Nagybánya és Vidéke, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-14 / 28. szám

(4) 28. szám. NAGYBANYA ES VIDÉKÉ 1912. Julius 14. A dalegyesület július 6-iki estélye a Pol­gári Körben a szokott szép sikerrel dicseked­hetik. A dalkarnak minden egyes fellépése a haladásuk tanúsága. A közönség lelkesen tap­solt a fényes sikerhez. A mulatság a reggeli órákig tartott A szép eredményhez Szaucsek István karmesternek gratulálunk. Iparosok figyelmébe. A m kir. belügyminisz­ter nemrég egy fenhatósága alatt álló tanfolyamot létesített a gépjármű-vezetők előkészítésére. E tanfolyam (soffőriskola) legközelebb rendezi má­sodik tanfolyamát. Tekintettel a soffőrképzésnek a közbiztonságára és az automobilizmus nép­szerűsítésére és a hazai automobiliparra kiható fontosságára, felhívjuk azon iparossegédeket, mes­tereket, kik e tanfolyamon részt venni óhajtanak, hogy ezen szándékukat mielőbb jelentsék be az Ipartestület jegyzőjének. A tanfolyam idejéről, tárgyairól stb. részletes felvilágosítást nyújt az Ipartestület jegyzője. Láposbányán keresztszentelés volt julius 7-én, amikor is a Miksa bánya bérlői által ado­mányozott díszes márvány keresztet szentelték föl. Ugyanekkor tartotta Merlák Sándor első miséjét. Az ünnepélyen Nagybányáról is sokan vettek részt Tóth Bálint birtokos ebédet adott a vendégek tiszteletére Agyagipari tanfolyamot engedélyezett Nagy­bányának a kereskedelmi miniszter A tanítás julius l én megkezdődött (Rák utca 41) Farkas- házy F. Vilmos szaktanár vezetése mellett a tanulás serényen folyik. A tanfolyam augusztus 1-ig fog tartani. Az ős haza felkutatása. Radó Endre és Prőhle Henrik nyíregyházai főgimnáziumi taná­rok a nyári szünidő alatt Amerikába mennek az ős haza fölkutatására. A madzsarok életét, nyelvét, szokásait stb. teszik tanulmány tár­gyává s hat hetet szándékoznak ott tölteni. Vállalkozásukat az állam és Nyíregyháza vá­rosa anyagilag támogatják. Radó Endre tanár Radó Pál helybeli kir. erdőtanácsosnak a fia. Értesítés Mindenféle díszes ruggyanta- (gummi-) bélyegzőt festékezőpárnával, számozó­gépet iparosok, kereskedők, ügyvédek, pénz­intézetek, egyletek, hivatalok, községek részére legolcsóbban készít az Első Czeglédi Ruggyanta- bélyegzőgyár Czegléden. 10 koronán felüli ren­delésnél a rendelő 100 pergamentnévjegyet kap, tetszés szerinti betűvel. Ugyancsak különféle reklámtárgy kapható. Utazók és helyi képvise­lők magas jutalék mellett felvétetnek. Tessék árjegyzéket kérni. Kereskedelmi tanintézet Debrecenben. A tan­intézetet 1715-ben alakult Kereskedő Társulat 1857-pen alapította, ez idő szerint hat tagozat­ból áll s mindenben egyenjogú a hason rangú állami iskolákkal. A fiú felső kereskedelmi iskola, melynek f. é. szept. 1-én 40-ik tanéve nyílik meg, három évfolyamú s éretségit tett növendékei egy éves önkéntességi jogot nyernek. A női felső kereskedelmi iskola, melynek f. é. szept. 1-én 4-ik tanéve nyílik meg, szintén három évfolyamú s ugyanolyan képesítést nyújt, mint a fiú felső kereskedelmi iskolák. A női kereskedelmi tanfolyam, melynek f. é. szept. 1-én 14-ik tanéve nyílik meg, egy évfolyamú. Úgy a női felső kereskedelmi iskola, mint a női kereskedelmi tanfolyam növendékei a tan­intézet fenhatósága alatt álló leányinternátusban nyerhetnek elhelyezést, helybiztosítás érdekeben azonban ajánlandó, hogy e tekintetbeni szándé­kukat ang, 5-ig jelentsék be az igazgatóságnak. A felvételt és minden egyéb tudnivalókat, illetőleg a tanintézet igazgatósága, hozzá intézett megkeresésekre kimerítő tájékozást nyújt s a tan­intézet illustrált ismertetését díjmentesen küldi meg Fábián Lajos Mór igazgató. A Nagyvárad városi tüdöbeteggondozó inté­zet májns havi jelentése. Jelentkezett 41 uj beteg, gondozás alatt állott összesen 69 beteg Ren­delések száma 358 volt. Beteglátogatást végzett az intézet 30 esetben. Az uj jelentkezők közül 25 esetben vizsgáltak köpetet. Fertőtlenítést eszközöltek költözés folytán 11 esetben. Kiadott az intézet 5 Detiweiler-köpőüveget Kiszolgál ! tatott utalvány utján 1172 liter tejet, 155 kg húst, 173 kg. kenyeret, 80 kg. lisztet, 20 kg. kókusz- és 12 kg. sertészsírt, 25 kg. cukrot, 10 ; kg. lencsét, 15 kg. babot, 9 kg. borsót, 10 kg. ; rizst. A kiosztott élelmiszerek értéke 622 kor. 1 58 fiillér. Lakbérsegélyt adott 8 esetben, öszesen 40 korona értékben. Az összes havi segélyezés értéke 662 korona 58 fiillér volt. Hogy termeszthetünk két szem búzát ott, a hol eddig csak egy termett. A jelenlegi magas búza árak mellett nincs lényegesebb teendője a gazdának, mint búzatermés átlagait fokozni. De kell ezt tennünk azért is, mert a munka­bérek, a háztartás szükségletei folytonosan drá­gulnak s ennek következtében az a termés átlag, a melyet régebben elért a gazda, ma nem ele­gendő arra, hogy birtokából kellő hasznot lás­son Törekednünk kell a termés átlagok foko­zására annyival is inkább, mert helyesebb gaz­dálkodás által ez könnyen lehetséges, a mint hogy pl- Németországban és Belgiumban nem is gazda az, a ki 15 métermázsás termés átla­gokat el nem ér kát. holdra számítva A búza­termések átlagainak fokozása első sorban is a talaj helyesebb műveléséből kell hogy kiindu­lást nyerjen. Régi rossz szokása a magyar gaz­dának, hogy a tarlót feltöretlenül hagyja csak azért, mert ez által szert tesz egy alig valamit érő legelőre. Pedig a tarlót aratás után azonnal le kell tárcsázni, vagy tárcsa hiányában cseké lyen leszántani és leboronálni. Ez által nemcsak a gyom magvakat serkentjük csírázásra, hogy azután „ az őszi mély szántás, illetőleg a vető­szántással azokat megsemmisítsük, hanem főleg a talaj vizének elpárolgását akadályozzuk, viz- felvevő képességét pedig fokozzuk. Már pedig nagy terméseket csak az a talaj adhat, a mely­ben állandó mennyiségű viz van Ha a tarlót feltöretlenül hagyjuk, akkor a talajban levő viz gyorsan elpárolog, a talaj kiszárad, a belevetett mag rosszul fog csírázni. A talajvíz tartalmának fokozására egy másik kitűnő eszköz a borona, a melyet minden szántás után azonnal használ­junk, de sőt ha a talaj összetömődött felül, az egyes szántások között is meg kell vele esetleg ismételten is járatni a talajt. A szemtermés meg­kétszerezésére a második fontos dolog az, hogy a talajban bőségesen legyen tápláló anyag. Ha a növény rosszul táplálkozik, nem adhat nagy termést Ebből a célból nem elegendő egyedül az istálló trágyázás, hanem az istálló trágya foszfor hiányát műtrágyák segélyével kell kie­légíteni, mert a talaj bő foszfor tartalma rend­kívül nagy termés fokozó hatással bir s nagy búza termésünk csak ott lehet, a hol a talajban bőségesen van vízben oldható foszforsav is. Az a 150 kg. szuperfoszfát a mennyit t i. kát. hol­danként vetőszántás előtt kiszórni szoktunk, értékében sokszorosan térül meg az elért na­gyobb termések által. Egy harmadik nagyon fontos tényező a vetőmag jósága. Még ma is sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy némely gazda ocsut vet; hogy arathassunk ezután búzát A vetőmagot megrostálni, megtriörözni kell mindaddig, amig egyetlen szem gaz sincs benne, a mig az elvetendő magvak egyforma nagyok. Meg is kell csávázni, hogy ez által az üszög felléptét akadályozzuk. A vetőgép használata is rendkívül fontos, mert a vetőgép egyenlő mélységre teszi le a magvakat s igy előnye nem csupán az, hogy sokalta kevesebb magra van szükség, mint kézzeli elvetése esetén, hanem az is, hogy az elvetett magvak egyszerre egyen­letesen csírázzanak s hogy további fejlődésük is egyenletes maradjon. Jól tudjuk azt, hogy nem minden kisgazda szerezhet be vetőgépet, de több kisgazda már szövetkezhetik egy vető­gép megvételére s ez által is törekedjék termés átlagainak megjavítására, Ha azután az elvetés után hirtelen zápor-eső tömöríti össze a talaj felületét, nem kell sajnálni a fáradságot, meg keli járatni a talajt egy könnyű boronával, mert ez által nemcsak a talaj megcserepedését s ennek következtében a búza nehézkes kikelé- lését akadályozzuk meg, de a talaj hajcsöves- ségének megszakításával a talajban levő víz­mennyiség elpárolgását is akadályozzuk, miál­tal biztosítjuk a búza kikeléséhez és fejlődésé hez szükséges vízmennyiséget. Az a gazda, a ki ez elveket követi, annak fáradságát birto­kának jövedelmezősége kétségen kívül biztosítja. A »Vasárnapi Újság« julius 14-iki száma rendkívül érdekes fényképfelvételeket közöl a stockholmi olimpiászról, eredeti fényképfelvé­telek után a genfi Roussea-ünnepélyről. Eger­ből és az egri lyceura nevezetességeiről. Közli Réthy László, a jubiláló kiváló tudós arcképét, Pólya Tibor rajzát s fényképeket a felrobbant és tengerbe zuhant amerikai léghajóról. Az olvasnivalók közt ott találjuk Szende Dárday Olga »Rozsda« és Claude Farrére a »Csata* cimü regényének folytatását. Költeményeket Adytól, Lampérthtől és Zemplémi árpádtól, novellát Bán Ferencztől stb. és a rendes heti rovatok: Irodalom és művészet, sakkjáték stb. A »Vasárnapi Újság« előfizetési ára negyedévre öt korona, a »Világkrónikáival együtt hat kor. Megrendelhető a »Vasárnapi Újság« kiadó- hivatalában (Budapest, IV., Egyetemutcza 4. sz.) : Ugyanitt megrendelhető a »Képes Néplap», a legolcsóbb újság a magyar nép számára, fél­évre két korona 40 fillér. Huszthy Mátyás fényképész Hid-utca 15 i Felvételeket eszközöl és elvállal a nappal bár­mely szakában. Ugyanő közkívánatra beren­dezkedett miniatürfényképekre is. Ezek 12 dara­bonként 70 fillérért, dupla nagyságban 1 K 50 fillérért kaphatók. Miniatűr felvételek ked­den és pénteken egész nap. Vasárnap d. u 2—7 óráig. Gólya János vízvezetéki, csatornázási és központi vízmelegítő vállalata Nagybányán. Be­jegyzett cég Készít fürdő- és minden egészség- ügyi és szakszerű berendezéseket úgy készpénzért, mint részletfizetésre. Szép horgany-fürdőkádak raktáron vannak. A hálószobák réme, a poloskák kiirtása eddig a lehetetlen dolgok közé tartozott. Mióta azonban »Löcherer Cimexinnel« történtek próbák, beigazolódott, hogy a Cimexin hatása [folytán a peték rögtön kiszáradnak és többé ki nem kel­nek. A Cimexin mindenütt használható, szövetet, bútort, falat vagy festést nem piszkit; nyomot, vagy foltot nem hagy. Moly ellen egyedül biztos szer. Kapható: Boda Gyula kereskedésében, Nagy­bányán és a készítőnél »Löcherer Gyula gyógy­szertárában, Bártfán.« Nagy erdőbirtokot keresek megvételre 10 000 kát. holdtól 30 — 40.000 kát. holdig terjedő komp­lexumban. írásbeli ajánlatokat kér: Schwartz Gusztáv banküzlet Budapest, V. kerület Gizella tér 6 A vízvezetékhez és csatornázáshoz szükséges összes felszerelések, fürdőszoba és closett-beren- pezések, angol öntött vas, — ólom — és beton­csövek s mindennemű anyagok leg jutányosabb árak mellett szerezhetők be Harácsek Vilmos Utódai czégnél Nagybányán. Henneberg selyem, csakis közvetlenül, fe­kete, fehér és színes 1 korona 35 fillértől kezdve, méterenként, blúzoknak és egész ru­háknak Bérmentve és vámmentesen házhoz szállítva. Gazdag mintaválaszték, Henneberg selyemgyára, Zürich. TELEFON-HÍREK Budapest, 1912. julius 13. D. u. 4 6. 40 p. Tilos a szesz. Az egyesült államokban okt. 1-től kezdve megtiltotta a kormány az abszint behozatalát. Képzelni lehet, mennyire fog fogyni addig ez a mérges ital. Hőség*. Azok a hő hullámok, a melyek nem régen New-Yorkban pusztítottak, most Londonba ér­keztek, Oly óriási ott a hőség, hogy az épü­letek, az utcák büdösek a melegtől. A törvény­székek, bíróságok a hőség miatt a tárgyalásokat nem voltak képesek megtartani. A gyilkosok. Schvarcz Johanna gyilkosai most már kétségkívül a Rosenfeld testvérek. Bevallották, hogy ők tették el láb alól a nőt, hogy azonban ki fojtotta meg, azt még nem lehet tudni, mert a két testvér ezt egymásra tolja. Bezárt klub. Karlsbadban a sportklubbot bezárták, mert kiderült, hogy nagyban űzik benne a hazárdjá­tékokat, különösen a bakarát. Ellenzék. Az egyesült ellenzék holnap az ország különböző részeiben ismét népgyüléseket tart így Zalaegerszegen, Privigyén stb. Bolgái, Mesőssy, Huszár fognak beszélni. Ezután aug 15 ig nem lesznek népgyülések az aratás miatt. Aug 15 után azonban Apponyi és Justh ismét megkezdik az actiót-

Next

/
Oldalképek
Tartalom