Nagybánya és Vidéke, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-04 / 49. szám
(2) 49. szám NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1910. December 4. Előfordulhat azon eset is, hogy valamely fa — bár különben egészséges — állandóan terem, de termése apró, selejtes, értéktelen, a fának évi hajtásai alig vannak. Ez annak a jele, hogy a fa a termésben kimerült, elgyengült. Segíthetünk a dolgon úgy, hogy a fa egész koronáját lefiatalitjuk, mégpedig azzal, hogy az összes ágakat, körülbelül 4—5 cm. vastagságuknál levágjuk s vagy ugyanazon fajt hagyjuk meg, mikor is az uj korona magától fog fejlődni, vagy pedig más gyümölcsfajtát oltunk beléje. Felsoroltam a gyümölcsfa termékenységére legfőbb befolyással levő körülményeket s ebből is látható, hogy az emberi intelligenciának a gazdasági termelés egyik ágazatában sincs oly nagy befolyása, mint a gyümölcsészetnél. Helyesen kezelve örömünk lesz gyümölcsösünkben, mig az egyszeri hibás kezelés számos évi fáradozásunkat teszi tönkre. Színház. Megint egy hét. A színészek játszanak szomoruat, vígat vegyesen, fáradhatatlanul, bár közben mintha deprimálólag hatna némelyikre az egyre üresebb nézőtér. A közönség lázas érdeklődése már a múlté ; a nézőtér egyre szomorúbb, egyhangúbb képet nyújt. S az a kevés néző is panaszkodik, mert fázik. Természetesen sokat ront az élvezeten, hogy az ember nem élheti bele magát a szereplők játékába, mert nem győz begombolkozni, sált vagy kabátot magára venni. Inkább nem megy színházba. Pedig színészeink nagyobb pártolást érdemelnének, mert ezen a héten is szereztek egy-két igazán élvezetes estét. Szabados igazgató vendégszereplésekkel igyekszik a közönség közönyét megtörni. Reméljük, hogy sikerül is. Nov. 26-án, szombaton Rajna-Szirmai »Táncos huszárok« c. operettje került színre. Az utóbbi években olvastuk valamelyik külföldi lapban, hogy egy német városka leány serege 70 egy nehány aláírással kérvényt nyújtott be a császárhoz, melyben vagy egy akadémiát vagy egy ezredet kér, mert a helyzetük már tarthatatlan, mulatnának, de nincs kivel, férjhez is mennének, de nincs kihez. Ez a hir adhatta az impulzust a »Táncos huszárok« librettójának megírására. A rendsburgi lányok a polgármester lányának (Thea) vezetésével kérik a trónörököst, helyezzen oda egy huszárezredet, mert a »cibil« fiatalság blazirt. Kérésük teljesül, kitünően mulatnak a cibilek nagy boszuságára. Mikor azonban 2 tiszt házasságra is gondol, kikosarazzák. A tisztekkel kitünően lehet mulatni, de férjhez mégis csak inkább a jámbor cibilekhez mennek. A darab jó muzsikájával, másrészt a külsőségekben, a Tiller-cég jelmezeivel és a változatos díszletekkel elég élvezetes estét szerzett. A szereplők is kitettek magukért. Végh Gizi a suszterinas szerepében ismét bájos pajzánságával gyönyörködtetett. Különösen tetszett a cipő-kupié, melyet méltó partnerével, Görög Olgával (Thea) többször meg kellett ismételnie. Görög Olga tudása javával szerzett élvezetet, pompásan énekelt és játszott. A »Szállj, szállj, zefir!« keringöt többször is meg kellett ujráznia. A hölgyszereplök közül Benes Ilonka és Tárnái Lidia a feleségek szerepében sok derűs percet szereztek. »Rózsakoszorunk lehullt már« kezdetű dalukra őszinte tapsot kaptak. A férfiak közül kiválik Demeter, aki a polgármester szerepét jól kidolgozott alakításban mutatta be. E héten nagyot nőtt a szemünkben. Nyárai szabója a karzatnak nagyon tetszett. Sugár a méltóságot a hidegséggel, merevséggel akarta kifejezésre juttatni a herceg személyében. Közönség elég szép számban. Vasárnap d. u. »A muzsikus lány« ment fél- helyárakkal, sok tapsot hozva főleg Végh Gizinek és Nyárainak. Este Pásztor Árpád »A harang« c. 3 felvonásos legendáját adták elő. Poétikus meséje, melyhez Buttykay Ákos és Kacsóh Pongrác irt egyszerű, de nagyon közvetlen, meleg muzsikát, röviden a következő: Kis- boldogasszonyfalva ősz papja, Benedek, a falu keservesen megtakarított 200 forintjával, melyért harangot kellett volna vennie, egy szegény fiatal párnak a boldogságát alapítja meg. De nem meri bevallani híveinek, akik a rég óhajtott harangot követelik tőle. Az ősz pap, aki híveit 50 éven át vezette, szerette, megéri, hogy hívei ellene fordulnak. Abban a szilárd hitben vigasztalódik, hogy az Ur előtt kedvesebb két lény boldogsága s imája, mint a harang érc-szava. Az elköltözés keserűségétől megmenti a földesur, aki a végső terminusra harangot állított be a hívek s az ősz lelkész végtelen örömére. A főszereplő, az egész darab lelke a pap, kit Jeszenszky személyesített igazán magas színvonalú, a részletekig finoman kidolgozott művészi alakításával. Nyílt színen is sürü taps honorálta mesteri játékát. Gazdasszonya szerepében Görög Olga jeleskedett. A biró szerepét Demeter oldotta meg nagy igyekezettel. Az előadás rendezése is Jeszenszky ügyességét dicséri. Hétfőn Kövessy Albert, a pécsi színház igazgatójának »Keserű mézeshetek« c. vigjátékát hozták színre félház előtt. Perlaki Árpád (Földes) megszökteti Márthát (Percnyi S ) az intézetből. D: a házasságról nem akar tudni sem a leány anyja, özv. Rédeyné (Tárnái), sem a fiú atyja, a nyugalmazott kapitány (Jeszenszky.) Sok mulatságos jeleneten átjutunk a véghez, mikor a nagyapai, illetve nagyanyai remények fejében áldást mond a két öreg a fiatalokra. Jeszenszky és Tárnái elsőrendű alakítást nyújtott ismét, de a többi szereplő is jól megállotta helyét, nevezetesen Perényi, Földes, Nyárai. Külön emeljük még ki Széli Erzsit, ki Amanda színésznő szerepét játszotta meg nagy bravúrral. Kedden »Az obsitos« c. daljátékban volt részünk. Végre egy operett, mely nem léhaságokon, pikantériákon épül föl, hanem igénytelen, de poétikusan megirt mesében s a mese hangulataihoz finoman simuló, a hangulatokat szinte megérzékitö zenében nyújt kedvest, élvezetest. A »Tatárjárás« szerzői, Bakonyi és Kálmán ebben a sok sikert ért daljátékukban is maradandót alkottak. A sok édes-bus melódia, mely olyan közel férkőzött a szivünkhöz s a melodramatikus kisérő zene is csöndes, melankólikus hangulatba ringatott, melyből csak a néhány komikus jelenet zavart ki. A poétikus tárgy : az öreg nemietesasszony várva-várja haza a háborúból katona fiát. A falu obsitosai megjönnek, de a fia helyett egyik kenyerestársa jön meg, kit az öreg fiaként üdvözöl. Andris, az obsitos, nem meri azonnaljeloszlatni a tévedést, vállalja a fiú szerepét. Mikor azután látja, hogy az anya hogy rajong érte, hogy igyekszik még csak a gondolatát is eltalálni, micsoda nagy, szent szeretettel szereti, még kevésbbé meri fjlfedezni a valót. Kinos helyzetbe kerül. De az igazság kiderül s a jó öreg nemzetesasszony letörli könnyeit, mert fia karddal kezében halt meg. Végnapjait Málcsi leányának s Andrisnak boldogsága Cserfalvy Ferkóé, akinek sorsát elmesélni szándékozom. Amint ezt kimondtam, mindjárt az a kiváncsi kérdés merül fel, hogy ki ez a Ferkó? Már a nevének variánsa is elárulja, hogy a fejlődésnek bizonyos előrehaladottabb stádiumában van. Mikor még olyan ugrifüles, piros-pozsgás fiú volt, akkor csak Ferikének hívták s kedveltje volt a néniknek, mert okos kedves kis fiú volt. Az esze csak úgy szikrázott egy-egy hirtelen jött jó mondástól, vagy kérdéstől, mire a kacagó néniknek olyan jól esett piros orcáján egy-egy csattanó csókot elcuppantani És ezek a nénik nem mindig öregek voltak; volt ilyen néni egykét bakfis is. Vájjon eszükbe jutott-e később a jóleső csók és vájjon megkívánták e még? — Nem merném megkérdezni tőlük, mert egy hirtelen bársony legyintésre talán még az én ősz szakállam is rászolgálna. Később, Mikor Ferike már neki indult a növésnek, a kicsinyítő rag elmaradt s Feri a professzorok légkörébe jutott. No itt nem kapott csókot, hanem a mókáiért annnál több dorgatóriumot. Tudnivaló, hogy minden professzornak, ha még oly mosolygós is a képe némelyiknek, meg van a méregfoga, s abban rejtőzik a szekundák gyilkos csepje. Ferinek is jutott belőle itt-ott egy kevés. Hanem azért elég tűrhetően végezte a classisokat. Életrevalósága mellett bizonyít, hogy a kurizá- lásban előbb letette az érettségit, mint a kormány- biztos előtt. A csókoló bakfis-nénik már akkor férjhezmehető, nagyreményű s nagyvárakozásu sikkes urhölgyek voltak. Ez egy kissé merengésre hangol. Mi az élet? — Egy nagy váróterem. Benne hányán lesik a vonat érkezését! és mégis hányán késnek el az indulástól! Hja, a számítás órája nem mindig jár jól. Fortuna vonatja pedig senkire se vár. Szerencse, ha valaki fölugorhat rá jegy nélkül, ha bírságot fizet is érte. De kedves öregbarátunk, ne térj ki fölösleges csevegéssel. Mi is váróteremben vagyunk most és Feri sorsát várjuk. Hát Cserfalvy P’eri a korábbi bakfis-nénik soraiban próbálgatta szárnyait; igy a gyakorlati kiképzés nem volt veszedelmes sem azokra, sem reá nézve. Mikor aztán igy lassacskán megedzte bátorságát és megjött az étvágya is, szétnézett az életkor alsóbb fokain is, a fiatalabbak közt, ahol még nem kapott csókot, de ő már osztogatta a szaloncukorkákat színházban, jóurokon és a bálteremben. Jóizünek találták ezt is, a hozzáfűzött bókokat is és egymás közt eleimondogatták, hogy : — Ez a Feri olyan jó fiúi Pedig ez a mondás fatális előjele a közkedveltségnek, ami az ilyen magamforma öreg bácsinak, ha szert tett rá, jól állhat; senkinek a szive nem fáju! meg bele: de ha egy fiatal embernél mutatkozik, az már baj, mert az általánosan kedvelt jó fiukat egyesek nem veszik komolyan. Az élet csónakja pedig nem lebeghet mindig a nyílt tengeren, a vihar elöl biztos révpart felé kell evezni vele s a biztos rév csak egy lehet. F'eri azonban nem nagy hajlandóságot mutatott ilyen biztos rév felé evezni sem a diplomája, sem az udvarlása alapján, megmaradt a lányok számára jó fiúnak s a férfi-társaságok számára jó cimborának, Édes apja váltig pirongatta, hogy legalább a vármegyénél aspiráljon valami jó szolgabiróságra; jó lesz a nem nagy birtok mellé ez a kis mellék jövedelem; de Feri elégnek tartotta a családi domíniumot arra, hogy szerényen megéljen belőle, s a kedves cimborák közt nagyon vígan telt az idő. Nagy dolgokra nem érezte hivatva magát s nem tudta belátni, hogy miért legyen ez máskép ? A szolgabiróságra azt szokta mondani: — Ha én a magam kocsiján, vagy nyerges lovamon a magam dolgában járhatok, minek járjak a más dolgában ? Ez volt az élet filozófiája. A házas életre meg ez volt a megjegyzése: — Olyan szépek ezek a fiatal lánykák igy együtt bokrétában ! minek vonjak én ki belőle egyetlen virágszálat magamnak? így múllak az évek. A szép bokréta is széthullt lassanként; virágait szétvitték, kit erre, kit arra. Igaz, hogy az élet kertje újabb és újabb virágokat termett: a férjhez ment leányok nyomába friss bakfisek léptek, de ezek a mi hősünket már »P'eri bácsi«-nak szólitotaranyozza be. Az előadás kifogástalan volt. Az öreg nemzetesasszony nehéz, de szép szerepének megoldásához igazán Benes Ilonka drámai művészete kellett. Úgyszintén Málcsi szerepéhez, melyet Széli Erzsi játszott meg nagy hatással. Az igazsághoz híven konstatáljuk, hogy Benesnek nem nagy, de igen kellemes, lágy hangja van. Az obsitos szerepében Sugár Gyula jeleskedett. Csak kár, hogy szépen csengő, meleg hangjához nem egészen találtak az énekszámai; transzponálva nagyobb hatást érhetett volna el. A komikus elemet Szabados (Százszorszép, zsidó boltos) és Nyárai (Tihamér, a boltos fia) képviselték s ügyes alakitásukkel őszintén megnevettették a hálás közönséget. Külön kell fölemlítenünk és dicsérettel kiemelnünk Mészáros Aranka játékát és táncát, aki eddigi szerepeiben nem érvényesülhetett kellőképen. Most örömmel regisztráljuk a szép sikert, csak kár, hogy aránylag hamar elfáradt. Jó volt még Tárnái, Demeter és Tolnai. Szerdán Heltai Jenő »A masamód« c. 4 felvonásos vigjátéka került szinre. Heltai »Nyári rege« c. regényét dolgozta át színpadra s bizony minden ügyessége, scenirozása dacára is megérzik rajta, hogy ez bizony regény és nem vígjáték. Kalotaszegi Vilma, a híres színésznő megunja eddigi életét, sikereit, grófját s Madame Zephyrine üzletébe menekül mint masamód, hogy a szegénység vonzó regényességét élvezhesse. Útjába kerül szobaasszonyának fia, Ádám Béla (Földes), a Parisból ép hazatért fiatal festő, kivel nagyon össze- barátkoznak. De figyelemmel kiséri a grófját s mikor megtudja, hogy az már más színésznőt favorizál, aki épen az ö szerepét fogja betölteni, továbbá érzi, hogy a nyárnak vége s a színi évad megindul, győz benne a müvészvér, véget vet a nyári regének s visszatér a színpadra, a sikereihez, a grófjához. Szomorúan szép ez a kép, amely az életből van ellesve. Vonzó a szegénység, szép a szegénység, de csak addig, mig önkényt vállalva bármikor megszabadulhatunk tőle. Ezt az alapeszmét fejezi ki Vilma akkor, mikor kedves festőjétől búcsúzik. Semmi limonádé, semmi revolverdráma, de mégis — vagy tán épen azért — nagyon megkapó, mélyen járó. Az előadás jó volt, elég köny- nyedén perdült. Ki kell emelnünk Perényi Sári (Vilma), Földes (a festő), Mészáros Aranka (Bója Irén), Demeter és Tárnái játékát. Nyáray a hírlapíró könnyü- vérü, bohém alakja helyett egy pipogya pasast adott. Csütörtökön Willmer és Bodanszky »Trenck báró« - ját hallgattuk végig. A hírhedt pandurezredes históriája, illetőleg annak egy epizódja az operett sekélyességeivel, gyarlóságaival spékelve. De a szereplők nagy buzgalommal játszottak. Kiemeljük Hikisch Kató játékát, akit eddig alig hallottunk, pedig intelligens erőnek tapasztaltuk. Külseje, fellépése, hangja kedvező benyomással volt ránk. Mészáros Aranka ismét kedves pajzánsággal mozgott s ügyesen táncolt partnerével, Sugár Gyulával. Korda a címszerepben jeleskedett. Csak kár, hogy dinamikai árnyalás nincs az énekében, színezni nem tud, csak hangja erősségével akar hatni. Már pedig a nagy hang még nem jó hang, még kevésbé jó éneklés. A karzatnak tetszhetik az erős hang, de mi az énekestől egyebet is várunk. Tárnái ismét jó komikának, Demeter, Nyárai ügyes komikusnak bizonyult. Ungvári(!) apró szerepét is ötletesen oldotta meg 1 Ismételten kifogásolták többen, hogy a zenekar sokszor tulharsogja a szereplőket. Sokat rontott igy »Az obsitos« előadásán is. S mivel ismételten előfordult, szóvá tesszük itt. Reméljük, hogy a jó fegyelmező, ták. Már pedig azon a fokon, ahol a bácsi titulus kezdődik, megszűnik a férfiember érdekessége, megszűnik iránta a személyes érdeklődés. Azok a fiatal hölgyek, akik most e sorokat olvassák, tegyenek tanúvallomást mellettem, hogy a bácsi cim nem idéz elő szívdobogást. Mire az említett serdülő lánykák elvégezték a tánciskola és a zsurozás tanfolyamát, a mi Feri barátunk már 35 éves férfivá izmosodott; a kellemes lágyabb Feri név lassan elhangzott: Ferkó lett belőle. Ebben a stádiumban van most, mikor megismerkedünk vele. Nem akarom ebből azt a consequentiát levonni, hogy még Ferenc is lesz belőle. Majd elválik. Azt azonban előre is jelzem, hogy a Ferkó- stádium nem nagyon kedvező. Ha egy nőtlen ember az életkor 35-ik évét elérte, kezd a férjhezmehető leányok előtt kevésbé érdekes lenni, de annál többet foglalkoznak vele azok, akiknek már van férjük. Nem úgy értem, ahogy tán némelyek gondolják. Éppen azok az asszonyok foglalkoznak vele leginkább, akik a maguk házaséletével meg vannak elégedve. Ezek a házasító asszonyok. Az ilyen nőtlen ember a kávéuzsonnák rendes the'mája. Ezeken a házasító konferenciákon feleséget keresnek neki. A házasitás valóságos internationális passió, az egész világon el van terjedve, hogy ne volna meg nálunk ? Mikor a fiatal ember még maga is forgolódik a hölgyek körül s gyakorolja magát az udvarlás nemes művészetében, akkor a házasító asszonyok nem igen törődnek vele: majd csak lépen akad valahol. De mikor már kezd a hölgyek társaságától visszavonulni s keresi a férfikompániákat, akkor vetnek rá szemet az asszonyok s megindulnak a házasító konferenciák. Ferkó már belekerült ebbe az eszmecserébe, pedig semmitől sem irtózott annyira, mint ettől a buzgóságtól. Különösen volt egy derék urinő, akit, ha tehette, már messziről kikerült. Ez a derék úrnő volt üldöző kiséi tete, fátuma. De hát ismerkedjünk meg a helyzettel ott a történet szinterén. Kedves hallgatóim, jöjjenek velem Cserfalvára!
