Nagybánya és Vidéke, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-24 / 52. szám
*■ .' J * * / » (2) 52. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE zett vámdijszabályzat, mely a kövezetvámot viselő keresk. és ipari érdekeltségre évi körülbelül 17,000 K uj terhet jelentene. A vámtételeknek a tervezet szerinti emelésére a helyesbített számítások szerint szükség nincsen. A tételek mérsékelt emelése elkerülhetetlenül szükségesnek jelentkezik, azonban a vámemelésnél tekintettel kell lenni a vámot fizető érdekeltség teherbírására és arra, hogy városi utcák kikövezését, fentartását nem méltányos egyedül a kövezetvámot fizetők terhéül tekinteni. A vámtételek megállapításánál tekintetbe kell még venni az egyes áruk teherviselési képességét s azt, hogy a lakosság elsőrendű szükségleteit képező cikkek lehetőleg a legcsekélyebb vámtétel alá kerüljenek. Ezen szempontok tekintetbe vételével a kamara közös bizottsága tárgyalván e kérdési, kimondotta, hogy a vámdijszabás-tervezetben foglalt vámtételek engedélyezését határozottan ellenzi, feltétlenül elhagyandó a gyorsárukra 12 és 18 filléres vámtételt megállapító rendelkezés, továbbá azon rendelkezés, mely szerint fuvarlevelenként legalább 10 fillér fizetendő. A vámtételek mérsékelt emelését a közös bizottság is i szükségesnek látja s erre vonatkozólag javasolja, hogy a tervezetben megállapított csoportok szerint 2, 4, 6 és 8 filléres tételek állapíttassanak meg métemázsánként. Ez esetben a rendelkezésre bocsátott vasúti forgalmi adatok alapján eszközölt átlag-számitások szerint a kövezetvám jövedelem következő lenne : Súly Jövedelem I. csoport 2 f vámtétel 8.089,904 kgr. 1,617 K 99 f. II. » 4 » » 10.628,209 » 4,151 » 28 » III. » 6 » » 5.667,858 » 3,400 » 71 . IV. » 8 » » 4,244,598 > 3,395 » 68 » 28.630,569 kgr. 12,665 K 66 f. Az évi átlagos vámjövedelem ily módon 12,665 K 66 f. A három évi kövezetvám-jövedelem 37,996 K 98 f. Ha a vasútnak fizetendő kezelési illetéket leütjük, marad kb. 34 500 K. A városi közpénztárból fedezendő tehát kb. 17.000 K, azaz évente atlag kb. 5650 korona. Méltányos, hogy évente ily csekély összeggel a városi közpénztár hozzá is járuljon ezen utcák fen- tartásához és építéséhez, amely utcákat a város egész közönsége használ, nemcsak azok, kik a kövezetvámot fizetik. A kövezetvápi-jövedelem kiszámításánál 1907., 1908. és 1909. évek forgalmának átlagos eredményeit vettük számításaink alapjául, Nagybánya erős fejlődésben levő város s a következő 3 év forgalmának átlaga jelentősen nagyobbra tehető. E várható iorgalom-emel- kedés még növeli a kiszámított vámjövedelmet. Nagybánya város számításai szerint 46,000 koronával lett volna kénytelen a kövezetvám-jövedelmet pótolni, javaslatunk szerint ezen összeg 17,000 koronára csökken. Ezen összeget annál is inkább fedezheti a város, mert a kiadások közt olyan tételek is vannak, melyek egyáltalán nem róhatok kizárólag a kövezetvám-alap terhére. Ilyenek a hídépítés, a gőzhenger beszerzése. Az uj utak kiépítése pedig szintén a város egész lakosságának érdekében történik, méltányos tehát, hogy a város közpénztára az építéssel és fentartással járó teherben is részt vegyen. Egy irisz-kehely hamvas mélye Lesz lila bársony koporsója S benne a bimbó füpihéje Mint a?iya óle óvja. A harasztlevél zöld csipkéje Ötök álomra befedő Istenszóvésü szemfedö, Becézve borul majd feléje, A sarkakon a lenge láng, mely Mindent glóriás fénybe von, A