Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)

1908-05-03 / 18. szám

1908. Május 3 NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 18. szám. (3) panaszkodik a karmester, hogy a banda egy részét besorozták katonának, másrésze kihalt, elköltözött, a gárda mégis nem adja meg magát, mégis csak igyek­szik a trombitás csapat s kellemes hangulatot kelt a munkában kifáradt seregben. Máskor a bányában ég a mécses bent mélyen a föld ölén, most kívül ragyogtak a csillogó foncák s holnap következik a diszünnepély, bizony jól esik egy kis pihenés az alvilág szorgalmas munkásainak. Hát csak igy telnek lassanként napjaink, mindig akad egy kis változatosság, de hogy május első hete jövőre megint éppen ilyen lesz, az több mint bizonyos, akár ugyanezt a tudósítást közölheti ismét a krónikás. Kérelem. Fölkérjük mindazokat, kik lapdijaikkal hátralékban vannak, az illető ősz- szeg szives beküldésére. E célra utalványla­pot mellékelt a kiadóhivatal. Rédl Károly az osztr. magy. bank szatmári fiók­jának főnöke ma városunkba érkezett a környékbeli pénzintézetek tanulmányozása és a város takarékpénz tárának az osztr. magy. bank mellékhelyévé alakítása ügyében s e hó 6-ig városunkban fog időzni. Stoll László, Stoll Béla helybeli ügyvéd és ta­karékpénztári igazgató fia a jogtudományi doktorá­tust a kolozsvári egyetemen megszerezte s a héten városunkba hazaérkezett. Kinevezés. Az igazságügyminiszter Bilcz István volt városi iktatót a minisztérium számosztályához számtisztté nevezte ki. Bilcz állását már e héten el is foglalta. Eljegyzés. Katona József szamosvölgyi oszt. mérnökségi írnok, ápril hó 19-én jegyezte el Szilágy­szegen Dankó Ágnes kisasszonyt, Dankó Dániel zsibói iparos leányát. Uj tiszteletbeli főorvos. Abauj-Torna vármegye és Kassa sz. kir. város főispánja Nagy Géza doktort, Nagy János városi orvosunk fiát, a városi köz- egészségügy terén teljesített fáradozásaiért Kassa sz. kir. város tiszteletbeli főorvosává nevezte ki. Nagy Géza dr. különben eddig városi tiszti orvos volt, Abauj-Torna megye tiszteletbeli főorvosa és egész­ségtan tanár. Uj megyebizottsági tagok. Az olcsvai kerületben Kovács Lajost, Gacsályon Szoboszlay Istvánt, Tisza- becsen dr. Kovács Dezsőt választották meg a napok­ban megyebizottsági taggá. Evangélikusok mozgalma Szatmáron. A szatmári ev. fiókegyház jövő vasárnap, máj. 10-én d. e. 10 órakor Materny Lajos debreceni főesperes elnöklete mellett közgyűlést tart, melynek tárgya a kerülethez intézendő kérvény a kongrua megállapítása iránt. A főesperes máj. 9 én este érkezik Szatmárra, s más­nap ott Istentiszteletet is fog tartani. A szatmári ev. hívek nagyban készülnek fogadására. Ez ügyben Révész János holnap Szatmárra utazik. Mai számunkhoz Werner »Havasok tündére« cimü regényének 168 — 176 lapját mellékeltük. A bányászati és kohászati egyesület ma d. u. 4 órakor gyűlést tartott Nagybányán s utána tánc- mulatság következett a kaszinóban, mindkettőről csak jövő számunkban tudósíthatunk. A kir. erdészeti tisztviselőknek, tiszti értekezle­tük volt ma d. e. városunkban, mely alkalomból az egész kerület összes tisztviselői ide utaztak. Molcsány Gábor ez alkalomból díszes ebédet adott a tiszteletökre. Vármegyei közgyűlés lesz május hó 14-én s azt megelőzőleg állandó választmány, melyre vonat­kozólag a főispán a következő meghívót adta ki: Van szerencsém az állandó választmány t. tagjait Nagykárolyban a vármegyei székház emeleti (alispáni) kistermében folyó év május hó 13-án délután fél 4 órakor kezdődő ülésre tisztelettel meghívni. Nagy­ * * reggeli szürkületben egy kék orvosságos üveg sö- tétlik a fehér márványlapról. Eszeveszett lázas izgalommal kap utána a nagy szenvedő s remegő ajkakkal issza ki a gyilkos ned­vet az utolsó kicsi cseppig. Végig borult a hófehér ágyon, mint a dér csípte szűzi liliom s lecsukódnak örökre azok a szép szemek, melyekben egy egész világ üdvössége ra­gyogott. Lehanyatló kezéből hangos koppanással hull a földre a halált hozó üres üveg s gurul el egészen a szoba közepéig s azután ismét csend lesz. A külső ablakpárkányon egy gubbaszkodó sze­relmes fecske pár .valami vidám ébresztő csicsergésbe kezd, de ezt nem hallja sem az ágyon nyugvó szép pihenő asszony, sem az a berúgott mámoros em­ber, ki dörömbölve ront be az ajtón, megbotlik egy kis üvegcsébe, nagyot káromkodik s aztán végig veti magát a díványon, hogy elborult agygyal ál­modjon tovább szeretőjéről — meggyilkolt felesé­gének halottas szobájában . . . * Úgy e megsirattátok ti hófehér lelkű szere­lemvágyó leányok a szegény szerelmes asszonyi szív nagy tragédiáját? Most már higyjétek el, hogy az igazi olthatat- lan szerelem virága nem csak a lantos apródok me­sés világában, de itt a mindennapi életben is csak egyszer, egyetlen egyszer tárja ki pompás, illatot lehelő kelyhét. S ha egyszer hervadtan hullottak el ragyogó szirmai, semmi tavasz nem hozhatja azokat vissza soha . . . soha többé. károly, 1908. április 29. Hazafias üdvözözlettel Falussy főispán. Csendes, munkás élet nyert befejezést az ő halálával. Kevés olyan embert ismertünk, aki szorgalmánál, becsületességénél,, finom, rokonszenves modo.ránál fogva annyira meg tudta nyerni embertársai szeretetét, mint Prohászka Lajos, a Károlyi-uradalom volt erdődi erdőmestere. Valódi minta-ember volt, hivatalában kifogástalan, családja iránt szeretetteljes a rajongásig. Istenbe vetett megnyugvással viselte évekkel ezelőtt kedves neje elvesztését s az ő higgadt természetével még ezután is megőrizte lebilincselő, szívélyes modo­rát. Pár év előtt megrendült egészsége, agybaj tü­netei jelentkeztek nála s tavaly kénytelen volt F.rdődöt elhagyni, visszajönni szülővárosába, hol üdülést keresett, de csak a halálban talált megnyug­vást. Temetése ma d. u. 5 órakor volt a város és messze vidék részvéte mellett. A család gyászlapja igy hangzik: Prohászka Lajos, Margit és Ilona gyermekei úgy a magok, mint Prohászka Amália özv. Klauszer Kálmánné, Prohászka Matild és férje Remizovszky János, Prohászka Antal, József és Ilona mint az elhunytnak testvérei, továbbá özv. Novák Károlyné Prohászka Janka nagynénje s az összes rokonok nevében is fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy a jóságos atya, szerető testvér, rokon és jó barát: Prohászka Lajos, gr. Károlyi Lajos nyug. erdőmestere f. év április 30-án, hosszas betegség és a haldoklók szentségeinek felvétele után, élte 53-dik évében csendesen jobblétre szenderült. Szeretett kedves halottunk lelkének nyugalmáért május 2-án d e. 9 órakor mutatjuk be az engesztelő szent mise­áldozatot, kihűlt tetemét pedig ugyanaznap d. u. 5 órakor kisérjük utolsó útjára a Vár-utca 13. számú gyászházból. Nagybánya, 1908 április hó 30. Csendes legyen nyugvó helyed! A ligeti vendéglő május 15-én megnyílik. Ez idei bérlője is Dézsy Lajos lesz, aki 1225 K évi bért ígért az uj vendéglőért. Kiállítás Szatmáron. Igen szép kiállítást rende­zett Szatmáron múlt szombaton, vasárnap és hétfőn Szokol Ziza ipartanitónő, a szalmafonó tanfolyam munkáiból. A kiállítás művészi dolgokat produkált s a sok remek munka szinte elkápráztatta az ember szemét. Voltak itt nemcsak százféle kalapok, de bú­torok, képrámák, gyermekjátékok, szőnyegek, csip­kék, dohánytartók, papucsok, kosarak, táskák stb. j stb, szalmából. A közönség állandóan sürven láto­gatta a ritkaszép kiállítást s Szávay Gyula az ipar és keresk. kamara titkára a legnagyobb elismerés­sel nyilatkozott a látottakról, sőt szerette volna Budapestre is elvinni az egész kiállítást, úgy, amint van, ez azonban egyelőre technikai akadályokba üt­között. Gratulálunk Szokol Zizának a müvési ízlésű, derék úttörőnek a magyar szalmaipar e nagyszerű fejlődéséhez. Térzene a ligetben. A bányászzenekar május 5-én, kedden d. u. 5 és V2 órától 6 és 7a óráig tér­zenét tart a