Nagybánya és Vidéke, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-31 / 53. szám
1911. December 31 53. szám. (3) NÁGYBANYA ÉS VIDÉKE Heti krónika. Haldoklik az esztendő, már csak egy napja van hátra. Még egy végsőt lobban, mint az a bizonyos gyertyaszál. Am az utolsó héten megemberelte magát. Neményiék is együtt távoznak az ó-esztendővel, ma tartják bucsuelőadásukat. Záradékul, bizony, jobb színdarabot is választhattak- volna, nem éppen a »Hölgyek örömét«, melynek triviális, banális, infamis kiszólásaitól borzadva hőköl vissza a jobb érzésű publikum, de lehet, hogy bosszút akartak állani rajtunk. Egész héten át. drága csemegékkel kedveskedtek, egy-párszor kevés közönség érdeklődött irántuk, megérdemelte tehát a »hölgyek örömét«. Ám Neményinek is öröme lehet, hogy újévi ajándékul egy kis deficitet nem visz el innen magával s nem is késik ékes bucsu- zóban megköszönni a meleg pártolást, mint aki vissza akar még ide jönni. Az újévi ajándékok osztogatása megkezdődött, a posta is meglepetéssel kedveskedett a hivataloknak. Reájok olvasta a szabályt, hogy akinek a hivatali szobája a lakása mellett van, az jan. 1-től nem kap féldijas telefont. Nagy a zúdulás e miatt. »Mig a 100 be nem telt, addig jók voltunk előfizetőknek féldijjal is, most már eldobnak minket, mint egy kifacsart szalvétát. « így panaszkodnak azok, akiket szivén talált az intézkedés. Mily borzasztó is az a hiba a miniszter szemében, ! hogy a hivatal a lakás mellett van ! Pedig a hivatal hivatal, a lakás lakás, punktum. Magánlakás mellett is lehet jól teljesíteni a hivatalos kötelességet s külön hivatalban is lehet lelkiismeretlen az ember. Ajánlunk a miniszternek uj szabályokat. Akinek kertje vagy pincéje van a hivatala mellett, aki a kalapját balfelé csapva hordja, aki szereti a sajtot, a figét, vagy akinek nagynénje van Gráczban, az ne kapjon szintén féldijas telefont. Ezzel is igen sokat lehetne megspórolni az államnak és semmivel se volna igazságtalanabb, mint ama bizonyos újévi ajándékba életrehivott ósdi és meg- okalhatatlan intézkedés. Ebből természetesen leszerelések következnek s igen előkelő és a közönségre előnyös telefon összeköttetéseket fogunk elveszíteni. Az újév tehát jól kezdődik. De milyen is lesz ez az 1912-ik esztendő. Némelyek szerint szerencsés, mert páros, sok házasságot fognak benne kötni. Mások szerint szerencsétlen, mert visszafelé olvasva páratlan. Egyik azt mondja szerencsés, mert szökő év, csak úgy ugrándozunk az örömtől. Másik igy szól: bizony szerencsétlen,mert számjegyeinek összege 13-at tesz ki. De mégis szerencsés,‘mivel hétfőn kezdődik, ez a legtermészetesebb kezdet. Vagy szerencsétlen, mivel kedden végződik, az emberek nem fognak tudni fizetni, csak holnapután : kis kedden, bornyunyuzó pénteken. Szóval általános j pénzhiány fenyeget, ami részben már most is megvan. í A hitel viszonyok rettenetesek, a kamatláb úgy fel- emelkedett, hogy már a földet sem éri. Kánként táncol. De azért mégis kedvező újévi hir, hogy a belügyminiszter végre jóváhagyta a városi nagy kölcsönt, sokaknak jelent ez igazi buékot, mi azonban azoknak is buékot kívánunk, akiket ez talán nem érdekel s maradunk továbbra is illő tisztelettel a krónikás. Unger István O M. Banki szatmári főnököt, a központi főtanács főellenőrré nevezte ki. Nagybánya város takarékpénztárának igazgatósága ez alkalomból őt sürgönyileg üdvözölte. Eljegyzés. Dr. Katz Izsó, helybeli fiatal ügyvéd a napokban jegyezte el Farkas Mayer majtisi föld- birtokos leányát: Fannyt. A Polgári Olvasókör jan. 21-én tartja évi rendes közgyűlését, mely alkalommal a Széchenyi pohárköszöntőt dr, Földes Béla orsz. képviselőnk fogja tartani. Torday Lajos fővárosi segédfogalmazót a napokban fogalmazóvá választották.-A nagy kölcsönt jóváhagyták. Teljesen hileles forrásból értesültünk lapunk zártakor, hogy a város 2 millió 300 ezer koronás nagy kölcsönügyét a belügyminiszter dec. 28 án 181219/911. számú rendeletével kedvezően intézte el Lovag Berks Leo kir. pénzügyi főtanácsos az újévi üdvözleteket az elhagyott gyermekek javára 5 K-val megváltotta. Az ev templom részére öntendő harangok számára a hadügyminiszter kedvezményes árban ágyu- ércet engedélyezett. A kath. legényegyletben január 1-én délután 5 órakor dr. Káplány Antal szabadelőadást tart a magyar történelemből. Boldog uj-évet kívánok m. t. vendégeimnek és jóbarátaimnak. Nagybánya, 1912. január 1. Rumpold Gyula. A nagybányai jótékony asztaltársaság 1912. év január hó 1-én, hétfőn délután 3 órakor, a Polgári Kör nagytermében az elszegényedett iparosok özvegyei és árvái között szokásos évi kiosztást tartja, melyre az asztaltársaság tagjait, úgyszintén a vendégeket ezennel tisztelettel meghívja. Este jß óra- j kor társas vacsora, amelyre a résztvevők jelentkez- i hetnek Tréger Lajos üzletében, valamint a Polgári Kör gazdájánál. Gyászhir. Megdöbbentő halálesetről értesítenek Nagysomkutról. Olsavszky Simon ottani gyógyszerész, ugyanis dr. Olsavszky Viktor főorvos testvére, difteritiszben halt meg hirtelen. A betegséget segédjétől kapta, akit házánál maga ápolt. Ó-évi est istentiszteletet tart az evang. egyház holnap, 31-én 5 órakor, a gazdasági iskola tantermében. A tűz. A hasábok, mint vérbenuszó szárnyak, Sziporkáztak a tágas tűzhelyen. Szobám falán szomorúan lejtő árnyak Altató nesszel játszottak velem. Ez árnyékok, mint sötét, kósza lelkek, Körülugráltak és rám leheltek; Elkábitóan izzó volt a lég S én a hidegtől mégis reszketék ! Egyszer künn láttam, nyári éjszakában, A pásztortüzek hamvadó szemét; Fölszálló füstje illant, mint egy álom, Vagy éjmadár, ha szárnyát bontja szét. S mig pihentem a selymes, füves ágyon. Nyáréji szellő simogatott lágyan: Szikrákat szórt az égi szemfedél És én reszkettem, mint a nyárlevél. Előttem állt egy égő erdő mélye S rémes robajjal törzsre-törzs borult; A zugó szél a biborszinü égre Dobálta a sok, véres koszorut- Riadt vadcsordák száguldoztak végig, Vészes bugások fölhallszott az égig; S mig benéztem a pokol ajtaján. Én fázva vágytam örök tűz után! Egy város égett. Rémes rianással Omoltak össze palotasorok ; Mintha bírókra kelt vón egymással : Szélvész a lánggal együtt harsogott, Kiült a téboly sápadt orgiája Az embereknek lázas homlokára; S mig rám a szélvész üszköket dobott: Én úgy éreztem, mindjárt megfagyok! Az aranyércek minden bűnös szennyét Láttam bugyogni a kohók alól ; Mikor a lávatengerbe vetették, Szép szinarannyá váltá a pokol. Én belenéztem kékes lángszemébe És rám kacsintott az érc csalfa fénye ; Egyszerre fölnyilt az acélzsilip : S engem e láva didergésbe vitt! Ám volt egy tűz ! Az istenek gyulaszták ! Melytől megbomlott minden idegem ; Reám szakadt egy lángragyult menyország És itt dorbézolt gyönge szivemen. A szakadatlan leszivárgó vérnek Minden csöppjén a csókok lángja égett; Rám uszított egy lázadó pokolt: Ó, az a tűz — egy asszony vére volt! Révai Károly. Mélyen tisztelt megrendelőimnek, a szerkesztő, munkatárs uraknak és az egész igen tisztelt városi és vidéki közönségnek boldog újévet kíván NÁNÁSY ISTVÁN nyomdász és nyomdatulajdonos. erszényt fog találni zsebemben. A tárcában bankjegyek, az erszényben aranyok vannak. Vegye gondviselése alá. — Jól van uram! ezt tehát elvégeztük. De mi már most ismerősök vagyunk s mint hitelező és adós bizonyos viszonyba is jöttünk egymással; illő tehát, hogy bemutassuk magunkat egymásnak. Az én nevem Zágonyi Márton, régi magyar nemes családból származtam, hogy ki vagyok, azt már tudja. — Az én nevem pedig báró Felsenburg Tivadar, vértes kapitány vagyok. — Ön báró ? De hisz ön azt mondta, hogy atyja — — Atyám gyáros. Főúri rangjához kevés vagyona volt, azért fogott üzlethez s a szerencse kedvezett neki. — Nos báró ur, most pihenjen, önre még nagyon ráfér a nyugalom. Délben találkozunk. — Igen; itt, mindnyájan! Óhajtom látni egész családját. — Amint kívánja. Pihenjen békével! A lelkész és neje a másik szobába mentek s az atya rögtön elmondá leányának a szerencsés fordulatot, mely őket a jelen szükségből kimenté. A leány meghatva nézett föl atyjára; — Igazad volt, atyám! Az Ur megmutatta hatalmát neked! — Jóságát, leányom! Aldassék neve mindörökké I Amen . . . Ebéd alatt Zágonyiné bemutatta leányát is beteg vendégüknek, ki finom, előkelő udvariassággal köszöntő : — Kisasszony, helyzetem kiment, hogy nem üdvözölhettem illemszabályok szerint; de engedje kifejeznem, hogy nemes körükben boldognak érzem magamat. — Csak legyen ön mielőbb egészséges, a formaságok alól addig fölmentjük magunkat! — feleié Laura nyájas mosollyal, de a szokatlan helyzettől kissé elpirulva. Különös mély érzéssel néztek egymás szemébe e rövid szóváltás alatt; de Laura csakhamar lesüté tekintetét. Az egész ebéd alatt valami szokatlan álomszerű szórakozottság vett erőt rajta ... ki tudja miért ? . . . Az ebéd különben nagyon vidáman telt volna el, ha egy váratlan eset meg nem zavarja. A kis fiú egyszer csak beleszólt a társalgásba s anyjához fordulva kérdé: — Kedves mama! ugy-e ma azért van ilyen jó ebédünk, mert karácsonn estéje van ? — Azért, fiam! — feleié az anya zavartan — csak egyél nyugodtan I — Hoz-e a kis Jézus nekünk ajándékot ? — kérdé újra a csevegő gyermek egész ártatlanul. A kérdés szivébe nyilait az anyának s szeme könybe borult, A lelkész is komoran süté le tekintetét. Pillanatra szomorú csend állt be; de a vértes kapitány magához inté a gyermeket s nyájasan megciro- gatva arcát mondá: — A kis Jézus nem feledkezik meg a jó gyermekekről. kis fiam 1 — Ó én jó leszek, bácsi! — csevegett a gyermek. Janka is jó lesz. Mi mind a ketten úgy örülünk a kis Jézusnak. — Én pedig megkérem kedves atyátokat, hogy imádkozzék értünk és meglásd, a kis