Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-05-24 / 21. szám
Nagybánya, 1908. áj us 24. XXXIV. Moi,yam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK HVHHETIDIG UNT VASÁRNAP------------Előfizetési árak : --------■■■ ■ Eg ész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő Révész laptulajdonos : J ános. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Felsőbányai-utca 30. szám alatt. Üzleti hirdetések négyzetcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szerint. laggyüjtés dolgában, ma már bizonyosan kaptunk volna a Kárpál-Egyesüleltó'I egy-két jóleső és üdvös turistikai alkotási. A város még mindig lehelne ezen a téren valamit, most is az utolsó órában, ha fölhasználná ezt az egy hónapot, ami még a vendégek ideözönléséig hátra van. Egy lugasszerü messzelátó a Morgón, Kőalján, a Kereszthegyen, e^v-két ülőke és aszta! a vascsatornai, a szent János, az Őzike csor- gónál slb. nehány pad a ligethez vezető mindkét utón, a Kőaljához hevenyészett ulkészilés vagy a Tolvaj Dénes barlangjához, kedves meglepetés volna az érkezőknek. De meg mi magunk is szívesen kirándulunk s a város lakóinak szintén előnyére szolgálna a turislikai gondoskodás. Tevékeny és fáradhatatlan polgármesterünk és buzgó mérnökünk figyelmét fölhívjuk ezekre a dolgokra, ne utasítsák el azzal az unalmas frázissal javaslatunkat, hogy nincs fedezet, mert mi nagyon jól tudjuk azt, hogy amit nem akar az ember, arra nincs fedezet, amit azonban komolyan keresztül akar vinni, arra talál rovatot és ha nem kínálkoznék ilyen, a közgyűlés hilelátruházás címén azt az egy két száz forintot szívesen folyósítja az elöljáróságnak arra, hogy kiránduló helyeinket hozzáférhetőbbé tegye. Ismételjük, még mos', nem késő, egy teljes hónapunk van rá, addig sok mindent rendbe lehet hozni. A város vezetői, tudjuk, most nagy fákat mozgatnak, messzevágó kérdésekkel foglalkoznak, de azért ne hagyják figyelmen kívül a mindennapi élet apró követelményeit sem. Aki aranyat kutat, azért a mindennapi kenyérhez szükséges sóra — ugyebár — mégis csak szüksége van. A darazsak irtása. A közönséges darazsak nagy kárt tehetnek mind az érő gyümölcsben, mind az érő szőlőben is; e kár annál nagyobb, ha a fertőzött gyümölcsös magában áll és sok épülettel van körülvéve, mert csakis ilyen helyen esik meg, hogy a titokban elszaporodott darázshad gyümölcséréskor egyszerre olyan számban kerekedik, a mclylyel szemben az ember még nagy áldozat árán sem védekezhetik kellő sikerrel. A közönséges darázs és más kártékony darázsfajok ugyanis a házpadlásokon, a ház eresze alatt, a száraz pinczegádorok falaiban, a kerítésnek esőtől védett hézagaiban, továbbá a vén fik odvaiban, a gyepes mesgyék, rétek, árokpartok földalatti lyukaiban telelnek ki, még pedig csekély számban, mert télire csak néhány megtermékenyített nőstény marad meg, belőlük. Legtöbbször a régi nagy fészekben húzódnak meg, de olykor más kisebb fészekben is telelnek ki; néha pedig elszóródnak és egyenkint tanyáznak: majd a fák kérge alatt, majd a mohában, vagy a kőrakás hézagaiban. Csak a kitelelt néhány nőstény kezdi meg ta- vaszszal a darázsszaporitást. Régi fészkét kijavitja, vagy ha szükséges, újat épit és megkezdi benne a hasítást. A mint a darázsivadék szaporodik, terjedelmesebb lesz a fészke is. Legtöbbször ökölnyi nagy, de a kisebb családokban élő fajoké kisebb, mig a lódarázs fészke akár föld alatt, akár valami faodvában, vagy más védett helyen van (pl, félre eső és nem bolygatott, lebontott félhordóban, vagy kádban), majdnem félhordónyi nagyságú. Ha korán