Nagybánya és Vidéke, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-11-19 / 47. szám
(2) 47. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1911. November 19. =r; Nem tagadom, viszaemlékezéseim között vannak érdekes és emlékezetes momentumok is, melyekről sokat és tanulságos dolgokat írhatnék össze, de ezzel most idő és tér hiányában nem foglalkozhatom; hanem megkísértem röviden, összevonva az ön kívánságának eleget téve, elmondani magamról azt, ami önt érdekli. Mióta csak eszmélni tudok, a zene iránti szeretet mély gyökeret vert szivemben és fiatalabb éveimben nagynénémnek, a halhatatlan emlékű Lonovics Hollósy Kornéliának a köre, később a Reményivel, majd Ábrányi Kornéllal való gyakori érintkezés rajongó lelkesedéssé fokozta azt. Születésem, családi életem Nagybányához kötöttek, ahol a 60-as és 70-es évek közlekedési nehézségei folytán majdnem teljesen el lévén zárva a nagy világtól, vajmi nehéz volt a lelkesedés lángját minden táplálék nélkül fentartani és még nehezebb volt körülöttem a »semmiből« zeneéletet teremteni. És ez mégis megtörtént, mert a lelkemben égő láng megvilágította előttem az utat és negyven éven át kitartással küzdöttem a kibontott zászló alatt. Küzdöttem és küzdők ma is, a tudatlanság, a közömbösség és a kétségbeejtő vidéki tanítások sablonja ellen. Hírlapi cikkekkel igyekeztem a közönség figyelmét és érdeklődését fölkelteni; zeneestélyeken, matinékon bemutatott komoly zenemüvek által az Ízlést nemesebb irányba terelni; nyilvános hangversenyeken az érdeklődést illusztris vendégek meghívása által fokozni. Az első hangversenyben, melyben mint fiatal, 20 éves leány, 1862. tavaszán közreműködtem, nem kisebb alakjai vettek részt hazai zenevilágunknak, mint Hollósy Kornélia és Erkel Gyula; az első: rokoni látogatáson volt ez időtájt szüleimnél; az utóbbi: nyolc hónapon át mint zenetanár működött Nagybányán. Az azóta lefolyt negyven éven belül jótékonycélra rendezett hangversenyeinket is hazai művészeink egész gárdája tisztelte meg részvételével; Nagybánya közönségének ismételten volt alkalma Reményi Ede, Remmerth Márta, Szendy Árpád, Gönczi Mór, Blau Gyula, Csutor Sándor, Csurgai Adél énekesnő s városunk jeles szülötte: Takáts Mihály művészetében gyönyörködni. A mi szülöttünk volt és itt kezdte meg pályáját Belley Milos is, a korán elhunyt hegedűművész, aki 15 éves korában a bécsi konzervatóriumban a nagy dijat nyerte el. Művészi vendégeink sorában első helyen kellett volna megemlítenem id. Ábrányi Kornélt, a mi jó Kornél bácsinkat, ki apai tartózkodása alatt gyakran kereste fel házunkat; ennek a hangversenynek a programmját, amit 1883-ban együtt rendeztünk, mellékelve küldöm. Élveztük még magánkörben házunknál a fent- nevezetteken kivül Juhász Aladár és Almássy Miklós, Liszt e két jeles tanítványa művészetét is. S ezen felül fényes sikerű, önálló hangversenyeket rendeztek városunkban Ábrányi Emil és neje, Bürger Zsigmond- dal és Poldini Edével, Remmerth Mártha, Takáts, Ney és Odry Lehel; a hegedűművészek közül Reményi Hubay Jenő, Blau Gyula, Belley. E névsor mindennel jobban tünteti ki, hogy Nagybánya zenei előrehaladottsága mennyire magasabb nívón áll más vidéki kisvárosok felett. És ha talán van részem ebben az emelkedésben, nem tekintem azt érdemül, mert kötelességet teljesítettem, amidőn a zene iránt lelkemben gyökerező szeretetet terjeszteni igyekeztem. Hogy mennyire sikerült ez, a jó Isten tudja, mert az én szavam is sokszor elhangzott a pusztaságban. Nagyon fájlalom, hogy kedvenc tervemet, egy alapos zeneiskola felállítását, nem valósiihattam meg, mert látom, hogy a zenetanitás nemcsak nálunk, hanem a vidéken egyáltalában mennyire el van fajulva: valósággal mint Ha más nemzetnek fiaként születik ez az Istentől megáldott talentum és nem magyar népdalokat költené, hanem valcereket, keringőket gyártana, hát nem a zilahi Polgári-tér földszintes házában, hanem valemely világvárosban, öt-hatemeletes palotában laknék. Nem kellene még mellékesen árvaszéki ülnöki pennát is forgatni a kezében, a zilahi vármegyeháza valamelyik zugszobájában. De hát a magyar költőnek, mint szerzetesnek először is szegénységi fogadalmat kell tennie. Nálunk az Írók, a művészek, a zeneszerzők, a piktorok közfelfogás szerint olyan bohém, könnyelmű nép, olyan pályatévesztett emberek! örüljenek, ha egy-egy értékes alkotásukon olcsó pénzen túladhatnak. A kiadóik meggazdagodnak; ők pedig örökre szegények maradnak. Hallottam én elég nagy művésztől Beethoven Sonate pathetiquejét; Mendelssohn Szentivánéji Álmát, Liszt Lucretia Borgia ábrándját ; olasz áriákat Rossini- től; német dalokat Mozzarttól, Schumantól ... És csodáltam ezeket a nagy zenei óriásokat Akkor éjjel nem is tudtam aludni; mert gyarló eszemmel mindazt akartam boncolgatni, hogy mi teszi oly nagygyá, oly hatalmassá ezeket a nagy mestereket, akikre az egész világ oly bámulattal tekint föl. Úgy bántott, hogy nekünk nincsenek ilyen zenei nagyságaink ! Ahogy Balázs Árpád kiállott a színpadra kezében a hegedűjével és megszólalt annak szivet-lelket rázó hangja, a rébusz azonnal meg volt fejtve előttem. Ez nem az úgynevezett nemzetközi zenei nyelv, amelyet mindenki megért,, aki csak muzsikális ember. Ezt csak mi, magyarok tudjuk megérteni, mert ez a művészet: a mi vérünkből való vér ... Ez más náció gyermekét hidegen hagyta teljesen . . . * kenyérkeresetet űzik minden hivatás nélkül. Ez ellen egy ember, egy nő, aki amellett családanya, sikerrel nem küzdhet; sajnos, hogy a zenetanitás ma is mostoha gyermeke a kormánynak, amelynek érdekét évtizedeken át egy lépéssel sem vitte előre. Tulmentem 40 éves működésem vázolásának keretén. Kérem, használja fel soraimból belátása szerint azt, amit érdemesnek tart arra, hogy a nyilvánosság számára megörökitlessék. Őszinte üdvözlettel Nagybányán, 1903, jannár 6-án. Schönherrné Csausz Anna. Eddig az érdekes cikk, mely annyi értékes adatot tartalmaz. Bizony nagy a mi veszteségünk, Nagybánya vesztesége őbenne. Hogy a családhoz igen sok részvét levél, irat, sürgöny érkezett, azt talán mondanunk is fölösleges, fővárosi és vidéki közéletünk jelesei siettek enyhíteni a család nagy bánatát soraikkal. A koszorúk közül följegyeztük a következőket: Nina néninek — Imre és családja. Nina néninek — Irma, Mária, Jóska. Fájdalmas részvéttel — Szőkéné és családja. Schönherr Antalnénak — a Teleki-Társaság. Schönherr néninek — Takáts Miska. Ninának — Turmann Olivérné. Nina néninek — Bébé (csokor). Drága Nyanyukánknak — Ilona, Szidi, Árpád. Alapitó tagjának — a nőegylet. Szeretett Nina néninek — Mici és Gyuszi. Mély kegyelettel — Szabóné Károlyi Klementin. Régi kedves barátnémnak — Lotti. Özv. Schönherr Antalnénak — a nagybányai muzeumegyesület. A jó Nina néninek — Géza, Adrikó, Guszti. Kedves Nina néni, Isten veled — Berta és Imre. Igaz részvéttel — Varga Sándor. A polgári lennyiskola tanítótestülete — özv. Schönherr Antalnénak. A jó Nina néninek — Anna. Szeretett testvéremnek — Gyula. Szeretettel — Ilus (csokor). Utolsó üdvözlet — Lujzától (csokor). Szeretett Ninánknak — Szidi és családja. Szeretett Nina néninek — Margit és László. Csokor — dr. Lovrich Gusztávné. Csokor — Palmer-család. A család gyászlapja igy hangzik: »Legyen meg a Te szent akaratod !« Schönherr Ilona, Szidónia és férje Hoffmann Árpád mint gyermekei, Csausz Gyula mint testvére, özv. Novák Fereucné szül. Schönherr Leopoldina, mint sógornője a maguk és az egész rokonság nevében bánattól megtört szívvel jelentik, hogy imádott édesanyjuk, szeretett testvére, sógornője, anyósa és rokonuk, özv. Schönherr Antalné szül. Csausz Anna Budapesten (a Császárfürdőben) a mai napon délután 4 órakor, rövid szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után, életének 69-ik, özvegységének 7-ik évében az Urban csendesen elhunyt. Viszzatért azokhoz, akiket imádott s itt hagyta azokat, akiknek mindene volt. A drága halott hült teteme Budapesten folyó hó 13-án délután 2 órakor fog az irgalmaskórház kápolnájában beszenteltetni és Nagybányán folyó hó 14-en délelőtt 10 órakor a róm. kath. temetőben levő Szt. Rozália kápolnában tartandó gyászmise után a családi sírhelyen örök nyugalomra helyeztetni. Budapesten, 1911. november hó 11-én. Áldás és béke hamvaira! A boldogult tagja volt a Teleki-társaságnak s egy Úgy születnek azok a bájos melódiák, mint a mezei virágok, egy-egy lelki emóció hatása alntt. Keresetlen egyszerűségűkben rejlik éppen művészi hatásuk. Példa erre éppen az egész országban oly közkedveltségnek örvendő »Rácsos kapu, rácsos ablak« cimü nótának története is. Vidám társaság mulatott együtt Balázs Árpádnak Polgári-téren lévő házánál. Gyönyörű nyári reggel pirkadt a mulatozókra, amikor aztán végre nehéz szívvel útra keltek a vendégek, akik között ott volt Antal Iván, a poéta is. Egyszer csak ellágyulva odadől a rácsos kapura és halkan, visszafojtott fájdalommal megszólal: Rácsos kapu, rácsos ablak, Nemsokára itten hagylak . . . A jókedvű cimborák körülállják az ihlett által megszállott poétát, aki tovább szövi gondolatait: Elmegyek én csendben könnyen, Ki sem csordul tán a könnyem . . . Balázs Árpádot, a vendégmarasztaló házigazdát megkapja ez a bájos kis vers, veszi a hegedűjét és igy szól — Gyertek csak vissza fiuk ! Erre nótát csinálok... . .. Néhány perc múlva már az egész társaság dalolta az országosan ismert szép dalt, amely igy rögtönözve született. Balázs Árpád nótázó kedvének, gazdag talentumának a nyitja abban rejlik, hogy van ennek a zseniális fiúnak egy aranyos kis felesége, akivel gondtalan, boldog napokat él a zilahi kis kúriájában. Nem csoda hát, ha oly sok szép szerelmes nóta, vidám dal terem ottan, a magyar Géniusz dicsőségére, amelyeket ma már a Kárpátoktól az Adriáig vernek zongorán leányaink, húz a cigány a fényes fővárosi kávéházakban, énekelgetnek az arató leányok és dalol minden magyar ember. Hamvai Sándor. a legutóbbi napokban irt szép cikket is hagyott örökül a muzeumegyesülelről, melynek lelkes támogatója volt. Sokat lehetne róla írni, felújítani a remek koncertek seregét, melyek mindegyikében babérokat aratott, a házi estélyeket, ahol csillogó szellemét élveztük, ismertetni magvas iránycikkeit, a város elhaladására vonatkozó zseniális eszméit, de hiszen nem búcsúzunk tőle végleg, ami benne halhatatlan volt, az közlünk marad, hatni, művelni, lelkesíteni fog, azt az uj sirt pedig ott a várdombon bizonyára szeretettel fogja őrizni a kegyelet, mert Áldott az ő emlékezete közöttünk ! Nagy veszély fenyegeti szilvásainkat! Aki csak kissé körülnézett gyümölcsösében, láthatta, hogy a szilvafákat valami koromszerü feketeség lepte meg. A tudósabbak azt is tudják, hogy a feketeség neve a korompenész, de az okát nem sokan keresték, pedig ennek oka van. A korompenész a pajzstetvek testéből kifejlődő méznemü izzadmányból keletkezett. Mennyi paizstetü kellett ahhoz, hogy egész szilvásokat kormossá feketévé tegyen! Aki figyelmesen megnézi szilvafáit s annak vékonyabb ágait, látni fog azokon olyan félborsszem alakú, könnyen elroppanó kis fedőket s alatta fehér porszemeket. Ez az elhalt paizstetü háza, fedője, vagy paizsa, melylyel megvédi az alatta levő apró petéket, tojásokat. Bár ez is veszedelmet rejt magaban, de a jövő év veszedelme ezen paizstetveknek maradékai, melyek millió számban lepték el a szilvafák vastagabb ágainak alsó felén levő repedéseit, sőt magát a törzset is s csak jó megfigyeléssel láthatni azon kisebb-nagyobb élénk rozsdafoltokat. Ezen rozsdafoltok a millió tetü paizsának egymáshoz való tapadásából keletkezett s alatta vannak meghúzódva a szilvafák vérszopói, a tetvek. Ezek tavasszal elhagyják téli szállásaikat s mennek nyaralni a vékony galyakra, friss hajtásokra s szaporodnak tovább millió és millió számra. A por- szemü petéket, sőt a fiatal paizstetveket is viszi a szél egyik fáról a másikra, sőt a már kiszáradt fát el is hagyják s költöznek más fára. Ha ezeket nem pusztítjuk, pár év múlva nem lesznek szilvafáink s hiába hozatunk máshunnan s hiába ültetünk, mert azok nem lesznek tartósak s esetleg a gyümölcs is féléretlen lehull róla. Azért hát csak rajta, nem kell sajnálni sem a költséget, sem a fáradtságot, mindenki fogjon az irtáshoz. Szilvafáit nyesse meg, ne legyen annak sürü a koronája. A sűrű szilvásokat ritkítsa meg, hogy a napfény besüthessen közéjük s a levágott galyakat, törzseket ott a helyszínén égesse el. Azután ásássá, kapáltassa fel a szilvafák, de más fák alját is és ha a legújabb rovarirtó szerrel akar permetezini, — pedig minden gazdának kötelessége magáért is és másokért is ezt tenni — akkor még a fák töve körül, a törzs mellé húzássá fel a földet, nehogy a permetező anyag nagyobb mennyiségben lefolyva, esetleg megtámadja a gyöknyakát. Ezek után készítsen agyag, mész, hamu, marhatrágyából vízzel egy már ismert meszelőanyagot s ezen keverék minden 100 literjéhez töltsön 15 litert a legújabb és hivatalosan is, gyakorlati gyümölcs- termelők által jónak ismert róvarirtószerbőí, melynek űendrin a neve s kapható Nagybányán, Harácsek Vilmos Utódai kereskedésében. Ezen szert addig kell kavarni, mig a keverékben eltűnik, feloldódik, összevegyül a többi anyagokkal s azután mint rendesen, bemeszeljük vele nemcsak a fák törzsét, hanem a hozzáférhető vastagabb ágakat is s nemcsak a szilva-, hanem más gyümölcsfáinkat is. Azonban ez a már igen is elhatalmasodott bajra még nem nem elég! Rügyfakadás előtt — legjobb március hónapban — fáinkat ugyancsak Dendrin- keverékkel — 100 liter vízhez 12—15 liter Dendrin kell — meg kell permetezni, hogy a gályákon s vékonyabb ágon^levők is elpusztuljanak. Esetleg valakinek a Dendrin színe és szagáról az a gondolata támadhat, hogy az olcsóbb karboli- neumot használja a meszeléshez, a permetezéshez. Ezt ne tegye, mert igaz hogy a Dendrin is karboli- neum, de olyan karbolineum, mely a vízzel keveredik, abban feloldódik, egyenletesen eloszlik, mig a karbolineum mindig a viz felszínen fog úszni s igy egy helyre több jutván, mint más helyre, a fát megtámadja. Sokan lesznek, akik úgy a költséget, mint az időt sajnálni fogják a fáktól, azok azonban gondolják meg azt, hogy mennyibe fog kerülni egy uj szilvás ültetése s mily szomorúság és kár lesz akkor, ha majd a szilvát féléretten, összezsugorodva lehullni látjuk. A meszelést, takarítást csak a rest és zsugori gazda fogja sajnálni fáitól s nem fog különbözni azon városunkban is található fuvarosoktól, kik lovaikat silány takarmánynyal táplálják, azonban korbácsnyéllel biztatják, kényszerítik a munkára, mig szegény pára az utón felfordul. A permetezést, a permetezőanyag és permetező- gépek beszerzését pedig legjobb lenne szövetkezeti utón végezni. Tóba gazda, leginkább szomszédok, álljon össze s vegyen gépet, anyagot, igy sokkal olcsóbba fog kerülni a permetezés s a permetezőmunkásokat is könnyebben lehet kapni hosszabb munkára. Nem kell hát gazdauraim sokat gondolkozni, mert kifogyunk az időből s aztán majd vakarhatjuk fejünket a pusztulás láttára! Rozsos István. (Kérjük laptársainkat, a közjó érdekében e cikk közlésére!)
