Nagybánya és Vidéke, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-31 / 53. szám

1911. December 31 53. szám. (3) NÁGYBANYA ÉS VIDÉKE Heti krónika. Haldoklik az esztendő, már csak egy napja van hátra. Még egy végsőt lobban, mint az a bizonyos gyertyaszál. Am az utolsó héten megemberelte magát. Neményiék is együtt távoznak az ó-esztendővel, ma tartják bucsuelőadásukat. Záradékul, bizony, jobb színdarabot is választhattak- volna, nem éppen a »Höl­gyek örömét«, melynek triviális, banális, infamis ki­szólásaitól borzadva hőköl vissza a jobb érzésű publi­kum, de lehet, hogy bosszút akartak állani rajtunk. Egész héten át. drága csemegékkel kedveskedtek, egy-párszor kevés közönség érdeklődött irántuk, meg­érdemelte tehát a »hölgyek örömét«. Ám Neményinek is öröme lehet, hogy újévi ajándékul egy kis deficitet nem visz el innen magával s nem is késik ékes bucsu- zóban megköszönni a meleg pártolást, mint aki vissza akar még ide jönni. Az újévi ajándékok osztogatása megkezdődött, a posta is meglepetéssel kedveskedett a hivataloknak. Reájok olvasta a szabályt, hogy akinek a hivatali szobája a lakása mellett van, az jan. 1-től nem kap féldijas telefont. Nagy a zúdulás e miatt. »Mig a 100 be nem telt, addig jók voltunk előfizetőknek féldijjal is, most már eldobnak minket, mint egy kifacsart szalvétát. « így panaszkodnak azok, akiket szivén talált az intézkedés. Mily borzasztó is az a hiba a miniszter szemében, ! hogy a hivatal a lakás mellett van ! Pedig a hivatal hivatal, a lakás lakás, punktum. Magánlakás mellett is lehet jól teljesíteni a hivatalos kötelességet s külön hivatalban is lehet lelkiismeretlen az ember. Ajánlunk a miniszternek uj szabályokat. Akinek kertje vagy pincéje van a hivatala mellett, aki a kalapját balfelé csapva hordja, aki szereti a sajtot, a figét, vagy aki­nek nagynénje van Gráczban, az ne kapjon szintén féldijas telefont. Ezzel is igen sokat lehetne megspórolni az állam­nak és semmivel se volna igazságtalanabb, mint ama bizonyos újévi ajándékba életrehivott ósdi és meg- okalhatatlan intézkedés. Ebből természetesen leszerelések következnek s igen előkelő és a közönségre előnyös telefon össze­köttetéseket fogunk elveszíteni. Az újév tehát jól kezdődik. De milyen is lesz ez az 1912-ik esztendő. Némelyek szerint szerencsés, mert páros, sok házasságot fognak benne kötni. Mások szerint szerencsétlen, mert visszafelé ol­vasva páratlan. Egyik azt mondja szerencsés, mert szökő év, csak úgy ugrándozunk az örömtől. Másik igy szól: bizony szerencsétlen,mert szám­jegyeinek összege 13-at tesz ki. De mégis szerencsés,‘mivel hétfőn kezdődik, ez a legtermészetesebb kezdet. Vagy szerencsétlen, mivel kedden végződik, az emberek nem fognak tudni fizetni, csak holnapután : kis kedden, bornyunyuzó pénteken. Szóval általános j pénzhiány fenyeget, ami részben már most is megvan. í A hitel viszonyok rettenetesek, a kamatláb úgy fel- emelkedett, hogy már a földet sem éri. Kánként táncol. De azért mégis kedvező újévi hir, hogy a belügy­miniszter végre jóváhagyta a városi nagy kölcsönt, sokaknak jelent ez igazi buékot, mi azonban azoknak is buékot kívánunk, akiket ez talán nem érdekel s maradunk továbbra is illő tisztelettel a krónikás. Unger István O M. Banki