Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-15 / 24. szám
(2) 23. szám. NAGYBANYA ÉS VIDÉKE 1913. Junius 15. Az állami főgimnázium első éve egyébként csak kilenc hónapig tartott s már 1885. május végén befejezték az épületen szükséges átalakítások végrehajtása végett, amire a város kötelezettséget vállalt. Az átatakitás tervezetét a minisztérium megbízásából Benkő Károly budapesti műépítész készittte, amelyen Matolcsi Lajos városi mérnök tett a minisztériumtól is elfogadott módosításokat. A várostól készített eredeti átalakítási tervezetet a minisztérium azért nem fogadta el, mert a város a Magyar-utcában egy szárnyépületet is akart emelni az épület mellé az elemi iskolák céljaira. Az átalakítás költségeire 42 ezer forint volt előirányozva, de a tervezeten Matolcsi városi mérnöktől tett és a minisztériumtól elfogadott módosítások következtében az átalakítás jóval kevesebbe került. Az átalakítási munkálatok — melyeknél leginkább Morvaországból hozatott kőmivesek és munkások dolgoztak — 1888, év szeptember 10-ére elkészültek s az intézet második éve szeptember 14-én nyílt meg; a második évben már a népiskola is kiköltözött az épületből, mégsem maradt benne egyetlen fölösleges terem sem, ami már ekkor fölébreszthette volna azt a gondolatot, hogy ez az épület az in tézet szükségszerű fejlődésének céljait nem szolgálhatja. • -A város és az intézet akkori vezetői azonban erre nem gondoltak s az átalakított s még ezen második évben téli tornateremmel is ellátott épületet minden tekintetben megfelelőnek hitték. Szunter Nándor igazgató is azt mondja az épület átalakításáról Írott jelentésében, hogy a város »díszes csarnokot emelt fiainak a tudományok elsajátítására.«: Morvay Győző pedig ezt irja az átalakításról: »Ily módon állította fel az államosítás a modern paedagogiai igényeknek megfelelő intézetté a jezsuiták residentiáját.« (Morvay i. m. 88. 1.) Szieber Ferencz főigazgató is a hivatalos látogatásaikor tartott szokásos évi konferencián mindig a legnagyobb megelégedéssel nyilatkozik az épületről. Csak mikor a tanulók száma a 300-at is elérte s mikor az eredetileg is nagyon szűkre szabott szertári helyiségek az évi gyarapodás folytán megteltek, a huszadik század elején kezdik észrevenni az épületnek nagy fogyatkozásait. Még az 1900-ban a gimnázium mellett emelt járásbirósági épületnél is csak a túlságos közelség miatt tétetett kifogás, ami az osztálytermek megvilágítását rontja; de arra senki sem gondolt, hogy ez a szomszédos kincstári telek a közel jövőben megújításra, kibővítésre, sőt újjáépítésre szoruló gimnáziumnak volna szükséges. S mikor a huszadik század elején a termek elégtelensége és szűk volta miatt előállott az épület kibővítésének szüksége, az első gondolat az volt — mivel a szomszédos kincstári telken már ott állott a járásbirósági épület —, amire a város már az átalakításkor gondolt: a Magyarutcai (ma Hunyadi-u'ca) szárny kiépítése, mit a város már 1887-ben meg akart valósítani, ami azonban a minisztérium ellenkezéze miatt akkor elmaradt. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium megbízásából ugyanis 1905-ben Baumgarten Sándor budapesti építész a helyszínén való tanulmányozás alapján készítette a Hunyadi- (akkor még magyar-)utcai szárnyépités tervezetét, melyet a minisztérium kivitelre elfogadott s melynek fedezetére az 1907 iki költségvetésbe is beállított 60,000 K át. (Az egész kiépítés 120,000 K-ba került volna.) A magyar-utcai szárnykiépités — mely nemcsak az amúgy is szűk udvart kisebbítette volna meg, hanem az udvartól a napot is teljesen elzárta volna — főképen ezen sorok írójának ellenzésére maradt el, aki azt a tervet ajánlotta a minisztériumnak megvalósításra, hogy a jelenlegi épületnek lebontása mellett egy kétemeletes uj épület emeltessék a magyar-utcai front teljes szélességében. Ekkor fordult a város (1907) a miniszté riumhoz azon kéréssel, hogy a szerződés 3. pontja alapján fizetett 8000 frt évi hozzájárulás kötelezettsége alól mentessék fel, mit a minisztérium azon feltétel mellett helyezett kilátásba, ha a város a szükségessé vált gimnáziumi uj építkezés költségeihez bizonyos nagyobb összeggel hozzájárul. így lett az állami főgimnázium épületének ügye ismételten a város ügyévé is. Nagybánya város — az évi hozzájárulás megváltása fejében — 200000 koronát ajánlóit fel az épület céljaira ; s mivel báró Barkóczy Sándor min. tanácsos. a középiskolai ügyosztály akkori vezetője a jelenlegi épület telkét a főgimnázium céljaira kicsinek találta, a város a főgimnázium uj épületének elhelyezésére telket is ajánlott fel, az u. n. klastrom-mezőf, melynek fejében a város visszakapná a gimnázium jelenlegi épületét. Báró Barkóczy Sándor min. tanácsosnak ezen ügyben 1908. őszén Nagybányán tett hivatalos látogatása után és jelentése alapján Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter a városhoz intézett leiratában elvileg el is fogadta a klastrom-mezőn való építkezés tervét. A minisztérium azonban még ezután is szükségesnek találta, hogy egyik műszaki emberét kiküldje az ügy megvizsgálására. Sváb Gyula min. főmérnök jött le Nagybányára, aki nem titkolta súlyos aggodalmait sem a Magyar (Hunyadi)-utca frontján való építkezéssel — mely a jelenlegi épületnek teljes lebontását kívánná — sem a klastrom- mezőn való építkezéssel szemben, ahol a nagy költségeken felül még egészségi okokból is nagyon megfontolandónak mondotta az építkezést; s kifejezést adott azon véleményének, hogy talán a jelenlegi épületre egy második emeletnek ráépítésével lehetne a kérdést megoldani. Ezen a terven azonban — mely még mindig kisért — nem lelkesedett sem a város polgármestere, sem az intézet igazgatója; valamint azon a terven sem, mely dr. Mázy Engelbert tank. kir. főigazgatótól származik, hogy a Vár-utcában szomszédos és üressé vált kincstári épületnek hozzácsatolásával oldassék meg a kérdés. (Időközben ez a szomszédos kincstári épület árverésen elada- toti) A város értesülvén a minisztérium aggo-> dalmáról a klastrommezei telekkel szemben, uj telket ajánlott fel a gimnázium céljaira: az u. n. Szendy-féle telket a Gellért-utcában. Ezen uj tervek fölvetésének folyománya volt, hogy Sváb Gyula min. főmérnök 1911. tavaszán a gimnáziumi épület ügyében ismét Nagybányára érkezett helyszíni vizsgálat céljából. Ezen újabb helyszíni szemlének s a klastrom- mezőn való építkezés mellett Bay Lajos orsz. képviselőtől indított mozgalmak folyományaképen 1911-ben Zichy János gróf vallás és közoktatás- ügyi miniszter is leiratot intézett a városhoz, melyben hajlandónak nyilatkozik véglegesen a klastrommezei telek mellett dönteni azon esetben, ha a város a szóban forgó teleknek tökéletes víztelenítéséi magára vállalja, vagy pediglen ezen munkálatok költségét 50000 koronával megváltja. A város ugyan nyomban hajlandónak nyilatkozott a telek víztelenítésére, mindazonáltal az ügy — jóllehet Zichy János gróf miniszter leirata óta már ismét eltelt két év — ma is függőben van s a középiskolai ügyosztály mostani vezetője, dr. Boncz Ödön min. tanácsos is lejött 1912. őszén ebben az ügyben Nagybányára. Mint ezen rövid ismertetésből látható, az intézeti épület — melyet az átalakításkor any- nyira kifogástalannak gondoltak — alig 15 évig birt kielégítően megfelelni a főgimnázium céljainak s immár közel 10 éve ismét fejtörést okoz az épület mizériáinak valami módon való szanálása. S az intézet 25-ik évére a nagybányai áll. főgimnázium elhelyezése annyira nyomorúságos, mint alig még egy másik középiskoláé az országban ; s ezen a nyomorúságos állapoton az sem igen segített, hogy az intézet — fenállásának 26-ik évében — két osztályát bérházban helyezte el. a növendéke. Kiterjedt rokonságának vérbeli kötelékén kívül, forró szive érzelme is gyakran ide vonzotta. Ott voltak hát a nagybányaiak is az üunepségen, Ajtai Gábor, Makray Mihály, Révay Károly, Takács Ilus koszorút helyeztek a Telekitársaság nevében az emléktáblára. A korán elhunyt költő szerette vármegyéjét is. Erdődöt, Szinérváralját, ahol édes atyja lakott évtizedeken át; Misztótfalut: sógorának, Papolczy Zoltánnak lakóhelyét; Koltót, Petőfi egykori boldog tanyáját; szerette a Gutint, amelynek égbe- meredő kopár csúcsaira sokszor felrándult. Most a megye is visszaadta neki a vizittet, Csaba főispán, Ilosvay alispán ott voltak az erdődi szép ünnepségen. De ott a Petőfi, Kisfaludy társaság, Nemzeti színház, Kölcsey kör, Széchényi társulat, Baróti Lajos, az ő kedvelt Bolond Istókjának mostani szerkesztője. Az erdődiek mindent elkövettek, hogy a leleplezés napját széppé, kedvessé, emlékezetessé tegyék és sikerült is nekik országos jelentőségűvé varázsolni ezt az alkalmat, aminő illett a Bartók nagy nevéhez. A díszes emelvényen, díszes nagy társaság foglalt helyet. B. Kovács Sándor ünnepies megnyitót tartott. Somlón Sándor áradozó emlékbeszédet mondott. Ó még ismerte Bartókot, csoda-e, ha nem a kritikus szemüvegén keresztül bírálta, hanem inkább a jóbarát rajongó szeretetét tolmácsolta. * Jakab Ödön ódája igazi fénypontja volt még ennek a minden izében sikerült ünnepélynek is. A ház, melyben a nagy költő született szép, magas földszintes épület, ma a szolgabirói hivatal méri benne az igazságot, az emléktábla pedig a Somló Sárika művészies alkotása, Bartók jól sikerült faragott képével. Bronz és szürke márvány az anyag. A lepel lehullásakor ismét láttuk tehát markáns, férfias vonásait Erdőd kiváló szüllöttének, annak, aki már tiz év óta porladozik a Kerepesi- uti temetőben. Majd virághalmaz borította el az egész táblát és annak környezetét. Rengeteg sok kedves, szép csokrot, koszorút hoztak tisztelői annak, aki a virágokat annyira szerette, hogy mindig a szive fölött hordozta őket. (Sose láttam Bartókot úgy, hogy gomlyukában virág ne lett volna). A nemzeti szinü disz, a nép lelkesedése, őszinte és tömeges részvétele ragadták az ember lelkét magasabb sphaerákba. Rébay Dezső átvette az emléket. Nagy Sándor pedig magvas, nívós beszéddel bezárta az ünnepséget, melynek hangulata határozottan lélekemelő, magasztos valami volt. Ez érzett a banketten is. ahol sokan mondottak köszöntőket, de én a Domahidy István két tósztját emelem ki, aki oly gyöngéd figyelemmel emlékezett meg Erdőd község eljáróságá- ról s oly igaz dolgokat mondott közéletünkről, meg a Takács Ilus köszöntőjét, aki Papolczyné Bartók Idát éltette, a költőnek költői lelkületű nővérét, úgy is mint hivatott Írót s egyik tárcájából idézett is egy igazán kedves részletet, mely a mi lapunkban jelent meg, A bál engem nem érdeke), azért azzal nem is foglalkozom, azt azonban még a nagybányaiak nevében is kötelességem megemlíteni, hogy úgy b. Kovács Sándor, mint Rébay Dezső a legszívesebb vendégszeretettel vettek körül mindenkit s páratlan, minta házigazdáknak bizonyultak. Szegény Lajos! Mindez nagyon szép, nagyon bájos, művészies és emlékezetes volt, de mégis csak szebb lett volna, ha te szavalod ott az ódát az előtt a tábla előtt, s a márványon nem a te képed, hanem a Bakócz Tamásé, a Petőfié, vagy a Laukáé ragyogott volna, ők már a történeleméi, de te még oly közel vagy hozzánk, látjuk mosolyodat, halljuk beszédedet, érezzük baráti kézszoritásodat. Korán, nagyon korán jött mégis ez az erdődi ünnepség ! —s.