karcsú, kecses kandeláber: Négy lángbibéjü liliom. A bájos bókolással intő, Mézillatu és füsterszámos Réti szegfű, mjnt lepke szálldos: Lesz fölötte a tömjénhintő. Szentelt víznek a gyöngyös harmat Könnyezik rá a hársvirágrul. . . ... A harangvirág búgva kongat . . , S az írisz . . . lassan . . . összezárni . . . . . . Ha meghalok, az én szivemnek Külön ravatala lesz, Virágravatala lesz A bányászat és kohászat palotájában. (Mines and Metallurgy.) — St louisi világkiállítás. — — Irta: Vértesi Károly. — A zöld lagúnák fehér kőhidain jutok a bányászat és ércgyártás palotájába. Tengernyi a nép mindenütt, de nem tolong, fáradt léptekkel lassan mozog, mint magam is. Hozzá az ismeretes st. louisi nagy hőség, mely kora délután 90 Fahrenheit fokra*) hágott fel. Szellő se járt. Ilyen, életkedvet meger- nyesztő nagy hőség a nyáron sem volt, ugyan csak meleg napok jártak St. Louisra. A változó levegőjű, szeszélyes égalj alatt, tegnapelőtt esővé dővel járva, forralt bort kívánva fáztam Chicago- han, ahol a vastag, nehéz köd nem birt felszakadni a Michigan tó vizéről; később hűvös eső hullt, ólmos ég borult ránk, te! át leakasztottam a melegebb őszi ruhát s azt tartottam magamon, a nyáriakat az Union állomásra tovább vitték a városba s igy egy napig nélkülöznöm kellett azokat. Veritékeztera, jobban csurgóit a testről, mint ugyanilyen évszakban Egyiptomban, melyről tudjuk, hogy egykor keletnek aranyforrása volt s az embereknek fárasztó dolgot adott. A nap fölnézett az égre, izzón sütött és ugyancsak szórta sugarait. A fejem árnyéka már a lábomat takarta. Ködös ég után perzselő hév, különösen mikor a fáknak elfogyott az árnyéka. Gyorsan szállt fel a Virágravatal Irta : Jörgné Draskóczy Ilma. Ha meghalok, az én szivemnek Külön ravatala lesz, Virágravatala lesz. tűnik eló. Karcsú alakja végigborzad a konyhatüz melegétől s mig hóna alól egy csomagot tesz az asztalra, nagy sötét szemei bánatosan maradnak függve a háziasszonyon. — Oh! — kiáltá ez fájdalmasan — visszahoztad ? . . , nem vették meg ? . . . — Nem, anyám! .. . Nem vették meg, — rebegé sóhajtva a leány. — Az egész ház meg van rendülve; a csata kimenetelét lesik, szóba sem álltak velem. »Ugyan ki venne most csecsebecsét? — kiáltá odavetve az úrnő — csak fejünkre ne gyújtsák a házat!« Bementem még egy-pár ismerős úri házba, de min denütt ugyanazt a zűrzavart találtam. Az utcán is csoportosulnak, szaladgálnak az emberek ... A felvégről jövök már közeledő katonaságot is láttak. Siettem haza, hogy az utcán ne érjen a zűrzavar. — Istenem, Istenem ! — tördelé az anya, megeredt könnyeit törülgetve — ebben volt utolsó reményem ! Kézimunkád igen szépen sikerült; azt hittem, megveszik. Utolsó pénzünk is elfogyott, egy krajcár sincs a házban és holnap karácson estéje van! — Ne sírj anyám, mert szivem meghasad! — kiáltá a leány fájdalmasan, anyja keblére vetve magát. — Lóri I — szólalt meg most a felnyílt szobaajtón át valami mély, érces férfihang; — te vagy az, Lóri ? Jer be csak ! — Menjünk be! — sóhajtá az anya. — Mit fog mondani szegény atyád ? Nagyon bízott munkádban, egészen büszke volt rád. Szomorúan léptek be mind a ketten a szobába. Egy magas, izmos termetű, öszbecsavarodott fejű férfi állt a szoba közepén, feléjük fordulva. Beretvált arca komoly, de szelíd, tekintete után azonnal lelkésznek tartanók, ha az a sivár pusztulás és elhagyatott- ság, mi ezt a házat kivül-belül oly ijesztően jellemzi, ebben a véleményünkben kételkedővé nem tenne bennünket. A magas, tekintélyes alakú férfi megdöbbenve ’) Fahrenheit, 180 fokkal hőmérő skálakészitő, 1714-ben azáltal javította meg a hőmérőt, hogy borszesz helyett higanyt használt .René Antoine Ferchault de Reaumur 80 fokra osztotta a skáláját, a fagypontot 0-al, a forrpontot 80 fokkal jelezve. A svéd Celzius 100 fokkal készített skálát, csakhogy ez 0-al a forrpontot jelölte, a fagypontot pedig 100-zal. Strijner svéd tudós ajánlotta később, hogy C.elziusnál is 0 jelezze a fagypontot. nézett a belépő nőkre. Valami ijesztő gondolat lepte meg, amitől egész alakja megrendült s reszkető hangon kérdé: — Mi ez? . . . ti sirtok? . . . Lóri! te a városból jösz ... Az ágyúzás megszűnt... Rossz hirt hoztál ? ... A seregek ura ismét elhagyta volna fegyvereinket.. • zászlónk megcsufolva újra ? A férfi arcán kinos fájdalom vonaglott át. Leánya sietett szavába vágni: — Nem, nem atyám! A csatáról semmi hirt sem hoztam. Az apa könnyebbülten sóhajtott föl. — Nem? De hát miért sirtok? Mi vert le úgy benneteket ? — Laura munkáját nem vették meg — szólt közbe az anya — s tudod, hogy ez volt utolsó reményünk ! — Utolsó reményünk? Te szólsz igy leányod előtt, ki lelkész hitvese vagy? — És te leányom, kinek hitét én neveltem nagygyá, erőssé — oly csüggedten hajtod le fejedet? . . . Hát azt hiszitek, a Mindenható, ki eddig megóvott, most hagy el bennünket a szükség idején ? — Midőn falunkat, kedves otthonunkat az ellenség felprédálta s híveink egy részét legyilkolták, más része szétfutott: nem ti vigasztaltatok-e engem, a földönfutót, midőn nem volt hová lehajtanunk fejünket, pedig akkor futva bujdokoltunk ? I Hitünk megtartott mindnyájunkat. Ide jutottunk, ahol alig van egy-két protestáns ember. Hová fordulhattam volna? És lám, az Istennek gondja volt reánk! Egy jómódú polgárember könyörületes szive átengedte ezt a kis majort, mások liszttel, zsiradékkal láttak el, megtudva nyomorunkat és ime a pillanatnyi szükségen segítve volt. — De ma utólszor tálalok belőle —• sóhajtá az asszony; — elfogyott minden és holnap karácson estéje van 1 Az ősz férfi arca elborult. Az ódon kemence mellett két vidám gyermek játszott a földöo, egy kis 1911. December 24. ! hőmérő nem bírtuk el a forróságot, mikor az éjjelek \ hűsitést alig hoztak. Nyomottsággaí nehezedett mindenre a hő. A levegő feszültsége érezhető volt. Az emberek vállukra vették a kabátot vagy lehányták a felső ruhát magukról, karjukon hordfteták a vérforraló hőségben, melyet a légkör pásateltsége még elviselhetetlenebbé tett Tudjuk, hoj^ 15 000 kg. levegő súly is nyomja testünket. Napszurás ért többeket. Az emberek kitértek, egymásnak, mint a sütőkemence melegítettek. Athevült a kő. Kézben az izzadság törlő kendő. Az emberek forróságtól agyon- tikkadva hajadonfőn jártak. Nyitott inggel is láttam többeket. Az itt, közönséges dolog, mikor áthevül a lég, a homlokot kigyöngyözi a melegség s nehéz lélekzeni. Senki fel nem ütődik a könyebbitésen, a nők sem akadnak fel rajta. A kiállítás legeredetibb épületénél, a bányászat és kohászat palotájában is azzal kezdhetném, hogy milyen szép és nagy, mennyibe került az épület. Kisebb-nagyobb eltérés végett nem akarok ismétlésbe bocsátkozni. Megtartom a palota elnevezését, ha az, az amerikaiaknak igy jobban tetszik, mert hát valóságban több ez, mint csarnok. Mégis kiemelnem kell, hogy ez az épület, mely előttem most j fehér színben ragyog, a kiállításnak egyik legtetszetősebbje. Egészen uj stíl, de nem szecessziós, nem ismerem, az indo-egyiptomi építkezésre emlékeztet. Szembe ötlik mindenkinek a két főbejáratnál a két-két, egyiptomi titokzatosságot magába rejtő magas obeliszk és a nagy földgolyó, mely e kapuk fölött diszül át. Találó volt a kősugarakat, mint jelképeket itt a földbe tűzni, mert a legrégibb kőfejtés az lehetett csakugyan. Ami kincset a föld magán hord, méhében rejt, agyagtól a gyémántig, a természet sötét, titkos kamarájából mind fölülre, szemre kerül itt. Látjuk, anélkül, hogy a bányarém ijesztene és anélkül, hogy a sötétség démonától félnénk. Egy olyan gyűjteményt akartak Amerika nagy kincseiből összeállítani, amilyen nem volt még sehol. Sikerült az nagyon, a nyers állapotú ásványok színre hozatalával és a csiszolt nemes kövek feltárásával. A föld titkos, mély ölének, itt van minden kincse. Nagyon gazdagok az Unió nyugati államai ásványországi kincsekben, leggazdagabbak az egész világon. Kizsákmányolják a föld titokzatos belsejét, mélyét. Az 1900. évben az Uniónak egy milliard dollárt hozzott a bányászat. Az utolsó évtizedben, a föld összes vastermékének előállításában 36%-kai szerepelnek az amerikaiak, acélban 42% kai, rézben 55% kai, szénben 33%-kal. Szép és jó, de jaj annak a szegény istenteremtésnek, akit a sors bányásznak jelölt ki s a föld alá bujtat ásványt kifejteni. A kenyérért halállal játszik. A legerősebb férfi is ellankad a nehéz munkában, elsatnyul, idő előtt múlik ki az árnyékvilágból. Napsugár kell a szerves életnek, embernek, növénynek. Látjuk itt képeken, milyen a bánya méhe, milyen nehéz munka a kődarabolás, hasitás, milyen fáradságos a fémek feldolgozása. A vasöntés olvasztó kemencéinek a melege, hánynak veszi el a szeme világát 1 A bányalég robbanása, hánynak szedi életét 1 Eszembe jutnak ezek a dolgok, mikor Tiffany-nak drágakő gyűjteményét látom a különféle ásványvizekben, a szép drágakövekben. Magyarországi savanyu vizeket — erélyesen szólva, borvizeket — látok nagy számban, a nagy hőségben megkívánom a borvizes bort, rövidesen: fröcscsöt. Papiros ruhájukról könnyen lehet felismerni az ásványvizeket. Tudjuk, hogy kiaknázhatatfiu és egy leányka. Feléjük fordult a lelkész tekintete s melléből egy nehéz sóhaj szakadt föl: — Szegények ti 1 Holnap egy éve múlt, hogy oly örömrepesve álltátok körül a tarka karácsonyát . .. Szegény gyermekeim!... Holnap talán kinos napja lesz atyátoknak; de holnapig is az Ur kezében vagyunk 1 . . . Láttam én már az b csodáit hosszú életemben . . . Hiszem, hogy holnap megmutatja magát nekem! E pillanatban fölpattant az ajtó s egy ragyogó arcú mintegy tizenkét éves fiú rohant be rajta lelkendezve : — Atyám, atyám! — kiáltá lihegve — a mieink jönnek ... A honvédek ... A huszárok . . . dobolnak, trombitálnak, csupa öröm látni ! (Befejezés a jövő számban.) Elkésett krizantémek. (Dalok a magányból.) — Irta: Takács Uns. — Hymnus. Gyermekkorom kedves, meghitt baiátja Kicsiny falum, lásd újra itt vagyok, ügy ölel itt át a szabad természet, Mint tenger a belefutó habot. Emésztő vágy vonz egyre vissza hozzád, öleld magadhoz lelkemet, magány 1 Óh úgy örülök, hogy láthatlak újra Hegyi házacskánk, csöndes kis tanyánk ! Mily áldás nékem e magányban élni? Szó gyönge azt hűen fejezni ni. Az érzés, mely itt énemet uralja: Állhatatos, mély, benső, gyermeki. Érzem és érzem : lelkem a világtól Lassanként egyre távolabb szakad,
