Nagybánya és Vidéke, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-08-13 / 33. szám
(2) 33. szám. levő 4 hónapra pedig 2667 K 73 fillért, amit minden hó elsején fognak fölvenni, a maradék összeget város szépitési és rendezési költségekre fogják fölhasználni. A már esedékes segélyek következőleg oszlanak meg: Dr. Makray Mihály 240 K, Egly Mihály 165 K, Smaregla Mihály 322 K 50 f, Torday Imre 594 K 50 f, Csüdör Lajos 594 K 50 f, Bálint Imre 327 K 86 f, dr. Stoll Tibor 225 K, Marosffy Dezső 921 K 16 f, Csüdör Ferenc 415 K 92 f, Mostis Lajos 217 K 50 f, Smaregla János 247 K 50 f, Égly János 247 K 50 f, Székely Mihály 247 K 50 f, Szentkirályi József 292 K 50 f, Mendihovszky József 294 K, ifj. Senkálszky Mihály 322 K 88 f, id. Senkálszky Mihály 162 K -24 f, Rónai Géza 420 K, dr. Herczinger Ferenc 105 K, dr. Lakatos Mihály 232 K 50 f, Halmai Imre 315 K, Harácsek Béla 294 K. 8. A borpataki ut és hidak helyreálliási költség arányának megállapítását a tanács következőleg javasolta : Város 50%, Lipót-bánya 22%. Miksa-bánya 15%. Horganybánya 1 °/°, Vilmos-bánya 1%, Zsófia és Lissabon 3%, Zazar és Lénárdfalu község 5%, Nagy- borzás-bánya 3%. Az összes költség 4931 K. Ebből ez évre esik 986 K, melyet a fenti kvóta szerint viselnének. A képviselet ezt elfogadta. 9. Weintraub Farkas boltbérszerződését oda módosították, hogy a XII. sz. bolt helyett a VI. számút bérli ki s 1000 K bér helyett 1100 K évi bért fog fizetni. Az ez irányban megkötött szerződést a közgyűlés jóváhagyta. 10. Fiktusz Gábor városi kézhez adó segélyt kér Gábor nevű bölcsész fia számára, a tanács 300 koronát hozott javaslatba. A közgyűlés a szorgalmas, jóravaló, szegény hallgatónak ezt az összeget ki is utalványozta. 11. Heves Béla színigazgató a díszletraktár boltbérének (60 K) elengedését kéri. A közgyűlés, bár bizonyos az, hogy a színházzal diszletraktár-helyiség is jár, az összeget el nem engedte. Színház. Az utolsó hét. A krónikás mégegyszer megragadja a tollat, hogy beszámoljon a hét színházi eseményeiről s hogy búcsút mondjon Thália vándorútra készülő papnőitől és papjaitól. A színház kapui becsukódnak s a melegben éjszakázni vágyó embereknek valami uj időtöltés, uj szórakozás után kell nézni. A színpadra leeresztik a vasfüggönyt s a rivalda előtt már csak egy művészbarát egér cincogja el az unalom prológusát. Hozzászoktattak már a direktorok, hogy az utolsó hét csak olyan összetákolt valami s nem szégyeljük bevallani, hogy most is úgy néztünk a bucsuzás hete elé. Kellemesen csalódtunk. Ez a hét olyan szenzációval kedveskedett, mint Mátray Kálmánnal harmincéves szinészkedésének megünneplése. Népszínmű ment. A modern drámáktól túlfeszített idegeinkre a mozi- képszerű vígjátéktól elpettyhüdt kedélyünkre üditőleg hatott s ha késő nem lenne, megkérnénk az igazgatót, kedveskednék nekünk néhány népszinmüves estével. A művésznők és művészek búcsúznak a társulattól. Megsúgjuk azoknak, akiket netalán érdekel, nagyot ordított fájdalmában. A szamár annyira megrémült az ordítástól, hogy nyomban megfordult és meg sem állt az istállóig. A róka másnap ismét ellátogatott hozzá és nagyon megdorgálta a gyávaságáért. — Miért rémültél meg olyan nagyon, — mondotta neki — hiszen nem esett volna semmi bajod. Az az oroszlán messze volt tölünk és nem látott volna meg bennünket. Már nincs is ott az erdőben; még akkor éjjel elszaladt a sivatagba. No, gyere velem megint I A szamár ismét engedelmeskedett a rókának, amely azután egyenesen az oroszlánhoz vezette őt. Az oroszlán megragadta és megölte, azután meg akarta enni á szivét és a füleit. A ravasz róka ekkor megkérdezte tőle : Mit mondott az okos kígyó, hogy előbb a szivét kell megenned s csak azután a füleit ? — Erről nem szólt semmit. — No, komám, pedig ezt meg kell tudnod. Enélkülnem használna az orvosság. Várjuk meg a reggelt s majd megkérdezem a kígyótól, hogy mit cselekedjél ? Az oroszlán belenyugodott ebbe és elaludt a bokor tövében. Másnap, amikor felébredt, nyomban észrevette, hogy a mellette fekvő élettelen szamárból már lakmároztak, mialatt ő az igazak álmát aludta. Hiányzott a szamár két füle, meg a szive. Persze a ravasz róka ette meg. Nagyot ordított haragjában az oroszlán, de ekkor lekiáltott hozzá a róka a fáról: — Mi bajod koma? Az oroszlán elpanaszolta neki baját. — Ne beszélj ilyen bolondságot! — mondotta most a róka. — Hiszen annak a szamárnak nem is volt füle, mert ha lett volna, akkor bizonyosan benne marad a te rémséges ordításod s elriasztja őt attól, hogy még egyszer be merjen jönni az erdőbe. De szive sem volt, mert akkor nem hagyta volna ott az ő jó gazdáját, aki táplálta és szállást adott neki. Az oroszlán most már megértette a róka ravaszságát s haragosan ordította: — Nem hiszek én neked ezután, te ravasz róka! NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE hogy Vidor nagyon messze, Temesvárra megy Kocsányihoz, még Szende is maga után hagyta Tiszát és Dunát s elszegődött Pozsonyba az uj színházhoz, Polgár Károlyhoz. Pongrácz Matild is elmegy Újvidékre Köleseihez. Czakő Mici még gondolkozóban van, maradjon vagy menjen. Az érdeklődők reménykedhetünk, hogy marad. Az egész társulat pedig körülbelül Gyula- fehérvárra megy szeptember elsejéig, de lehet, hogy szabadságot kap a társulat s akkor nehányan itt töltik a vakácziót. A hét műsorát a következőkben ismertetjük :. Szombaton jutalomjáték volt. Az ünnepelt Sipos Zoltán, »Alt Heidelberg« cimü nagyhírű színmüvet választotta. Közönség bizony kevés volt, de akik eljöttek, egy kellemesen eltöltött este emlékével mentek haza. A német diákélet hangulatos, bájos és egy megható szerelmi történettel átszőtt rajza ez a darab. A jókedvű studentek ötlete, vidámsága egy pillanatig sem hiányzik s az emlékezéseknek is alkalmat ad a »Gaudeamus igitur« ismétlődő dallama. Vezető szerepében Siposs Zoltán excellált, őt megdicsérnünk már nem kell, mindig gondos, jól fegyelmezett és művészi játékát, különösen pedig sokoldalúságát volt már alkalmunk megdicsérni. Mellette Vidor mutatta be tehetségét uj oldalról, felettébb kedvezően, mig mellette és vele Mátray tűnt ki, mint rendesen. A nők közül Horváth Lenkének volt nagy és őszinte sikere, amit igazán kiérdemelt. Kisebb szerepükben Markovits és Homokay Gabriella sok ügyességet produkáltak. Vasárnap délután az »Iglói diákokat« adták, este pedig a »Postásfiu és a húga« ment. A délutáni előadás, mint rendesen, gyenge volt, azonban az esti előadás annál jobb, amit különösen Mátraynak, Síposnak, Herczegnek, a nők közül Pongrácz Matild- nak és Czakő Micinek köszönhetünk. »Liliom.« A városligeti csirkefogó, a hires hintás- legény, a falukból fölkerült, agyondolgozott pesti cselédek szivebálványa, a jókedvű »jász«, a rendőrszobák gyakori látogatója, Molnár Ferenc legpoetikusabban megkonstruált színpadi hőse. Az ördög és a testőr mind finom, előkelő urak, mondásaikon keresztülcsillog egy idegen embernek, az írónak ötlete, emberek, de vélt bábok, akiket a paradoxonokkal túlterhelt iró kedve és szeszélye szerint forgat s csúsztat előre avagy hátra, mint sakktáblán a figurákat. De a Liliom, az más. A Liliom maga gondolkozik, maga beszél s megtartja a »lizsé« bájos zsargonját, ami sokaknak idegen- szerű és unalmas, de közeláll azoknak a szivéhez, akik valaha is megfordultak a pesti ligetben, felültek a ringispilre, bekukkantottak a panoptikumba, végignézték a Barokaldit és eltűntek a barlangvasutba, hogy onnan a moziba vándoroljanak, vagy eólbalőjjenek s végül óriáskiflivel hallgattassák el éhes gyomrukat s »házmesterrel« öblintsék le poros torkukat. Liliom ennek a világnak a hőse, története pedig külvárosi legenda. S ezért engedi még magának Molnár, hogy e darab fele a valóságból röppenjen át az álmodások felhőkön szaladó világába, a valószinütlenségek ködébe. Igen, Liliom nem drámái hős, nyelve nem irodalmi s mégsem szégyenlem bevallani, közelebb áll hozzam, mint akárki más, aki megjelenik a színpadon erősen sfeifolt kabátban s unott gesztusokkal ad le nehány jól stilizált »bon-mot«-t, vagy elferdült lábszárakkal, korhű jelmezben, ötödfeles jambusos sorokat deklamál. Vannak, akik Liliomban nem találnak elég morális alapot egy színdarab felépítésére s ezeket csak sajnálni tudom, hogy nem voltak képesek magukba szívni a darab legköltőibb és legemberibb jelenetét, amikor Liliom megtudja Julitól, hogy gyereke lesz. A »csillag lelopása az égből« nem a csirkefogó vakmerőségét jelképezi, hanem az apa nagy szeretetét, aki mikor visszamegy a földre, azt viszi gyermekének ajándékul, ami az ő életében is a legelérthetetlenebb, a legtitokzatosabb volt s ami felé álmodozva, reménykedve tekintett, amikor magába szállt, elhagyott es- \ téken végigfeküdt a liget gyepén és felbámult a csilla- 1 gokkal áttüzdelt égboltra. És nemcsak Liliomot ismerjük föl, de ismerős nekünk a Juli is, a hátulsó lépcsőházak kiszáradt alakja, akinek hőse és ideálja nem lehet más, mint a szabad vasárnapokon a ligeti ringispilen látott köny- nyelmü hintáslegény. Ismerjük Ficsurt, az elvetemedett csibészt, aki már szúrni is kész, de elhalt pajtása sírjára oda teszi rongyos kabátjából hetykén virító virágját. A színházban kevesen voltak, de akik eljöttek, egy precíz előadásban és pompás összjátékban gyönyörködhettek. Sipos mint Liliom elsőrendű alakítást nyújtott, Czakő Mici sok közvetlenséggel, szívből játszotta meg Juli szerepét. Ifjú Baghy Gyula mint ficsur .remekelt, míg a többi szereplők közül kiemelkedtek Homokay Gabriella, Darázs és Bwrányiné. »Rip van Winkle«, Pianquette ismert operettje ment kedden, hogy alkalmat adjon Szendének egy szép, hatásos alakításra Rip szerepében. A primadonnahiányt H. Reviczky Etel oldotta meg, aki mint komika aratta eddigi sikereit s ez alkalommal szépen iskolázott hangjával, precíz játékával egészen uj oldaláról mutatkozott be. Az együttesben kiváltak Mátray, Sipos és az öreg Markovits. Szerdán a régi jó »Falu rossza» ment. Ki ne ismerné Tóth Ede klasszikus népszínművét, mely a végleg letűnt műfaj sok kérész életű képviselője közül megmaradt mintának s 37 éves kora dacára most is élvezhető pompás alkotás. Igazán jól esett újra látnunk és csodálkozunk, hogy a ház meg nem telt egészen, bár a földszinten zsúfolt sorok jelezték, hogy a falu rossza még mindig műsoron lehet s a páholyok fele szintén megtelt úri közönséggel. Az előadás általában összevágó, kielégítő volt, kár hogy a dalok zene kísérete nagy gyengeségben szenvedett. Göndör Sándor (Szende) szépen énekelt s egy kis affektálástól eltekintve kifogástalanul alakított. Finom Rózsival Reviczky Etel próbálkozott, dalait élénken tapsolták. Mátray Kálmán, a jubiláns színész, ki 30 éve tapossa a világot jelentő deszkákat s ma jutalmazandó is volt, Gonosz Pistát mutatta be jóizü, tipikus alakításban, a siker első babérja az övé ma este. Megemlitendők még Feledi Gáspár (Herczeg), Lajos. Boriska, (Sipos, Czakő Mici) Bátki Tercsi (Horváth Lenke) a kinek különösen Göndör Sándorral való éjjeli találkozása (I. felvonás) volt egészen igaz, élethü. A sok trágár ujabb- kori színmű között, oázként tűnt föl a drága szép százaranyos népszínmű, melybe gyermekeinket is elvi- hettük. A közönség nagy része azonban már nem értette meg a darabot, olyan helyeken rendezett tömeges nevetést, a hol sírni kellett volna. Ezért is gyakrabban kell elővenni azokat a régieket. R. Az utolsó előadásul eleintén a »Balga szűz«-t hirdették, de ez elmaradt s helyébe egy francia vígjáték, »A kis cukros« került. Ezt már volt alkalmunk az uj színházban látni s most összehasonlítást tehetünk, hogy milyen messze állott a téli társulat a nyáritól, az erőket nem is számítva, díszletek és rendezés dolgában. Az előadás pompás volt, a vigjáléki együttest és tónust megadta a szereptudás és a jókedv. Legelői állt Horváth Lenke, ki az elkényeztetett milliomos leány szerepében ötletes, bájos és elsőrendű volt, mig a férfiak közül Sipos és Vidor, valamint ifj. Baghy és Vájná váltak ki. Ezzel az előadással becsukódtak a színház kapui, hogy télig pihenjék ki a nyári meleg fáradalmait s átadják a helyet az uj társulatnak, mely jó erőkkel és sok várakozással meg bizalommal indítja Terpsichore kordáját az ősi bányaváros vidám falai felé. A krónikás pedig megnyugvással teszi le a tollat, lelkiismeretél semmi sem nyugtalanítja, mindig igazat irt és soha senkit sem kellett megszidni, de a dicséret szavaira már jó volna egy uj Kazinczynak jönni. 1911. Augusztus 13. Heti krónika. Egyik legutóbbi szinielőadáson történt, talán a Liliomfiban, hogy a közönség nem akarta hinni, hogy vége az előadásnak. Valamelyik színész kidugta a fejét a kortinán s bizonyozott hogy most már igazán vége van, majd lapunk tudósítója is erősítette, hogy csakugyan befejeződött az előadás, a Tamások mégse hitték. így vagyunk a társulattal is, sokan nem akarják hinni, hogy befejezték a szezont, mert a színészek egész csapata még mindig ott áll az István király előtt. Pedig annak oka anyagi zavarokban keresendő. Nehéz egy igazgatónak szabadulni, még ha Hevesnek hívják is, mert a művésznek soha sincsen pénze. A mai közgyűlésen is próbált valamit lefolyamodni, de könyörtelen városatyákra talált, akik azt hiszik, hogy a díszletraktár nem tartozik a színházhoz, pedig ha ezért külön bért lehet számítani, akkor a zsinórpadlást, cukrázdát, ruhatárat, foyert stb. mind külön meg lehetne bérrel róvni. Valaki »Az Est«-ben szörnyű humoros dolgokat beszél el a mi szinügyi bizottságunkról. Kisült, hogy a drága színháznak nincs felügyelője. Az egyik portás igy berendezkedett a páholyban s ott töltötte a csendes nyári éjszakákat. A kulcsokat nem akarja kezelni senki. A mai közgyűlési határozat után, mely a szép díszletekkel rendelkező igazgatótól még a raktárért is külön bért követel, bizony nem csodálkozunk, ha gúnyolnak minket, most már a közgyűlést is, nemcsak a szinügyi bizottságot. Sebaj! Legalább ennek a szini témának is vége lesz már. Beköszöntött Lőrinc napja a dinnyeszezon ősi határmesgyéje, vele együtt ismét a kolerás hírek és kolerás rendeletek, tehát hasztalanul jelent meg az ugorka után a Lőrinc-napi bucsu-szinielő- adással a dinnye a piacon, mert egészségi szempontokból csak főtteket és sülteket szabad enni. Sokkal kellemesebb hir ennél az, hogy a városi tisztviselők is megkapták ma a tantiemet, igy a holnapi tűzoltó népmulatság valószínűleg nagyszerűen fog sikerülni, ha a mindennap megjelenő délutáni viharok bele nem dörögnek a muzsikaszóba, amire pedig nem kisebb a kilátás, mint a hogyan a múltkor irta a krónikás. Személyi hir. Szmik Antal igazgató-főmérnök tegnap Nagybányára érkezett, innen ma Felsőbányára ment, ahol a napokban részt fog venni édes anyja, néh. Szmik Ignácné és boldogult neje arcképleleplező ünnepélyén. Dr. Baltazár püspököt a debreczeni egyház lelkészévé választotta. Steinfeld Géza dr. t, városunk szülöttét Szat- máron a kér. muukásbiztositó pénztár orvosává választották.