Jézus meglátogat minket! Ezzel jelentős pillantást vetett az apára, ki mélyen felsóhajott. — Menjetek, gyermekek, játszani a másik szobába — folytató a kapitány — aztán legyetek jók, hogy a kis Jézus eljöhessen estére. A gyermekek vígan ugrándozva szaladtak ki, mire a lelkész szemrehányóan nézett vendégére : — Minek tett ön szegényeknek ilyen Ígéretet ? Már most várni fogják — — A teljesítést ? Helyesen! Beváltjuk az ígéretet. Nálunk Németországban nem múlhat el e szép ünnep karácsonía nélkül. Óhajtom, hogy e szobában díszítsék fel; hadd lássam a gyermekek örömét s hadd legyek velük gyermekké újra! . . . És úgy lett . . . Soha szebb karácsona nem volt a derék lelkészcsaládnak, mint amelyet a hálás osztrák katona rendezett nekik. Mikor a fényes, tarka karácsonfát a gyermekek örömraja vette körül, Laura szívig ható tekintettel nézett az osztrák katonára s könnyes szemmel reoegé: — Oh uram, soha sem fogom ezt elfeledni! — En sem! — feleié ez mély érzéssel, mire a leány lesüté tekintetét s szive oly haogosan dobogott ! . . . Oh most már érezte, sejtette, mi hullámzik abban! .,. Boldog napokat élt abban a szegényes, roskatag viskóban, de végre ütött a búcsú órája is. Felsenburg báró polgári ruhába öltözött át, hogy feltűnés nélkül távozhassék tőlük. Mikor a bérkocsi már a ház előtt állott s a báró holmiját gondosan becsomagolva föltették, a báró érzékeny szavakkal búcsúzott el nemes jóltevöitől. A lelkésznek egy nagy összegről szóló utalványt adott át elpusztult egyháza fölsegélésére, mit az a megindulástól elfogódva alig bírt megköszönni. Utoljára maradt Laura. — Kisasszony! — szólt hozzá a hálás idegen — minden búcsú fájdalmas, de a miénk ne legyen az! Fogadjon el tőlem e bucsupillanatban egy őszinte vallomást. Mint ellenség jöttem e földre, de itt újjá születtem: úgy távozom innen, mint jó barát, azzal az érzéssel, azzal a tudattal, hogy e nemes nemzetnek örökre le vagyok kötelezve. Fogadja tőlem azt az Ígéretet, hogy mikor újra meglátjuk egymást, e nemzet nyelvén fogom önt üdvözölni. Csak ezen a nyelven akarom önnek elmondani, amit érzek. A viszontlátásig ! . . . A kocsi elrobogott, már el is tűnt a messze távolban, már a pora sem látszott s a leány még mindig ott állt a távozó után nézve, könyező szemmel, dobogó szívvel! • • • Egyet fordult az év. A nemzet vihara elcsendesült, gyászos pusztulást hagyva magva után. A békének nagy volt ára: szabadság 1 De a hazaszeretet szent tüze nem aludt ki, ott lobogott az titkon a családok tűzhelyén, ott ápolták azt Zágonyiék is titkos kegyelettel. Kedves otthonunk felépült újra s a buzgó lelkész ismét hirdette hazatért híveinek a megváltó örök igéit. A munka is megindult, a romok felépültek, a szivek sebei behegedtek lassan. Csak Laura maradt halvány és szomorú. Közeledett ismét szent karácson napja. Ebben az időben Zágonyi egyszer azzal az örrömhirrel lepte meg övéit, hogy a helységben levő díszes urasági kastélyt s a hozzá tartozó uradalmat az ifjú Felsenburg vette meg, belé is költözik s ezt neki maga, magyarul irt levélben adta tudtára. Oh, hogy kipirult az a halvány arc attól a hírtől! . , . Pár nap múlva e levél érkezte után éppen karácsony estéjére megjött az ifjú Felsenburg báró is,