Nagybánya és Vidéke, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1910-12-18 / 51. szám

Mihelyt fáink rügyezni kezdenek, minden egyes tojásfoltból 3—500 apró, kezdetben teljesen fekete hernyó kél ki, melyek kezdetben csoportosan maradnak együtt, később azonban növekedésük arányában szerte szélednek az egész fán s csak vedléskor verődnek össze ismét nagyobb csoportokba. Tekintetbe véve ezen hernyónak az egész fán való elszéledését, valamint azon tulajdonságát is, hogy ha egy fát lerágtak, csoportosan rándulnak át a szomszéd fára, könnyen beláthatjuk, hogy hernyó-alakulatakor nem igen védekezhetünk ellene sikeresen, különösen ha még meggondoljuk, hogy testének teljesen szőrös voltánál fogva semminemű permetező anyag sem bir erősebb hatással szervezetére.

Kezdetben a hernyó csak nagyon lassan fejlődik s egész életidején rendkívül falánk, miért is, ha nagyon elszaporodik, óriási károkat tehet s egész erdőket és gyümölcsösöket koppaszthat le.

Hernyója könnyen megismerhető arról, hogy fejének mindkét oldalán eléggé nagy fekete, hátának első öt szelvényén öt pár kék, az utána következő hat szelvényen pedig hat pár meggyszinü szemölcs van s ezenkívül egész testét hosszú, könnyen lepattanó szőrözet borítja, amely rendkívül éles s ha az emberi testtel érintkezésbe jön, annak vége beletörik az ember bőrébe s ott kellemetlen viszketést, sőt nagyobb tömeg esetén kisebb nagyobb gyuladást is okokozhat. Ezért ■e hernyót nem ajánlatos puszta kézzel megfogni.

Junius végén, julius elején, mikor a nőstény hernyó tekintélyes nagyra fejlődött s kellőleg elnehezedett, a fa törzsén, a kéreg alatt, vagy bármely más védett helyen bebábozódik. Bábja sötétbarna s a nőstény lepke otromba nagy, agyagsárga szinü s repülni egyáltalán nem tud s csak ha lassan járva halad kissé tova, segít magának súlyos testének vonszolásában szárnyai verésével. Annál fürgébb a félakkora és sokkal sötétebb hím, mely —csakis éjjel— fürgén repked a fák törzse körül, párját keresvén Mindkét lepke nagyon rövid életű. A nőstény ott a helyszínén letojja tojásait, amelyeket a farán levő szőrével takar be, azt a tojáson lévő enyv segítségével azok felületére ragasztva s mihelyt tojásait lerakta, azonnal elpusztul s rendesen a fa tövében találhatjuk meg hulláját.

Tekintve ezen hernyó rendkívüli szaporaságát és falánkságát, nagyon szükséges tudnunk, hogyan kell ellene védekeznünk. Hernyó alakjában a fennebb előadottak miatt aligha fogunk nagyobb pusztítást végezni benne, ép ezért bábjait, lepkéit, különösen azonban tojásait pusztítsuk, ami annál könnyebben lehetséges, mert azok messziről észrevehetők élénk sárga színezetüknél fogva s a pusztítást az ősz, tél, vagy korai tavasz bármely időpontjában egyforma eredménynyel folytathatjuk. Leghelyesebb a tojásokat vagy ott a fa törzsén súlyos szerszámmal, pl.- kalapácscsal. vagy balta fokával összezúzni, vagy pedig lekaparva összegyűjteni s otthon tüzbe dobva, elégetni. Vigyázzunk azonban, hogy a lekaparáskor a földre ne ejtsünk a tojásból, mert annak még a legnagyobb hó vagy fagy sem árt. Szokták a tojáscsomókat kátránynyal, vagy más anyaggal ott, ahol telelnek, bekenni, de én ezt nem ajánlom, mert nagyon sok hernyó szokott az ily kátrányréteg nyílásain, repedésein át kikelni.

Különösen a gyümölcsfák és tölgyfák kérgeit keressük le figyelemmel, mert ezen fák levele képezi legkedvesebb táplálékát s ezek hasadozott kérgére tudja petéit is legalkalmasabban elhelyezni.

A gyapjas pille hernyója többnyire oly nagy tömegben szokott fellépni, hogy egész gyümölcsösöket és tölgyerdőket teljesen lekopaszt, úgy, hogy azok a nyár folyamán másodszor zöldülnek ki.

Két érdekes jelenség van a kártevőnél, amelyet egyetlen szakmunkában sem találtam felemlítve s ez

(2) 51. szám.

szüksége lesz rá, mert az én választottamnak nagyon kényes Ízlése van.

— Nagyságos asszonyom olyan kegyes, hogy megint gondolt reám ? - - Jegyzé meg Ferkó hálás tekintettel.

Egy pártfogó mosoly volt a jutalom.

— Oh én Önről egy percig sem feledkeztem meg.

Ferkó most szembe nézett vele s csendes szomorú hangon igy szólt:

— Pedig már késő I

Kanálosné visszadöbnent erre a nyilatkozatra s bámulva kérdé:

— Mit mond? — hogy értsem ezt?

— Már késő 1 — ismétlé Ferkó még szomorúbban és már most a hangja is reszketett bele. Hogy a hatás még nagyobb legyen, előhúzta zsebkendőjét s végigsimitotta arcát, homlokát.

Kanálosné egészen megrémült:

— Csak nem akarja azt mondani, hogy már választott ?

Ferkó most fölmereszté szemét, nem ugyan a menyre csak a menyezetre.

— Választani ? — sóhajtá komoran — hát lehet nekem választani ? — Oh nagyságos asszonyom mindig olyan jó volt hozzám ! megengedi, hogy föltárjam, szivemet? — Ez a boldogtalan érzés úgy is sírba visz.

Kanálosné igazán megijedt. Annyit foglalkozott ezzel az emberrel s most az jutott eszébe, hogy hátha magába szerelmesitette ? ezt pedig igazán nem akarta.

Persze hogy Ferkónak esze ágában sem volt ilyesmi, hisz ez még közelebb vitte volna ahhoz az asszonyhoz, akitől mindenáron szabadulni akart.

— De az Istenért — rebegte a meglepett asz- szony, kínos zavarában kezeit tördelve — micsoda boldogtalanságról beszél ?

— Tudja meg hát nagyságos asszonyom, — szólt

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

a következő: 1. Miután a nőstény repülni nem tud, hogyan terjedhet a hernyófaj más vidékre s 2. tekintve ezen helyhezkötöttségét és óriási szaporaságát, hogyan lehet az, hogy ha valamely erdőbe befészkeli magát, ahonnét kiirtani nem lehet, nem szaporodik folyton tovább, hanem fellépésének második esztendejében rendesen teljesen elpusztul.

Ami a továbbterjedést, vidékről-vidékre költözködést illeti, beigazolt tény az, hogy az apró hernyókat, midőn a tojásokból kikeltek, a szél viszi egyik helyről e másikra, mert már toronymagasságban is találták a gyapjas pille apró repülő hernyóit. Azon kérdés, hogy vájjon ezen hernyócskák szándékosan kelnek-e repülő utjokra, fajfentartási ösztönük kielégít hetése végett magukat a szél szeszélyes szárnyaira bízván, vagy pedig akaratuk ellen ragadja-e el őket valamely szélroham, még nincsen eldöntve. Hogy tényleg a szél terjeszti tovább ezen veszedelmes kártevőt, az kitűnik abból, hogy rendesen az uralkodó szél irányában — nálunk délnyugat felől északkeletre — szokott terjedni egyik vidékről a másikra.

Ami pedig valamely vidékről való eltűnését illeti, az úgy következik be, hogy a második évben, midőn a hernyók már majdnem teljesen ki vannak fejlődve, azok megmerevednek és elpusztulnak. Láthatjuk ezen hernyókat, amint hátsó szelvényeikkel a fa ágacskájára kapaszkodva, fejüket rángatva fel-felemelik, mig végre, rendesen magasra emelkedve a fa ágától, elpusztulnak. Gyakran azonban az ily beteg hernyó még be is bábozódik s bábalakban pusztul el. Ha az ily bábot felbontjuk, annak belsejében zavaros, kocsonyás folyadékot találunk s ha jobban megvizsgáljuk e folyadékot, abban egy kicsiny álcát fogunk találni, amely egy fürkészfaj, rendesen a nyerges darázsnak (Pimpla instigator) a hernyó hátába rakott petéjéből szokott kikelni s okozza kenyéradójának vesztét.

így gondoskodik a természet arról, hogy valamely szapora kártevő a végtelenségig ne sokasodjék, mi pedig ne várjuk be a természet ezen csodás munkáját, hanem most télen szedessük össze a tojásokat, mert hisz két évi levélzetet és termést mentünk meg, ha nem várjuk be, hogy ezen ellenségünk magától elpusztuljon.

most Ferkó fájdalmas reszkető hangon — szeretek szeretek egy leányt, mély olthatatlan érzéssel és reménytelenül 1

Leányt ? — kiáltá Kanálosné s megkönnye- külten sóhajtott fel. De mihelyt a lidércnyomás elszabadult kebléről, mindjárt a sértett ambíció kerekedett felül. Valaki az ö tervébe vágott s megelőzte.

— Ki az a lány ? — kerdé majdnem szigorúan. — most mindjárt vallani fog nekem 1

Ferkónak most egyszerre százfelé szaladt az esze, de éppen mert száz fele szaladt, hirtelen egy leány se jutott eszébe ismerősei közül.

— Ki vele 1 — sürgeté Kanálosné — félbizalom nem bizalom, mindent kell tudnom.

Ferkó szörnyű zavarban volt, sehogy sem tudott hirtelen valamelyik leány nevében megállapodni . . .

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó . . . Ágnes lépett be a szobába valami női holmit hozva be.

— Oh kedves néni — szólt örvendező hangon — nem is tudtuk, hogy már megérkezett I —

Mikor Ferkó a belépő leányt meglátta, egyszerre lecsilapodott zavara. Hiszen mindegy, akár kit nevez meg, csak valóságos élő személy legyen. Eddig rá se ügyelt Antal urek árva rokonára, ritkán is került szeme elé. De most éppen a legalkalmasabb médiumnak látszott. Meg volt győződve róla, hogy ezt a szegény leányt Kanálosné nem veszi pártfogásába és igy házasító ajánlataitól örökre megszabadul.

Egy pillanat alatt mindez átvillant eszén. Nem is volt sok ideje a gondolkozásra, mert Kanálosné iparkodott Ágnes jelenlététől megszabadulni.

— Mindjárt, lelkem, mindjárt — jelentsd be né- nédnek. Itt egy kis beszédem van.

Ágnes eltűnt, Kanalosné most hirtelen Ferkóhoz fordult:

— Nos — nos? — hámar — szóljon ki az a leány ?

1910. December 18.

ják, csatlakozunk mi is igaz tisztelettel és szeretettel. Ad multos annos!

A hét színi krónikája egyébként a következő :

Szombaton Goldfäden nagymultu keleti operáját, »SuIamith«-ot elevenítették fel Nyáray ügyes rendezésében. Régi ismerősünk ez a hébertárgyu daljáték, melynek hol melankolikus, hol meg monoton, de varázslatos keleti muzsikája most is csaknem táblás házat vonzott. Az előadás is a körülményekhez képest jó volt. A szereplők nagy igyekezettel játszottak. Sok taps jutalmazta Görög Olgát, aki a címszerepben énekével és játékával ereje javát érvényesítette. Sikerültnek mondható Mészáros Aranka, Wismüllerné, Perényi Sári s főleg Szabadosné ügyes tánca. A férfiak közül Sugárnak jutott hálás szerep, ki dalaival uralkodott a közönségen, bár játéka fáradtnak látszott. Pártnere, Hikisch (Abigail) ez egyszer hidegen hagyott. Nagy derültséget keltett Korda, Nyáray és Demeter a kérők szerepében, különösen az utóbbi. Földes Zingitángja főleg a karzaton hatott!

Vasárnap délután Huszka-Herczeg operettje, a »Rébusz báró« került színre zónában, este pedig ifj. Bokor József »Gyerekasszony« cimü énekes vigjátéka Jeszenszky rendezésében. A népszínmű modorában irt darab előadása elég jó volt. A szereplőket mintha fölvillanyozta volna a meglehetősen telt nézőtér, jókedvűen játszottak. Ki kell emelnünk Szabadosnét, aki a címszerepben pompásan alakította az ennivalóan huncut, kaccsintós-szemü menyecskét. Kordának is jó szerep jutott. A szerepébe szerencsésen beleszőtt Simkó- nótát (Sirassatok engem orgonavirágok!) határozottan érzéssel, szépen énekelte el; tehát, úgy látszik, tudna énekelni, ha minden szerepét úgy át tudná vagy akarná érezni, mint ezt a jó nótát. A Jeszenszky-pár ismét jeleskedett. Komolyan átgondolt alakítást nyújtott ismét Ungvári (!) (őrmester), állandó derültséget szerzett Nyáray a molnárinas szerepében.

Hétfőn zónaelödásban színre került most már harmadszor »Luxemburg grófja«, sok tapsot hozva Szabadoséknak, Kordának, Görög Olgának, Sugárnak. (!)

Kedden a Nancey és Armont cég bohózatát, »Theodor és társát« mutatta be a társulat. A sikamlós, pikáns jelenetekkel, vetközéssel stb. spékelt bohózat tárgya kopott, de az uj feldolgozásban, a kacagtató, bár közbe valószínűtlen helyzetek egymásutánjában elég mulattató volt. A házasságtörő nő a társascég utján mint idegen nő kerül a férje elé, elhitetve vele, hogy az alibije a bűnös. Az előadás döcögött. Széli Erzsi alakítását kell kiemelnünk, mig Földes, Ungvári és Korda jobbat is produkáltak már. Jó volt azonban ismét Farkas. Az előadást különben aránylag kicsiny közönség nézte végig.

Szerdán zsúfolt ház hallgatta meg az »Iglói diákok« bemutató előadását. Az édes-bus dalaival országos hírre emelkedett fiatal költő, Farkas Imre ebben a 4 felvonásos diáktörténetben a felvidéki diákéletbe fon bele egy apró, de kedves mesét. A versekből ismert Petki Pált (Földes) kicsapják egyik irigy és féltékeny vetélytársának árulására az intézetből duhaj mulatozás miatt, de megfogadja, hogy szerelméhez, Évikéhez (Végh Gizi) hű marad. El is jön érte 10 év múlva, a találkozó alkalmából. Ezt a mesét aztán átszövi sok mulatságos, kacagtató jelenettel, melynek pointje többnyire az, amit találóan fejez ki a magyar közmondás: Kend sem volt jobb a Deákné vásznánál! Ilyennek mutatja be a konferencián szigorúan elnöklő igazgatót, a Csongrádon polgármesterkedö Petki Jánost, kiket a »Kék-golyó« csapiárosa leplez le, mint egykori vendégeit. A mese érdekesebbé tételére sok mindent megenged magának a költő, egy kis anakronizmust is. (Szentirmay E. örökszép nótáját, a »Csak egy kislányt«, már akkor éneklik »Nachtmusik«— Éppen most volt itt, — szólt Ferkó csendesen

Kanálosné megkövültén bámult rá:

— Micsoda ? — Ember félrebeszél öa ?

Éppen nem ; őszinte vallomást teszek : ő az, Ágnes kisasszony.

— És ezt nevezi maga reménytelen szerelemnek ?

—- Igen is, ez reménytelen szerelem, reménytelenebb, mintha egy herczegnöbe szerettem volna bele, mert ez a leány lemondott a világról s megkövült szive föld nem enged a legmelegebb nyári naptól sem. Szánjon engem, nagyságos aszonyom és őrizze meg titkomat kegyelettel.

Ezzel meghajtotta magát s magára hagyta a bámuló asszonyt.

Odakint az előszobában aztán kezeit dörzsölve halkan fölnevetett:

— No te sem fogsz engem többé házasitani: — Ezt jól csináltam !

Ped'g bizony nem csinálta ö ezt olyan nagyon jól. Ebben a pillanatban sejtelme sem volt a következményekről s egészen jókedvűen köszöntötte a baloldali aljtón kilépő Mukit.

— Szervusz pajtás! — kiáltá ez kezet szorítva vele — ugy-e eltévesztetted az ajtót? — Itt vagyunk balra ni! —

Csakhogy eljöttél. Gyere csak, egypárt még koccintunk vacsoráig ! — ...

. . . Kanálosné pedig ottbenn az öltözőszobában lassanként magához tért.

— Ezt a leányt el kell innen távolitanom!

Ez volt az első gondolata. Aztán ezt tette még hozzá:

— Megmutatom, hogy tervemet nem fogja keresztülhúzni.

Lám, aki szelet vet, vihart arat.

Színház.

Ismét egy érdekesebb hét, három vörösbetüs nappal, melyen Komái Berta, a Vígszínház művésznője uralkodott a világot jelentő deszkákon és a játékára egybegyült közönség érzelmein. A múlt hét drámai ünnepi estéi után, melyek idegzetünket három egymásutáni estén túlságosan is igénybe vették, most a köny- nyebb lélegzetű előadásokban, játszi örömökben volt részünk a vendégmüvésznö s ambiciózus színészeink jóvoltából. A vendég a »Tatárjárásában, az »Obsitosában és a »Milliárdos kisasszonyában lépett föl, csillogtatva a szubrett-primadonna művészi kvalitásait. Megjelenését óriási taps fogadta, amely közben nyílt színen is sokszor hosszan zúgott feléje, honorálva kedves, behízelgő énekét, édesen pajzán játékát.

Színi évadunkban a jövő héten jubiláris előadásunk is lesz. A társulat buzgó titkára, Jeszenszky Dezső, akiről mint emberről s mint színművészről is csak a legjobbat írhatjuk, rögös pályáján fordulóhoz ér. Immár 30 éve lesz annak, hogy a nagyreményű ifjút vágya Thália templomába vitte, hogy annak papjaként szolgáljon minden keserűség, hányattatás dacára kifogyhatatlan ambícióval, megtörhetetlen akaraterővel, a művészet iránt érzett mélységes, igaz szeretettel. Mindazokhoz, akik a művészi ereje javaban levő jubilánst 20 án tartandó ünnepi előadásán jo kivánataikkal üdvözölni fog-