szatmári főnököt, a központi főtanács főellenőrré nevezte ki. Nagybánya város takarékpénztárának igazgatósága ez alkalomból őt sürgönyileg üdvözölte. Eljegyzés. Dr. Katz Izsó, helybeli fiatal ügyvéd a napokban jegyezte el Farkas Mayer majtisi föld- birtokos leányát: Fannyt. A Polgári Olvasókör jan. 21-én tartja évi rendes közgyűlését, mely alkalommal a Széchenyi pohár­köszöntőt dr, Földes Béla orsz. képviselőnk fogja tartani. Torday Lajos fővárosi segédfogalmazót a na­pokban fogalmazóvá választották.-A nagy kölcsönt jóváhagy­ták. Teljesen hileles forrásból értesültünk lapunk zártakor, hogy a város 2 millió 300 ezer koronás nagy kölcsönügyét a belügy­miniszter dec. 28 án 181219/911. számú ren­deletével kedvezően intézte el Lovag Berks Leo kir. pénzügyi főtanácsos az újévi üdvözleteket az elhagyott gyermekek javára 5 K-val megváltotta. Az ev templom részére öntendő harangok szá­mára a hadügyminiszter kedvezményes árban ágyu- ércet engedélyezett. A kath. legényegyletben január 1-én délután 5 órakor dr. Káplány Antal szabadelőadást tart a ma­gyar történelemből. Boldog uj-évet kívánok m. t. vendégeimnek és jóbarátaimnak. Nagybánya, 1912. január 1. Rumpold Gyula. A nagybányai jótékony asztaltársaság 1912. év január hó 1-én, hétfőn délután 3 órakor, a Polgári Kör nagytermében az elszegényedett iparosok özve­gyei és árvái között szokásos évi kiosztást tartja, melyre az asztaltársaság tagjait, úgyszintén a ven­dégeket ezennel tisztelettel meghívja. Este jß óra- j kor társas vacsora, amelyre a résztvevők jelentkez- i hetnek Tréger Lajos üzletében, valamint a Polgári Kör gazdájánál. Gyászhir. Megdöbbentő halálesetről értesítenek Nagysomkutról. Olsavszky Simon ottani gyógy­szerész, ugyanis dr. Olsavszky Viktor főorvos test­vére, difteritiszben halt meg hirtelen. A betegséget segédjétől kapta, akit házánál maga ápolt. Ó-évi est istentiszteletet tart az evang. egyház holnap, 31-én 5 órakor, a gazdasági iskola tanter­mében. A tűz. A hasábok, mint vérbenuszó szárnyak, Sziporkáztak a tágas tűzhelyen. Szobám falán szomorúan lejtő árnyak Altató nesszel játszottak velem. Ez árnyékok, mint sötét, kósza lelkek, Körülugráltak és rám leheltek; Elkábitóan izzó volt a lég S én a hidegtől mégis reszketék ! Egyszer künn láttam, nyári éjszakában, A pásztortüzek hamvadó szemét; Fölszálló füstje illant, mint egy álom, Vagy éjmadár, ha szárnyát bontja szét. S mig pihentem a selymes, füves ágyon. Nyáréji szellő simogatott lágyan: Szikrákat szórt az égi szemfedél És én reszkettem, mint a nyárlevél. Előttem állt egy égő erdő mélye S rémes robajjal törzsre-törzs borult; A zugó szél a biborszinü égre Dobálta a sok, véres koszorut- Riadt vadcsordák száguldoztak végig, Vészes bugások fölhallszott az égig; S mig benéztem a pokol ajtaján. Én fázva vágytam örök tűz után! Egy város égett. Rémes rianással Omoltak össze palotasorok ; Mintha bírókra kelt vón egymással : Szélvész a lánggal együtt harsogott, Kiült a téboly sápadt orgiája Az embereknek lázas homlokára; S mig rám a szélvész üszköket dobott: Én úgy éreztem, mindjárt megfagyok! Az aranyércek minden bűnös szennyét Láttam bugyogni a kohók alól ; Mikor a lávatengerbe vetették, Szép szinarannyá váltá a pokol. Én belenéztem kékes