tavaszodik, meleg a nyár és hosszú, meleg az ősz is, akkor a darázs annál nagyobb számban mutatkozik, mert mind ez csak kedvezett a szaporodásának. A darázsnak ezt a nyári felszaporodását azonban nem igen vesszük észre; hiszen félre eső helyen van a fészke és a gyümölcsösben sem igen akad addig, a mig a gyümölcs és a szőlő érni nem kezd : ellenben ha a gyümölcs érni kezd, csakhamar itt verődik össze mind és szemünk láttára hordja el a termést. Elébb a legszebb, legérettebb gyümölcsdarabokat, fürtöket kezdi ki és egy-két nap alatt annyira elbánik velük, hogy csak a héjuk és nyelük, valamint a fürtnek csak az összerágott bogyóhéjdarabjai, meg kocsánya marad meg. Ha pedig az ilyen megsérült gyümölcsöt, fürtöt még az eső is éri és hűvös az idő is, a kikezdett gyümölcs rothadni kezd s a rothadás pedig csakhamar átragad a többi ép gyümölcsre is. Ilyen körülmények között a kár kiszámíthatatlan, kivált ha a gyümölcsös, vagy a szőlő magánosán áll s a darázs mind egy helyre szorul. Itt bizonyos, hogy az összes termés csakhamar oda lesz. S e csapás ellen ilyenkor már nem lehet védekezni, mert nem bírunk e nagy darázs-haddal. Ha célt akarunk érni, akkor fogjunk hozzá már télen és tavaszszal. Télen át irtsuk ki az áttelelö néhány nőstényt, hogy ezzel semmisítsük meg a veszedelem csiráját. E téli irtás egyszerű és abból áll, hogy az elébb emliTurista szempontok. Hál’ Istennek kilavaszodoll. A természet ezer szépségével kinálva-kinálja magái. Egykét hét múlva bezárulnak az iskolák is és kezdődik a nyaralás,mely korunkban már-már életszükségletté vált. A lidérc-nyomás alól fölszabadultunk mi is, s boldog sóhajjal mondhatjuk, hogy »nincs többé kohófüsl«. Tehát most már Nagybányát azok közzé a helyek közzé számithaljuk, ahol jó levegőt lehet találni. És igy egészen bizonyosak lehetünk benne, hogy ez idén lesz egy sereg üdülni akaró vendégünk, akik Nagybánya árnyas ligetében, kies völgyeiben, hűs forrásainál akarnak gondtalan napokat tölteni. Mivel várjuk őket ? ez a kérdés. A lakásokról most nem szólok, hogy a ligeti szálloda nincs készen, az a városnak nem baj, de nekik se nagyon, mert a veres- vizi bányásznál olcsóbb szállodást sehol se lehet találni, addig, mig 20—50 krért lehet naponként egy szobát kapni, panaszra nem lehet ok. A kosztról sem beszélek. Van elég vendéglős, kosztadó a városon, még eddig éhen nem halt meg senki, aki idejött. Hanem turisztikai szempontból akarnék egyéb dolgokról egyet-mást elmondani. Vidékünk nincs feltárva az idegen előtt, nincsenek hegyi utak, jelzések, pihenők slb. E részben tavaly is sürgettük a dolgot s különösen azt, hogy lépjenek be a nagybányaiak mennél tömegesebben a Kárpát-Egyesület Gutini osztályába. Akkoriban volt is némi eredménye felszólalásunknak, a Kárpát-Egyesület ivét vagy 25-en aláírták; hová lett az iv, nem tudjuk? Kutattunk utána, de nem találtuk. Ám Nagybányáról huszonöt tag még kevés. A szepesi polgár mind siet belépni az egyesületbe, mert tudja, hogy az neki forgalmat hoz, nálunk éppen az u. n. polgári osztály maradt hidegen iránta. Mindent a lateinerek csináljanak? Pedig ha tavaly jobban viseljük magunkat Köszöntés. Hok dalt olvastam egy szeretett kis lányról, í) S úgy eltűnődtem a dalok Írójáról . . . Olvasásuk közben, hol rajongva, esengve Tört fül az apa-sziv mélységes szerelme . . . S föl-föltámadt a vágy olykor a lelkemben: Bár egyszer is látni őket úgy kettesben. S amit nem hittem voln’, elértem a vágyam, Hogy a költőt s kicsi múzsáját meglássam ; Ide hozta közzénk családját a dalnok . . . Itt születnek már az édes »Erzsi dalok.« Városunkba jöttek, köztünk fognak élni . . . Itt fog már az apa kincsének mesélni, A legszebb évszakban érkeztek meg közzénk, Érkezésük’ dalos madarak köszönték . . . Nászruhát öltött a természet magára, Virágokba borult a gyümölcsfák ága. Köszöntötték bércek és zöldelő halmok : »Isten hozott hozzánk, melegszívű dalnok!« Mégis jöhet oly perc, amikor sajnálja, Hogy nem maradt mindig kedves falujába . . . Városban az ember kertet alig láthat, Hideg az árnyéka tömör házsorának . . . A városi élet zsibongó zajába’ Kevés, aki figyel a költő dalára. De hisz’ csak egy a vágy az apa szivébe: Hogy az árny imádott kis lányát ne érje. — — Még kicsi, ne féltse, lesznek itten mindig . Kis leánypajtások és pöttöm legénykék . . . Boldogan telnek el máj 1 az arany évek — Játszótársba nem lesz fiija Erzsikének. S van e vidék oly szép, mint ahonnan jöttek: Festői mezőkön tarka virágszőnyeg . . . Árnyas ligetünkben oly jó megpihenni, Csevegő patakért sem kell messze menni. Öszbehajlott költő, Isten hozott nálunk ! A te lantodtól még sok meleg dalt várunk. Olvastam »Rákóczi<-d, elolvastam sokszor; Tüzes és zamatos, mint a tiszta ó-bor . . . Dalod hőse iránt érzésed melege, . S igazi magyar vér gyöngyözik föl benne. Ki magad szürkülő poétának mondod, — Szived mélyén most is fiatal hév lobog. Zengjen föl a dalod magyaros csengéssel! Röpítse a szellő vidékünkön széjjel . . . Röpüljön föl, mint a mezők pacsirtája — Eddig is az eszmény volt a lelke, szárnya! Zokogjon, ujjongjon érzés-hozta kedvvel, Töltse bé a szivet nemzeti szellemmel! Dalkedvelők szivén az öröm föllobog: Isten hozta közzénk a lelkes dalnokot . . . S őrangyalként aki életét kisérte, Köszöntésünk szálljon hitvese elébe . . . S ki napfénybe vonja mindkettőjök szivét, — Isten hozta közzénk aranyos Erzsikét! Takács Ilus. Egy rekedt kakuk. Irta: Révai Károly. Két légi vándort ismerek, kikhez végheletlen nagy szerelet köti az én lelkemet: a gólya és a kakuk. S ha valaki okát kérdezné, alig tudnám megokolni e két madár iránt érzett meleg vonzalmamat, ha csak azzal nem, hogy mind a kettőben sok poezist találok. Az ifjú lantosok nem tágítanak a fülemülétől, meg a pitypalattylói; azok varázsolják a legszebb rímeket verseikbe. De már mi, ősz tejünkkel a bölcs gólya madár s a szürke szószátyár kakuk mellett maradunk. Tavasszal, mikor a tocsogókban fölharsan a békakoncert, vitorlás szárnylengetéssel jön a gólya s oda toltyan közibök. Tyüh! minő riadalom támad az ungok közt. S a piros orrú bölcs nyugodt komolysággal válogatja ki a legkövérebb falatokat. Ilyenkor ha meg közelitem a zsombékok szélét, nem riad meg tőlem ; rám veti méltóságos pillantását s folytatja lakmározá- sát zavartalanul. Engem pedig elfog valami forró vágy, hogy keblemre öleljem azt a karcsú, fehér szárnyú bölcset, mintha csak egy szép fiatal leány volna! Gólyaérkezéskor mindig babonás hittel nézem a kedves légi vándort, nincs-e kis gyerek a szájában ? Az én okos Erzsikémnek addig mesélhettem a gyermekhozó gólyáról, mig utóvégre magam is szentül elhittem. Meglehet, hogy nem is mese az! Az én kis leányomat minden bizonnyal a gólya madár hozta az afrikai partokról. A másik kedvencem a kakuk ! Jaj, be megdobban a szivem, mikor az első lomb- sarjadásra megszólal a haszontalan madár az erdő lankás oldalán! Valósággal rikkant egyet a nyíló tavasz örömére. Belebámulok a végtelenségbe. A hajnalok rózsás fénnyel ébredeznek; a bükkös felől eléfohászkodik a szellő, a fák gyönge lombjai közt átcsillan a bíborvörös ég, mely lassanként aranysárgába olvad. FüszeLapunk mai száma G oldal.
