Nagybánya és Vidéke, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1911-09-24 / 39. szám

9111. Szeptember 24, 39. szám. (5) A jogi oktatás és vizsgálatok reformja. Jelenleg ez a kultusztárca legégetőbb s leggyorsabb megol­dást követelő problémája Hogy a reformterv kivi­tele még gyorsabban történhessék, annak rende­leti utón való életbeléptetésére is megkapja a mi­niszter a felhatalmazást. Az ügyvédjelölti gyakorlat meghosszabitására vonatkozó törvényjavaslat egyéb­ként már beterjesztetett a képviselőházba. Abból rö­videsen törvény lesz, amely az ügyvédjelölti gyakor­latot két évvel meghoszszabitja s a gyakorlat meg­kezdését a doktorátus megszerzésétől teszi függővé Akinek tehát hátralékos jogi vizsgái (szigorlat, alap­államvizsga, ügyvédi vizsga) vannak saját érdekük­ben siessenek, mert minden napi késedelem esetleg helyrehozhatatlan hibáknak, önvádnak lehet előidé­zője. Ne áltassa senki magát azzal, hogy a törvény méltányosságot fog gyakorolni, hanem mindazon je­löltek, akiknek jogi vizsgájuk (szigorlat, ügyvédi) van hátra, exisztenciájuk követelő parancsának te­kintsék azt, hogy hátralevő vizsgáikat letegyék. Aki tehát csak teheti, fogjon a készüléshez, amelynek egyedül célravezető : időt, fáradságot és költséget meg­takarító gyors és biztos módját »A jogi vizsgák le­tétele« c munkában (IV. kiadás, negyedik ezer) találja leírva. Díjmentesen küldi dr. Dobó, Kolozsvár, Bo- lyai-u 3. Tömör arany jegygyűrűk, arany ékszerek Rezső Gyulánál. Menyasszonyi selyem 1 korona 35 fillértől föl­felé méterenként mindenféle színekben. Bérmentve és vámmentesen házhoz szállítva. Gazdag minta­választék tetszés szerint. Henneberg selyemgyára, Zürich. A hálószobák réme, a poloskák kiirtása eddig a lehetetlen dolgok közé tartozott. Mióta azonban a Löcherer Cimexinnel történtek próbák, beigazoló­dott, hogy a Cimexin nemcsak az élő poloskát pusz­títja el nyomban, de a Cimexin hatása folytán a peték rögtön kiszáradnak és többé ki nem kelnek. A Cimexin mindenütt használható, szövetet, bútort, falat vagy festést nem piszkit; nyomot vagy foltot nem hagy. Moly ellen egyedüli biztos szer. Kap­ható Bődet Gyula kereskedő urnái Nagybányán, valamint a készítőnél: Löcherer gyógyszerésznél Bártfán. A vízvezetékhez és csatornázáshoz szükséges ösz- szes fölszerelések, fürdőszoba- és closett-berendezések, angol öntöttvas-, ólom- és betoncsövek s mindennemű anyagok legjutányosabb árak mellett szerezhetők be Harácsek Vilmos utódai cégnél Nagybányán. Jelenlegi járványos időben nemcsak rendkívül bacteriumölő hatása, de szerencsés vegyi összetétele folytán legtökéletesebb az összes államokban tör­vényesen védett: Calox-fogpor ártalmatlan — sav­mentes — antiseptikus — szagtalanító por, melyből a szájnedvek behatására oxygen (H2 O2) szabadul fel. Az oxygen a fogakat az elromlástól óvja, fehé­ríti, — a foghust gyógyítja. A -Calox« a legtöké­letesebb fogpor, mely a szájat ideális hygienikus állapotba hozza, üdíti, tisztítja és a fogkőképződést meggátolja. A »Calox« az összes betegségek csiráit (bacteriumait), melyek a szájon át igyekeznek a szer vezetbe, elpusztítja. Gyermekeket óvja fertőző beteg ségektöl. 1 szab. acél doboz 1 K 50 fill. 4 darabot bérmentve küld: Bajnóczy S. gyógyszerész labora­tóriuma Nagybánya. Huszthy Mátyás fényképész, Ilid-utca 15. fel­vételeket eszközöl és elvállal a nappal bármely szakában. Eladd ház és szőlő. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE Debreczeni zsirnakvaló szalonnát sw a legjobb minőségben és legjutányosabb áron Móricz Ferenc £“«£73«" Debreczen bármilyen kis mennyiségben is szállit. 32 éves cég. — árjegyzék ingyen. 1422—1911. Árverési hirdetmény. Misztótfalu község elöljárósága ezennel közhírré leszi, hogy a község tulajdonát tevő mintegy 600 kataszlrális holdnyi területen lévő összes bükkfa makktermés folyó évi október hó 3-án déli 10 órakor Misztótfaluban, a körjegyzői irodában nyilvános szóbeli árveré­sen a legtöbbet ígérőnek eladaíni fog. Az árverési feltételek a körjegyzői irodá­ban megtekinthetők. Misztótfalu, 1911. szepl. 18. Rád János Kató Dániel jegyző. k. bíró. ÉÉi Sz ivarka papír és szivarkahiively ABADIE PÁR IS Minden tőzsdében kapható MUST! UJ BOR! Elköltözés miatt előnyös feltételek mellett eladó a Kispénzverő-ulcza 10. sz. ház és a liget közelében levő egy és félholdas szőlő. Egy szalon garnitúra, egy konzol tükör, egy ebédlő dívány, képek és egyéb apróságok. Értekezni lehet: Incze Lajos tanárnál. Enyveshát műterem M$m Hid-utca 7. szám alatt (a m. kir. pos­tával szemben) megkezdte rövid időre terjedő működését. — Készít 12 darab eredeti fényképet 35 krajezárért. Felvételek bármilyen időben reggel 8 órától este 10 óráig villanyfény melleit eszközöltetnek. Úgyszintén vasárnap is egész nap. 100 hl. rákosterebesi és 150 h!. szalmár- liegyi must, illetve uj bor eladó és ezen be­gyeken való szüret alkalmával szállitbató. Értekezhetni dr. Nagy Géza ügyvédnél Szatmár, Rákóczi-ulcza 39. f 1 I § É íi & zl Női kalapformák 3 koronáért kaphatók egész finom és a legdivatosabb kivitelben kézimunka üzletében Felsőbányai-utcza 1. szám. Ugyanit! ll is m Ik E 1 » p P I P ÍN & »V xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx>< Pálinkafőző üstöket raktáron tart és azonnal szállit | a pénzügyminisztérium uj rendelete szerint, amely 1911. szeptember 1-én életbelép Telefon: 75 oo Arányi Adolf rézműves-gyáros Újpest, Lőrinczi-u. 7. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Japán cipőeréme! a legjobb a világon. Kerje minden üzletben. — Egyedüli készítője NEUMANN NÁNDOR vegyészeti gyár r.-t. Debreczen. A.................. ... h Ke reskedő urak figyelmébe hajd seprő a uszoboszlói ciro (seprogyar. Franco szoboszlói állomás, ingyen :: csomagolás, utánvét mellett. :: Aj án1 a 11 I. I. rendű » Reform Szoba seprű » 4. sz. 1 1 kötés » K » 8.— 6.80 I. » » 3. 1 » » 6. ­I. » » » 2. » 1 > » 5.20 I. > •» » 1. 5> 1 » » 449 I. » » » 0. » 1 » » 3 60 I. kötés kézi kis seprű — —- — » 3.60 Tóth Gábor seprüg-yár tialajca.on.es. 1911 évi 2922 szám. Tölgy- és bükkmakk eladási hirdetmény. A nagybányai m. kir. főerdőhivatal hivatalos helyiségében 1911. évi október hó 6-án d. e. 10 órakor tartandó zárt Írásbeli ajánlatok benyújtásával kapcsolatos nyilvános szóbeli árverésen eladásra bocsáj- tatnak az alább megnevezett kincstári er­dők magtermései: I. A kapnikbányai m. kir. erdőgondokság kerületében: 1. A sándorfalui erdőben mintegy 646 kát. holdon levő tölgymakktermés 5000 (öt­ezer korona kikiáltási árral. 2. A kiskörtvélyesi mintegy 275‘5 kát. holdas tölgymakktermés 300 (háromszáz) korona kikiáltási árral. II. A láposbányai m. kir. erdőgondnokság kerületében: 3. A bozinlai mintegy 293 kát. hold kiterjedésű erdő tölgymakk-lermésének a a kincstári erdősítésekhez szükséges har­minc (30) hektoliter tölgymakk felszedése után visszamaradó része 100 (egyszáz) ko­rona kikiáltási árral. 4. A fehérszéki Bávna nevű mintegy 188 kát. holdas erdő tölgymakktermése 150 (egyszázötven) korona kikiáltási árral. 5. A gyökeresi mintegy 475 kai. holdas erdő tölgymakktermése 400 (négyszáz) ko­rona kikiáltási árral. 6. A láposbányai és miszlbányai mintegy 4538 kát. holdas bükkös erdőben található bükkmakktermés 150 (egyszázötven) korona kikiáltási árral. Bánatpénz a kikiáltási árak 10%-a. Az árverési és szerződési feltételek a nagybányai m. kir. főrdőhivatalnál, vala­mint a kapnikbányai és láposbányai m. kir. erdőgonodságoknál megtekinthetők. Nagybánya, 1911. évi szeptember hó. M. kir. főerdőhivatal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom