — a tisztességtelen verseny megfékezésére irányuló törvényjavaslat. — Ha valahol, úgy a pénzügyi téren fontos ez, hol leg­jobban áll az a példaszó: »késő bánat, eb gondolat«. A kis tőketulajdonosokat óva intjük, ne üljenek fel a hírlapi reklámnak, hanem maradjanak nyugodtan meg a vidéki inté­zeteknél, mi reájuk legmegnyugtatóbb, mert még egyrészt közvetlen ellenőrzik azok működését s miként látták a nehéz viszo­nyok közt is, az mindig rendelkezésükre áll, másrészt azon megnyugvással lehetnek, hogy igy a közönség és város javát is elő­mozdították s ha a bank-kamat szál, a fő­városi intézetek sem fogják megadni a most ígért nagy kamatot. Városunk lakossága nem ösmeri a pénzügyi súlyt annyira, mint sok más vidék, vagy maga a főváros mi- norumabb lakossága; itt a szükséges s meg­felelő összeg pénzintézeteinknél mindig meg volt szerezhető s kellő időre rendel­kezésre állott; ezt méltányolni és támo­gatni kell. A jó pénzintézet olyan, mint egy jó kút, melyben dacára, hogy sok viz soha sincs benne, állandóan ellátja közön­sége vízszükségletét, mert a forrásai állan­dóan pótolják a fogyasztást; igy van z a pénzintézeteknél is, hol a nagyközönség egyrésze az igénybevevő s cserélődve a másik része az állandó forrás, mely a maga megtakarított összegecskéit nyújtva — a közönség összessége — lesz a közönség összeségének támogatója. Vezessük csak el A siker. Elbeszéli Hídvégi Emma Irta: dr. Török Teofil. Tizennyolc éves koromban Írtam először. Emlékszem, hogy valami ostoba tárcát, amilyenek­kel a hetilapok, sőt a napilapok is tele vannak. Meg is jelent. Azt gondoltam nincs több olyan nagy em­ber a világon, mint én. Pardon I Nem ember, hanem asszony, mert már 25 éves asszony vagyok, négy drága, szerető gyermeknek anyja, akit ők jobban szeretnek, mint a legkisebb, a Muci a töpörtyűs pogácsát. Aztán van olyan uram, hogy az egy maga többet ér az egész Balkánnál, mely­nek apró népségei azt gondolják, hogy ők Istenek. Ja, ahol ilyen butaságban szenvednek az emberek, akik igazi vallásosság és tudás nélkül hencegnek, azok előbb utóbb felfalják egymást, mint bizonyos állatok a felvágott tököt. De ne sántikáljunk a Balkánon. Az egész csak orosz mumus. Annál még az én első tárcám is többet ért. Azt fejtegettem benne, hogyan lesz a kis leányból szép, bájos hajadon s majdan hű feleség és nagyszerű anya. Nemde ez fenséges théma? Fájdalom, még se értem el vele semmit. Ennek oka a körülményekben rejlett T. i. alig van fa, melynek egyforma volna minden gyümölcse. Egyik nem érik be, a másik fonyadt, a harmadik szép piros kívülről, de belül már kukacos. Aztán mennyi lyukas gyümölcs terem a világon. Például: dió, mogyoró Hát az én első termésem is ilyen volt, aki szemembe dicsért, az a hátam mögött kinevetett. Hány nő van az életben, aki még irni is mer a szabad szerelemről, a jó, kényelmes élet­módról, folyton a szépről, az erkölcsről csicsereg, nagyszerű életszabályokat hirdet és maga azt se tudja: nyolc darab sületlen kalács mennyi? No de se baj. A nők csak úgy hajtanak hasznot, ha aszerint élnek, ahogyan teremtve vannak. Mi is lenne a világból, ha mindaz igaz lenne, amit össze csacsognak. Elég az hozzá, hogy habár nincs olyan nagy eszük, amilyen hosszú a hajuk, mégis ők forgatják a világ tengelyét. De hogy sikerhez jussunk, vegyük a dolgo­kat úgy, amint megtörténtek. Hetyei Mihály nőtlen szerkesztő, kitűnő ügyvéd s amellett gazdag, müveit fiatalember volt. Mindenki tisztelte, szerette s különösen a leányos házaknál állt nagy kegyben A kis város­ban több lap is volt, tehát sokat gondolkodtam, melyikbe vigyem első tárcámat. Az ügyvéd de- réksége, igazán férfias kinézése, vagy a szivem vitt rá, de a választásom Hetyeire esett. Fogtam a tárcámat s tépelődő gondolatok közt mentem hozzá. A szivem nagyot dobbant, amikor megfog­tam a kilincset, előttem állt Hetyei s a legnyá­jasabb hangon kérdi ? — Mivel szolgálhatok kedves nagysád ? — Elpirultam s félénken válaszoltam, hogy egy tárcát hoztam s azt az ügyvéd lapjában 1 szeretném közzétenni. — Nagyszerű! Mondta az ügyvéd s a székre mutatott, tessék helyet foglalni. Aztán elkérte a tárcacikkemet. — Megnézi a címet. — Nos nagysádat Hídvégi Emmának hívják ? — Szolgálatára. — Szép neve van, csinos az Írása is, ha a tartalom is megfelelő, akkor biztos a siker. Tes­sék eljönni holnap s akkor megmondom a véle­ményemet. Alig bírtam kivárni a más napot. Hír­név, dicsőség motoszkál mindig a fejemben. Végre megint Hetyei előtt állottam. Ismét nagyon szívesen fogadott, leültetett, — A tárcája tárgya gyönyörű kedves nagy­sád, de meglátszik rajta a kezdő keze. Nincs teljesen kidolgozva. S látva zavaromat s pirulá­somat, folytatá: — No semmi báj, majd én átdolgozom. Nagyon megköszöntem a szívességét s örök hálámról biztosítottam A kisimított tárca, mint tudják megjelent, hogy milyen hatást keltett, arról is volt szó. Most aztán neki láttam a munkának és azokat mindig személyesen vittem el Helyeinek. Mindig szívélyesebben, előzékenyebben fogadott. Órákig elbeszélgetett velem. De az újabb tárcáim csak nem jelentek meg. Egyszer aztán félénken meg­kérdeztem • — Ugyan édes doktor, ügyvéd és szerkesztő ur, ön engem a legudvariasabban fogad, kibeszéli a szivét, lelkét okos gondolataival gyönyörködtet, de az újabb munkáimról sohase beszél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom