Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-03-29 / 13. szám
% £•'/' j75 :í Nagybánya, Vv o \ Március 29. — 13. szám. V JL - '■ 1 XXXIV. évfolyam. Előfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laplulajdonos : Eévisz CTános. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Felsöbányai-utca 30. szám alatt. Üzleti hirdetések négyzetcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szerint. mm : Schönherr Gyula. I A szép tavaszi nap csendes alkonya ráborította a szemfedőt az ifjú tudósra és megszűnt reá nézve minden baja, gondja, izgató munkája e földi létnek. Nagy lelke elszállt ismeretlen tájak felé, el a szülei háztól, el a szülőföldről, melyet olyan eszményi rajongással szeretett és itt hagyta maga után a vigasztalan gyászt, itt hagyta a pótolhatatlan űrt. Szegény Gyula barátunk! Miért is voltál le olyan tevékeny, olyan szorgalmas, miért is vállalkozott hazafias lelked annyi szép eszményi cél hűséges szolgálatára?! Elégtél gyorsan, mint a Zenitet ostromló üstökös, holott sokáig ragyogó nap lehettél volna hazánk egén. De hiszen az vagy le igy is és az lész örökké. Halhatatlan nevedet őrzik, mint angyalok, az ég küldöttei, alkotásaid ! Tucat-emberekből összeállíthatnak egy egész vármegyét, nem teltek annyit, mint te egymagad a magyarságért. Műveid jegyzékének elolvasásában is elfárad az emberi lélek, egész könyvtárt lehetne azokból összeállítani sa kincsek, miket a múzeumokban összegyűjtőnél, örök tanúi a magyar közművelődésnek, de a te törhetlen. akaraterődnek is. Fiatalon hattat el, Am száz- érés öregek megszégyenülve, gyermekeknek érezhetik magukat melletted, ki halálos ágyadon negyed- százados szakadatlan, buzgó és eredményes tevékenységre tekinthettél vissza. Megdöbbent korai halálod, kimondhatatlanul fáj a súlyos veszteség, csak egy az, ami vigasztalhat, hogy nem hiába éltél! ★ Nagybányának évezredes múltjában kevés olyan nagy fia volt, mint Schönherr Gyula. Az ő nevét nemcsak e hazában, de a külföldön is ismerték. Lesulytó volt tehát mindenkire nézve és keserű a szomorú hir, hogy a fiatal történet- tudós e hó 24-én meghalt, lángesze kialudt, nemes szive megszűnt dobogni. Sejtettük, sőt tudtuk mindnyájan az utóbbi évek eseményei után, hogy a katasztrófa nem sokáig fog váratni magára, ám azért mégis rosszul esik, mikor valósággá vált, hogy Schönherr Gyula nincs többé, mert nagy a mi veszteségünk. Schönherr Gyula 1864. szept. 26-án született városunkban. Atyja néh. Schönherr Antal városi főkapitány volt, (ki 1905. jan. 21-én halt el) édes anyja Csausz Anna, életben van s beteg fiát nagy szeretettel és odaadással ápolta nehéz napjaiban. Gyula elemi iskoláit és a gimnázium hat, ősz-, tályát szülővárosában végezte, azután kispapnak ment Szatmárra, hol érettséget tett. Schlauch püspök nagyon megkedvelte az ügyes, eszes fiút, a Pazmaneumba küldötte s ajánlotta be, ahol egy évet töltött, hivatásérzete azonban más irányba terelte őt, beiratkozott a budapesti egyetem jogi szakjára, majd a bécsi cs. kir. történeti intézetben folytatta tanulmányait. Államtudományi doktorátust tett. 1889. jun. 30-án a magyar nemzeti múzeumhoz könyvtári gyakornokul nevezték ki. 1894-ben segédőr lett. 1900-ban őri címet és jelleget kapott s nemsokára igazgató-őrré nevezték ki. 1896. május 15. óta az akadémia levelező tagja volt. Rendes tagja az akadémia történeti bizottságának. 1902. júniusban a budapesti egyetemen magántanári képesítést nyert. Jegyzője volt a heraldikai társaságnak 1892. óta, előadó titkára a múzeumok és könyvtárak országos felügyelőségének, tagja a múzeumok és könyvtárak országos tanácsának, választmányi tagja a történelmi társulatnak. Elnöke a nagybányai múzeumnak, ezenkívül szerkesztő, iró aki foglalkozott a cimertannat, családtörténettel, középkori magyar bibliographiával, levéltári források ismertetésével stb. Igen sok utat tett Olaszországba, Francia-, Németországba, Ausztriába stb. 1889-ben, 1890 ben Ró-nában dolgozott X vatikáni levéltárban. Buvárlatainak eredménye a Frak- nói Vilmossal együtt szerkesztett »Monumenta va- tikana.» 1891-ben Olaszországban és Németországban kutatta föl a nevezetesebb könyvtárakat és levéltárakat. 1898-ban kapta az akadémia Forster- Scitovszky diját. Rendkívül értékesek a XV. század beli címeres levelekre vonatkozó kutatásai 1903-ban egy eddig ismeretlen kódexet mutatott be az Akadémián, melyet Romában födözött föl; latin orvosi munka ez, melyben a növények képei magyar feliratuak. Mindazt elmondani egy cikk keretében, a mit ő irt lehetetlen, bámulatos tevékenységet fejtett ki, holott fizikuma nem volt valami erős, s talán ez is volt oka korai halálának. Nagyobb müvei: Thököly Imre és Vesselényi Pál, mint vetélytársak. Nagybánya régi pecsétéi. Bécsi udvari kamarai oklevelek. Egy magyar állam- férfiú a XVI. században. Olaszországi történelmi kutatások. A nagybányai szent István templom. Corvin János. Az Anjou ház örökösei. Nápolyi László trónkövetelése. A nagybányai muzeum. Magyarország 1301 ben. A magyar Nemz. Muzeum levéltára. Középkori intézmények bomlása és a renaissance. A római Casante könyvtár. Az Athanaeum kézi Lexikonénak egyik főszerkesztője volt. A »Pallasba« is igen sokat dolgozott. Irt különben a Turulba, Akadémiai Értesítőbe, Magyar Szalonba, Vasárnapi Újságba, Az Osztrák- Magyar Monarchia Írásban és képben c. munkába, a Budapesti Hírlapba, a hazai okmánytárba, történelmi lapokba stb. A Nagybánya és Vidékének régi idők óta szorgalmas és lelkes munkatársa, aki igen sok rendkívül becses cikkel gazdagította lapunkat igy pl. A Margitsziget (1886) Vincze Mester nagybányai plébános (1887.) Nagybánya könyvtárai (1887.) műemlékei (1887.) a legrégibb nagybányai könyvkiadó (1888.) az utóbbi cikkét mai számunk tárcarovatában hozzuk, hogy fölelevenitsük a szülőföldjéhez annyira ragaszkodott nemeslelkü férfiúnak ezt a szép közleményét. Ünnepnapok (1889.) Nagybánya közjogi helyzete a mohácsi vész előtt (1889.) .A magyar történelmi társulat (1889 ) Nagybánya címere (1902) stb. stb. Ez csak egy pár szemelvény a sokból a »Nagybánya és környéke« cimü műhöz is ő irta a történeti részt. A Turulban rengeteg közleménye látott napvilágot. Szécsi, Mérey, Berényi, Melczer, Cilley, Gosz- tonyi, Igali, Erdélyi, Garázda, Pyber, Nagy, Bartay, Török, Eresztvényi, Kölkedi, Orbán, Tinódy stb. családok címeres levele, története mind az ő irói keze alatt elevenedett meg. Jelentései is becsesek a heraldikai és genealógiai társaság 1899—1906. évei- ! ről. A magyar könyv szemlének szintén sokat irt. Egy XVII. századbeli magyar könyvnyomtató, Mátyás király leveles könyve, Hunyady levéltár, Milánói Corvin codex, Vidéki könyvtárak (1899.) A hazai legkisebb nyomtatvány. Zsignaond és Velencze összeköttetései II. Lipót, I, Ferdinánd, V. Ferdinánd megkoronázása. Czéhemlékeink, gróf Teleki okmány tára stb Mindezek a müvei legkülönbözőbb tudományosfolyóiratokban és lapokban láttak napvilágot. E mellett Schönherr rendezte a vidéki múzeumokat, mentette, gyűjtötte azokban a magyar kultúra drága, örökbecsű kin cseit, s emelte ezzel a magyarság tekintélyét, becsét a külföld és a nemzetiségek előtt. Megalapította, fejlesztette, rendezte és vezette a nagybányai muzeum-egyesületet, melynek gyűlésein szeretett maga elnökölni. Nagybánya monográfiája szintén az ő avatott tollából került volna ki, ha a sors e szomorú csapással keresztül nem huzza számításainkat. Igen so ■ kát dolgozott ezen a téren is, rengeteg adatot gyűjtött össze, melyek már csak feldolgozásra vártak. Két év előtt magam is láttam nála ezeket az értékes adatokat, mikor valami avatatlan ember azt merte ráfogni Schönherre, hogy ő nem dolgozik. Minő képtelen állítás arról, akit a munka ölt meg! Sokszor Décsényi Gyula név alatt is dolgozott. A legrégibb nagybányai könyvkiadó. — Irta: Schfínherr Gyula (Ír. — Megjelent a Nagybánya és Vidéke 18S7-ik évi 52-ik szá nában. A középkori városok virágzásának tényezői közt az első helyet élénk és kiterjedt iparuk foglalja el, ebben bírják legnagyobb erejüket és büszkeségüket. Vásosunk, kicsiny ma is, még kisebb a közép