Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-04-05 / 14. szám
NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE — előterjesztett indítványára a házirend oda módosíttatott, mikép »a kör helyiségeiben mindennemű kártya, vagy más szerencsejáték nagy összegben való játszása tilos, nincs megengedve tehát semminemű játéknak nyereségvágyból játszása, csupán szórakozás és időtöltés céljából.« Módosítása volt ez azon régi szövegnek, mely ez irányban még nem intézkedett. Ez a konciliáns szövegezés, úgy hisszük, kielégíthet bárkit is, s bizonyosra vesszük, hogy nincs kaszinó, melynek házirendje ennél különbet tartalmas mely magasabb erkölcsi színvonalon állana az erdődinéi, amely még hozzá ezen a nemzetiségi vidéken egyetlen kulturális egyesülete ennek a járásnak. Dániel Sándor és Sándor Lajos azonban nem a közbékét, hanem a társadalmi felfordulást tekintették célnak. Az elnökség ellen bizalmatlansági in- ditványnyal hozakodnak elő, amiért a társaskör fenti szöveget merészelte nagy többséggel elfogadni. Midőn pedig bizalmatlansági indítványuk is nagy többséggel elvettetett, minősíthetetlen hangú felebbe- zést adnak be, melynek tónusából s az abban elraktározott kifejezések közül a legenyhébb az, mikép a társaskör büntanyája lett, az erős kifosztja ott a gyöngét,-aljas bűn kapott ott lábra stb. stb. Hogy az erdődi társadalom mennyire nem azonosította magát eljárásukkal, elég arra rámutatnunk, mikép csupán ketten írták alá a felebbezést s az 56 tag közül senki magát nem azonosította velük. Eötvös Róbert akkori elnökhelyettes a december 30 án beadott ezen fellebezést kötelességszerü- leg s január 5-iki közgyűlés elé terjesztette avégből, hogy a társaskör felterjesztő jelentéssel, vagy anélkül kivánja-e azt a minisztériumhoz felterjeszteni, hiszen abban a tagok nagymérvű sértését látta. Az e felett megindult vitában elszörnyüködés- sel és méltó felháborodással hallották a társasköri tagok a felebbezés kihívó és egyáltalán nem tisztességes emberek egyesületére illő kitételekkel telt szövegét. Nem csoda, ha a méltó felháborodás elragadta az indulatokat s ezek hatása alatt indítványozta Telek István, aki kártyázni nem szokott, mikép a felebbezés stilizálása s a stilizálok eljárása felett fejezze "ki a társaskör megbotránkozását és megvetését. Ez az indítvány 6 szó ellenében 16 szóval el is fogadtatott, mire Sándor Lajos és Dániel Sándor a szavazás eredményét be sem várva, anélkül hogy kilépésüket bejelentették volna, — eltávoztak. — Sőt a 6 szó közül többen is kijelentették, hogy csupán a megvetés szó miatt nem szavaznak a többséggel, az eljárást azonban elítélik, mert hiszen a tagok legalább 75"/0-a soha kártyát nem vett a kezébe s hazárdirozás sohasem folyt a társaskörben. Erre jött a bűnvádi feljelentés, mely hogy megtétetett és milyen stádiumban van, a hivatolt cik- ből most már van szerencsénk tudni. Nyugodtan bízzuk eljárásunk helyes vagy helytelen voltának bírálatát most egyelőre a nagyközönségre, de nyugodtan az ítélő bíróságra is, hol talán épen a feljelentők fognak rágalmazásért méltó elbánásban részesülni. (2) 14. szám. ___________________ Eöt vös Bobért, Bébay Dezső, SzavlaUits Gyula, Telek István, Herczeg Árpád, Erdődi Antal. Sóhaj. — Irta : Eadrödi Sándor. — Óh mennyi gazság, milyen sok eudarság Pompázik s él köztünk büntetlenül — Mig a mélységből f'elrontó igazság Egy-egy győzelmet ül! Óh mennyi könnynek, vénnek kell elhullni, — Könny és vér szinte tengerré dagad — Mig a világ a jövendők nagy utján Egy kis lépést halad ! Heti krónika. Ebbe a hétbe esett április elseje, régente az évődésnek, a tréfázásnak a napja. Ma már ez is kiment a divatból. Mindössze annyi tréfát láttam, hogy a piacon majmot mutogattak s ugyanakkor valami részeg embernek nyulfarkot akasztottak a hátára, mikor aztán többen kacagták a részeget, mint a majmot, nagyobb csoport tapsolt és ugrált körülötte. Egyesek már nem tudnak tréfálni, de a közügy áprilist járat velünk most is sokszor. így pl kelbe nagyobb április a vendéglő építésnél. Először uj gimnáziumot akartunk, a gimnáziumból városházát, a városházából vendéglőt. Most ebből már csak az első kettőt akarjuk, a városháza esetleg lerombolandó, hadd legyen mindig valami rom Nagybányán, különben ősisége nem domborodik ki eléggé. A tervet össze-vissza huzgálták a bizottságok, jól tették, én is húztam rajta vagy három jó nagyot és eredményesen. De már most nem ápriiis-é azt mondani, hogy ez a terv az, ami pályadijat nyert ? Egy ember 1848 ban börtönbe került, 1850-ben kiszabadult s szegény nem tudta, hogy milyen csillagok jártak, hálából elkiáltotta magát, hogy — Éljen Kosszuth Lajos ! Most rögtön lefogták az illetőt és megint becsukták. Nem fogunk mi ilyen áprilist járni, hogy sok szobás, sok boltos vendéglőt építünk, mikor sem sok szobára, sem sok boltra nincs szükség már. Akkor éljenezzük a vendéglőt, mikor már más idők járnak, s talán egyébképpen is lehetne azt a helyet értékesíteni. De nem csodálkozom a lángra lobbant buzgalom fölött. Annyi építés van most Nagybányán, mint soha. Mivel igen drága a ház és a telek, tehát mindenki házat és telket akar venni s mivel nincsen tégla meg kőmives, tehát mindenki építeni akar, Lélektanilag értein. Téten melegre vágyunk, mert hideg van, nyáron pedig hüsölünk, fagylaltot eszünk, mert meleg van. Mindig az kellene, ami nincs, mint a cigány gyerekének. Apropos! gyerek, megvolt tehát a gyermeknap is, csendes vidéki eredménynyel. A nagy többség lelkesedik érte, de nem fizet, az elenyésző kisebbség gyűlöli ezt is, mint minden jótékony célt, de ő sem fizet, pedig ez is egyik legszebb mozgalma az ujabbkori humanizmusnak. Csakhogy nincs aki példát adjon. A megye- gyűlés alkalmával pl. legutóbb a főbejárat előtt két persely volt kitéve. Két diszruhás huszár állott őrt mellette kivont karddal, de úgy vettem észre, nem volt mit őrizni, a dúsgazdag virilisek közül senki sem nyitotta meg az erszényét, pedig azt mondják, segítsége mellett, nagyon nehéz, majdnem lehetetlen ; valamennyi kéziratot egyenként, egymásután kell kezébe vennie a kutatatónak, ha feladatát alaposan el akarja végezni, különösen ha e feladatok között elsőnek tekinti, ami reánk, hazánk középkori kultúrájának világgá szórt kincseit kereső magyarokra oly fontos, hogy e kéziratok tartalma mellett azok eredete és egykori birtokosai felől is tisztába jöjjön. így magyarázható meg, hogy a magyar történelem búvárai közül évről-évre számosán fordultak meg e könyvtárban és huzamosabb ideig végeztek kutatásokat annak kéziratai között, anélkül, hogy sejtelemmel bírtak volna arról a meglepetésről, melyet e gyűjtemény középkori művelődéstörténetünk legfényesebb fejezetének, Mátyás király könyvtára történetének kutatói számára rejteget magában. A sorsnak különös szeszélye, hogy ez a meglepetés az én számomra legyen fentartva, aki bár a külföld igen sok könyvtárában és levéltárában eléggé otthonosan érzem magamat, ebben a könyvtárban soha sem végeztem a szó igazi értelmében kutatásokat. Előre kell bocsátanom, hogy ezúttal nem is szorosan vett könyvtári buvárlatok céljából mentem Rómába, hanem, hogy a Magyar Nemzeti Muzeum képviseletében részt vegyek a nemzetközi történelmi kongresszuson. Korábbi római tartózkodásaim alatt, 1890-ben és 1899-ben tanulmányaim a vatikáni gyűjteményeken kívül a Vittorio Emanuele- könyvtárba, a Barberini-könyvtárba és az állami levéltárba