Nagybánya és Vidéke, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-13 / 11. szám

Nagybánya, 1910. Március 13. — 11. szám. I XXXVI. évfolyam. NAGYBÁNYA ES VIDÉKÉ TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE I^LBC3-J'BX,B3SriK: 3^[I3SriDE]Sr VASÁRNAP---------------" .= Előfizetési árak : ---------------------- ' Eg ész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Kévész János. Szerkesztőség s kiadóhivatal : Felsőbányai-utca 30, szám alatt. —........ TELEFON: NAGYLÁNYA IS. S/ÁM. ..•■ = A természet titokzatos erői a lekötöttség alól ismét fölszabadultak. Lassanként kitavaszo­dik. Erezzük, amint a szunnyadó természet alat­tunk megmozdul. Az ébredés nyomán fakadó édes illatot tele tüdővel szívjuk magunkba s szinte hallani véljük egy hatalmas, jóságos, meleg szív dobogását. Körülöttünk minden uj életre kél! A mező, rét tarka köntöst ölt, a gallyakon uj rügy, uj virág fakad. Szivünkben pedig megmagyaráz­hatatlan érzések, remény és fájó vágyódás zson- ganak . . . immár hatvankettedszer, hogy az 1848. márciusi történelmi nevezetességű esemé­nyek lezajlottak. 1848. március tizenötödike a magyar szel­lem, a magyar géniusz diadalünnepe. Más nem­zeteknél polgárvérrel locsolt talajba ültették el a szabadság plántáját; minálunk ugyanakkor a hazaszeretet, áldozatkészség, lelkesedés és tör- vénytiszteletnek soha el nem porladó köveiből a népjogoknak örök értékű emléket emeltek. Március 15-ike a magyar nemzet évezredes küzdelmeinek és törekvéseinek végcélját tükrözi vissza. Tizenkét pontba foglalták össze nagy­jaink azokat a követeléseket, melyeknek jórésze még ma is csak ábrándkép gyanánt lebeg előt­tünk. Sürgették a felelős magyar minisztérium­nak Budapesten való felállítását, a közös teher­viselés behozatalát és a nemzeti hadsereg szer­vezését. Követelték a sajtószabadságot, az ur- bériség eltörlését, az esküdtszék felállítását s Erdélynek az anyaországgal való egyesítését. És hogy az ország függetlensége, szabadsága és pénzügyi önállósága biztosítva legyen: sürgették továbbá a törvények megtartását, a külön ma­gyar nemzeti bank felállítását s végül kívánták, hogy a hadsereg az alkotmányra fölesküdjék. Minden eszmének vannak vértanúi! A nagy idők kimagasló alakjai egymásután tűntek el a történelem szinpadáról. Legtöbbje örökre elköltözött körünkből. S most szétszórtan pihennek ők az édes anyaföldben, melyért annyi könnyet hullattak s melyet mindenekfölött imád­tak ! Az áldozatkész, lelkes korszaknak még né­hány élő tanúja megtörtén, megöregedetten jár- kel közöttünk. Igen! Ok megöregedtek, kidőltek mellőlünk, fiatalok mellől; de az eszme, melyért küzdöttek, életet és vagyont áldoztak, mindaddig változatlan fiatalságában éini fog bennünk, mig magyar szív dobog. ... A természet a hosszú télen át, a fehér hólepel alatt, nem pihen el egészen, hanem erőt gyűjt az elkövetkezendő ujjáébredéshez! Hadd higyjük, hogy a mai kor szunnyadása sem élet­telen álom, hanem lassú erőgyűjtés, melyből egykor nemzeti életünknek uj tavasza, uj kor­szaka fakad! Mielőbb üdvözlégy szép tavasz, szép korszak! A muzeum-egyesület köréből. A muzeum-egyesület márc. 5 iki közgyűléséről lapunk múlt számában részletesen tudósítottunk, hat órakor azonban lapzárlat lévén, csak most va­gyunk abban a helyzetben, hogy megemlékezzünk Stoll Béla két jelentős indítványáról. Az egyik azt célozza, bogy a Szentháromság templomának oratóriumát, amely üresen áll kérje el a muzeum egyesület könyvtárnak. A másik Thormának hírneves képéről az »Aradi vértanukéról szól. T. i. hogy keresse meg kérvényben az egyesület 'Andrássy Dénes grófot, aki másfél milliót óhajt jótékony célokra áldozni, a képnek megvétele iránt. A gyűlés a'lelkes, hazafias hangulattal megfogalmazott indítványt magáévá tette s a napokban kérvényez ez ügyben Andrássy grófnál. Megemlítendő mozzanat az is, hogy a múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelősége Balezer György helybeli muzeum-őrnek elismerését és köszö­netét fejezte ki fáradhatatlan és eredményes műkö­déséért. Balezer jelentése, melyet a közgyűléshez terjesz­tett be szóról-szóra a következő volt: Muzeum-öri jelentés az 1909. évről. Felolvasta Balezer György muzeum-őr a nagybányai muzeum- egyesület március 5-én tartott közgyűlésén. A nagybányai városi muzeum-egyesület már megalapításakor magában hordozta feltételét a tovább­fejlődésének. Alakulását, mint annyi más kultur- intézet, néhány áldozatkész lánglelkü ember buzgó- ságának köszöni, de az áldozatkészség párosult a szak­tudással, mely a muzeum gyűjteményei anyagszer­zésére nagy befolyással volt. Nagybánya város elöljárósága úgy anyagilag mint erkölcsileg támogatta a szerény viszonyok kö­zött megindult muzeum-egyesülett megalakulásának első