lángszemébe És rám kacsintott az érc csalfa fénye ; Egyszerre fölnyilt az acélzsilip : S engem e láva didergésbe vitt! Ám volt egy tűz ! Az istenek gyulaszták ! Melytől megbomlott minden idegem ; Reám szakadt egy lángragyult menyország És itt dorbézolt gyönge szivemen. A szakadatlan leszivárgó vérnek Minden csöppjén a csókok lángja égett; Rám uszított egy lázadó pokolt: Ó, az a tűz — egy asszony vére volt! Révai Károly. Mélyen tisztelt megrendelőimnek, a szerkesztő, munkatárs uraknak és az egész igen tisztelt városi és vidéki közön­ségnek boldog újévet kíván NÁNÁSY ISTVÁN nyomdász és nyomdatulajdonos. erszényt fog találni zsebemben. A tárcában bankje­gyek, az erszényben aranyok vannak. Vegye gond­viselése alá. — Jól van uram! ezt tehát elvégeztük. De mi már most ismerősök vagyunk s mint hitelező és adós bizonyos viszonyba is jöttünk egymással; illő tehát, hogy bemutassuk magunkat egymásnak. Az én nevem Zágonyi Márton, régi magyar nemes családból szár­maztam, hogy ki vagyok, azt már tudja. — Az én nevem pedig báró Felsenburg Tivadar, vértes kapitány vagyok. — Ön báró ? De hisz ön azt mondta, hogy atyja — — Atyám gyáros. Főúri rangjához kevés va­gyona volt, azért fogott üzlethez s a szerencse ked­vezett neki. — Nos báró ur, most pihenjen, önre még na­gyon ráfér a nyugalom. Délben találkozunk. — Igen; itt, mindnyájan! Óhajtom látni egész családját. — Amint kívánja. Pihenjen békével! A lelkész és neje a másik szobába mentek s az atya rögtön elmondá leányának a szerencsés fordu­latot, mely őket a jelen szükségből kimenté. A leány meghatva nézett föl atyjára; — Igazad volt, atyám! Az Ur megmutatta ha­talmát neked! — Jóságát, leányom! Aldassék neve mindörökké I Amen . . . Ebéd alatt Zágonyiné bemutatta leányát is beteg vendégüknek, ki finom, előkelő udvariassággal kö­szöntő : — Kisasszony, helyzetem kiment, hogy nem üdvö­zölhettem illemszabályok szerint; de engedje kifejez­nem, hogy nemes körükben boldognak érzem ma­gamat. — Csak legyen ön mielőbb egészséges, a forma­ságok alól addig fölmentjük magunkat! — feleié Laura nyájas mosollyal, de a szokatlan helyzettől kissé el­pirulva. Különös mély érzéssel néztek egymás szemébe e rövid szóváltás alatt; de Laura csakhamar lesüté tekintetét. Az egész ebéd alatt valami szokatlan álom­szerű szórakozottság vett erőt rajta ... ki tudja miért ? . . . Az ebéd különben nagyon vidáman telt volna el, ha egy váratlan eset meg nem zavarja. A kis fiú egyszer csak beleszólt a társalgásba s anyjához fordulva kérdé: — Kedves mama! ugy-e ma azért van ilyen jó ebédünk, mert karácsonn estéje van ? — Azért, fiam! — feleié az anya zavartan — csak egyél nyugodtan I — Hoz-e a kis Jézus nekünk ajándékot ? — kérdé újra a csevegő gyermek egész ártatlanul. A kérdés szivébe nyilait az anyának s szeme könybe borult, A lelkész is komoran süté le tekintetét. Pillanatra szomorú csend állt be; de a vértes kapi­tány magához inté a gyermeket s nyájasan megciro- gatva arcát mondá: — A kis Jézus nem feledkezik meg a jó gyer­mekekről. kis fiam 1 — Ó én jó leszek, bácsi! — csevegett a gyer­mek. Janka is jó lesz. Mi mind a ketten úgy örülünk a kis Jézusnak. — Én pedig megkérem kedves atyátokat, hogy imádkozzék értünk és meglásd, a kis Jézus megláto­gat minket! Ezzel jelentős pillantást vetett az apára, ki mélyen felsóhajott. — Menjetek, gyermekek, játszani a másik szo­bába — folytató a kapitány — aztán legyetek jók, hogy a kis Jézus eljöhessen estére. A gyermekek vígan ugrándozva szaladtak ki, mire a lelkész szemrehányóan nézett vendégére : — Minek tett ön szegényeknek ilyen Ígéretet ? Már most várni fogják — — A teljesítést ? Helyesen! Beváltjuk az ígére­tet. Nálunk Németországban nem múlhat el e szép ünnep karácsonía nélkül. Óhajtom, hogy e szobában díszítsék fel; hadd lássam a gyermekek örömét s hadd legyek velük gyermekké újra! . . . És úgy lett . . . Soha szebb karácsona nem volt a derék lelkész­családnak, mint amelyet a hálás osztrák katona ren­dezett nekik. Mikor a fényes, tarka karácsonfát a gyermekek örömraja vette körül, Laura szívig ható tekintettel nézett az osztrák katonára s könnyes szemmel reoegé: — Oh uram, soha sem fogom ezt elfeledni! — En sem! — feleié ez mély érzéssel, mire a leány lesüté tekintetét s szive oly haogosan dobo­gott ! . . . Oh most már érezte, sejtette, mi hullámzik abban! .,. Boldog napokat élt abban a szegényes, roskatag viskóban, de végre ütött a búcsú órája is. Felsenburg báró polgári ruhába öltözött át, hogy feltűnés nélkül távozhassék tőlük. Mikor a bérkocsi már a ház előtt állott s a báró holmiját gondosan becsomagolva föltették, a báró ér­zékeny szavakkal búcsúzott el nemes jóltevöitől. A lelkésznek egy nagy összegről szóló utalványt adott át elpusztult egyháza fölsegélésére, mit az a megindu­lástól elfogódva alig bírt megköszönni. Utoljára maradt Laura. — Kisasszony! — szólt hozzá a hálás idegen — minden búcsú fájdalmas, de a miénk ne legyen az! Fogadjon el tőlem e bucsupillanatban egy őszinte val­lomást. Mint ellenség jöttem e földre, de itt újjá szü­lettem: úgy távozom innen, mint jó barát, azzal az érzéssel, azzal a tudattal, hogy e nemes nemzetnek örökre le vagyok kötelezve. Fogadja tőlem azt az Ígéretet, hogy mikor újra meglátjuk egymást, e nemzet nyelvén fogom önt üdvözölni. Csak ezen a nyelven akarom önnek elmondani, amit érzek. A viszont­látásig ! . . . A kocsi elrobogott, már el is tűnt a messze tá­volban, már a pora sem látszott s a leány még min­dig ott állt a távozó után nézve, könyező szemmel, dobogó szívvel! • • • Egyet fordult az év. A nemzet vihara elcsen­desült, gyászos pusztulást hagyva magva után. A bé­kének nagy volt ára: szabadság 1 De a hazaszeretet szent tüze nem aludt ki, ott lobogott az titkon a családok tűzhelyén, ott ápolták azt Zágonyiék is tit­kos kegyelettel. Kedves otthonunk felépült újra s a buzgó lelkész ismét hirdette hazatért híveinek a megváltó örök igéit. A munka is megindult, a romok felépültek, a szivek sebei behegedtek lassan. Csak Laura maradt halvány és szomorú. Közeledett ismét szent karácson napja. Ebben az időben Zágonyi egyszer azzal az örrömhirrel lepte meg övéit, hogy a helységben levő díszes urasági kastélyt s a hozzá tartozó uradalmat az ifjú Felsenburg vette meg, belé is költözik s ezt neki maga, magya­rul irt levélben adta tudtára. Oh, hogy kipirult az a halvány arc attól a hírtől! . , . Pár nap múlva e levél érkezte után éppen ka­rácsony estéjére megjött az ifjú Felsenburg báró is,

Next

/
Oldalképek
Tartalom