Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-08-30 / 35. szám
(21 35. szám. tökéletes pendantja a socialismusnak; indító okai, érvei, létjogosultsága ugyanaz néki s igy a jelszava is természetszerűleg ugyanaz: zsidók ismerjétek meg magatokat, legyetek azok, amik vagytok, tudjátok meg, hogy egyedül magatokra nézve értéktelenek vagytok és tudjátok meg, hogy egyesülve, mint tömeg, amely a jogát követeli és körösztül is akarja vinni, erőt képviseltek, melylyel számolnia kell mindenkinek. És tényleg: Ha nézzük a socialismus alaptételeinek meg nem támadható igazát, amely azt mondja, bogy a proletariátus, azaz az a néposztály, amelynek tulajdonképen semmi jogai nincsenek, minthogy semmi más tulajdona nincsen, mint egyéni ereje, minden munkájával nem a saját vagyonát növeli, hanem más egyedek tőkéjét; és igy tulajdonképen az ő működése, maradandó működése abban merül ki, hogy a munkás számot a normális szaporodás utján növeli és a tőke idegen tőkének fejlesztésére használtatik. Ezért a szociálismus kimondja, hogy: mivel csakis a munka az, amely produkálni, termelni képes, a tőke csak eszköz, éppen úgy, mint a pénz, tehát olyan társadalom létesítendő, ahol a munkálkodó nem az eszközt, illetve annak tulajdonosának vagyonát növelje, hanem minthogy minden az államé és semmi az egyéné, az államot, illetőleg minden munkálkodót egyformán, vagy munkája értéke szerint. És tisztelt hölgyeim és uraim. A cionizmus nem mond mást, mint felvilágosítja a zsidóságot arról, hogy mindaz a munka, amit a zsidóság szétszóratása óta dolgozott, mindaz a végtelen sok erő, amit népünk, tőle idegen népek, őt üldöző népek közt elforgácsolt mindaz az érték, melyet erővel és munkával termelt, az nem képezi az ő tulajdonát, az nem képezi a zsidó nép, a munkát végző zsidó nép vagyonát, hanem a gazdanépeét és igy a zsidó nép, éppen úgy, mint a munkásság, a tőkének proletárja, a zsidó nép a többi, az összes népeknek proletárja, melyeknek nemzeti vagyonához számittatik a zsidó munka, a zsidó fej, a zsidó vagyon. Az a 8 millió zsidó, mely Oroszországot lakja, annak az országnak tulajdonát képezi és úgy is jár el vele; a Rothschildok vagyona nem zsidó vagyon, hanem az angol-német-osztrák, vagy a francia vagyonhoz tartozik. A zsidó népnek a cionismus fel- tünte előtt egyáltalában semmije, de semmije sem volt, amit magáénak mondhatott volna, aminek legérdekesebb bizonyítéka az, hogy mikor 1899-ben az első felbuzdulás legnagyobb lelkesedései közt egy fiatal belga szobrász egy müvét, mely Izrael géniuszát ábrázolta, azzal küldte el a cionista kongresszusnak, hogy: ezt a szobrot a zsidó nemzetnek ajándékozza, e végtelen gazdag egyénekkel biró népnek nem volt a főid kerekségén egyetlen egy helye sem, egy kis kunyhója sem, amelyre rá lehetett volna mondani, hogy ez a zsidó nép háza, ez az ő tulajdona . , , És felállították a szobrot szívességből, tán kegyeletből a baseli városháza egy előszobájában. Tisztelt hölgyeim és uraim ! Már ebből a rövid bevezetésből is tisztán láthatjuk, hogy mit is akar tulajdonképpen a cionismus; mi is az, ami után minden öntudatos zsidóság törekszik és mi az, amire a zsidóságnak törekednie kell. Első sorban kimondja azt, hogy a zsidóság: nép, hogy e népnek, ha van és él, létét biztosítani keli, gazdasági kérdéseire feleletet kell adni és azokat megoldani, a népet ezzel oly helyzetbe hozni, melyben az fenntarthatja magát és végre ki kell elégíteni azokat a legfontosabb és Iegmagasztosabb, leghiányzóbb és legfájóbban nélkülözött, szavakkal banalitás nélkül tán ki sem fejezhető lelki követelményeket, melyek, mig saját hazája volt e népnek, teljesen ellepték lelkét s melyektől most a legtöbb államban részben törvények, részben a nem zsidó polgártásak szeretete hiányában, vagy erőszakos roszakarata által megfosztatván, olyanná vált e nép . . . mint amilyen, s olyanná váltak e nép egyénei, mely nem méltó az egészhöz, nem méltó a múlthoz és ahhoz a jövőhöz, amit jobbjaink népünk belátó szeme elé tűztek. A cionismus továbbá őszinte és nem törődik azzal, hogy egyesek előnyeit tartsa szem előtt, mikor a népéről van szó, nem törődik azzal, hogy az igazság kimondása által soknak az arcát szégyenpir futja el. Igenis kimondjuk, hogy a zsidóság egyeseinek az ősök 19 évszázados szolgai görnyedésétől már önkény- tesen alázatos a gerince, hogy a folytonos, állandó, oktalan és végzetes gyűlölködés, üldöztetés gyávává, félénkké remegővé tette, hogy a hirtelen, a gyors meggazdagodásra mindent elkövet, hogy életét legalább a jó mód megvesztegető tulajdonaival menthesse adandó alkalomkor, hogy a tiszteletet, melyet embertársai megvonnak tőle, pénzen vásárolja meg, hogy a szeretetet hála képében megkapja, elkövet jótékonyság fejében minden lehetőt, ez mind, mind olyan bűnös és csúnya vonása a zsidók egyeseinek, melyek oktalanul és meggondolatlanul, de külszínre igazoltan keltik föl az általános idegenkedést. Igenis, a cionizmus kimondja, hogy ilyen a zsidó, ilyenné vált a zsidó, de kimondja azt is, hogy ezzé tétetett. És ha végig kisérjük, ha nem is a babiloni fogságtól, csak a római kortól kezdve, a világtörténelem egyes korszakain a zsidó népet és ha látjuk azt, hogy mi minden történt vele; elvették szabadságát, becsületét, életét, kiüldözték az országokból, hol századokon át éltek nyugodtan, hol részt vettek az illető ország és nép bajában, bánatában, melyért vagyont, életet áldozának ; . . . elégették törvénykönyveit, elégették a thóráját, elégették a tudományos könyveit, melyeken a lelke épült, a talmudot, megtiltották nekik az imádkozást és a tanulást, ha a zsidóságuk iránt hűek volNAGYBANYA ÉS VIDÉKE tak és minden kinoztatás, testi és lelki kinoztatás daczára is állhatatosak maradtak, úgy élve elégették őket, mint Istenkár omlókat máglyán és zsoltáros éneküket, mit félig égetten énekeltek, a csőcseléknek vihogása nyomta el; meggyanúsították, hogy a kutakat mérgezik és hogy fekete halált hoztak Európa népeire és halomra gyilkolták őket, egy nap 40.000 zsidó lélek pusztult el a gyülekezés házában. És e mellett mindent megőrizett a zsidóság a mi lelkének alapját képezte, mert a réges-régi múltra való visszaemlékezést, mely folytonosan ébren tartotta benne a zsidó lelket és izzó meleggel töllé el azt, soha nem feledék el a zsidó apák, és a múlt iránti tiszteletet, a népe iránti szeretet beoltását soha sem feledék el a zsidó anyák. Olyan lett a zsidó, mint a tenger kagylója, mely bántva elzárja bíboros, lágy belvilágát és leszáll a tenger fenékre, elrejtőzik, homokba fúrja magát és senki sem ismeri fel belseje kincseit és mindenki ócsárolja a külsejét. A tengerek hullámai dobálják össze-vissza ; ha iszapos zátonyra kerül, senki sem vet ügyet a csúf külsejűre, de ha a szabadság szellőjét megérezve kinyitja elzárt kagyló aj kait,- úgy kincsei, mik mélyén nyugszanak elragadják még az iszapos moszalokat is. így bukkant föl a történet folyamán egy-egy nagy szellemünk. De a többi elrejté kincseit és nem látszott sokszor belőle más, mint az elkényszeredett elzárkózott kagylóhéj, vagy ha erőszakos kezek fosztották meg kincseitől, (megfosztható kincseitől) úgy üresen, szegényen nyitotta meg ajkait, hogy a sós ár befolylyon rajta. Es a sok sós ár, a sok keserűség végre is nem zúgott el nyomtalanul. Ez a hullám is vitt magával, az is vitt magával valamit és a gyengék bizony tönkre mentek, elsatnyultak, elcsenevészedtek, egy szóval: degenerálódtak. Nem a faj, nem az egész: egyesek. Degenerálódtak annyira, hogy nem tudják fölfogni népüknek szellemét, nem tudják megérteni azt, hogy a nép megmenthető az által, ha visszaadják őt az életnek, ha visszaadják őt a múltjának és egy olyan jelent biztosítunk néki, melyben nem kell sem a népek tengerének sós hullámaiban hányattatni és nem kell többé saját könnyeinek sós árjába fullasztania szeretet után, megértés után sovárgó lelkét. Degenerálódtak ez ádáz hányattatásban annyira, hogy assimilálódva felve vék a többi népek bűneit is, melyek tőlük idegenek voltak, elfeledték sokan azt, hogy ők is csak tűrt nép fiai, kiknek ajándékozott és esetleg másképen megbírált, sőt visszavehető jogai vannak, elfeledték azt, sokan, hogy vélük milyen bánás esett két évezreden át és ugyanolyannal viszonozzák; és csalják a népet, bűnre csábítanak, elkövetik az összes ismert bűnöket, minden belátás és meggondolás nélkül. Ezek a bűnök, pedig igazán kimondjuk az igazai és nem hallgatjuk el még azt sem, ami hibául róható fel; de ezek a bűnök nem zsidó bűnök. Éppen úgy, mint azok a zsidók, akik a cionizmus fenséges igazát, a zsidó nép, a lelkes, a nemes zsidónép lelke kívánságait nem tudják belátni, hanem folytonosan ellene beszélnek, kik elvesztettek minden közösséget a zsidósággal és rosszul palástolt szégyenérzetből csak a nevét tartják, meg, akik gúnyt űznek a zsidóság nemzet- alkotó törekvéseiből, de a vallás-tartásban talán vezető szerepet játszanak (igazán játszanak), akik be akarnak furakodni a népek ruháinak ráncai közé, hogy fel ne ismerhessék őket, hogy eltűnhessenek szemeink elöl és akiket, ha a zsidó nép nevében szólítjuk meg őket, idegesen felelik, hogy zsidó nép nincs és ha van, hát ne legyen és ha lesz, hát úgyis összevesznek és néki semmi köze hozzájuk; az előkelő idegen; az, aki szenteskedően, de minden belátás nélkül azt mondja, hogy a zsidóság az nem nép, nem nemzet, az egy fogalom, melyet felfogni és terjeszteni van hivatva minden zsidó és a mellett hajszolja az elismerést, melyet a zsidó vallás reformálásáért kap, hogy minél jobban kivetkőztesse eredeti ősi formáiból és a többi mind, mind, akik minden tehetségükkel azon vannak, hogy a zsidót eltüntessék a többi nép közt, akik megakarják tőle vonni a létjogosultságot, akik nem tudnak felemelkedni a népi önérzet magaslataira ... én azt hiszem, ezek nem zsidók . . . Hiszen őstörténetünk említi is. Emiit olyan példákat, melyek teljesen födik a mait; voltak a pusztában vándorlók közt is olyanok, akik inkább ették volna Egyptom hagymáit és füstös halait szolgaságban, mint a szabadság tüzében égjenek el; akik az első pillanatban, hogy erkölcsi kényszer nem nehezedett rájuk, az arany borjúnak áldoztak, akiknek nagyrészét Mózes kard élével pusztította el, és a kikből mégis maradt annyi, hogy a jólét elmúltával, a haza elvesztével utódaik nem akartak visszatérni Babilóniából és ott tűntek el a történelemből; az árulók a görög és római korszakokban, az újabb korok könnyüvérü, de moszatos szájú hitehagyottai, akik zsidó tudásukat a zsidó nép ellen használták fel, ezek mind, mind nem hiszem hogy igazi zsidók lettek volna, mert hiszen az Egyptomi rabszolgaságból egy jobb jövő kecsegtető reményében sok csőcselék is jött ki népünk őseivel a pusztába; és ennek az Ezev-Bávnak az utódai a mai anticionisták, akik ma is csak az arany borjut táncolják körül, akik elhagyják népüket a bajban, akik nem tudnak lelkesedni népükért, mert a lelkesedés munkát igényel, bátorságot, igaz lelket és igaz szivet, ügy látszik Mózes rabbénu nem eleget irtott ki közülük kardnak élével, a pusztában, ha még most is annyian vannak belőlök, hogy a mi munkánkat is képesek megnehezíteni. Pedig a munka a mit a cionizmus tűzött zászlajára igen nagy, igen sok, és amúgy is igen nehéz. És a küzdelem, a mit a talán meggondolatlan jóindulatú ellenzőkkel kell folytatnunk, az kimeríti sokszor erőinket. Mert t. hölgyeim és uraim! Nékünk szembe kell szállani oktalan előítéletekkel, melyek azt hiresz- telik, hogy a zsidóság teljesen és végleg visszafejlődött, satnyult faj, mely képtelen minden nemes, minden fenkölt megértésére és keresztül vitelére, mely képtelen nagy dolgok felfogására ; szembe kell szállanunk azokkal, a kik a vallás ellenesség bélyegét akarják ránk sütni, azokkal, akik a hazafiatlanság vádjával illetnek, azokkal, akik azt állítják, hogy feltűnési vágyból, vagy esetleg megátalkodott elégedetlenségből álltunk a mozgalom szolgálatába, szembe kell szállnunk a politikai helyzetek nehézségeivel és végre azzal a nehézséggel, mellyel az ügy maga, a cionizmus terjesztése, a programmjának tényleges, reális keresztülvitele jár, mely programúi a zsidó népnek helyzetével és uj helyzetének megteremtésével foglalkozik, azzal a helyzettel, melyet elfoglaland az uj megnevezendő területen és melyet megtartand a régi lakóhelyein, melyeket ma mond otthonának. Mindazon elébb emlitett érvvel és kifogással szemben elég volna talán az, ha megvetésünket és mély utálatunkat fejeznék ki azoknak, akik nem átal- ják saját népükről, saját véreikről azt állítani, hogy {persze öt kivéve) degenerált, munkaképtelen, egymással összeférhetetlen, veszekedést kereső. A legalacsonyabb népfajoknál, sőt a legelvetemültebb emberek közt sem található ahoz hasonló alak, aki, mint sokan a mi zsidóink között, ilyen ítéletet merne mondani népe fiairól. Igen! A degeneráltságnak ez a jele és az, hogy ilyen arcpiritó szájaskodásra nem azzal felel egész Izrael, hogy felkél, mint egyférfi és megmutatja megmaradt ősi energiáját, mely egyelőre csak az eszméhez hívekben nyilvánul, kik erősen kitartanak minden támadás dacára a szent ügy, a nép ügye mellett. Hogy nem vagyunk degeneráltak, azt fényesen cáfolják a tudomány, irodalom, művészet, mesterségek minden ágában zsidó kezek és zsidó fejek, sőt zsidó szivek által véghez vitt és mindenki által megcsodált müvek, munkák és az azokat megteremtő hatalmas egyéniségek. A most élő legnagyobb estétikus, mint Georg Brandes, a legcsodáltabb iró Alfréd Kerr, a legnagyobb élő zeneszerző Goldmark Károly, első festő Izraels, az uj hollandi Bembrand, a legnagyobb német költők egyike Heine, a legnagyobbnak tartott drámai előadó zseni Beinhardt, tudós Lombrosó, nyelvész Vámbéry, költő Bosenfeld, Bialik, Tscher- nichorosky és végtelen sora a becsült és elsők közt említetteknek zsidó és csodálatosan a zsidó néphez tartozónak vallja magát. Vagy talán testileg volnánk degenerálódva? Mi, akiknél a családi boldogság és együttérzés a legnagyobb minden érzés között, akikben az alkoholizmus iránti hajlam alig nehány ezredrész arányú a többi népek több százaléknyi aránya mellett. Akik közölt, kivált az intelligensek közt aránytalanul nagy a teljesen egészségesek arányszáma és innen van az, hogy a katonai önkéntesek és tart. tisztek legnagyobb része zsidó; akik a torna és vivő versenyeken nemcsak páratlan szorgalmuk által tűnnek ki, hanem mint az utolsó, sőt régebbi világversenyek mutatták, legelsők is tudnak lenni és világ- bajnokságot tudnak szerezni. Bár éppen ezen kiváló testi eredmények azon országnak is javára írandók, melyek alkalmat nyújtanak a zsidónak arra, hogy nyugodt és szabad életével fejleszthesse testi képességeit és a zsidó nép mindig hálával gondol Magyarországra is, melynek földje, levegője és sok tekintetben igen derék, nyugodt magyar népe lehetségessé tette a zsidó testi erő és a zsidó szellemi erő fejlődését az által, hogy igen gyakran nyújtott segédkezet bujdosó népünk fiainak és engedte határai közt letelepedni s ezért érezzük kötelességünknek mindnyájan, hogy ez országnak minta polgárai legyünk, amint vagyunk is és szembe nézünk azokkal, akik ki merik ejteni a hazafiatlanság vádját, mely amennyire nevetséges, annyira fájdalmasan is érint bennünket. — A zsidók, akik annyi századéven át, minden jog birtoka és élvezete nélkül sínylették át tűrésben és szenvedésben a történetet, akik részt vettek minden bajban, bánatban, mely ez országot érte, hoztak véráldozatot, ha kellett, vagyont áldoztak a haza oltárán és munkát, ha kellett, most, hogy népünk szerencsétlen fiai iránt is érdeklődnek, most hazafiatlanok. Vájjon ki meri rossz néven venni, ha a bukovinai csángók haza vágyódnak, ki meri hazaárulónak nevezni a romániai székelyeket, mert Erdélybe akarnak visszatelepedni, ki kárhoztatja a belgrádi magyarokat, mert Kossuth sírját és Petőfi szobrát koszoruz- zák meg, vagy az amerikai magyarokat, mert 20, sőt 50 év múlva is haza jönnek, Magyarországra; pedig ezeknek bizony jobb dolguk van, mint az oroszországi zsidóknak, meg a romániai zsidóknak, kiknek egy napjuk, egy percük sem biztos. — Avagy tovább megyünk, ki meri rósz néven venni Lengyel Zoltántól, ha ő alapítványokat tesz nem magyarországi örmény célokra. Vagy a magyar állampolgár Harrisnak, hogy ötemeletes budapesti palotáját, mert ő görög eredetű, a görög államnak ajándékozta. Avagy hazaáruló volt-e Lord Byron, mert harcolt á görög szabadságért, vagy Bem, Damjanich és Dembinszky, mert a magyar szabadságharcban küzdöttek? Kern, tisztelt hölgyeim és uraim / Akinek van szive és van, ami benne az érzéseket táplálja, vére, az tudja szeretni hazáját, amelyhez kora ifjúsága minden emléke fűzi, de tudja szeretni saját őseit, saját 1908. Augusztus 20.