percétől, mely magával hozta a város közön­ségének érdeklődését is. így indult meg a muzeum 1904-ben a közönség részére átadva, bár az alakulás tulajdonképeni ideje 1899. Azóta az intézet rohamosan fejlődött, talán nagyobb mértékben is, mint kezdetben remélni lehetett. Az. ily rohamos fejlődésnek rendesen az a következménye, ha nem fejlesztjük paralell a sza­porodó muzeális anyaggal a helyiségek számát vagy nagyságát, hogy a meglevő helyiség nem képes befogadni a szaporodó anyagot. így vagyunk a nagybányai múzeummal is. A régiségtár, néprajzi gyűjtemény mellett, különösen a könyvtár az, melyért szót kell emelnünk. Alapí­tásakor ez volt a legszerényebb osztálya a gyűjtemé­nyeknek s évek során ajándék, hagyaték, vétel utján ez lett egyik legtekintélyesebb része a muzeum gyűjteményeinek. A helyszűkén természetes dolog, hogy legradiká­lisabban egy múzeumi középület segítene, de szük­ségessé teszi az uj helyiséget azon körülmény is, hogy a könyvtárat jelenlegi helyiségében olvasó­szoba nélkül nyilvános jellegűvé nem fejleszthet­jük, legfeljebb kölcsön-könyvtárrá, ami tekintve a könyvtár értékes darabjait, nagyon körülményes volna. Március tizenötödikére. — Irta: Sajó Sándor — Hozván madárdalt, fakadó virágot, Légy üdvözölve, nyíló kikelet ! Szép vagy, mosolygasz, jókedvűn kitárod A vén világnak ifjú kebeled. Oh szebb volt mégis akkor, a nagy évbe’ . .. Ezer közt nem lelsz még egy oly tavaszt! . Lehe leszállt egy nép aggott szivébe S ifjú erővel újjá szülte azt. Nagy negyvennyolcban szebb volt a madárdal És igézőbb a virágfakadás; Ébresztő volt az riadó szavával, Haló nemzetnek uj föltámadás. Csodának hinnéd, bár tudod: valóság, Nem is oly rég volt, mégis oly mesés . . . A holtnak hitt feltörte koporsóját S diadalt ült a hosszú szenvedés. Bus századokról bus dalok regélnek, Bevonva gyásszal múltúnk romjait; A nemzetben már haldokolt az élet, Szivében végkép elapadt az a hit. A gyászban, melyet táplált a sötétség, Jövő sorsára félve ismere S tudattá vált a vérfagyasztó kétség, Hogy a magyarnak nincs már Istene . . . Oh van! Borulj le s szent nevét imádjad: Ő adta nékünk azt a szép tavaszt, Mikor keservünk jajszóval kiáradt, Lehajlott hozzánk s meghallgatta azt; Higgy benne: ő az aki ezer éve Virrasztja, védi a szegény magyart, Remény a bubán, bátorság a vészbe’, Békébe’: munka, háborúba’: kard! . . . Nézz vissza, népem, március Idusára S lásd az ujjongó, ifjú nemzetet: Gondolat érzés — békóit lerázza S szabaddá lesz, mert annak született; Temessék sírba mégis halhatatlan, Föld zsarnoksága meg nem ölheti, Öljék: — föltámad millió alakban S örökön él, mert lelke van neki! Gondolj a múltra, hajnalhasadásra, Es ne feledd e szép napot soha! Ez a nap lett az uj kor megnyílása, Mit várva várt bus századok sora; E napon zengtek égő honszerelmet Akik támadtak, az apostolok: Rabszolga-népből igy lett újra nemzet, Jobbágyból polgár, nyervén uj jogot. A nemzet ajkát ama nagy napokban, Halld ott Petőfit: minden szava láng; Izzó szivében népe szive dobban, Dús lelke kincsét pazarolva ránk. Amért a nemzet küzdött és sóvárgott, Amért a költő zengett, izgatott: A szent szabadság im a földre szállott S fölébreszté az alvó századot. Szabadság ! áldást hintő a világra, Te Isten lelke emberek között, Legszebb tavasznak legszebbik virága, Könnyel sóvárgott, vérrel öntözött; — Egyeseknek s millióknak levegője, Ki nélkül élni végkép nem lehet, Te minden szépnek és nagynak szülője : Édes szabadság! hogy’ nevezzelek ? Mi vagy te nékünk, óh nevezhetetlen . . . A legszebb szó is rólad : puszta név; De ott élsz minden hü magyar kebelben, Sorsunkhoz fűzött immár ezer év . . . Mi vagy te nékünk: elzugták a harcok, Megírták vérrel hősi daliák, S mert harcunkban a te erőd viharzott, Amult erőnkön az egész világ I S legyőzve is csak győztesek maradtunk, Zsarnokság gőgje el nem nyomhatott; Mikor kezünkben kettétört a kardunk, Múltúnk hirdette : a miénk a jog! Magunkban álltunk, — óh fájó tanulság! — És gúnyos sorsunk megtiport nagyon, De fölemelt a gyász, a vértanuság, S erőnk forrása lett a fájdalom. Hallgatva tűrtünk, de nem elhagyottan, Bízván, lelnünk kell megmentő utat; Amit kivívtunk ama nagy napokban, Szivünkban élt, mint szótlan öntudat. Nagy márciusnak hajnalhasadása Múltúnkból tárta a jövőt elénk: Vértezve mentünk a nagy alkuvásra, S ott nem kegyelmet, de jogot nyerénk! Hevülj föl, népem, nagy idők sugárán : Ott a szabadság, az erő, a jog ; Le nem sújthat vész, meg nem ejthet ármány, Mig annak fénye lelkeden ragyog; Bölcs bátorsággal szebb jövőre várva, Hited, bizalmad ez a múlt legyen: Ha méltó voltál a föltámadásra, Méltó vagy élni uj évezreden! Laptinls: mai száma G oldal.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom