Nagybánya és Vidéke, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1911-05-28 / 22. szám

1911. Május 28. NAGYBANYA és vidéke 22. szám. (3) A szokásos gyermeknapokat városunkban ma és holnap, máj. 28-án tartják, e célból a főtéren a Ha- rácsek üzlete előtt nagy persely van kitéve s két óriási zászló figyelmezteti a közönséget, hogy ne fe­ledkezzék meg a szegény gyermekekről. A nagyobb üzletek szintén gyermeknapokat tartanak ma és holnap. Hideg időjárás volt 22-én és 22-én, a bab, krumpli, ugórka, tök lefagyott, a kukoriczát is megcsípte a hi­deg, a megyében szintén sokat ártott a fagy, a kapált tengerit többnyire tönkre tette, a szőlőnek azonban sülősünk szerint nem ártott. Nálunk kisebb volt a hideg, mint a megye sik részein s itt a házi kertek­ben sok helyütt a gyengébb konyhai növények sem szenvedtek semmit. Gondnoksági ülés lesz holnap, 28-án d. e. V2I2 órakor a városháza tanácstermében, melynek tárgyai az újonnan kinevezett áll. gondnoksági tagok eskü­tétele, a polg. iskolai vízvezeték létesítése, vizsgálati elnökök kijelölése. Sorozás nagybányán. A 22-én és 23-án tartott fősorozáson 170 hadköteles állott elő. Bevettek a közös hadsereg részére 29-et, az I. korosztályból. A honvédség részére 8 at a Il-ik, hármat a III-ik korosztályból. Egy éves önkéntesnek bevették Mol- dován Lászlót, Köves Miklóst, Almer Györgyöt. Három éves önkéntesnek Dávid Ferencet. Idegen illetőségű előállott 32. besoroztak közülök 12-tőt. Dula Jancsi zenekari prímást is bevették póttartalé­kosnak a banda és a közönség nagy bánatára. Mak- ray polgármester 23-án nagy ebédet adott a sorozó bizottság tisztelétére. Gyászhir. Bakcsy Kornál fővárosi hírlapírót súlyos csapás érte neje elvesztésében. A szomorú esetről hozzánk a következő gyászlapot küldötték be: .... »És tetszett a Urnák magához szólítani azt, aki nekünk a legdrágább vala« . .. . Elvesztettük a legjobb anyát, a legjobb feleséget. Keresztényi alá­zatossággal viselte a rettenes kór fájó szenvedéseit s az Urban vetett reménységgel várta a gyógyító nyarat. Másképpen rendeltetett. Kézdialbisi Bakcsy Kornélné született Égly Erzsiké hat évi boldog há­zasság után, május hó 23 án éjjel, 32 éves korában elhunyt. Drága halottunkat csütörtökön, folyó hó 25-én délután V26 órakor temetjük el a róm. kath. egyház szertartása szerint a farkasréti temető halot­tasházából. Csak testét adjuk vissza az anyaföldnek, lelke onnan a magasból fog őrködni felettünk. Lelki üdvéért folyó hó 29-én délelőtt 9 órakor fogunk imádkozni az egek Urához a krisztinavárosi plébánia- templomban. Édes jó mamám, drága feleségem Isten veled! Budapest, 1911. május hó 24-én. Kézdialbisi Bakcsy Kornél. Lacika. Ahol megakarják tagadni a vizdijfizetést Érde­kes cikket irt valami elkeseredett családapa a Sze­gedi Naplóban, amelyben elpanaszolja, hogy: »Már reggel nincsen viz. Égész nap vizhijjával vagyunk és eltikkadunk ital hijján, ha éjnek idején nem gon­doskodunk a másnapi ivó-, t főző- és mosdóvizről« Végül azt mondta, hogy: »Én nem fizetek vizdijat, mert vizet nem kapok. Es egyenesen felhívok min­denkit, hogy hasonlókép cselekedjék. Am pereljen be a város! Találkozni fogunk a tárgyaláson, mert szeretném látni, hogy akad-e biró, aki abban ma­rasztaljon el, amiért én ellenszolgáltatást nem kaptam.« A »Vasárnapi Újság« május 28-iki száma szép képekben közli a legfrissebb aktualitásokat, köztük a francziaországi repüló'gép-kutasztrófa képeit s az áldozatul esett minisztereket, a turini kiállítási sport­ünnepeket, a tavaszi lóversenyt, Strauss »Rózsalovag«- jának budapesti előadását (feltűnő szép képekben). Egy közlemény a sárközi nép művészetét mutatja be. Szépirodalmi olvasmányok: Szász Béla és Mezey Sán­dor verse, Kaffka Margit novellája, Rákosi Viktor regénye, Marcelle Tinayre francziából fordított re­génye. Egyéb közlemények: az elhunyt báró Bánffy Dezső arcképe, kép Achim András temetéséről, Mah­ler Gusztáv és Harmat Hedvig arcképei, a budapesti katonai díjlovaglás nyertesei, tárcacikk a hétről s a rendes heti rovatok: Irodalom és művészet, sakkjáték, stb. — A »Vasárnapi Újság« előfizetési ára negyedévre öt korona, a »Világkróniká«-val együtt hat korona. Megrendelhető a »Vasárnapi Újság« kiadóhivatalában (Budapest, IV. kér., Egyetem-utca 4. szám.) Ugyanitt megrendelhető a »Képes Néplap«, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, fél évre két korona 40 fillér. Budapest gázgyár-épitkezósdi játéka. Igazán meg­ható az a kegyúri játék, amelyet a székes-főváros — a gázgyári építkezésekre kiirt pályázatok körül — a vállalkozóknak csúfolt vazallusaival müvei. Valósá­gos manőverszámba vehetők most már; a pályázati határidők kitologatásai, az erélyes telepengedélyezési tárgyalások; a gázvezérdirektor Magyarországról való el eltünedezése, különböző külországokban való fel­felbukkanása; kolozsvári szereplése és végre a lapok e napon megjelent azon közlései, hogy a gázgyári építkezéseket egy évre felfüggesztették, mert a sár- mási földgázt mégis Budapestre vezetik. A sármási földgáznak Budapestre vezetését illetőleg a hozzáértő szakemberek már megállapodtak abban, hogy ez a gázgyárak kiépítését nem akadályozhatja meg, mert a cca 400 kilométer hosszú vezeték esetleges meg­rongálódásától nem függhet Budapestnek gázzal való biztosítása. Erről már Heltai Ferenc drt is meggyőz­ték egy Ízben, aki azonban — tudja Isten micsoda okokból — egyre halogatja a gázgyári építkezéseket. Ha legalább őszinte, elfogadható és régebbi elha­tározásoknak ellent nem mondó megokolást hallana az ember a létesítések kitolásával kapcsolatban! De semmit, egy kongó semmit kivágni a nyilvánosság elé? Ez mégjs felháborító! Gondolják csak meg a főváros urai, hogy a pályázó vállalkozók minő mun­kát, fáradságot és költségeket fektettek a gázgyári létesítmények elnyerésére irányuló versenybe és gon­dolják meg azt is, hogy mindezért most minő puk­kasztó elbánásban részesítik őket, ahelyett, hogy leg­alább a költségeiket visszafizetnék! Más országban már legalább 20-30 darab 100.000 koronás — biz­tosan elvesztendő — pör lógna a város nyakában, de a magyar vállalkozó türelme, az határtalan; jog­szolgáltatásunk pedig még nincs berendezve arra, hogy az ilyen károkért megfelelő leczkéket osszon. Máramarosszigeten gyümölcsértékesitő részvény- társaság van alakulóban. Lakbérosztály! Szatmári, Máramarosszigetet a III lakbérosztályba sorozták, hát Nagybánya nem részesül eféle kedvezményben, itt is elég magasak a lakbérek. Tüzmentes pénzszekrények az anyakönyvi hiva­talokban. Miniszteri rendelet írja elő, hogy az anya­könyvi hivatalokban, ahol fontos családi okiratok évszázadokra szóló megőrzéséről van szó, tüzmentes szekrények alkalmazandók. Ez a miniszteri rendelet azonban eddig csak Írott malaszt volt. Bizonyítja ezt Zenta város székházának hires tűzesete, amelynél az anyakönyvi okiratok is mind elégtek — a magyar állapotok örök szégyenére, de — hála Istennek — más városok tanulságára, mert ime: Gyurkovics Dezső kaposvári anyakönyvvezető megkérte a ta­nácsot, hogy szerezzen be az anyakönyvi hivatal részére tüzmentes pénzszekrényeket. A tanács pedig pártolólag terjeszti az ügyet a legközelebbi közgyű­lés elé. Vájjon hány városháza fog leégni addig, amig az összes anyakönyvi hivatalokat fölszerelik tüzmen­tes szekrényekkel ? Mezőgazdasági tanfolyam néptaniók és gazdasági tanítónők számára. A m. kir. földmivelésügyi miniszter a kissebb fokozatú ismétlőiskolához a gazdasági tár­gyak tanítására hivatott népiskolai tanítók, illetve tanítónők gazdasági kiképzése céljából f. év julius 18-tól bezárólag augusztus 18-ig az algyógyi, adai, békéscsabai, breznóbányai, Csíkszeredái, hódmező­vásárhelyi, jászberényi, karczagi, lugosi, pápai, rima- szombati, nagyszentmiklósi,somogyszentimrei,szilágy- somlyói, szabadkai és csáki (ezelőtt Csákovár, Temes megye) földmives iskolánál pedig 20 tanítónő ré­szére, mezőgazdasági tanfolyamot rendez. A tan­folyamon résztvevő tanítók (tanítónők) 100 azaz: Egy­száz korona átalányt élveznek, melyből 40 K ellátási dij levonása után 30 K a jelentkezéskor, 30 K pedig a tanfolyam befejezésével fog kifizettetni. A tan­folyamon résztvevő azon néptanítók (tanítónők) ré­szére, kik a legnagyobb szorgalmat és a legjobb előmenetelt fogják tanúsítani, a földmivelésügyi miniszter minden egyes iskolánál egy-egy 100, 50 és 50 koronás, összesen három ösztöndíjat enge­délyezett. Ezeket az ösztöndíjakat a miniszter ki­küldöttje a vizsgán fogja az illetőknek kiosztani. A tanfolyamokra tényleg alkalmazásban levő olyan néptanítók (tanítónők) vétetnek fel, kik mezőgazda- sági tanfolyamot még nem végeztek. A felvételi kér­vényt a földmivelésügyi miniszterhez kell címezni és folyó év junius hó 5-éig az illetékes tanfelügyelő­ség javaslatára a vallás- és közoktatásügyi minister teljesiti. Budapest, 1911. május 9. A magyar vasmüvek üzletmenete a Magyar Ke­reskedők Lapja híradása szerint, általában kielégítőnek mondható. A Máv. által már kiadott vaggon-meg- rendelések folytán a vaggongyárak az utóbbi időben nagyobb mennyiségű vasanyagot vásároltak. Bősé­gesen el vannak látva munkával a szerkezeti gyárak is és igy a konstrukciós anyagok jól fogynak. Egyéb­ként a rudvas és durvalemez üzlet normális, mig a finom lemezek igen jó kelendőségnek örvendenek. Horganyozott vaslemezre is elég megrendelései van­nak a gyárnak. Az építkezés föllendülése meglátszik a vasgerenda üzleten is, amelyekben a vasmüvek elég szép forgalmat értek el. Egyes lapok azt újsá­golták, hogy a kartel, a német vas behozatalának meggátlása végett le fogja a vasanyagok árát szállí­tani. Amint megbízható forrásból értesülünk, ez a hir legalább is korai; de a valószínűsége is csekély, mert már jó ideje nem jön német vas a közös vám­területre. A csillagtürt mint zöldtrágyanövény. Németor­szágban már az 1850-es években kezdték a csillag­fürtöt zöldtrágyázási célokra használni, ahol haszná­lata ma már általánosan el van terjedve. Nálunk hosszú időn keresztül abban a hiszemben voltak a gazdák, hogy szántóföldjeiken nem terem meg s csak az országos m. kir. növénytermelési kísérleti állomás s Kerpely Kálmán gazdasági akadémiai igaz­gató kísérletei döntötték meg ezen nézetet s bizonyí­tották be, hogy nálunk éppen olyan jól diszlik, mint Poroszország jobb földjén. Németországban főleg a sárga csillagfürtöt használják zöldtrágyázási célokra, miután azonban az a meszes homokon nem jól diszlik s miután a mi homoktalajaink mind meszesek, nálunk csakis a lapos magú fehér csillagfürt terme­lését lehet ajánlani. Tavasszal vagy nyáron lehet vetni ugart tartó gazdaságokban, vagy ott, ahol magot akarnak belőle vetni, tavasszal kel! vetni s virágzása közben alászántani. Ellenben ahol ugart nem tartanak, ott aratás után van a vetés ideje s november hó folyamán az alászántás ideje. Vetni mindenesetre jobb géppel és pedig olyan földre, amely szántás után tömörítve lett. Trágyázás iránt nem nagyon igényes. Miután azonban a homok- talajakból nemcsak a nitrogén hiányzik, hanem a káli is, ezért helyesen csak akkor járunk el, ha elvetése előtt kát. holdanként 2 q káli-szuperfoszfátot szórunk el, miáltal nemcsak a csillagfürf jobb fejlődését biz­tosítjuk, hanem az utána következő növény nagyobb termését is. A csillagfürt ugyan maga gyűjti a levegő­ből a légenyt, a gyökéren képződő gumók segélyé­vel, miután azonban ezen légenygyüjtési procedura cjsak fejlődésének előrehaladott stádiumában veszi kezdetét, fejlődésének kezdetén nélkülözi a légenyt olyan homokon, amely istállótrágyát vagy zöld trágyát sohasem lát. Ha tehát ilyen sivó homokon legelőször akarunk csillagfürtöt termeszteni, úgy termését csak azáltal biztosíthatjuk, ha a káli-szuper- foszfáton kívül egy kevés istállótrágyát is juttatunk a talajba, avagy ennek hiánya esetén 30 kg. Chili­salétromot szórunk ki kát. holdanként elvetése után. A csillagfürt termelése az által válik egyrészt hasz­nálatára a talajnak, hogy a levegőből nagy mennyi­ségű légenyt gyűjt, fokozván ezáltal a talaj termő- képességét, másrészt pedig az által, hogy nagy töme­gével lekötöttebbé teszi a homokot s igy gazdasági növények termelésére alkalmasabbá. Alig lehet tehát elég melegen ajánlani minden homoki gazdának, hogy ne mulassza a fehérszinü, laposmagu csillag­fürt termelését, mert ez által talajának termőképes­ségét néhány év leforgása alatt oda emeli, ahol a legjobb fekete szinü földek termőképessége áll. Ragályos megbetegedések. Mike János felsőbányai- utcabeli iskola szolga gyermeke István ya éves dif- teritis, máj. 20. Dr. Wagner. (Meghalt a gyermek 21-én.) Rosenfeld Jenő 9 éves, Rák-u. 27. vörheny, dr. Winkler, máj. 21. Pap Erzsébet, kocsis gyermeke pénzverő-ház, elvitték a járvány korházba, 3 éves, vörheny, máj. 22. Glanzer Malvin Borpatak 4 éves, kanyaró, dr. Herczinger, máj. 23. A járási sorozás egész héten tartott s még hét­főn is lesz folytatása Felsőbányán a Kapnikbányaiakra nézve. A végleges eredményt csak akkor fogjuk meg­tudni. Asztalosok sztrákja. Múlt héten az asztalos se­gédek sztrájkba léptek, a munkaidő leszállítását és a bér emelését követelték. A kárpitos segédek is csatlakoztak hozzájuk. Végre megtörtént a kiegye­zés e hó 24-én. A munkaidőt 9 és V2 órában álla­pították meg. A munkabér óránként fizetendő, ki­segítőnek 34, önállóan dolgozónak 44 fillér fizetendő. A munkabér műhelyen kívül 10 °/0-ban, vidéken 25 °/„-ban állapíttatott meg. Túlórázásért 15 °/0 fize­tendő. Május elseje munkaszünetnek elismertetik. Ezek a főbb pontok, a megegyezés két évre szól. Születtek: 210, máj. 16. Buttyán Erzsébetnek »István László József«; 211., máj. 19. Frankovics Ala­dárnak halvaszületett fiú; 212, máj. 18. Juhász Já­nosnak »János«; 213., máj. 16. Vernóczi Mátyásnak »János Dezső«; 214, máj. 21. Páska Károlynak »Já­nos«; 215., máj. 15. Ott Oswaldnak »Margit«; 216, máj. 16. Román Máriának »Teréz«; 217., máj. 21. Sztrutén Pálnak »Dominika«; 218., máj. 17. Dr. Köves Miklósnak »László Lajos«; 219., máj. 23. Román Já­nosnak »Róza«; 220., máj. 23. Madarász Andrásnak »József«; 221., aug. 23. Pamján Lászlónak »László«; 222, máj. 25. Firizán Bertalannak »Paulin« nevű gyermeke. Elhaltak: 172, máj. 18. Kerekes Elvira Ibolya g. kath., 2 hónapos, kovácssegéd gyermeke, tüdőgyula- dásban; 173., máj. 20. Mike István János r. kath., 2 éves, iskolaszolga gyermeke, roncsoló toroklobban; 174., máj. 20. Ferszigán György g. kath., 3 hónapos, napszámos gyermeke, tüdőgyuladásban; 175, máj. 20. Nagy Béla r. kath, 13 hónapos, bányamunkás gyer­meke, tüdőgyuladásban^ 176., máj. 20. Tollár Juliánná férj. Petrován Györgyné r. kath., 36 éves, szatócs neje, vakbélgyuladásban; 177., máj. 22. Rusz Sándor g. kath., 5 hónapos, napszámos gyermeke, rángógörcsökben; 178., máj. 23. Gsicsán Aszirie özv. Madarász Elekné g. kath, 68 éves napszámos, végelgyengülésben; 179., máj. 25. Kiss István r. kath, 7 éves, bányamunkás gyermeke, agyhártyagyuladásban. ■■ i: MÉM Miitlisi lirrt;! Aiapittatott 1894 ben. ékszerész Rákóczi-tér. Ajánlja dúsan felszerelt rak­tárát az összes híres gyárt­mányú órákban. Nagy válasz­ték arany- ezüst és brilliáns ékszerekben, továbbá valódi és china-ezüst árukban. ■■

Next

/
Oldalképek
Tartalom