ligetben s ezután minden kedden dél­után meglesz a szokásos térzene a Széchenyi li­getben. A felsőbánya-nagybányai vasút részvénytársaság május 4-én, hétfőn tart Budapesten igazgatósági gyű­lését, melyre Farkas Jenő polgármester holnap fog elutazni. Nagybányai muzeum. Magyar-utca 2. sz. a. nyitva máj. 3 án, vasárnap, d. e. 10 órától 12 óráig, meg­tekinthető ingyen. Utóállitás lesz az egész sorozó járásra nézve Szatmáron május hó 5-én, kedden. A piaci közkút több ízben felmondja a szolgá­latot, tegnap este is csak két csap ontotta a vizet, ma reggel négy órakor egy sem. Úgy értesülünk, hogy a kincstári kutkezelőség sokszor elzárja a vizet s a közönség a legnagyobb zavarba jut, most, hogy a tavaszi szárasztó szelek, tűzveszélyes állapot­ban tartják a várost töméntelen zsindely fedelével, kétszeresen szükséges, hogy a viz mindig folyjon és a medencében készlet is legyen, bárkitől függ is ez a kérdés rendezése, a közügy érdekében kérjük, hogy szigorúan intézkedjék. Ami pedig a medencét illeti, azt talán jó volna befödni, hogy marhát, lo­vat ne itassanak belőle s hogy a cselédek bele ne meríthessenek, csupán a csapok szolgáltassák a vi­zet házi szükségletre, a fedél tetején ajtó lehet, me­lyen tűzvész alkalmával a szívó cső bebocsátható. Felhívjuk úgy a város, mint a magas kincstár figyel­mét ennek a dolognak célszerű rendezésére, addig is, mig a vízvezeték elkészülhet. Felvonulás. Május elsején a nagybányai szerve­zett munkások, (fa, építő, szabó és cipész munkások) rendőrkapitányi engedélylyel felvonulást tartottak a Karcsú utca 2. sz. szervezeti házból a Felsőbányai- utcán, Rákóci-téren, Hid utcán keresztül a Petőfi völgybe és a Petőfi tanyára, hol hazafias dalokat énekeltek, (többek közt pl. a Himnuszt is elénekel­ték) lapdáztak és elszórakoztak délig, azután csend­ben és rendben visszajöttek ebédre a városba. A munkások mintegy 60-an lehettek. Bányaszerencsétlenség. A borpataki Miksa bá­nyában ápr. 29-én d. u 2 órakor szerencsétlenül járt Tamás János 18 éves, g. k. munkás, a leeresztett ved­ret akarta ugyanis érccel megtölteni, mialatt a fent levő tele veder, ismeretlen okból, hirtelen leszakadt, lezuhant s egyenesen a fejére esett. A szerencsét­len munkás agyi alapszakadás következtében azonnal meghalt. Van-e mulasztásról szó, vagy csupán a vé­letlen ölte meg a szegény fiatal munkást, azt a bánya­kapitánysági vizsgálat fogja kideríteni, mely folya­matban van. A kereszthegyi kincstári bánya holnap ünnepli nevenapját, ma este 8 órakor nagyszerű kivilágítás volt a bánya szájánál s a bányász zenekar két óra hosszáig játszott. Holnap a templomokban istentisz­teletek lesznek s utánuk a szokásos tiz órai a karám­ban. Az ősi bányának mi is kívánunk további jó sze­rencsét 1 A nagybányai gazdasági egyesület május hó 3-án, vasárnap délelőtt 10V2 órakor a városháza tanácstermében közgyűlést tart. Tárgy: Gyümölcs- értékesítő részvénytársaság és erre vonatkozó alap­szabály tervezet bemutatása. Tekintettel az ügy nagy jelentőségére, a tagoknak és érdeklődő gazdáknak mentői nagyobb számban való megjelenését kérem. Nagybánya, 1908. május 1-én. Szabó Adolf s. k. gazd. egyl. elnök. A tokaji pezsgő alkonya. Magas röptű reklám utján hirdette annak idején Baneth Géza kőbányai lakos, hogy az általa Tokajban felállított »Első Magyar Pezsgőgyár« valódi tokaji borból állítja elő a világ legfinomabb pezsgőjét. Akadtak is bőven jóhiszemű pezsgő-kedvelők, akik rendeltek a menyei italból, de csodálatosképpen a rendelmények nem Tokajból, hanem Kőbányáról expediáltattak és pedig előbb a tokaji vasúti állomásra és onnét más fuvar­levél mellett a megrendelőhöz. Most aztán kiderült, hogy miért kellett Baneth urnák tokaji gyártmá­nyait Kőbányáról útnak indítani. Kideríti ezt a rej­télyt a tokaji járás főszolgabirájának a kereskedelmi miniszter által is jóváhagyott ítélete, mely mint a »Magyar Kereskedők Lapja« írja, Baneth urat ipar­kihágás miatt 400 korona pénzbüntetésre vagy 20 napi elzárásra és a költségek megfizetésére Ítélte, a tokaji pezsgőgyára részére kiállított ipar és telepen­gedélyt pedig bevonta. Ez Ítélet indokolásából pe­dig megtudjuk, hogy Baneth ur soha egy üveg pezs­gőt sem gyártott Tokajban, ott nincs is gyára, ha­nem van egy düledező kis pincéje,, a hova a Kő­bányáról küldött 4160 liter homoki bort, azt világ - bolonditással pezsgős üvegekbe hozatta le, de Tokajból soha senkinek pezsgőt sem szállított. Baneth ur tehát Kőbányán homoki borból gyártja a »Tokaji pezsgőt« egyike tehát a legrafináltabb szé­delgőknek, akit az enyhe ítélet — sajnos — nem sújt érdeme szerint. A mostanában lefolyt magy. kir. szab. XXL sors­játékra tett visszapillantás jellemző tanulságát nyújtja annak, hogy azon körülbelül 33 milió koronára tehető összeg, melyet az osztálysorsjáték évente nyeremények fejében kifizet, miként osztódik el az ország minden vidékére, vagyontalan embereket téve gazdaggá ; fo­kozott mértékben igazolja ezt éppen a most lefolyt XXL sorsjáték. A 600,000 koronás nagy jutalom Szabadkára került; a 400,000 koronás első főnyere­ményt Szolnokon nyerték; a 200.000 koronás nagy nyeremény és a 100,000 koronás főnyeremény, úgy­szintén az 50,000 és 60,000 koronás főnyeremények Budapesten kerültek kiosztásra; a 80,000 koronás nagy főnyeremény Nyíregyházának jutott, a 40,000 ko­ronás főnyereményt Kassa kapta; Pozsony is részes a nyereményekben 30,000 és 20,000 koronás összegekkel. Számos jelentékeny nyeremény került még az ország küiömböző vidékeire fentieken kívül. Mérlegelve azon körülményt, hogy a sorsjegyek legnagyobb része 1/s és Vi'Cs beosztásban kerül kibocsátásra, megközelilő- leg fogalmat alkothatni arról, hány ember lett sze­rencsés ily főnyeremények révén. Május elseje Felsőbányán. Felsőbánya még min­dig a régi, itt nem volt szakfelvonulás, hanem a bányászzenekar vidám zenével járta be korán reg­gel a város főutcáját és egyes tiszti lakások előtt külön is játszott, a lakosság kisétált a Petőfi-ligetbe. Hát bizony szebb is volt az a régi gyöngyvirágos, mint a mostani vöröszászlós május. Gyászhir. Vettük a következő gyászlapot: Alul­írottak úgy a magunk, valamint az összes rokonság nevében is szomorú szívvel tudatjuk, hogy a forrón szereiéit férj, drága jó apa, nagyapa, testvér, sógor és rokon: id. Török Sándor folyó hó 28-án délelőtt 10 órakor, életének 48-ik, boldog házasságának 32-ik évében, hosszas szenvedés után jobblétre szenderült. Drága halottunk földi maradványait folyó hó 29-én délután fél 5 órakor fogjuk a g. kath. egyház szer­tartása szerint a virág-utcai gyászházból örök nyu­galomra helyezni. Az engesztelő szent miseáldozat a boldogult lelki üdvéért folyó hó 30-án reggel 8 órakor fog az Egek Urának bemutattatni. Áldás és béke lebegjen drága porai felett! Nagybánya, 1908. évi április hó 28-án. Özv. Török Sándorné szül. Marián Erzsébet bánatos neje. Török Ferenc és neje Tamás Teréz, Török Pál és neje Lábas Izabella, Török János és neje Lábas Róza, gyermekük : Sárika, Sándor, Lajos és Antal gyermekei, menyei illetve unokája. Török Juliánná férj. id. M. Gyirászin Jánosné, Török Antal és neje Snakoczky Etel, Török Péter és neje testvérei, sógorai és sógornői. Mozgó lépcsők. A haladó vagy mozgó lépcsők nagy tért kezdenek hódítani az újabb időben, nem egyszer a felvonók rovására. Mert tényleg könyen belátható, nem minden tetszésszerinti emelet lehet egy lift kiindulási pontja, avagy hogy nem időnyereség bevárni egy • nagy magasságig emelkedő felvonót, amikor mi csak 1-2 emeletet szándékozunk megtenni. A liftkezelő napi bére, avagy idegen egyén jelenlété­ben zavaró hatása, stb. s más okok járultak e lépcsők elterjedéséhez. Bizonyos azonban az, hogy e lépcsők szállító képessége a liftekénél sokkal nagyobb. Elvileg Prohászka Lajos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom