Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-27 / 30. szám
rendszeresítetten is megköveteli az üzleti nyereségből a maga hányadát. A törvényes kamatláb és az uzsora-kérdés is számot tartanak a megfontolásokra. Intézeteink emlit'k, hogy az adósok egy része egyáltalán nem irtózik a pertől, mert az hosszan elhúzódik s mert a peresített váltó után csak 6% törvényes kamatot Ítél meg a bíróság. Ami pedig az intézetek által alkalmazott mai kamatlábat illeti, épen kerületünkben történt, hogy az egyik kir. ügyész uzsora-vétség miatt nemcsak eljárást vezetett egyik oly intézet ellen, mely 8°/o-nál többet számit, de felhivást tett közzé, hogy akinek leszámítolási számlájában 8°/0-nál nagyobb kamat szerepel, jelentkezzenek, hogy uzsora*vétség miatt vádat emelhessen az illető intézet ellen. A kir. ügyészt ebben az eljárásában kétségkívül a legnemesebb kötelességérzet vezette ugyan, de másrészt az is kétségtelen, hogy százan és százan üzletüket, vagyonukat, családjukat meg tudnák menteni, ha a most szokásos 10—12 % mellett kaphatnának pénzt. Itt tehát az élet szükségtörvényeit bölcsen összhangba kell hozni a fennálló tételes törvénynyel és a törvényes kamatlábat mint az uzsorahatárt kimondott kamattétel helyett az Osztrák- Magyar Bank mindenkori visszleszámitolási kamatlábához alkalmazottan volna szükséges (sürgős novella utján) megállapítani. A bajba jutott intézeteknél a baj oka sokszor abban feküdt, hogy az intézetnek immobil kihelyezései voltak. E kihelyezések közül a jelzálogkölcsönök és az elraktározott terményekre adott kölcsönök rendszerint a legjobb kihelyezési alaphoz tartoznak, mert fölös kész értékeken nyugosznak és bonitásuk felől könnyű meggyőződést szerezni. E kihelyezéseknek valami utón mobillá tétele égető kérdése volna a hitetvilágnak s megfontolható lenne, hogy vájjon az egy milliónál nagyobb alaptőkével bíró intézetek a saját áruraktáraikban elhelyezett zálogterményeknél nem bocsáthatnának-e ki a kölcsönzött összegekről warráns természetű forgatható és forgalomba hozható értékjegyeket, mint a közraktárak ? A jelzálog-hitelek pedig a kötelező könyvrevizió szigorú utján minősülhetnének legalább a kölcsön egy része erejéig tovább adhatóknak. Hitelintézeteink közül többen rámutatnak továbbá — éppen a legközelebbi múlt szomorú tanulságai alapján — az egyes piacokon bevezetendő bizalmas hitelnyilvántartás szükségességére, mely áttekintést nyújtana a kihelyezések eseteiben és sok tévedés kárát kizárná. Ugyancsak szükségesnek jelzik a kerület nagyobb piacain megbízható hiteltudósitó iroda felállítását, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy e téren sok lelkiismeretlenség és felületesség jut levegőhöz. Általában panaszkodnak a csődeljárás vagyonharácsoló rendszere ellen, mely a közadós vagyonából a hitelezőknek semmit sem juttat, hanem jogállamra szégyenletes cinizmussal mindent a tömeggondnok prédájává dob. A tömeggondnok mellé három üzletemberből álló bizottságot tartanának szükségesnek kirendelni, akinek hozzájárulása nélkül az ügyvéd a tömegnek semmi költséget ne okozhasson. Sürgetik a csődön kívüli megtámadási jogra vonatkozó törvény sürgős megalkotását. Felsőbányáról azt a kívánságot jelzik, hogy a pénzintézeti tisztviselők mentessenek fel a munkásbiztositó pénztárhoz való tartozás kötelezettsége alól. Felsővisó kereskedői és részvénytársaságai az ottani piacnak az Osztrák-Magyar Bank mellékhelyéül való kijelölését kérik és pedig — mint a kamara puhatolózása kiderítette -- egészen jogosultan. Két hely jelezte kerületünkből azt, hogy a válság hatását nem érezte meg, ez a két hely Kaba és Kunmadaras. Egyebütt bizony nagyon megérezték s kevés kamara területe szenvedett annyit, mint a debrecenié. Minderről szomorúan referálva, meg kell azonban állapítani, hogy a vidéki intézetek ezekben a viharos nagy napokban valódi hősök voltak, akik nehéz kötelességeiket minden erejök igénybevételével s igazgatóságaik önzetlen áldozatkészségével teljesítették. Magatartásuk sok üzleti existenciát mentett meg és tartott fenn, amiben a vidéki piacok most kiderült egészséges ereje is közreműködött. (2) 30. szám NAGYBANYA ÉS VIDÉKE És végül a legőszintébb és legmélyebb tisztelettel kell meghajolnunk az Osztrák-Magyar- Bank páratlanul nobilis és kötelességtudó s kötelességein messze túlmenő jóindulata előtt, mellyel e válságos sötét időkben érdekeltjeivel és a vidék pénzintézeteivel szemben viseltetett. Ez az intézet volt a nagy zavarban a legfőbb szilárd pont, a korrektség, nyugalom, bizalom és mindenek felett a segítő jóindulat mintája és forrása. Méltó rá, hogy emlékébe és hálájába zárja az egész üzleti világ s méltó rá, hogy a politika vásári értelmetlen frázisaiból most is kiismert, megtisztult alakjában karolja ügyét fel eljövendő alkalommal épen a kereskedelmi közvélemény, mert elképzelni is szörnyű: mi lett volna ebben az időben az üzleti élet sorsa, ha e fényes, nagy intézet helyén a politikai divatkivánság önálló nemzeti bankja töltötte volna be a helyet. Érdekeltségünk széles köréből az elmúlt év hiteléletéről sok sötét leírás érkezett be a kamarához. Természetes ismétléseiket egybevontan tartalmazza ez a leírás, melyet előrebocsátottunk s kiegészíti és befejezi az, mely itt következik. Kamaránk székhelyén, Debreczenben, különös körülmények is járultak a válság kiszinezé- séhez s kimélyitéséhez. Specziális válságunk oly sok értékes megtartandó tapasztalatokat nyújtott, hogy éveknek kell szorgalmas tőkegyűjtésben eltelni, mig ez év veszteségei elfelejtetnek a az eléggé meg nem becsült hitelnek ismét megnyílnak csatornái. A gazdasági tekintetben fényesen kezdődő, bő aratást s szüretet ígérő 1912-iki év a tőkét olcsón és hozzáférhetően dobta piaczra, ez a vállalkozási kedvnek — tekintve a mull esztendő egy nehány sikeresebb alapítását — oly támpontot nyújtott, hogy pénzintézetek, ipartelepek alakulásáról s alaptőke fölemelésekről napról-napra hallani lehetett. Az alakulásokat és az alaptőkeemelés köny- nyüségét előmozdította a pénzintézeteknek ama nem eléggé rezervált ténykedése — részben, hogy az uj alakulásoknak részvényeit a legmagasabb quotával fogadta el lombardba, részben pedig, hogy az alig megalakult pénzintézeteknek oly nagy visszleszámitolási hiteleket bocsátottak rendelkezésükre, mely hitel az uj intézetek vezetőségét a leglehetetlenebb kihitelezésekre sarkalták, sőt nem elégedtek meg az ide gravitáló gazdasági vidék hitelkielégitésével, hanem távoli vidékeken helyezték el az igy könnyen szerzett idegen tőkét. A kamara székhelyén tervbe vett állami létesítmények, az egyetem s a vele kapcsolatos intézmények gyors lebonyolítása s megalkotásába vetett hitnek a háztelkek vételárára tett hatása s ezáltal a becsű előnyössége a kihitelezésnek oly magasságát provokálta, hogy a kihitelezésnek ellenállni csak a legkonzervativebb s régi klientúrával biró intézetek tartották helyesnek. A magas értékelésnek megfelelő magas lakbérek a lakosság egy részét arra kényszeritették, hogy a város belterületén kívül olcsóbb hajlék után nézzen, igy az erős kereslet a külterületek és majorsági földek értékemelkedését okozta oly mértékben, miről tulajdonosaik évekkel ezelőtt még álmodni sem mertek. Ez a körülmény ismét a telepekkel való foglalkozást s ennek financiro- zását vonta maga után. A városszabályozások, utcanyitások a speku- lácziónak uj perspektívát nyitottak; a 10—15 év óta alvó építkezési kedv fellendült. Ekkor, midőn a vállalkozói kedv, a legélénkebb üzlet kulminált, jött, mint a májusi éj fagyos lehellete, a kamatláb emelés a hitelmegvonások sorozata. Az ingatlanokba elhelyezett idegen tőke csak a legnagyobb áldozatok árán volt megtartható. Az intézetek által szedett kamat, mely eddig a bankrátát alig 1 — 17a% kai múlta felül, az eddig szedettnek a kétszeresére emelkedett. A vérmes reményekkel szőtt kalkuláeziók a magas kamat folytán csődöt mondottak s igy a horribilis magasra vert részvény, telek és föld érték reálitása megrendült. Az itt felsoroltakat tarthatjuk piaczun- kat ért pénzügyi válság legmarkánsabb okainak. A válság még sokáig fog maradandó nyomokat hagyni piaczunkon s melynek elsimisitása és ki- heverése jobb konjunktúrákban eltöltött néhány esztendőt igényel. 