vezettek el. A Casanate-könyvtár küszöbét akkor léptem át először, midőn 1903. április 6-ikán, mint a történelmi kongresszus tagja, annak e kongresszus alkalmából rendezett kiállítását mentem megtekinteni. A Santa Maria Sopra Minerva templom szomszédságában emelkedő könyvtári épület történelmi nevezetességű nagy aulájában, melynek díszes berendezése az alapítás idejéből származik, 16 tárlóban voltak e kiállításon közszemlére téve a könyvtárnak nyomtatványokban, kéziratokban és oklevelekben bírt ritkaságai. Nyolc csoportra osztva, a kiállítás anyaga külön sorozatokat mutatott be a külföldi, az olaszországi és a római ősnyomtatványokból, a Casanate bibornokra vonatkozó iratokból, a tartalmilag vagy művészi kiállításuknál fogva nevezetes kéziratokból, s a város történetére, valamint az inquisitiora vonatkozó Írott és nyomtatott emlékekből, amely utóbbiak ez intézmény fővezetői, a dominikánusok révén e könyvtár különös érdekességei közé tartoznak. Engem a kiállított anyagból főkép a miniatü- rös kéziratok érdekeltek, nemcsak a műélvezet szempontjából, melyet azok tanulmányozása nyújt, hanem azért is, mert a régi könyvtári katalógusok épen azok lényeges kiegészítő részéről, az egykori tulajdonos nyomára vezethető címerekről nyújtanak a legkevesebb felvilágosítást és igy ebből a szempontból egyenesen a közvetlen szemléletre vagyunk utalva kutatásainkban. Hosszas könyvtári buvárla- taimban szerzett tapasztalataim arra tanítottak, hogy alig van a külföldön könyvtár, ha még oly szerény méretű is, melynek kódexei között ne lappangana magyar vonatkozású anyag, attól eltekintve, hogy a középkori miniatűrök tanulmányozása általános szempontból is mindig tanulságos a régi történelmi emlékek kutatóira. A festett kódexeknek ezt a gazdag sorozatát is, amelyet a Casanate-könyvtár ez alkalommal először mutatott be a nyilvánosságnak, azzal a reménységgel eltelve vettem szemügyre, hogy futólagos megtekintése is nyújthat olyasmit számomra, ami bennünket magyar szempontból közelebbről fog érdekelni. Az eredmény messze felülmúlta várakozásomat. A kiállítás utolsóelőtti tárlójában a XIV. és XV. századi miniatürös kéziratok sorozatában egy hatalhogy a legjobb pálya a virilisi pálya. És a perselyek üresen maradtak. Szegény elhagyott, szegény árva gyermekek! bizony a jó szülét még a legnagyobb aranynyal sem lehetne pótolni s lám van, aki a krajcárt is sajnálja tőletek. Arra már rájöttünk, hogy kivándorlásban, tüdővészben vesztjük az embererőt rettenetesen, de arra még úgy látszik nem gondol a nemzet, hogy a gyermekekben azt mind vissza lehetne szerezni No de mégis törjük a jeget s az áprilisi hidegbe, ez a mozgalom is vegyitett egy kis melegséget, melyről szívesen emlékezik meg a krónikás. 1908. Április 5. temetése óta is folyton jönnek a részvétiratok és levelek a családhoz. Az általános, nagy és mély részvét igaz fokmérője, annak a nagy veszteségnek, ami az ifjú tudós halálával ért mindnyájunkat. Az utóbb jött condoleáló levelek közül megemlítjük a kővetkezőket: Terey Gábor a szépművészeti muzeum igazgatója, gróf Apponyi Sándor v. b. t, t., báró Eötvös Loránd és neje, Péchy Imre, gr. Teleki Miksáné, gr. Serényi Pálma, b. Blomberg Lajosné, Hegedűs Sándor, Thurzó P'erenc, Kürthy István, ifj. Korányi Imre, Szent-Ivány Zoltán, Szent-Ivány Gyula kamarások, Perlmutter Alfréd, dr. Balogh Arthur egy. t., A Zenekedvelők Egyesülete, Numizmatikai Társaság, Ordódy Viimos, Szalay Péter államtitkár, Prugbergér Vince. Vettünk Budapestről két gyászlapot is: A Magyar Nemzeti Muzeum tisztviselői kara mély megilletödéssel jelenti, hogy Dr. Schönherr Gyula a Széchényi orsz. könyvtár igazgató-őre, a M. tud. akadémia levelező tagja, egyetemi magántanár hosszabb szenvedés után folyo ho 24-én Nagybányán, férfikora delén elhunyt. A Magyar Nemzeti Múzeum egyik legkiválóbb tisztviselőjét, a Múzeumok és Könyvtarak orsz. Főfelügyelősége buzgó, szervező munkását, a tudományos élet legjobbjainak egyikét gyászolja az elhunytban. Budapesten, 1908, március hó 24-én. — A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnöksége és igagató-választ- mánya mély fájdalommal jelenti, hogy Dr. Schönherr Gyula a társaság titkára és a Turul volt szerkesztője folyó évi március hó 24-én, Nagybányán, élete 44-ik évében, hosszas betegseg után meghalt. Korán elköltözött társunk emléket nagy érdemei iránt érzett hálás kegyelettel fogjuk megőrizni. Budapesten. 1908. március hó 24-én. — A család a következő sorokban óhajtja megköszönni a nagy közönségnek minden oldalról tapasztalt szives figyelmét: Jó barátainknak és Nagybánya város tisztelt közönségének azon őszinte részvétéért, meiylyel mély bánatunkat enyhíteni s kedves halottunkat utolsó útjára elkísérni szívesek voltak, ez utón is hálás köszönetét nyilvánítja a Schönherr család, A beállott évnegyed alkalmából kérjük az elő. fizetések szives megújítását és a hátralékok beküldését. Földes Béla, kerületünk orsz. gy. képviselője az adóreformról nagyobb szabású tanulmányt irt, mely a politikai világban általában Dagy szenzációt keltett. Földes kimutatja, hogy a reform nem fogja elérni tulajdonképpeni célját, az adózás arányosságát, sok intézkedése viszonyainknak meg nem felel, utánzása az osztrák és német példáknak, sokszor súlyosbítása. Földes e tanulmányában bizonyos tekintetben a kor- raáuynyal ellentétbe helyezkedik, mivel azonban a tervezett adóreform ellen sok oldalról hallottunk panaszt, bizonyos megnyugtató érzést kelt, hogy a vezető, tudós, országos emberek sem tartják éppen fenékig tejfelnek azt az uj adóreformot. más méretű kódex vonta magára figyelmemet, s mikor azt szemügyre vettem, címerében enyészetnek indulva, de még eléggé kivehetőleg, a Korvin- kódexek címereinek jellemző típusát ismertem föl. A címer koronával fedett, négyes pajzs 1. és 4. mezejében a vörös és ezüst vágásokat, a 2. és 3. vörös mezőben az aranykoronás cseh oroszlánt áb - rázolja- Közepét a szivpajzs foglalta el, melynek általános szokás szerint, az uralkodó családi címerét kellett tartalmaznia; e szivpajzs motívumai azonban teljesen elmosódtak és csak a mező kék színéből és az abba elhelyezett fekete cimeralak körvonalainak gyér töredékeiből lehetett konstatálni, hogy az itt szereplő címer nem más, mint a Hunyadiak címere, kék mezőben csőrében arany gyűrűt tartó fekete holló. Első pillantásra látható volt, hogy a címer nem tartozik a kódex díszítésének eredeti alkotórészei közé, s azt egy korábbi tulajdonos címere fölé festették. A felülfestés azonban idővel megrongálódott és színei nem voltak képesek teljesen elnyomni az eredeti cimerképet; a két címer motívumainak összekeveredése idézte elő azt a zavaros képet, amelyhez magyar kutató szemére volt szükség, hogy elsőnek hüvelyezze ki belőle a reánk oly becses Korvin-cimer körvonalait. Aki Mátyás király könyvtárának történetével behatóbban foglalkozott, az körülbelői emlékezetből tudja, hogy mely könyvtárakban őriztetnek a Korvináknak az egesz világon szétszórt maradványai. Rómában csak a vatikáni könyvtár Korvin-kódexei- ről volt tudomásunk ; a jezsuita-rend egykori székházának, a Collegium Romanumnak könyvtárában valaka két Korvin kódexet őriztek, de ezek Róma elfoglalása után eltűntek; a Vittorio Emanuele- könyvtárban, amelybe ezt a könyvtárt beolvasztották, nehány év előtt hiába nyomoztam utánuk, nem sikerült reájuk akadnom. Hogy a Casauate-könyvtá Schönherr Gyula
