Nagybánya és Vidéke, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1911-02-19 / 8. szám

1911. Február 19. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE hosszabb időn át meg legyenek védve, cement­falapokkal voltak bevonva. Ezen burkolás teljesen épen maradt, csak a legerősebb tűznek kitett olda­lon, a cementlapok felső területe a vastagságnak 1/3 részében elmorzsolódott, az alatta levő faanyag azon­ban teljesen sértetlen maradt és még csak meg sem barnult. A lécezés és deszkázás, mint már említve, vizüveggel volt impregnálva, anélkül, hogy az im- pregnálás a tűznek romboló hatását megakadályozni képes lett volna. Heti krónika. Ki hitte volna, hogy két hónapi lágymányos kor­szak után még beálljon a tél. A hihetetlen dolog meg­történt s igy a sportemberek legnagyobb örömmel űzhetik kedves játékaikat. A jégpályán vígan futkáröznak a fiatalok, ki­vehetik most bőven a részöket az oreapiritó kedv­telésből nap-nap után. A ródüsok a ligetbe a Jókai- dombra, meg a katalini és a tőkési dombra járnak. A hotvolénak ez az utóbbi a kedvenc helye, hol me­részen rohannak le a kanyargós utón egész a nagy­bányai postfundusokig. A szánkázást szintén bőven űzik most a nagybányaiak s a vastag hólepel, a fehér házak egész szibériai képet nyújtanak. Bálokban kevesebb a részünk, inkább a falukon hálóznak, Misztótban, meg Giródtótban pl. Érdekes, hogy ez utóbbi helyen a legjobb táncost ovációkban részesítették s kiírták az újságba. Valóban úttörő gon­dolat, a férfiak nem akarnak már a XX században táncolni, unják a mulatságot, talán igy lehet majd rájok hatni, ha nem a bálkirálynőket Írják ki ezután, henem a legjobb táncosokat. Giródtótfaluban különben egyéb újdonság is van, Dimbus meghalt, ez a hir jött a hosszu-faluból. Aki olvasta Jókai Névtelen vár-ját, az tudja felfogni, hogy ki volt ez a különös természeti jelenség, mondják, hogy a halála stilszerü volt szegénynek, amennyiben megfagyott, bizony sokfelől érkeznek ma ilyen hírek az országból. A hét befejezőjéül az öreg Kaszinó ma estélyt rendez és közgyűlést, talán évtizedek óta először szom­baton, amikor sok szegény munkás ember el van fog­lalva s nem gyakorolhatja alkotmányos jogait. Én sem lehetek ott, mert akkor holnap nem olvasnának lapot az előfizetőink. Lélekben azonban ott vagyok és erősen ellene szavazok annak, hogy hajléktalanná legyen a kaszinó. Olyan szép dolog az, mikor az idegennek igy szólha­tunk : Látjátok ez a központi áll. iskola, ez az István ki­rály szálló, ez a város takarékpénztára, ez meg a kaszinó, mert tudjátok, itt már 80 éve van magyar kaszinó ezen a végvidéken, nézzétek, milyen szép a háza, bi­zony ez is egyik vára a magyar kultúrának. És meny­nyire szégyenkezve, szemlesütve fogjuk mondani, hogy lássátok építettünk Hübele Balázs módjára egy igen nagy szállodát, de nem bírtunk vele, hát beledugtuk a kaszinót, az is a tönk szélén állott az Istenadta, itt kínlódik még bérben valahogy, ki tudja nem adja-e be mihamar a kulcsokat. Volt egy ember, aki azt mondta: a nadrágom­ból csinálok kabátot, a kabátból sapkát, a cipőből keztyüt; bizony nadrág és saru nélkül maradt a sok jóakaratu változtatás dacára a szegény, no meg a kabátja, a sapkája, a keztyüje se volt soha jó, de sebaj, csak egészség legyen, ez a fő, ezt tartja ____ a krónikás. Uj hadnagy. Szabó István főgimn. gyakorló­tanárt a wieni 82 ik gyalogezredhez tartalékos had- nagygyá nevezték ki. Eljegyzés. Gottpreisz Ferenc m. kir. bányabiztos eljegyezte Máramarosszigeten, febr. 9-én Hostsuk Gabykát. Diszes esküvő. Bocsa Pál, a Nagybánya és vi­déke fogyasztási szövetkezetének üzletvezetője e hó 18-án d. u. 4 órakor tartotta esküvőjét Thierry Vilma Jolánnal, néh. Thierry Vilmos és néh, Pap Jolán ked­ves leányával. Tanuk voltak L, Berks Leo p. ü. fő­tanácsos és Hoffmann Árpád kereskedő. A házasság- kötést dr. Makray Mihály polgármester, a menyasszony nagybátyja végezte. Eljegyzés. Marosán Emil helybeli kereskedő el­jegyezte néh. Almer Lajos leányát: Verát. Kende Dániel láposbányai főerdőmérnök a wieni vadászati kiállításon aranyérmet nyert Eljegyzés. Dr Pap Kornél nagysomkuti ügyvéd a napokban eljegyezte Pap Mihály kucsói gór. kath. esperes leányát, Marikát. Ev. püspökválasztás. 14 én bontották föl a sza­vazatokat: Geduly Henrik nyíregyházi lelkész 115, Terray Gyula rozsnyói főesperes 83, Gyürky Pál rimaszombati főesperes 70, Materny Lajos debre- czeni főesperes 40, Korbély Géza eperjesi lelkész 31, Thuróczy Pál ózdi főesperes 2 szavazatot kapott A 367 szavazatból 26-ot érvénytelennek jelentettek ki formális hibák miatt. Ezek szerint Geduly és Ter­ray közt pótválasztás lesz, a szavazatok márc. 24 ig adandók be. A nagybányai egyház febr. hó 26 án d. e. 11 órakor közgyűlést tart, melynek tárgya lesz a második szavazás a püspöki állásra. Csalás. Az idén a takarmány répamag ára ör­vendetes módon igen jutányos, úgyszólván a tavalyi áraknak harmadrészéért kapható a legmegbízhatóbb minőségben is. Dacára ennek — mint értesülünk — sok ismételadó vidéki kereskedőnek Morvaországból, Bisenzből szállítanak csekély értékű répamagot. Köz­tudomású, hogy ott Oroszországból került csirakép­telen maggal keverik a jó csiraképes répamagot és ezen keveréket eladják kereskedőinknek, kik ugy- látszik nem ismerik e dolgot. Akik tehát meg akar­ják magukat kímélni a későbbi nagy kellemetlen­ségektől, sajót érdekükben cselekszenek, ha a ne­kik Bisenzből szállított répamagot, mielőtt elhasznál nák, alapos csirázási próbának vetik alá. Jubiláns kiállítás Szatmáron. Közöltük már la­punkban, hogy a vármegyei gazdasági egyesület ez év szeptemberében kiállítást rendez. Mint tudósítónk jelzi, a kiküldött végrehajtó-bizottság f. hó 15 én állította össze a nagy bizottság névsorát; általános volt a bizottság tagjainál az a felfogás, hogy Nagy­bánya város gyümölcstermelő gazdáira és .iparosaira nagy súly helyezendő, valamint igen fontos, hogy a bánya- és erdőkincstár is^egnyeressék a kiállí­tásban leendő részvételre. Éppen ezért a nagy bizott­ság összeállításánál városunkat oly mérvben vette a végrehajtó bizottság figyelembe, amily mérvben azt úgyszólván évezredes bányászatunk, erdészetünk, európai hirü gyümölcsészetünk és fejlett iparunk joggal megvárhatja. Alkalmunk volt a bizottság munkálatát megtekinteni s mondhatjuk, hogy a név­sor összeállítása a legnagyobb előrelátással történt. Jellemző, hogy mint kiállító a vármegyei gazdasági egyesületnél elsők közt ipartestületünk jelentkezett, bejelentve, hogy minden egyes iparággal képvisel­teti magát. Reméljük, hogy iparosainkat rövidesen gazdáink is követni fogják. A nagybányai Kereskedelmi Bank gyűlése márc. 5-én d. e. 11 órakor lesz az intézet helyiségében. Bányagyülós. A felsőbányái mélypataki Szent János bányatársulat márc. 12-én d. e. 11 órakor tartja rendes évi közgyűlését a városházán. A ref. egyház batyubáljára jegyeiket utólag meg­váltották : Doroghy Ignác 5 K, Tatorján István (Szatmár) 10 K. Köszönettel nyugtázza a lelkészi hivatal. A debreczeni felső kereskedelmi iskola igazga­tója felkéri mindazokat, akik ez iskolában tettek, érettségit, hogy jelenlegi foglalkozásukról, állásuk­ról őt mielőbb értesítsék. Akik időközben nevüket megmagyarositották, mostani nevükkel együtt ere­deti nevüket is megírni szíveskedjenek. Giródtótfaluban Bakó Pál r. kath. kántornanitó és Kruzsnyiczki József jótékonycélu batyubált ren­deztek, mely a várakozáson felül igen szépen sike­rült. A bál tiszta jövedelme a szegényebb sorsú is­kolás gyermekek fölruházására volt szánva. A helyi­ség a Lévi Jakab-féle vendéglő volt. A zenét a felsőbányái Kota 7 tagú bandája szolgáltatta. A te­rem föl volt díszítve zöld fenyőgalyakkal és az ösz- szes helyiségek villámfényes ragyogásban úsztak. A szépen díszített bálterem már jóval 8 óra előtt meg­telt úri és hölgyközönséggel, úgy, hogy Róth Má­tyás pénztáros alig volt képes hivatásának eleget tenni. Nyolc óra tájt táncra fogott a fiatalság fárad­hatatlan jó kedvvel. Leginkább kitűnt a táncban Zsemberi András, aki a nézők figyelmét teljesen le­kötötte. A derék vendéglős dicséretet érdemel nem­csak azért, mert ez alkalomra kitűnő italokról gon­doskodott, de a gyors és fáradhatatlan vendégszerető kiszolgálásért is. Tiz óra tájt a tisztelt mulatók kö­zül egy uj prímás vonta magára a közfigyelmet Bráz Ferenc (bányász mesterember) személyében, valami piszton féle trombitával ugyanis túl tett a zenész urakon, szó köztünk maradjon, jóval felül­múlta őket. Szóval a legnagyobb hatást gyakorolta a közönségre, akár csak a szent hajdanban ajozsué trombitája Jerikónál A tánc kivilágos kiviradtig tartott (r. I) Az ügyvédség reformja. Minthogy a Székely­féle javaslatból pár hónap múlva törvény lesz, mind­azok akik, a törvény életbeléptéig doktorátust nem szereznek, csak pár évvel később lehetnek önnálió ügy­védek. Akik azt akarják, hogy az uj törvény reájuk ki ne hasson és igy két évet nyerjenek, forduljanak a dr. Dobó jogi szemináriumhoz (Kolozsvár, Bolyai-u. 3.), melynek segítségével hat hét alatt letehetnek egy szigorlatot. Ez annál is inkább tanácsos, mert a be­állott egyetemi rendszerváltozások következtében a szigorlatok anyaga aránytalanul megnagyobbodott. Az intézet kikölcsönzi tankönyveket helyettesitő, az ösz- szes szigorlati kérdéseket felölelő jegyzeteit, melyek­ből az otthon ^lőkészült jelölteket rövid rekapituláló kurzus során készíti elő. A »Jogi vizsgák letétele« c. most megjelent könyvet díjmentesen megküldi. A szatmári kiállítás. A szatmármegyei gazdasági egyesület vezetősége a vármegye termelőközönségéhez felhívást küldött szét, amelylyel a kiállításon való rész­vételre hívja fel a termelőket. Tájékozásul általános- zágban közli, hogy kiállithatók: I. Vármegyénk terü­letéről: 1. mezőgazdasági összes szemes, szálas, gumós és kereskedelmi vetemények, továbbá nád, gyékény, különféle talajnemek stb.; 2. összes gazdasági házi­állatok és ezek termékei; 3. mindennemű gyümölcsé- szeti, szőlészeti, horászati és kertészeti nyers és feldol­gozott termékek; 4. erdőgazdasági termékek; 5. ha­lászat, vadászat és méhészet termékei, valamint az ezek szolgálatában álló eszközök; 6. mezőgazdasági, gyáripari termékek; 7. háziipari termékek; 8. várme­gyei iparosok műhelyében készült mindennemű ipari termékek. II. Országos jellegű: 1. baromfi, galamb, házinyul; 2. mezőgazdasági gépek és eszközök. A ki­állítás vezetősége számit reá, hogy mindenki, aki a felhivást megkapja, a kiállításon részt vesz és annak sikerét ezúton is elő fogja mozdítani. Esküdtszéki tárgyalások Szatmáron. Febr. 28. Topos Mihály, Gereben György, Német Katri Károly rablás. Márc. 1. Német Katri Károly, Topos Mihály, Varga Bálint csengerbagosi gyilkosság és rablás. Márc. 2. Manicza Juon halált okozott súlyos testi sértés. Makray kútja. Makray kutjára újabban adakoz­tak: szatmár-nagybányai vasút 100 K, gróf Teleky Géza 30 K, dr Lovrich József 20 K, Kornreich testvérek 10 K, dr ajtai Nagy Gábor 4 K, Glück Izidor 3 K, Gólya János 5 K. Eddigi gyűjtés 612 korona További szives adományok Nagybánya vá­ros takarékpénztárához küldendők. A fernezelyi kiütéses tífuszról jelenthetjük, hogy dr Winkler körorvos, a baj fölfedezője, szerdán, február 15-én befejezésül fertőtlenítette a két beteg­házat és a rögtönzött járványkórházat, a két ház ennek dacára állandó csendőri felügyelet alatt van, ha netalán még valami gyanús dolog fölmerülne, akkor a betegházból csinálnak járványkórházat s az iskola lenne a megfigyelő osztály egészségesek szá­mára. Reméli azonban a doktor, hogy erre már nem lesz szükség. A »Vasárnapi Újság« február 19-iki számának legnagyobb érdeklődést keltő közleménye az Iza­bella bálról fölvett pompás képek, melyek a bájos, magyaros bál egyes mozzanatait, azok résztvevőivel, nagyon érdekesen mutatják be. A többi képek közt érdekesek a Magas porta égéséről, a zalaegerszegi Csányi-szoborról, a tátralomniczi téli sportéletről s az ott felállított uj drótkötél-pályáról, a Panama­csatorna építéséről, a new-yorki nagy robbanásról stb. közölt képek. Szépirodalmi olvasmányok:,Ba­kost Viktor regénye, Telekes Béla és Datka Ákos versei, Bállá Ignác novellája, Marcelle Tinayre francziából fordított regénye. Egyéb közlemények: cikk a bécsi Rothschildokról, Alexander Bernát színházi cikke, tárcacikk a hétről s a rendes heti rovatok: Irodalom és művészet, sakkjáték stb. —A »Vasárnapi Újság< előfizetési ára negyedévre Öt korona, a »Világkróniká«-val együtt hat korona. Megrendelhető a »Vasárnapi Újság« kiadóhivatalá­ban (Budapest, IV. kér. Egyetem-utca 4. sz.) Ugyanitt megrendelhető a »Képes Néplap« a legolcsóbb újság a magyaz nép számára, félévre két korona 40 fillér. Épületek lebontása mily esetben iparkihágás? A kereskedelmi miniszter 76.374/910. sz. határozata szerint az épületek bontásánál alkalmazandó bizton­sági intézkedések megtételére és a bontás miként való keresztülvitelének és sorrendjének helyes megálla- pithatása végett az épületet alkotó szerkezetek tö­kéletes ismerete okvetlenül szükséges, miért is az épületek iparszerü bontása az építőipar körébe tar­tozik, mihez képest a bontás csakis képesített ipa­ros által végezhető. Aki azonban az épületek lebon- ; tását csak elvállalja, de magát a bontást jogosult j iparossal végezteti, nem iparengedélyt, hanem az 1884. évi XVII. t.-cz 4. §-a alapján vállalkozói ipar- I igazolványt köteles váltani. Csakis, ha a vállalkozó a í jogosított iparost mellőzi, az maga vezeti munkásai­val a bontást, követi el az 1884. évi XVII. t.-c. 10. §. g) pontjába ütköző kihágást. Viszont azonban utóbbi esetben külön büntetés nem szabható ki azon a címen, hogy a kihágást elkövetett fél a bontás vállalása és fmancirozása által a 4. §-ba üt­köző kihágást is elkövette. Választmányi ülést tart az iparos ifjak köre hol­nap, vasárnap d u. fél 4 órakor egyleti helyiségében. _____ 8. szám. (3) ■■ I Alapittatott 1894 ben. ékszerész Rákóczi-tér. Ajánlja dúsan felszerelt rak­tárát az összes hires gyárt­mányú órákban. Nagy válasz­ték arany- ezüst és brilliáns ékszerekben, továbbá valódi és china-ezüst árukban. ■H BB

Next

/
Oldalképek
Tartalom