korban, félreeső fekvése dacára már fennállásának első századaiban meglehetős eleven indrustialis életet tudott magának teremteni. A kevés adat is, ami e korszakból reánk maradt, élénk hizonyságot tesz ipara fejlett voltáról, céhei virágzásáról. Nagy élvezetet, sok tanulságot nyújt ez emlékek tanulmányozása. S ha egyszer meg lesz írva a város története, annak legfontosabb, legtanulságosabb fejezetét az fogja képezni, mely iparának múltját örökíti meg. De a történelem mint mindenben, itt is általánosít; az egyén sajátos vonásaiban faji tulajdonságokat lát, egymástól látszólag távol álló tények s jelenségek között a törvényszerűség összekötő kapcsát keresi s mindenütt az összesnek géniusát látja nyilatkozni. így az ipartörténetben is ma már nem elégszik meg azzal, hogy az egyes iparágak lokális fejlődésének menetét tanulmányozza, figyelmét oly — bár elszigetelten álló — jelenségek is lekötik, a mikben egy szorgalmas és törekvő iparos-rend jellemző sajátságait látja felcsillanni; tulajdonságokat, mik az egészséges iparélet főfeltételei: agilitást, életrevalóságot, vállalkozási szellemet, mely nemcsak az apáktól örökölt mesterséget fejleszti, de igen gyakran arra készt egyeseket, hogy az ősi hajlékot elhagyva, messze földön, uj viszonyok között, uj iparág utján vívjanak ki maguknak szorgalmuk s ügyességük által uj existentiát; azokat a tulajdonságokat, mik a régi városok erős, vagyonos iparososztályát megteremték. A mohácsi vészt megelőző évtizedben az ország fővárosának könyvárusai és könyvkiadói között egy névvel találkozunk, mely mellett nagybányai származásjelző áll. Stephanus Hechel de Rivalo Donii- narum, mint magát az általa kiadott könyvekben nevezi, Budavára elsőrangú bibliopolái közé tartozott, aki a könyvkereskedés mellett pár éven keresztül könyvkiadással is foglalkozva, megemlékezésre méltó helyet biztosított Nagybányának a magyar bibliographia legrégibb történetében. Heckel István szász hangzású nevéből gyanithatólag a régi Asszonypataka legelső telepitvényesei, hospese-itől vette eredetét. Valamelyik őse talán ács vagy mészáros lehetett, olyan mesterember, aki bárddal dolgozik s mestersége jelvényétől — {Hacke, Hüchel a régi németeknél balta, szekerce, bárd) kaphatta nevét. De a fiú nem folytatta az apáiról reá maradt mesterséget; annak az uj iparágnak munkásai közé szegődött, melynek feltalálásától, a haldokló középkor legbecsesebb hagyatékától — az újkori civilizáció kezdetét szoktuk számítani. Az események találkozása érdekes kapcsolatba hozta Nagybányát a magyarországi könyvnyomtatás első éveinek történetével. Akinek a sajtó legelső ház fi terméke: a Chronicon Budense ajánlva van, Geréb László budai prépost, a későbbi kalocsai érsek, pályája kezdetén nagybányai plébános volt. E ténynek actualis értéke ugyan reánk nézve nem nagy, de általánosabb szempontból tekintve, attól a cultu- ralis jelentőséget megtagadni még sem lehet, mint egyik jelentőségtől annak az áramlatnak, mely Mátyás király idejében Asszonypataka, a Hunyadiak kedvenc városa és a királyi székhely között állandó összeköttetést létesített. Ez áramlat sodorhatta el Heckelt is, még mint gyermeket a szülőváros falai közül az ország fővárosába. Érdekes volna tudnunk, milyen küzdelmeket, megpróbáltatásokat kellett a nagybányai polgárivadéknak kiállani, amig a főváros első könyvárusai közé vívhatta fel magát, hogy tanúságot tegyen fajának életrevalóságáról s kitartásáról. De élete folyásáról sem ez időszakból, sem későbbről mit sem tudunk; a régi emlékekben már mint tekintélyes budai könyvkereskedő jelenik meg először, aki az 1512—14. években megrend léseivel Velencze könyvsajtóit foglalkoztatta. Kiadványaiból négyet ismerünk : két misekönyvet az esztergomi egyház papjai számára 1512. és 1513. évekből, egy harmadikat a pálosrendiek számára 1514-ben nyomatva és egy »De sanctorum in- vocatione liber salutaris« cim alatt ismert vallásos tárgyú munkát, mely 1512. végén jelept meg. Mindezek Velenczéből, a kölni származású Lichtenstein Lap-unis mai szátnaa © oldal.
