Nagybánya és Vidéke, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-11-27 / 48. szám
NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1910. November 27. (2) 4-8. szám. 66. Bertalan Miklós* 305-— 67. Dr Rencz János* 304'— 68. Dr Köves Miklós* 303 20 69. Szentmiklósy József* 288 80 70. Konczvald Károly 287 18 A *gal jelöltek adóját kétszer számították oklevél alapján. Az első 56 volna a legtöbb adót fizető. A többi póttag. Azoknak neveit, akik különben is bent vannak a képviseletben, vagy városi tisztviselők, a jegyzékbe nem vették föl. A közgyűlés a névsort a maga részéről elfogadta és megállapította, azzal azonban, hogy a 4, pont alatt a Lipótbányát törölte, mivel azt Pokol Elek vette meg s igy özv. Pelky Gyuláné lesz az utolsó rendes értékképviselő a névsorban. 6 Nagybánya város takarékpénztárának igazgatója: Moldován László nov. 16-én azt az előterjesztést tette a közgyűléshez, hogy amennyiben az alapszabályok 12 §-a szerint a 28 takarékpénztári választmányi tag közül 14 az év végén kisorsolandó, a város az intézkedéseket már most tegye meg, bízza meg a választmányt a kisorsolással s vegye föl a legközelebbi közgyűlés napirendjébe 14 rendes és 7 póttagnak a választását, a kiknek mandátuma, 1911. január 1-től fog érvénnyel birni. A közgyűlés többek hozzászólása után hozzájárult az igazgató előterjesztéséhez és a sorsolással megbízta a választmányt s magát a választást a következő közgyűlés napirendjére tűzte ki, 7. A felsőujfalusi korcsma épületének és telkének a megtartott árverés alapján való eladása ügyében ma sem lehetett véglegesen határozni a képviselők csekély száma miatt s azért annak tárgyalását egy 15 nap múlva tartandó közgyűlésre (űzték ki. 8. Hasonló sorsban részesült a Zrínyi Ilona-téri parasztkorcsma épületnak és telkének eladása is, mely szintén 15 nap múlva kerül végleges árverés alá. Gyümölcsfáink terméketlenségének okai. A fa felnevelése közben is tehetünk számos oly hibát, amely végzetessé válhatik gyümölcs fánk egész életidejére s természetesen ezzel kapcsolatosan annak termőképességére is, Ilyenekül föl kell emlitnem első sorban is azon esetet, ha azonnal az ültetés után, vagy ha az ősszel történt, legkésőbb rügyfakadás előtt a beültetett csemetének egész koronáját vissza nem metszük. Könnyű ennek káros következményeit belátni, ha meggondoljuk, hogy a csemete az átültetés következtében mennyi gyökeret veszített el, amelyek nemcsak támaszul szolgáltak neki, hanem egyúttal a korona számára táplálékot. is kerítettek. Az átültetéskora csemete gyökérzetének nemcsak bele kell törődnie uj helyzetébe, nemcsak támaszt kell keresnie a földben, hanem egyúttal táplálnia kell a koronát is. Ha az egész koronát meghagyjuk, a gyökérzetnek az egész ágazat részére kell táplálékot nyújtania, amit teljes mértékben soha sem lesz képes megtenni, hanem azonnal az első évben, sőt attól kezdve végig a fa egész életén megsínyli azt. Segítsünk tehát fácskánkon s ne mulasszuk el az ültelés után a visszametszést. Minél erősebben metszük azt vissza, annál nagyobb örömünk lesz később fácskánkban. Megengedem, — hogy különösen kezdő embereknek — szivük fáj, amidőn a fa kész koronáját lecsonkitják, de mit nem teszünk meg akkor, ha tudjuk, hogy ez ápoltunk jövőjére szól. Ha ezen metszést elmulasztjuk, a csemete nem nő, mert a gyökérnek teljesen elégséges feladat az, hogy a már meglévő koronát lássa el tápszerekkel. így tehát a vesszőkön nem a növekedést előmozdító levélrügyek, hanem termőrügyek fognak kifejlődni s ha ezek levirágzása után a kötött termést is rajta hagyjuk, ezzel évekre útját átlőttük a fa növekedésének, mert hisz a nedvességnek, a tápláléknak egy része a gyümölcs fejlődéséhez szükségeltetik. De nemcsak az ültetés utáni évben kell a csemetét visszavágnunk, hanem meg kell ezt tennünk még néhány esztendeig, hogy a gyümölcsfa kellőleg kifejlődve kellő erős legyen ahoz, hogy egészséges, tömegtermést hozhasson. Sok tankönyvben hat évi metszést ajánlanak. Én nem mondhatom, hogy ez helytelen, de a gyümölcsfa annak fajtája, növekedési, égalji, trágyázási viszonyai szerint annyira elüt egymástól, hogy minden fára egy formán alkalmazható nevelési normálét felállítani nem lehet. Egyik fajtájú almafa pl. már rég ki van nevelve és bő termést hoz, mig a másiknak még mindig több évi nevelésre van szüksége. Általános és mindig szem előtt tartandó főelve a gyümölcsfanevelésnek az, hogy a gyümölcsfa faanyagának, ágazatának növekedése arányos, mondhatni egyensúlyban legyen a terméssel. Egyiknek sem szabad túltengeni a másik rovására. Ha tehát látom, hogy egy fa túlságos erős évi hajtásokat növel, — legyen az bár egész fiatal is, — megengedhetem, hogy rajta némi kevés termés maradhasson s az ily fát azután kevésbbé vágom vissza, hogy a fanövekedés csökkenjen és teremni kezdjen. Viszont pedig, ha egy fa évi hajtásai rövidek, vékonyak, termés pedig sok van rajta, úgy tördeljük ki a termésnek legnagyobb részét, jövő tavaszra pedig vágjuk vissza jó erősen fácskánkat, igy kényszerítvén azt a lehető legerősebb növekedésre. Azt is elfogadhatjuk elv gyanánt- hogy mig a fa teljesen felnőve nincsen, inkább annak növekedését segítsük elő, semmint a dús terméshozamokat, mert a gyümölcsfával is úgy vagyunk, mint az emberi testtel, hogyha csontszervezete nem elég erős, nem bírja kellőleg a munkát, vagy nagyon hamar kifárad mellette. Már pedig a gyümölcsfa munkája a termés. De a növekedésben lévő fáknál nemcsak a metszéssel hathatunk közre azok későbbi állapotára és termékenységére, hanem a trágyázással is. Istallótrágya és zöldtrágyázás a faanyag növekedését mozdítja elő. a phosphorsavas és meszes trágyaanyagok mint pl. a superfosfát és égetett mész a terméshozamot. Színház. Eléggé változatos volt a hétnek műsora is, bár a zenés előadás volt az uralkodó planéta. A közönség érdeklődése mintha kezdene már csappanni. Tisztviselő- városban vagyunk, ahol a prima körül forog a világ sora, másrészt azonban azt is figyelembe kell vennünk, hogy napról-napra ugyanaz a közönség látogatja a színházat, már pedig mindennap éjfélkor térni Mor- feusz karjaiba, ezt nem birja ki az ember olyan köny- nyen. Persze a direktornak ezzel szemben az a véleménye, hogy majd 10 hónapig eleget alhatunk, ebben a két hónapban legyünk ébren. Igaza van neki is, nekünk is. Színészeink dicséretes buzgalommal játszottak e héten is, igaz, hogy néha csak fél színpadon. A másik felét eltakarta a függöny. Ez némi előnyt biztosított, ha arra gondolunk, hogy a gyengébb »erők« némelyikét a függöny jóvoltából nem láttuk ! Másrészt azonbau bosszantó, mert hisz látni és hallani akarunk a színházban. E héten működött a sülyesztő is először a Csókkirályban. Kitűnő technikai vívmány volna ez ha a közönségnek az óhaját is figyelembe venné, mikor egy-egy agyonütött jelenetnél a merénylőt ezzel az őszinte jókívánsággal honorálja: Oh, csak sülyed- nél el! De elég lesz a csevegésből. Térjünk át a szombati Szerelmi keringőre. Ziehrer operettje kis közönséget vonzott. Persze a szinlapról hiányzott Szabadosul meg Görög Olga neve. De az igazsághoz híven mégis ki kell jelentenünk, hogy a szereplők igyekeztek kitenni magukért, már »csak azért is!« Hikisch Kató és Mészáros Aranka jutott nagyobb mértékben szóhoz s arattak őszinte tapsot. P'őleg Mészáros Aranka pompás tánca tetszett, úgy, hogy meg is kellett ismételnie. Sok derűs percet szerzett Szabados a meggazdagodott fiakkeres szerepében, aki nemcsak családfát, hanem egész családfasort akar beszerezni. Méltó partnere volt Tárnái Lidia a felesége szerepében. Ügyesen alakított Perémji Sári, bár túl önálló felfogással énekelt, ameny- nyiben nem ragaszkodott túlságosan az eredeti dallamhoz. De a játéka jó volt. Sugár Gyula a hegedűművész (gyantakirály) szerepében ügyeskedett. Vasárnap délután Szigligeti Liliom fi ja vonzotta Thalia templomába a kisdedeket, akik Nyárai és Korda bohóságaira lépten-nyomon összeverték kacsóikat. Mindenesetre örülünk, hogy Szabados direktor a vasárnapi kis nagyközönségnek klasszikus értékű darabot mutat be. Este premierben volt részünk. Strausz Ottó hires Varázskeringő-jét mutatták be, melynek muzsikáját, persze, már jórészben ismeri a közönség. A meséje ? Egy kirendelt vagy berendelt hadnaggyal akarják megmenteni a dinasztia részére a trónt, nehogy az oldalágra szálljon. A berendelt tiszt önérzete tiltakozik az ilyen »megrendelés« ellen s passzív rezisztenciával válaszol, mig nem győz benne a hercegnő iránt érzett igaz vonzalom. A szósz, a garnirung aztán olyan, hogy »vörös estének« is beillik. Erről tehát jobb hallgatni. Az előadás azonban jó. Szabadosáét örömmel üdvözölte a közönség a gyengélkedésével járó szünet után. Franci szerepében igen bájos s diszkrét alakítást nyújtott. A hercegnő szerepében Görög Olga jeleskedett. A férfiak közül dicsérettel kell kiemelnünk Ungvárit, Kordát és Nyái'ait pompás alakításukért. Hétfőn Sophusz Michaélis Forradalmi nász c. színmüvét adták elő. Az előadásra általában meg kell jegyeznünk, hogy vontatott, fáradt volt, a szereplők akadoztak, elejtették a szerepüket. Még Ungvárin is megérzett, hogy nem mindenütt biztos a szerepében. Ezt azonban nem Írhatjuk tisztán a szereplők rovására. Mindennap más más darabban lépnek föl, egymással homlokegyenest ellenkező szerepekben s ennélfogva ki sem dolgozhatják teljesen szerepüket. Ez meg a vidéki színpadok kényszerhelyzetéből következik, mert az előadások gyakori ismétlése a változatosságot kedvelő közönséget nem elégítené ki, de meg a kasszának is ártana. Már pedig élni kell ! Ezzel csak némileg menthetővé akartuk tenni az előadás fogyatékosságait. Mindenesetre reméljük, hogy a színészek megtesznek mindent az előadás nívójának emelésére. Ez közös érdekünk ! A nagyhatású drámában kiváló szerepe volt Benes Ilonkának (Alaine de 1’ Estoile), aki a hercegnő személyében mélyen átérzett, igazi drámai alakítást nyújtott, továbbá Ungvárinak (Marc Arron ezredes), aki pompásan alakította hálás szerepét s a harmadik felvonás emelkedett drámai hangulatában nyílt színen kapott tapsot átszellemült beszéde után! Ügyesen oldotta meg feladatát Perényi Sárika (Leontin) is, Nyárai (Prosper) is; Földes hálátlan szerepébe belevitte tudása legjavát. Kedden Sztojanovics-Orbán Csókkirálya került színre. Görög Olga és Végh Gizi álltak az élőtérben, amaz a mesekirálynő szerepében, emez a csipkeverő fiú személyében. Görög Olgának egy kis koloratur- szerep is jutott ebben a regényes daljátékban. Enekhogy most már búcsút mondanak a halászéletnek és kereskedéssel fogják gyarapítani a vagyonukat. Mikor hazafelé mentükben áthaladtak az erdőn, Ali észrevette, hogy az egyik bokor mellett egy öreg koldus alszik. Rongyos volt a szegény ember ruhája és az arcán meglátszott a sok nyomorúság nyoma. Ali, aki nagyon jószivü ember volt, megszánta az öreg koldust és igy szólt Mahmudhoz: — Nagy öröm ért bennünket: szegény emberekből egyszerre gazdagokká lettünk. Örömünkben mi mással adhatnánk hálát ezért a sorsunk intézőjének, mint valami jó cselekedettel. Az örömért, ami bennünket ért, hálául szerezzünk mi is örömet ennek a szegény embertársunknak, aki itt alszik a bokor tövében. Talán az éhségtől és a sok lótás-futástól merült ki annyira, hogy lépéseink zaja sem ébreszti fel. Szerezzünk neki valami örömet. Hiszen nincs nagyobb öröm annál, mintha örömet szerzünk másoknak. Mahmud haragosan mondotta erre; — Mi közöd neked ehez az emberhez! El akarod osztogatni a kincsedet, ahelyett, hogy még a szaporításra törekednél! Én bizony nem adok az én kincsemből senki fiának ! Gyerünk tovább ! Ali azonban nem hallgatott rideg szavú társára, hanem belemarkolt a maga kincsébe és egy csomó aranyat és drágakövet odatett óvatosan a fűre, az alvó koldus mellé. Mennyire meg fog ennek örvendeni, ha majd felébred — mondotta. — Legalább gond nélkül élhet öregségére. Otthagyták ezután az alvó koldust és sietve tértek haza. Otthon elhatározták, hogy másnap valamelyik nagy városba költöznek és szőnyegekkel fognak kereskedni. így történt s a két jóbarát megkezdte az uj életet. Más-más városban telepedtek meg és sokáig nem hallottak hirt egymásról. Végre találkoztak ismét, de nagyon szomorú állapotban: mind a ketten elvesztették minden vagyonukat és ismét olyan szegények lettek, mint a milyenek voltak. Nem kedvezett nekik a szerencse s nem is értettek az uj foglalkozásukhoz, elvesztették tehát mindenüket, nem maradt semmi a gazdagságukból. Elhatározták ekkor, hogy újból viszatérnek a régi módon fogják megkeresni a kenyerűket. Elindultak a falujokba s szomorúan mondogatták egymásnak az utón : miért is hagyták abba akkor a mesterségüket, vettek volna inkább csólnakokat és hálókat, a halászat is meghozta volua számukra azt a nyereséget, amit hiába vártak a kereskedéstől. — Most már tudnám, hogy mit kellene cselekednem 1 — mondotta sóhajtva Mahmud. — De már késő minden, nincs pénzem. — Én is úgy gondolom, ahogyan te, — tette hozzá szomorúan Ali. Utjok az erdőn vezetett keresztül s Ali egyszerre megállt és nagy örömmel kiáltotta: — Nézz oda csak! Mit látsz ott! Mahmud odanézett, ahova Ali mutatta az ujjával: az egyik bokor alatt a fűben egy csomó aranypénz meg drágakő csillogott a nap sugaraiban, amelyek átszürödtek a fák lombján. Ali odaszaladt és megnézte a kincset, azután felmarkoltn és oda tartotta a bámuló Mahmud elé: — Nézd, nézd, itt van valamennyi . . . Az öreg koldus nem vette észre és itt hagyta számunkra . . . Bánod-e most már, hogy jót cselekedtem? . . . Mahmud szólni sem tudott nagy bámulatában s szégyenkezve gondolt rá azokra a szavakra, amelyekkel valaha le akarta beszélni Alit a jó cselekedetről. Ali megosztotta a kincset a társával s most újból hozzáláttak régi mesterségükhöz; hálókat, csolnakokat vásároltak. Idővel mind a ketten visszaszerezték a munkájukkal az elveszett vagyont és jó módban öregedtek meg. Tudomására hozom mélyen tisztelt vevőim nek, hogy üzletemben i irítsoní illn il t ills mélyen leszállított árak mellett kezdetét vette. Kérem becses látogatásokkal megtisztelni, maradtam tisztelettel HOFFMANN ÁRPÁD.
