Nagybánya és Vidéke, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-11-20 / 47. szám
1910. November 20. 47. szám. (3) milyen jó, hogy a gazdag nagybányaiakra ezt már nem lehet alkalmazni! Gazdagokká lettünk, dehogy szegény gazdagok vagyunk-e, vagy gazdag szegények, azt nem bírja megállapítani a krónika-. Személyi hir. Sztankai Béla ipariskolai felügyelő a héten városunkba érkezett, itt az iskolát megvizsgálta s egyéb hivatalos ügyekben járt el. Kinevezés. A vall. és közokt. miniszter Glanzer Malvin oki. tanítónőt Borpatakra rendes tanítónővé nevezte ki. Himenhir. Köhler János dr. kapniki bányaműorvos holnap, nov. 20-án tartja esküvőjét Petrozsény- ban Baumerth Terikével, Baumerth Károly kir. főbányatanácsos leányával. Erzsébet királyné őfenségének ma volt a neve- napja. A szomorú véget ért angyali lelkű jó királyné emlékét az összes iskolákban emlékünnepélyekkel és szünettel ülték meg. Révész János lelkészt 1885 novemberében hívta meg segédlelkészül a helybeli ev. egyház s ő 13-án meg is érkezett ide. Attól kezdve állandóan Nagybányán működik. Dec. 1-én helyettes lelkész lett, 1886. ápr. 18 án rendes lelkészül választották, de csak 1887. jun. 4-én lehetett beiktatni, mivel nem volt teljes korú. Múlt vasárnap volt tehát 25 éve annak, hogy Révész nagybányai lakos lett. Az egyháztanács, a Budapesten időző lelkész távollétében, felhasználta az időt arra, hogy előkészítse az ünnepséget s mire Révész visszajött, vasárnap közös ebédet rendeztek a tiszteletére az István Király Szállóban, melyen a presbyterium és a lelkészi család vett részt Előzőleg gyűlés volt a papiakon, hol Szabó Adolf felügyelő meleg szavakkal üdvözölte a lelkészt, aki visszatekintve működésére, meghatottan köszönte meg az egyháznak a szives támogatást. Gyűlés után a lelkészlakon sört és snapszot szolgáltak föl. 7a2 órakor volt a közös ebéd az István Király Szállóban, melyen a lelkészcsalád részéről Révészné, Szokol Pál dr. bányatanácsos és Riszdorfer Imre vettek részt s a presbyterek kettő kivételével —kik akadályozva voltak a megjelenésben — mind megjelentek. Ugyancsak részt vett az ebéden Soltész Elemér, a testvéregyház lelkésze. Hogy köszöntőkben nem volt hiány, att mondanunk sem kell, valamint azt sem, hogy az ebéd egészen az esti órákig tartott. Az ügyes j rendezést Fülöp Andor gondnok vezette. Ebéd alatt Thaisz Pétert és Szmik Gyula doktort, mintáz egyház kiváló jótevőit, táviratilag üdvözölték. Jörg Endrénó ismét egy kedves kötettel jelent meg a könyvpiacon. 10 nyomtatott ivre terjedő verse jelent meg Singer és W. kiadásában, finom papíron, csinos kiállításban. Jörgné mélyen gondolkozó, finom, müveit lélek, akinek egy-egy újabb könyve mindig nyereség a magyar irodalomra. Az uj műből nehány szép költeményt mutatványul, mai számunk tárcarovatában hozunk. Városi közgyűlés volt Felsőbányán nov. 7-én, hol Róth Salamonnak a műmalom eladása iránt tett ajánlatát nem tárgyalhatták a képviselők csekély száma miatt s igy dec. 10 re tűzték ki a tárgyalást. Reismann Herman ingatlan eladás iránt beadott kérelme ugyané sorsban részesült. A nagykárolyi pénzügyigazgatóság átiratát a bor- és húsfogyasztás ügyében tudomásul vették. A Lajos király utcai és a nagybányai-utcabeli csatornák készítését elrendelték. Jó Antal 6 indítványt adott be, ezek közül a koldulási pótadóra vonatkozót visszavonta. A zsidó és állami iskola ügyében a közgyűlés a tárgyalásoSzabadságunk : mézes-madzag f.ijta, Tüskebokor selyembe