1913. Julius 27. Az esküdtszékek. Felsóbánya, 1913. julius hó. Ergo — a magyar társadalmat két csoportba lehet sorozni: Az egyik rész esküdt ellensége az esküdtszéknek, a másik ellenben hü pártfogója ennek a nyugatról ránk szakadt intézménynek. Igaz, hogy kisebb gondunk is nagyobb annál, hogy erről folytassunk eszmecserét, ha nem éppen most tartana az a lázas munka, amit a törvényelőkészítő bizottság az igazságügyminiszter megbízásából végez, az esküdtszék módosításáról készítendő törvényjavaslaton. Köztudomású dolog, hogy az esküdtszéki intézményt se a ránk nehezedő szükség hozta létre. Mert hiszen sem a laikusok, sem pedig jogász emberek köréből a legkisebb elégedetlenség nem hallatszott a szakbiróságok ítélete ellen. Nem is a szükségszerűség hozta ezt létre, mint egyes-egyedül az a nyugatot majmoló modern irányzat térhódítása volt az egész. És csodálatos ! Még ezek után is beszélnek Magyar- országon konzervativizmusról, arról beszélnek, mikor a haladást jelentő modern intézmények egész sorozata épült föl már eddig is, melyek közül — bizony — nem egy korát előzte meg. — No — és most már benne vagyunk e banális frázis hatáskörében! »Korát előzte meg nálunk !« Egy újdonsült intézmény tökéletlenségeit nem óhajtjuk beismerni, hanem egyenesen a mi ázsiai voltunkra hivatkozunk és nem tartjuk magunkat méltóknak — pé’dául az esküdtszéki intézmény élvezésére sem. Nem a laikusok hivatása az esküdtszéki intézmény jogi ténykedését, szereplését fontolgatni, mi csak legfeljobb azokat az impressziókat jegyezhetjük fel, melyeket az esküdtszék intézménye hágy bennünk. Egyik jogász emberünk: Almásy László, a »Magyar Figyelő« egy régebbi számában az esküdtszéki intézményt nem tartja korszerűnek. Az esküdtek tökéletlen emberi voltát; sokszor szellemi korlátoltságát nem ismeri el elég szilárdnak, ítéleteit elég konzekvensnek arra, hogy mások élete, avagy halála fölött, esetleg szabadsága érdekében döntő véleményt mondjon. Nekünk nem lehet nyúlni ezekhez az állításokhoz. Mi csak a laikus esküdtek táborába sorakozhatunk, hogy mintegy részt vegyünk az ítéletek megalkotásában, mint társadalom, melynek képviselői azok a kiválasztott emberek ott a bíróság előtt. Hanem aztán.furcsa kis komédia válik ebből. Mi az igazság ? Hol az igazság ? Ahányan vagyunk, annyiféleképen festjük meg magunknak az igazság képét. A felzaklatott lelkiismeret akczióba lép bennünk és hovatovább kisül, hogy azok az évezredek óta megalapozott igazságok csak nem akarnak többé imponálni; hanem helyökbe tolakodik egy száz arcú bálvány, amelyet ahonnan nézzük, úgy, olyan alakban látjuk. Mi hát az igazság? Nem lehet definiálni sehogy sem. Azt mondjuk rá, hogy a felfogás dolga. Akik valaha törvénykönyvet csináltak az igazság érdekében, azok másképen fogták fel ugyanazt, amit ma egyik-másik esküdt, sőt sokszor egy egész tábor éppen ellenkezőleg fog fel. Az igazságot tehát nem lehet kaptára huzni. Az marad olyan primadonnának, amelyik folytonosan más jelmezben ugrál az esküdtek szemei előtt. Lehet, bogy boldogabbak voltak az emberek, amikor ilyenek felett nem gondolkoztak, hanem az igazságot elfogadták úgy, ahogy az egyszer valamikor megírva lett. Nem lehet tehát bosszankodni az esküdtek ítéletein. Mert hát kié az esküdtszék ? Nemde a társadalomé 1 Ha a társadalom gyermek, gyermekmódra fog ítélkezni bűnösei fölött. Hiszen utoljára a bűnös is csak a társadalom tagja! Éppen csak, hogy veszélyes tagja. Ha a jogász emberek nincsenek megelégedve a mai esküdtszék ítéleteivel, gondoljanak arra, hogy hiszen azok maguknak csinálják, ha ők megvannak elégedve az igazságnak ezzel a fotográfiájával, ám legyenek! Egynéhány bűnös megszabadul és az esküdtszék intézménye ősi szokás szerint a maga kárán fog tanulni, tökéletesedni. Mert — kérem szépen — ba eltörölnék az esküdtszéket csak azért, mert tökéletlenül tölti be hivatását, a jövőben, amikor a magyar társadalmat elég érettnek találnák ennek az intéz.
