Nagybánya és Vidéke, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-18 / 51. szám
(4) 51. szára. 1910. December 18. tankönyveket helyettesitő, az összes szigorlati kérdéseket felölelő jegyzeteit, melyekből az otthon előkészült jelölteket rövid rekapituláló kurzus során készíti elő. A »Jogi vizsgák letétele« c. most megjelent könyvet díjmentesen megküldi. Karácsoni pásztorjáték. A felsőbányai-utcai állami iskola tanítótestülete a szent karácson fönséges és egyúttal költészetet árasztó ünnepe alkalmából a tanítványokkal csekély belépő dij mellett jótékonycélu négy felvonásos pásztorjátékot rendez. Az előadások karácson két napján délután 4-6-ig a felsőbányai-utcai állami iskolában lesznek — Kedves örömül szolgál a szüléknek és a gyermekeknek is, hogy Nagybányán ilyen ünnepi látvátványosság- ban részesülhetnek. A valláserkölcsi szempontból is dicséretes előadásokra felhivjuk a figyelmet. A könyörületes szivekhez. Esedezve kérem a nemes szivü nagy közönséget, a szent karácso 3 ünnepekre bármi csekély adománnyal segítsen meg engem, szerencsétlen elesettet, aki 12 éve hátgerinc sorvadásban szenvedek. Isten áldása legyen minden jó lelkű emberen. Tisztelettel Lukácsy Imréné, Nagybánya, Kismalom-utca 4. A kath. legényegyletben e hó 18-án, vasárnap d. u- 5 órakor felolvasás lesz, tartja Neuberger István főgimn. tanár, egyesületi elnök. Körösy Károly nagybányai r. k. segédlelkészt a püspök Aknasugatagra helyezte át. A vasúti állomásnak telefonja van! Öröm a házhoz, karácsoni újdonság, végre elértük egy évi vajúdás után, hogy a helybeli vasútnak is van interurbán távbeszélője, a héten ugyanis a következő uj távbeszélő állomásók nyíltak meg: 80 Kereskedelmi Bank. 81. Farkas Lipót. 82. Máv. főnökség. A nőegyesület dec. 21-én 2 és '/2 órakor a városházán oszt a szegényeknek adományokat. 22-én déli 11 és V» órakor a kereszthegyi óvóban, d. u. 2 és */a órakor a veresvizi óvóban tart karácsoni ünnepélyt, Egészségügy. A városházán a legutóbbi ragályos bejelentések. Filep’Margit és Irén diftéria, Nagy-Gózsen, Soltész Judit 8 éves, skarlát Hid-utca, Chotenovszky Kornélia 8 éves, skárlát, Nagy-Gózsen, Komoróczy Katalin 15 éves skárlát, Felsőbányai-ulca, Bommersbach Margit 9 éves, skárlát Bercsényi-utca, aki megbetegedett dec. 11-én, azóta újabb bejelentés nem fordult elő. A kir. adóhivatal és bányakapitányság épületét kedden az árverésen 26700 koronáért adták el. Török Pál vette meg. Úgy értesülünk azonban, hogy utóajánlatot fognak reá tenni. Megjegyezzük, hogy az épület maga életveszélyes s igy a telek 100 koronánál is többe kerül ölenként. Állatvédelem télen. Gondoskodjunk elsősorban munkás állataink s ezek között kivált lovaink védelméről. Patkoltassuk a téli síkos útra éles sarkú patkókkal. Jeges ut, havazás esetén kisebbítsük a rakományt. Minden túlterhelés, állatkínzás s ez az 1879. évt 40-ik törvénycikk 86-ik §-a alapján 8 napig terjedhető elzárással és 200 koronáig terjedhető pénz- büntetéssel sújtható. Ne hagyjuk munkás állatainkat a hidegben betakaratlanul hosszasabban vesztegelni, hanem munka után igyekezzünk velük az istállóba, hűséges házőrzőinket, a láncos kutyákat is vegyük védelmünkbe. Tatarozzuk ki télire ólját, hogy szél, hó ne járhassa át a benne meghúzódó állatot, almozzunk jól benne s védjük meg lehetőleg kívül is a hidegtől, szalma borítékkal. Segítsünk a téli fagyos világban, a hóval borított területeken eleség- hez alig jutó madarakon is, állítsunk fel etető asztalkákat s lássuk el azokat valamely oly olcsó, keverék- eleséggel, amelyben minden ott megforduló madárfaj fellelheti a neki alkalmas ételt. Jó e célra a rostaalj gabona, keverve olajt tartalmazó magvakkal, asztalról lekerült hulladékokkal, hus-, szallona-, zsir-, faggyudarabkákkal. Végre, ha állatkínzásnak vagyunk tanúi, lépjünk közbe s kérjük a kihágót emberséges j viselkedésre, amelylyel védtelen panaszkodni nem tudó állatainkkal, mint szintén érző lényekkel szemben is tartozunk. Nyugtázás. A helybeli állami elemi iskolában tanuló szegény gyermekek segítésére újabban adakozni szíveskedtek: Pokol Elek 50 K. Kalazanti szent József bányamű vezetősége gyűjtése 50 K. Rákóci asztaltársaság 24 K, Neubauer Ferenc min. tanácsos, Polgári olvasókör 10 — 10 K. Gólya Jánosné 5 K, özv.Dr. Lovrich Gyuláné 6 K, Blau Dezső 3 K, Kohn Sámuel 2 K, Prihradny Kálmán 4 K, Kovács Béla 1 K. Továbbá a ref. egyház gyűjtése ref. val- lásu gyerekek segítésére 210 k, 25 fill, a Lendvay asztaltársaság gyűjtéséből 8 pár csizma 72 K, Gyalai Géza adománya egy pár csizma 9 K és Farkas End- réné 3 K, értékben, melyeket köszön az állami el. iskola tanítótestülete. Beküldetett. A pecsenyesütő kofákat a város a Sz. Miklós térről kihelyeztette a Róbert Károly utca egyik szögletére. Az intézkedés maga szép, az azonban borzasztó és veszedelmes dolog, hogy közvetlenül az áruló helyek mögé egy nyitott árnyékszéket helyeztek, amely kiállhatatlan bűzével az élelmi szerek mögött, terjeszti az étvágyat és a jó egészséget. Mindenesetre intézkedést kérünk, hogy az az árnyékszék onnan távoUttassék el, ne veszedelmez- tesse a közegészséget és ne rontsa a szegény élelmi szer árulók forgalmát. A nagysomkuti polgári iskola beszüntetése. Lapunk 49-ik számában mi indítottuk meg először az eszmecserét e szomorú tény fölött. Azóta a megyei NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE lapokat bejárta a hir különböző kommentárokkal, j mi közlött hírünket komoly információkra alapítottak s azt ma is fenntartjuk. Ezzel szemben özv. Vincze Kálmánná oki. polgári iskolai tanítónőtől, mint az iskola fenntartójától azt az értesítést vettük, hogy a miniszter nem a növendékek hiányában szüntette be az iskolát, hanem a tanfelügyelő helytelen információja alapján. Egyébiránt az ügy felebbe- zés alatt áll. Közöltük a megjegyzést, de kijelentjük, hogy a mi tanfelügyelőnkről, Bodnár Gáspárról helytelen információkat föl nem teszünk, a tanügynek lelkes, önzetlen és fáradhatatlan vezetője ő, aki éppen a tanügy fejlesztésén buzgólkodik elismerésre méltó odaadással. A felebbezés sorsát figyelemmel fogjuk kisérni. Az Erzsébet óvó karácsoni ünnepélye dec. 21-én délután fél 4 órakor lesz. Városi mérnöki állás, melyre nem akadt pályázó. Gyula város felhalmozódott mérnöki munkáinak lebonyolítására egy mérnöki állás meghirdetésével bízta meg a város polgármesterét. A több lapban megjelent pályázati hirdetményben meg volt Írva, hogy az illető mérnöki állással kapcsolatos illetmények külön megbeszélés tárgyátfogják képezni. Erre a kecsegtető állásra — a napokban letelt pályázati határidőig — egyetlen reflektáns sem jelentkezett. A Műszaki Világ jelentése szerint az ügyet most újból a közgyütés elé viszi a polgármester azzal, hogy a második mérnöki állás szervezését, annak dotációit és nyugdíjigényét határozatilag mondják ki és ennek alapján történjék meg újból a pályázati hirdetés. Születtek: 429., dec. 8. Oncsa Pálnak »Rebi« ; 430., dec. 8. Demeter Dezsőnek »Judit Mária« ; 431., dec. 9. Demjén Györgynek »Károly János«; 432, dec. 9. Dávid Trifunnak »Róza«; 433., dec. 9. Fiiipán Istvánnak »László«; 434, dec. 11. Smaregla Mihálynak »Klára Gizella Judit«; 435, dec. 14. Hotye Lászlónak »Miklós«; 436., dec. 16. Kosztin Irénnek »Ilona« ; 437., dec. 13. Szabó Rózának »Zsuzsánna« nevű gyermeke. Elhaltak: 340., dec. 11. Rednik Ágnes özv. Biró Istvánná g. kath., 60 éves, tüdővészben; 341, dec. 13. Gzere Ágnes ref., 80 éves csipkekészitő, szervi szívbajban ; 342., dec. 14. Pap Anna özv. Tyurbaján Mi- hályné g. kath., 70 éves napszámos, végelgyengülésben; 343, dec. 14. Kató Ida ref., 3 hónapos, vasúti munkás gyermeke, bélhurutban; 344, dec. 15. Hotye Miklós g. kath., 1 napos, kisbirtokos gyermeke, veleszületett gyengeségben; 345., dec. 16. Kató Teréz ref., 3 hónapos, vasúti munkás gyermeke, bélhurutban; 346, dec. 16. Rónai Teréz r. kath, 17 éves, városi közgyám gyermeke, tüdővészben; 347., dec. 16. Tóth András r. kath, 54 éves gépkezelő, tüdővészben. Házasságot kötöttek: Schott Berlhold Gyula és Ulrich Roza Ilona Erzsébet nagybányai lakosok. Kihirdetés alatt állanak: Ancsa András és Ger- | gely Anna nagybányai; Tóth Antal debreczeni ésBar- bun Teréz nagybányai; Bálint Béla nagybányai és Pap Katalin kohói; Goldstein Salamon és Blau Fáni miskolczi; Boros István és Molnár Róza nagybányai; i Vuther Zakariás és Takács Anna nagybánya-borpaíak- telepi; Krizsán Sándor és Kovács Róza nagybányai; Király Béla József Imre selmeczbányai és Strohmájer Etelka nagybányai lakosok. telefon-hírek sagaas ■ ■ Budapest, 1910. dec. 17. d. u. 4 ó. 45 p. A király egészséges. Őfelségéről tegnap egész Európában oly hirek terjedtek el, hogy rosszul van. A budapesti börzén emiatt a papirok estek is hamarosan. Rómában a parlamentet egy órára felfüggesztették az aggasztó hirek miatt, mig végre meggyőződtek, hogy téves volt az értesülés. Őfelsége maga nyitott kocsiban jelent meg ma Bécsben, ahol aztán mindenki meggyőződhetett, hogy jó öreg királyunk teljesen egészséges. Világossy ügyvéd pere. Ma lett volna a Világossy ügyvéd ellen az esztergomi káptalan által emelt bünper tárgyalása, mivel azonban más lesz a védelmezője, a tárgyalást elnapolták. Ezrednyelv. A Rendeleti Közlöny hozza, hogy a közös hadügyminisztérium 3 hónapos kurzusokat létesit a tisztek és zászlósok számára, amely taiifolvamokon kötelesek az ezred nvelvét %j j megtanulni. A bankprovizórium. Bécsben a Reischrath elfogadta a bankprovizórium meghosszabbítását. Lukács maBBBHan gyár pénzügyminiszter ma volt a királynál s ő is be fogja jelenteni ezt a magyar országgyűlésnek. A parlamentben már hétfőre várják a bejelentést. A kedélyek izgatottak, az egész ellenzék együttesen nagy mozgalmat fog csinálni a provizórium ellen. Kossuth Ferencz. Kossuth Ferenc betegsége óta ma jelent meg először a parlamentben, melynek mai gyűlésében semmi különösebb mozzanat nem fordult elő. Tömör arany jegygyűrűk, arany ékszerek Rezső Gyulánál. Feltűnő Szép művészi fényképeket készít — minden időben — az általánosan elismert czég: Huszthy Mátyás műterme, Hid-u. 15. sz. Tévedés azt hinni, hogy a poloskák petéikkel együtt ki nem irthatok. Ha a Löcherer *Cimexin poloskairtót« használjuk, úgy nemcsak az élő poloskák pusztulnak el rögtön, de a »Cimexin« hatása folytán a peték nyomban kiszáradnak s többé ki nem kelnek. A Löcherer Cimexin mindenütt használható, szövetet, bútort, falat vagy festést nem piszkit: nyomot vagy foltot nem hagy. Kapható : Wass Lajos gyógyszerész és Boda Gyula kereskedő uraknál Nagybányán, valamint a készítőnél: Löcherer gyógyszerésznéi Bártfán. Ezüst evökészletek, ezüst dísztárgyak olcsó áron Rezső Gyulánál. Értesítés. Vizvezetékberendezés és cementcsatornázás elkészítését szintúgy fürdők és árnyékszékek berendezését elvállalom a legjutányosabb árak mellett. A munkák már megkezdhetők; mire a vízvezeték leérkezik, a házi vezetéket össze is kötik. Tisztelettel Gólya János vízvezeték-szerelő. Felolvasó kerestetik jogszigorló mellé, ki rövidlátó. Dij havi 30 korona, naponta összesen 6 óra felolvasás. — Cím a kiadóhivatalban. Báli selyem 1 K 15 f. tői fölfelé méterenként, legfrissebb újdonságok. Bérmentve és vámmentesen házhoz szállítva. Gazdag mintaválaszték. Henneberg seiyemgyára Zürich. Ékszerek Órák Rezső Gyulánál. Nyilttér. E rovat alatt közlöttekért nem felelős a szerkesztő. Karácsoni óra- és ékszer ajándéktárgy vásár olcsó árak mellett FRIEDER VILMOS üzletében Nagybánya, Kossuth----------- utca. (Mándy-ház.) - ------ÁR JEGYZÉK: 1 drb valódi sweici nickel zsebóra . 3.50 fillértől 1 drb valódi sweici duplafedelü ezüst zsebóra ........................................9 koronától 1 drb 14 karátos aranygyűrű .... 5 koronától 1 pár valódi 14 karátos aranyfüggő . . 3 koronától 1 drb 14 karátos arany nyaklánc . . 15 koronától Gramafonok (legjobb minőségben) . . 30 koronától Gramofon-lemezek (legújabb ének és zene 2.50 fillértől 5 koronáig. Nagy választék mindennemű itt föl nem sorolt arany és ezüst ékszerekből és dísztárgyakból. — Dús választék valódi brilliáns gyűrűk és függőkből. — Minden egyes tárgyért szavatosság. — Nagy raktár tűnélküli gramofonlemezekből.