takarva, Rózsalombos kigyóteli fészek, Kélfejűsas karmaitól tépett . . . — Ősi átok rontásai vernek ! S megváltása nem lesz e tehernek : Mig belviszály, önös érdek-útak, Pártoskodás: gyűlölséget fának, Mérget szórnak, iszapot kavarnak S ellensége_mngyar a magyarnak És úgy készül a feltámadásra: Önmagának sírját egyre ásva . . . . . . Nem érzi'ek, mint csapnak az égnek Fenyegető, vádatszóró ViUámlási haragos lelkének ! Mikor alkonyul. Mikor alkonyul: Nem dobog-e fel szived szilajul? . . . Lásd, énnekem : Viharok zúgnak át a lelkemcn ! . . . Mikor alkonyul: Szemedben vágyak tüze ki nem gyűl? . . . Lásd az enyémben : Ezer nap lobogó mámora ég benn: Mikor alkonyul: A szived sajogva el nem szorul ? . . . Lásd, az enyém : Reszket az árnyak idején . . . Mikor alkonyul: Szemedre könnyfelleg nem gomolyul ? . . . Lásd, az enyémet: Beharmatozzák az emlékek . . . NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE kát jan. elején fogja megkezdeni. A rendőrségre ' nézve elhatározták, hogy behozzák a rendőroktatást minden irányban. A gazd. ismétlőiskola tárgyában elhatározták, hogy szigorúan fögják kényszeríteni az. ismétlőiskolásokat iskolába járásra. Az V. VI. oszt. helyiségére vonatkozólag a város érintkezésbe lép a r k. iskolaszékkel A költségvetésre nézve elrendelték, hogy ezentúl tárgyalás előtt 3 nappal fogják mindig szétosztani. Zazula Sándor közmunkaadóját törölték. Hasonlóképpen a Lévay Sándorét is. Kuszkó ! János alsó maíombérlőnek a tüzkárbiztositási dijat nem engedték el. Modern Könyvtár. A Gömöri Jenő szerkesztésében megjelenő »Modern Könyvtár« irodalmi, müvé- i szeti és tudományos gyűjteményes Könyvtárnak uj füzetei jelentek meg, még pedig már az uj kiadó : Politzer Zsigmond és Fia budapesti könyvkereskedő cég kiadásában Három uj füzete jelent meg a Könyvtárnak, amelyeket nemsokára hét újabb füzet fog követni. A most megjelent három füzet a Könyvtár első három füzetének második kiadása. Az első három füzet három hónap alatt úgyszólván teljesen kifogyott, ami a mi irodalmi viszonyaink között valóban örvendetes jelenség és közönségünknek mindinkább fejlődő és csiszolódó irodalmi, művészeti és tudomány- szeretetéről tesz tanúságot. Á most megjelent három füzet (mindeniknek 40 fillér az ára) a következő müveket tartalmazza: 1. Thomas Mann: A boldogság akarása. (Novellák.) Gömöri Jenő fordítása. 2. Pikier Gyula: A lelki élet alaptörvényei. Az eszmélet helye a természetben. 3 Kosztolányi Dezső : A szegény kis gyermek panaszai. (Magyar Költők I. Lírai ciklus.) Beküldetett. A délelőtti vonat Szatmár felől V4IO órakor érkezik, most már tehervonat is segit betartani a pontosságot. Ennek dacára a postán a fiókok beosztása délig is késik, sőt egy napon nem kaptunk semmiféle postai küldeményt. Tulajdonképpen 10 órára a beosztásnak készen kellene lenni s üzletembereknek fontos az, hogy még délig válaszoljanak, esetleg intézkedjenek egyes olyan dolgokban, amiket frissen kaptak a 10 órás postával. Kérjük tehát a főnökséget, hogy segítsen ezeken a mizériákon. Szaporodnak a távbeszélő állomások. Még nincs 1 egy éve annak, hogy a távbeszélő-állomás megnyílt s ma már 80-ra szaporodott az előfizetők száma Az újabb állomások következők : 73. Radó Andor férfidivatüzlet. — 74. Spinetti Sándor utódai. — 75. Wasserblatt és Bleyer füszerkereskedő. — 76. István Király Szálló. 77. Deutsch Imre építési vállalkozó. — 78. Almer Lajos. — 79 Steinfeld Mór és fia termény- kereskedő. — 80. Kereskedelmi Bank. Megjegyezzük, hogy a vasúti állomás, az ipaitestület, a három áll. elemi iskola, polgári iskola, polgári kör még mindig nincs az előfizetők között, de azért reméljük, hogy egy év alatt elérjük a 100 at. Szigorított kazánvizsgálatok. Az utóbbi időben előfordult kazánrobbanások arra indították a kereskedelemügyi minisztert, hogy az iparfelügyelőket a kazánüzemek szigorúbb és sűrűbb megvizsgálására utasítsa. Az iparfelügyelők ehhez képest megfelelő szigorral járnak el, amiről a Műszaki Világ az a hire is tanúskodik, hogy Pozsonyi László Nagyváradkerületi iparfelügyelő a nagyváradi villamos telep vizsgálata közben az egyik Nicholson-féle kazánon üzemveszélyes sérülést állapított meg, minek folytán a kazánt zár alá helyezte. Valószínű, hogy tartalékkazánokat fognak beszerezni a mű részére. Tehervonat a szatmár-nagybányai vonalon E hó 16-tól kezdve az üzletvezetőség két tehervonatot rendszeresített. Egyik tőlünk szállít Szatmárra, a másik Szatmárról ide. Ezzel a személyvonatok pontos járását akarja a vasút elérni. Mindenesetre örömmel üdvözöljük az uj intézkedést s csak jót várunk tőle. Egyik szatmári lapnak az az állítása, mintha ezt a beszüntetett szigeti gyorsvonatért adták volna kárpótlásul Szatmárnak, minden alapot nélkü'öz, mert a tehervonatok beállítását a fokozódó áruforgalom tette szükségessé. Nyugtázás. A helybeli állami el. iskola szegény tanulóinak segítésére adakoztak : Özv. Pellion Béláné szül Ince Lujza úrnő 30 K, Harácsek Vilmos 10 K, ozv. Bittsánszky Edéné 6 K, Szentmiklósy József, Steinfeld Sámuel, Kovács István szíjgyártó 5—5 K, özv. Dobi Ervinné, izr. hitközség elöljárósága 3 3 K, Vass Lajos gyógyszerész, Mandel Mór 2—2 K, összesen 71 koronát. Ezenkívül névtelen kereskedő adott ruhaszövetet 30 K értékben, melyért köszönetét mond a szegény gyermekek helyett az állami elemi iskola tanítótestülete. A hétfői országos vásár a lehető legcsekélyebb forgalmú volt. Marha-, sertésvásár szünetelt. 318 lovat hajtottak föl. A keddi és szerdai kirakó vásár szokás szerint élénk volt s forgalomban is teljesen megfelelő. A misztótfalui református egyház elöljárósága november 20 án, az áll. óvoda által bérelt helyiségében, temploma tetőzetének bádoggal újonnan való fedése céljára, zártkörű táncmulatságot rendez, melyre a t. közönséget tisztelettel meghívja az egyházi elöljáróság. Belépő-dij: Személy jegy 1 K, család jegy 4 személyig 3 K. Kezdete este 6 órakor. Felülfize tések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Ékszerek Órák Rezső Gyulánál. Gyászhir. Marosán Kornél állami el. iskolai igaz- gató-tanitó 52-ik évében elhalt e hó 15-én Aranyos- medgyesen. Az ügyvédség reformja. Minthogy a Székelyféle javaslatból pár hónap múlva törvény lesz, mindazok, akik a törvény életbeléptéig doktorátust nem szereznek, csak két évvel később lehetnek önálló ügyvédek. Akik azt akarják, hogy az uj törvény reájuk ki ne hasson és igy két évet nyerjenek, forduljanak dr. Dobó jogi szemináriumhoz (Kolozsvár, Bolyai-u. 3), melynek segítségével hat hét alatt letehetnek egy szigorlatot. Ez annál is inkább tanácsos, mert a beállott egyetemi rendszerváltozások következtében a szigorlatok anyaga aránytalanul megnagyobbodott. Áz intézet kikölcsönzi tankönyveket helyettesítő, az összes szigorlati kérdéseket felölelő jegyzeteit, melyekből az otthon előkészült felőlieket rövid rekapituláló kurzus során készíti elő. A »Jogi vizsgák letétele« c. most megjelent könyvet díjmentesen megküldi. Színházi hírek. Szabadosné, a közönség kedvence, mint sajnálattal értesülünk, nehány nap óta gyöngélkedik. Ezért a szombatra hirdetett »Naftalin« előadása a jövő hétre marad. Legújabb értesülésünk szerint azonban holnap, vasárnap már föl fog ismét lépni a »Va- rázskeringő«-ben. — Jeszenszky titkár színházi ügyben elutazott. Ez is műsorváltozást idézett elő :»A harang« c. népszínmű előadása uagyanis a jövő vasárnapra halasztódott. — A jövő heti műsorból itt hívjuk fel a közönség figyelmét a hétfői drámai előadásra: Sophus Michaelis svéd iró nagyhatású drámája, »A forradalmi nász« kerül színre, melynek tárgya a francia forradalom korából van merítve- Azonkívül Bérezik Árpádnak, a Vígszínház repertoárjában nagy sikert aratott legújabb vigjátékát (A művész felesége) is különösen ajánljuk szinházpártolo közönségünk figyelmébe. Dicsérettel kell megemlékeznünk Szabados igazgató buzgalmáról, melylyel a legújabb darabok előadási jogát egymásután szerzi meg. A változatos műsor mindenesetre nagy feladatot ró a szereplőkre, de a közönség érdeklődését csak igy lehet biztosítani, illetőleg lekötni. — A fáradhatatlan művészek újabban két igen érdekesnek ígérkező darab betanulásán dolgoznak. Az egyik Farkas Imrének bájos daljátéka: »Az iglói diákok«, melyben a főszerepeket Szabadosné és Sugár Gyula kreálja. A másik Huszka Jenőnek Herczeg Ferenc szövegére irt pompás operettje, a »Rébusz báró«, melyben a főszerepek Görög O.ga, Hikisch Kató és Sugár Gyula alakítására várnak. Ragályos megbetegedés. Nov. 16 Világ-tér 1. Horvát Annuska, 3 éves, vörheny. Dr. Winkler. Születtek: 395., nov. 5. Dr. Pap Viktornak »Viola Zóra Teréz Magdolna Mária« ; 396., nov. 5. Bultyán Tódornak »Demeter«; 397., nov. 11. Balajthy Bélának »Sándor Béla Ferenc« ; 398., nov. 10. ifj. Moldován Péternek »Mária«; 399, 1909. julius 22. Kis Gyula Alajosnak — Wienben— »Budolf Kornél«; 400., nov. 12. Vajda Mártonnak »Jenő«; 401.. nov. 15. Drenlye Mariának »Gyula« nevű gyermeke. Elhaltak: 309. nov. 10. Cselinszki Mária r. kalh., 6 éves, banyafelvigyázó gyermeke, vörhenyben ; 310., nov. 12. Duma Paraszkena g. kath, 64 éves, napszámos, végelgyengülésben; 311., nov. 12. Berindán Janos g. kath., 52 éves, üzletvezető, tüdővészben; 312., nov. 15. Len György g. kath,, 40 éves, napszámos, bujakórban; 313., nov. 17. Beizer Anna férj. Tóth Janosné r. kath, 70 éves, nyug. aranyászné, végelgyengülésben. Házasságot kötöttek: Lipták Szintűn János és Summán Emília nagybanyai; Varga Pál és Gudász Margit nagybányai lakosok. Kihirdetés alatt állanak: Baczai József zsibói és Székely Nagy Ilona nagybánya-borpataktelepi lakosok. sässss telefon-hírek asssss----------m ■— ........ Bu dapest, 1910. nov. 19. d. u. 3 óra. (A »Magyar tudósitó« értesítése.) . Képviselőház. A képviselőházban ma folytatták a polgári perrendtartás tárgyalását. Elsőnek Szivák Imre munkapárti jogtudós szólott hozzá, azután Sághy Gyula és Lengyel Zoltán, meg egy nemzetiségi képviselő. Minisztertanács. Ma d. e. 11 órakor a képviselőházban miniszter tanács volt, a közösügyek költségvetését tárgyalták s az eredményt nyilvánosságra fogják hozni. A miniszterelnök. Khuen Héderváry miniszterelnök ma d. u. Bécsbe utazott, ahol holnap délelőtt közös miniszteri értekezlet lesz, melynek tárgya az 1911. évi hadügyi és külügyi költségvetés. Osztrák-Magyar Bank. Az Osztrák-Magyar Bank főtanácsa ma Budapesten ülést tartott. Elfogadták a bank privilégiumának meghosszabbítását.