Nagybánya és Vidéke, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-20 / 42. szám
Nagybánya, 1912. Október 20. — 42. szám. XXXVIII. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MBOJELBNIK IMrrrciDElKr VASÁRNAP Előfizetési Arak : Egész évre 8 K. Félévre J K. Negyedévre 2 K. ===== Egyes szám 20 fillér. ========== Felelős szerkesztő és laptulajdonos: RÉVÉSZ JÁWOS. Szerkesztőség s kiadóhivatal : ~—~~ Felsőbányai-utca 30. szám alatt. TELEFON: NAGYBÁNYA 18. SZÁM. =» Rettenetes utak. Nem mondunk újságot, mikor azt állítjuk, hogy Nagybányán az első alapítás ideje óta soha nem voltak oly rettenetes szekérutak az utcákon, mint jelenleg. De nem is újdonság kedvéért hozzuk ezt föl, hanem abban a reményben, hogy talán elhat szavunk az irányadó körökhöz és segít valaki a bajon. A jármüvek épségét állandóan veszélyezteti a döcögős, hepe-hupás kövezet s nemcsak a jármüveket, hanem az azokban ülőket is erősen megviseli. Minden pillanatban gerinctörésnek, agyrázkódásnak, gyomorfelfordulásnak s egyéb eféle népszerűtlen betegségeknek van kitéve az ember. Mines az az elhagyott falu, még Plop- tyist és Nyegrefalut sem véve ki, ahol a közlekedési viszonyok oly keservesek volnának, mint ma Nagybánya belterületén. Jól tudjuk, hogy ezt a csatornázás és a vízvezeték okozta, mely mély sebeket vágott az utak testén s e sebek folyton megújulnak. A szabályrendelet három évet, sőt öt évet is enged a csatorna becsatolására, a vízvezetéket pedig akkor vezetheti be az illető, amikor nekik tetszik, igy beláthatlan időkig minduntalan egy-egy haránt metszetet vághat akárki az útvonalon, sőt maga a csatornavállalat is a lefolyó aknákat külön, később csinálja. Az ilyen bevágás után sülyed a föld; ha kikövezik rögtön, az se jó, ha nem kövezik az is rossz. Egyetlan egy mód volna segíteni a dolgon s ez az, kogy az összes bekapcsolásokat eszközöltesse a város t io8 ségeit vesse ki a házbirtokoso mint az aszfaltot. Minden ház .. legyen meg a csatorna is, meg a vezeték kapcsolás is. Az eltérés a jelenlegi ház elhelyezkedésektől úgyis oly csekély, hogy évenkint 1—2 változásnál több elő sem fordul. Ez tehát komolyan számbavehetö bajt nem okozna. ügy tudjuk, hogy ez iránt Deutsch- nak van valami ajánlata a városnál, amely elfogadható és reális, talán ezen az alapon lehetne megindulni. Mi a magunk részéről csodálkozunk azon is, hogy a magas állam nem szól bele ebbe a dologba, mikor utcáink némelyike hadászati útvonalat képez, holott jelenleg rugós kocsik közlekedésére sem alkalmas, nemhogy ágyukat lehetne rajta szállítani. Megszivlelésül ajánljuk ezeket a képviselet figyelmébe. A szüret. Nagybányán rendes körülmények közölt Teréz napkor szokott kezdődni a szüret, vagyis a muH kedden kellett volna ősi szokás szerint megkezdeni, azonban a több heti folytonos esőzés és főleg a naphiány miatt a szőlő igen lassan érik s azért a jövő hétre tolták ki a határidőt. A szüret tehát nálunk 2t-én lesz, ekkorra tűzte ki a város, ekkor kapnak a gimnázisták és polgáristák is szünidőt, noha az is igaz, hogy ez a dátum senkit semmire se kötelez, aki akar, szüretelhet novemberben is, sőt jobban ajánljuk neki, hogy novemberben szüreteljen, mert ha még két heti jó idő jönne, a bor nagyon, de nagyon megjavulna. Az idén jó szőlőtermés mutatkozott s ami e remetei» "«'onoszpora majdnem se. a napsugár adja a cuk - »eteken át nem láttuk .legére, .. sincs meg a kellő édessege. Mint múlt számunkban jeleztük, a város az egész birtokosságra nézve megkérte a cukrozási engedélyt. A francziák ezt régen csinálják, nálunk azonban fáztak tőle a gazdák, pedig semmi kifogásolni való nem lehet benne, ha megadjuk a bornak azt, amit tőle a természet megtagadott, csak a cukrozásnak is szabályosnak kell lennie, meit az a baj, hogy vannak, akik visszaélnek vele. A miniszternek ide vonatkozó rendelete, melyet ma minden gazdának tadnia kell, igy hangzik : Az idei abnormis időjárás következtében az a kevés bor is, ami teremni fog, a legtöbb vidéken rósz és tulnyomólag savanyu lesz. Többen fognak tehát az uj bortörvény értelmében a vinczellériskolai igazgatósághoz, illetőleg a szőlészeti és borászati felügyelőségekhez fordulni a must cukrozásának megengedése érdekében. Tekintettel arra, hogy a cukrozással — különösen ha a a cukrozás túlmegy a megengedhető határokon — könnyen lehet a cukrozott mustot vízzel hamisítani, Serényi Béla gróf földmivelés- ügyi miniszter utasította a cukrozási engedelmek elbírálására jogosított közegeket, hogy feladatuk teljesítése alkalmával szigorú lelkiismeretességgel akként járjanak el, hogy egyrészt az idei musttermésnek cukrozással való javítása olyan esetekben, mikor az valóban megokolt — a törvény és végrehajtási rendelet korlátái közt lehetőleg megkönnyittessék, másrészt azonban eleje vétessék annak, hogy a cukrozási engedelem visszaélésekre adjon alkalmat. A rendelet szerint egy hektoliter musthoz négy kilogrammnál több cukor semmiesetre sem adható. Viszont annak a mustnak cukrozására, amelynek eredeti cukor- tartalma a klósterneuburgi mustmérő szerint a 15 fokot meghaladja, cukrozási engedelem egyáltalán nem adható. Azoknak a szőlőknek must„Elzának“. (Válasz a »Küzdelem*-re.) Szépen megírtad kedves Elza húgom ! — Bizony nehéz a földi küzdelem. Baját úgy dalban én is el-elbugom, De rémes árnya nem marad velem. Hozzám simul a nyájas égi nemtő, Aki magamra soha sem hagyott: A szép Remény. E nélkül nincs jövendő, Nem végez, alkot senki jót, nagyot. A millióknak nyüzsgő sokasága Mind egytől-egyig boldog nem lehet; Miért merül az élet sok bajába Tűnődve, aki róla nem tehet? Kit ifjan a Múzsák megihletének Szép életkörben, mért vagy oly komor ? Lelked, ha a sötét eszmékbe mélyed, Elvész-e azzal a bánat, a nyomor? Nem egynek gondja a nép milliója; Boldog, akit még egy hű szív szeret. Csak te ne légy a búnak okozója, Akkor nyugodt a lelkiismeret. Hol csak nehány van, akis hűn szeretőtk, Boldog, ki ott egy kis fészket szerez; Ez a kis fészek már elég szivednek örülj a jónak, boldogíts, szeress! Csengey Gusztáv. A zseni. Irta: Pakots József. (Folytatás és vége.) III. A sekrestyéből kilépett az öreg pap s mikor meglátta Krizsóczynét, azt se tudta, mit csináljon a nagy megtizzteltetéstől. — Oh, méltóságos asszony, kegyes pátro- nánk, csókolom a jóságos kezeit, minő nagy kitüntetés. — Dicsértessék főtisztelendő ur! Az uj kántorhoz jöttem gratulálni. Az öreg pap nagyot nézett és zavarában rászólt az ifjúra. — No, amice, csókoljon hamar kezet a méltóságos asszonynak. Az ifjú meghajolt, motyogott valamit, Kri- zsóczyné jókedvűen mondta : — Önt, főtisztelendó ur, nem merem meghívni ebédre, mert tudom, hogy még csak most fog reggelizni, de a kántor úrhoz legyen szerencsém. Elfogadja? Az öreg pap feljebb tolta orrán az okulárét a csodálkozástól, aztán sietve ő felelt a kántor helyett: — Oh, hogyne fogadná el. Boldog az amice, nagyon boldog, hogy ilyen szerencse éri. A kántor majdnem az orrára bukott annyira nézte a cipőjét, Krizsóczyné pedig mosolyogva mondta ki a szentenciát: — Hát akkor elviszem magammal, a kocsim kint vár. Igaz, főtisztelendő ur, az orgona nagyon rossz állapotban van. Ma határoztam el magamban, hogy újat veszek a templomnak. Hadd tudjon a kántor ur még szebben játszani. Krizsóczyné hódolatteljes bámulója lett Kovács Jánosnak. így hitták, ezen a közönséges, mindennapi néven a fiatal, félszeg, kopott falusi kántort. Bámulta benne a csodálatos tehetséget, az öntudatlan teremtő erőt, a zsenit. Mert Kovács János zseni volt. Fésületlen, vad zseni, aki nem ismerte a maga szellemi értékeit s mint egy ostoba, tudatlan gyerek nézett bele az élet misztériumába, a jövendőbe, amely pedig az ő dicsőségét, nagyságát rejtette mé- hében. Krizsóczynét pedig remegő izgatottsággal töltötte el a maga nagy felfedezésének tudata. A zseni reflex csillogásu bélyege, amelyet eddig csak kész műalkotásokon csodált meg, most ott rezgett előtte egy falusi tanító szögletes homlokán. A művészet imádata hirtelen nagyon közel hozta hozzá ezt a szegény paraszti, homályos származású embert. Mindenekelőtt a kastélynak azt a szárnyát, amelyben a múzeumi tudós szokott a nyári hónapokban lakni, berendeztette Kovács Jánosnak. Aztán kitűnő, ismert nevű mestereket hivatott le
