Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-05-17 / 20. szám
NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1908. májas 17. (2) 20. szártL A kivitelnél a tervtől tervező annyiban tért el, hogy az 1-35 méteres falat l-50 in. vastagra falaztatta, szóval 15 cro.-rel erösbitette. Ez esetben a súly = 83496 kg (6‘2X0'15) 2400 =85728 kg. ez esetben az igénybévétel = 150X 100- = 5'7 kg/cm szóval a megengedettnél szintén nagyobb. Azon esetre, hogy a fal csak önsúlyát képes legyen hordani, nem 135 cm. szélesnek, sem nem 150 cm. szélesnek kellett volna lennie, hanem : P 83496 F = -Q képlet szerint —^---- = 2 087 méter sz élesnek; és ez esetben csak önsúlyát szabad hordania, a többi megterhelés részére újból kell dimensionálni, méretezni. Igen természetes, hogy egy gyakorlott tervező egy bérház falait nem méretezi és számítja, de egy templom torony falát föl kell tételezni, hogy méretezi; ha a tervezett munkája bedől, egész könnyen a végzett számításait csak elhozza magával és a vizsgálat alkalmával mellékli. önként fölvetődik ezen számítások után az a kérdés, hogy kit terhel a bedőlésért a felelősség ? Ennek eldöntését az előadottak után a nagy- közönségre bízzuk. A bíróság hivatása lesz Ítélni ebben a nehéz kérdésben. A kir. ügyészség vasárnap fog ide kiszállani s akkor teljesiti majd a helyszíni szemlét, azért nem volt szabad a törmeléket sem eltakarítani. Jámbor Lajos fővárosi építész 14 én, csütörtökön délelőtt ide érkezett, megtekintette a romokat s oda nyilatkozott, hogy ő csak a terv készítésével és a »művészi« felügyelettel volt megbízva. Ellenőrzésre már csak azért sem vállalkozott, mert úgy ö, mint Bálint, Budapesten laknak. A tervért a felelősséget vállalja s kéri azt a »Magyar mérnök és építész egyesület«-hez, valamint a »Magyar művészek szövetségéihez áttenni megbirálás végett. Az összedőlés okát igy magyarázza : Négy hét előtt ő látta a 11 méteres tornyot, melyen közbe tégla kötéseket is alkalmaztak, azóta azonban ezeknek alkalmazását elmulasztották s általában nem megfelelő építőanyagot használtak. Az egyik sarkon látott akkor repedést egy homok-kövön. melyet jelentéktelennek tart most is s Brebán Sándort fölkérte, hogy azt figyeltesse meg az ellenőrző vezetővel. A felelősség őt a torony összedőléseért — szerinte — egyáltalában nem terheli. Ancsa Pált kivéve, a többi munkások tegnap elhagyták a kórházat s már hazamehettek nagy örömükre, kik Isten csodájának tartják, „ hogy megmenekültek. Ancsa Pál is javulóban van. O agyrázkódást szenvedett, de semmi olyan tünet nincs, ami aggodalomra adna okot. Krizsán Simont tartották még súlyosabb betegnek, de tegnap óta ő is jobban van. Bizony szomorú eset az egész, egy népes gyülekezetnek szép reménye dőlt romba, reméljük, azonban, hogy nem végkép, a híveket nem keseríti el a véletlen szerencsétlenség, hanem ujult erővel fognak a munkának. Hogy a fenti számítások mennyiben helyesek, azt döntsék el a szakértők, vékony volt-e a fal vagy elég vastag, az majd kiviláglik, de hogy a templom igen szép volt azzal a hatalmas toronynyal, az kétségtelen s bizony mi őszintén sajnálnék, ha a város egy csinos épitménynyel szegényebb volna. Gyümölcsértékesitő részvénytársaság. A társaság ivein 600-nál több részvény van már előjegyezve, további előjegyzéseket még mindig lehet eszközölni s a gazdaközönség a maga érdekében cselekszik, ha különösen ebben a jónak Ígérkező esztendőben alapítja meg a társaságot, amikor az könnyebben megy, mint máskor. A ‘ vidékiek tájékoztatására hozzuk az aláírási felhívás teljes szövegét, mely következőleg hangzik : A nagybányai gazdasági egyesület közgyűlése elhatározta, hogy 120000 K részvénytőkével gyümölcs- értékesitö részvénytársaságot létesít. E célból 1200 darab névre szóló 100 K névértékű részvény bocsát- tatik ki. A részvénytársaság hivatása lesz a részvényesek és idegen termelőktől gyümölcsöt, nyers vagy feldolgozott állapotban venni, a gyümölcsöt raktározni, feldolgozni, osztályozni és eladni, esetleg eladást közvetíteni. Mindnyájunk előtt ismeretes, hogy gyümölcseink messze földön híresek ugyan, de egy bő termő esztendőben a hasznot nem a gazda élvezte és élvezi, hanem azt néha elég lelketlen kufárok rakták zsebre. Több ízben megkísérelte a gazdasági egyesület ezen szégyenteljes állapoton segíteni, sajnos, a gazdák nemtörődömségén igyekezete kudarcot vallott; s a gazdák továbbra is károsodtak, pedig ha tömörülnének és saját érdekükben egy értékesítő szerv létesítését előmozdítanák, nemcsak képesek volnának terményeiket jó árban minden körülmények között biztosan elhelyezni, hanem a részvényekbe fektetett töke is, szép jövedelmet hozhatna. A részvénytársaság a jövedelemből egyfelől a tőkének hasznot biztosítana, másfelől pedig a gyümölcstermelő részvényest, az általa termesztett és a társulat rendelkezésére bocsátott gyümölcs értékének arányában külön jövedelemben íészesitené. A részvénytársaság a vasúti indóház szomszédságában fekvő Sipos-féle kertben, vasúti sinpár bevezetése mellett raktár s egyéb szükséges helyiségek építését tervezi, ahol a gyümölcs, osztályozás, feldolgozás és elraktározás alá kerül. A részvénytársaság tevékenysége nemcsak a gyümölcsértékesítésre terjedne ki, hanem miután minden részvényes termelő egyúttal a gazdaségi egyesület tágjává is válnék, a gyümölcstermesztés előmozdítása, a termesztők érdekeinek védelme is képezné feladatát. A tapasztalatokon okulva gazdatársaim is beláthatják, hogy immár elérkezett a cselekvés ideje, további habozásnak halye nem lehet, azért cselekedni kell nemcsak a nagy, hanem különösen a kistermelőnek, ki leginkább van kitéve a kufárok kapzsiságának; elő kell mozdítani részvények jegyzésével a társaság létrejöttét. Jegyezzen ki-ki anyagi vissonyai figyelembe vételével részvényeket. Következő aláírási helyek jelöltettek meg: Nagybánya város takarékpénztára, Nagybányai részvény takarékpénztár, Nagybányai kereskedelmi bank, Polgármesteri hivatal és Molnár Antal gazd. egyl. pénztárnok. Kelt Nagybányán, 1908. május hó 4 én. Szabó Adolf, gazd. egyl. elnök. müzött, elhagyott állapotában is ennyi kincse van •' S mi és mennyi lehet még országszerte fölfedezellen-1 Hiszen a tulajdonképpeni gyűjtésnek csak a legkezde- tén vagyunk. Ez a zene nemcsak magyar, több ez annál: urál-altáji zene ez! Ilyenek a baskírok, kalmükök búsongó furulyás dalai, találunk ilyeneket a finneknél s bizonnyára ilyenek lehettek a vogulok és osztjákok ősi dallamai is. S a mese-kincsben s a költői előadásmódban mennyi különös önnállóság! A Görög Ilonába szerelmes Bertelaki Lászlónak mi mindent ígér az édesanyja, csakhogy meg ne haljon szerelmében. Olyan csoda malmot, mely bélángyöngyön járjon s aprópénzt hullasson. (A Kalevala szampója !) Mikor a szép Görög Ilona ennek csudájára se jön el, csináltatnak egy olyan »csudatornyot, kinek magassága az eget föléri, kinek szélessége Tisza partját éri.« Ma, midőn a szumiroló- gia fajunk hétezer év előtti kultúrájáról beszél, kinek ne jutna eszébe az a föltevés, hogy a bábéi tornyának emlékezete e balladába nem a biblia utján, hanem egyenes szájhagyományképpen jutott bele. Hogy a tetemrehivás ősi magyar szokás, szintén kiviláglik egy legutóbb fölvetődött népballadából, a hol a megölt asszony sebei vérezni kezdenek, mihelyt ura leül melléje, leányuk pedig tanúbizonyságnak veszi ezt és megátkozza apját. Ez a ballada egyébként is nagyon érdekes, mert a közepe valami különös, ma még ismeretlen temetési módra enged következtetni. A jávorfa meséjét, mely nálunk az Alföldön csak töredékében s egyébként prózában él, Vikár megtalálta Erdélyben mint balladát, teljes épségében, két melódiával, melyek egyike ősrégi lehet. Valóban, ahol ily kincseket őriz a nép, ott halálos vétek nem gyűjteni. A mai zenét, melyet a dallamszegénység sokszor nevetséges végletekbe sodor, megválthatná az ősi hagyományok fölgyüjtése és fölhasználása, mint ahogy költészetünket megújította a népiessel Arany és Petőfi. Ha már a testvérnépek zenéjét nincs is módunkban összeszedni, mentsük meg legalább azt, ami hazánk határai közt található. így is az a veszély fenyeget bennünket, hogy az urál- altáji zenében versenytársunk támad; az orosz. E tömérdek birodalom nagyon sok nyelvi atyánkfiát föl- szitta már magába s azok ősi dallamkincseit, noha az orosz nyelv más természetű, orosz zeneszerzők kezdik földolgozni. »Je prende mon bieu, ou je le trouve«, — mondotta Moliére. A muszka zeneszerzők is szeretnek igy »szerezni«. És máris európai sikereik vannak vele. Ami azoknak jó, amivel ők világhirüekké tudnak lenni, az talán csak jó lesz a magyar szerzőknek is? A mi zenészeink dolga könnyebb is lenne muszka versenytársaikénál, mert kezükben van a zene kulcsa, a költőileg gyönyörűen kifejlesztett magyar nyelv s ősidők óta változatlan hangsúlya, mely az összes urál-altáji zenéket termette. Az őskor megalkotta a dallamokat, a modern zenészét adja hozzá hangszerelési tudományát s hírünké a világ! Akárhonnan nézzük e kérdést, nagy jelentőségű az minden oldalról s a továbbgyüjtés égetően sürgős. A nép és a cigány kezében nem szabad továbbrra is meghagynunk zenei kincseinket. Az átörökítésnek az a patriarkális módszere, melylyel eddig éltünk, hogy fülből-fülbe öntöttük a nótát, mialatt a nemes ital nagyrésze elkallódott s a nagy hordóból alig maradt egy átalagnyi: ez a módszer menjen ki végre a divatból, mert nagyon káros. Ilyen gazdálkodás mellett mihamar tönkre jutunk. Lássunk munkához. Gyüjtessünk, mig van mit. A magyar állam költség- vetése meg sem érezné azokat a csekély ezreket, a miket a gyűjtés (meg esetleg a sokszorosítás) évente kívánna. Erdélyben nemcsak aranybányák vannak, ősköltészetünk kincsesháza is ott van, aknázzuk ki mig nem késő. Levél az ó-hazába. Cleveland. Amerika. Ápr. 27. Megkaptam leveled, régi jó barátom, S megrajzol az elmém, hogy soraim szántom. Lelki szemeimmel olyannak látlak itt, Ahogy együtt ültük iskola padjait. Pedig mikor volt az, hej de nagyon régen, Hogy ott barangoltunk az Eged tövében : Virágtermő réten. Gondtalan gyermekkor napsugaras képe Belerajzolódik lelkem közepébe. Az emlékezésnek vessző-paripája, Szilajul elragad rég nem látott tájra. S bár az élet-vihar sokszor földhöz vágott, Fölfogja szivem a derűs napvilágot, S terem még virágot. Itt eszem kenyerét idegen világnak, Amit a szememre de csak mégse hánynak. Idegen ég alatt raktam meg a fészkem, S mégis elmerengek az elhagyott fészken. És mikor elhallgat a vásári lárma, Megsuhan titokban vágyó lelkem szárnya, Mintha sírra szállna. Minek is kérdezed: nem vágyom-e vissza? Hisz’ tudod, hogy >ki a Tisza vizét issza« .... De minek folytassam ? Sebét a lelkemnek Újabb tőrszurással miért vérezzem meg? Elsodort a vihar, más vidékre csapott; Leveszem előtte a rongyos kalapot. És tovább ballagok. Nem tudja becsülni az a boldogságot, Akibe körmével a bú gond nem vágott. Azt az ősi tölgyet hát megbecsüljétek, Amit zugó vihar annyiszor megtépett. Lombját letarolta, elszórta virágát ; Hazátlan magyarok az idegent járják, Túrják a mély bányát. Kevesebben vagytok? Szeressétek jobban, S mikor a szülőföld szive nagyot dobban: Hallgasson zsibaja az élet-vásárnak, S legyetek fiai a magyar hazának. Ne legyetek mindig mostoha testvérek, Koncon marakodó fizetett cselédek, Akik meg nem férnek. Szűnjön meg valaha az a régi átok; Régmúlt dicsőséget ne siratgassátok. A jövő nagyságot szülje meg a jelen, Jelszavatok pedig csak a munka legyen. Amely nép jövőjét a jelenben bírja, Nem ül annak arcán örök szégyen pírja, S nem vándorol sírva. Ha kifogyott a tűz, izenjetek nékünk, Akik itt örökös munka-tüzben égünk. A szivünk tüzéből megrakjuk a máglyát; Még a jéghegyek is kigyulnak, ha látják. Ki tisztes munkába belefogni nem mer, Ne nézzétek tovább megbocsátó szemmel: Az nem magyar ember. Az indulat lova — hogy elragadt velem, S a kerékvágásból kizökkent levelem. Megbocsáss barátom, nem tehetek róla, Ha toliam sorait vastagabban rójja. Mert bár fejem fölött idegen nap ragyog, S nem magyar égboltról néznek a csillagok, Mégis magyar vagyok. Szorongó lélekkel nézem pusztulástok ; Sirgödrötök van már, mégis újat ástok. S bár nagy ostorával a sorsharag megvert, Meg nem becsülitek egymásban az embert. Az egyszerű népet föl nem emelitek, S azon csodálkoztok, hogy a szive rideg. H. j, nem ismeritek ! Ha egyszer szivébe jól belenéznétek. Becsülni tudnátok az egyszerű népet. Kérges bár tenyere; mert a földet vájja, De ha kell, a lelkét teszi az oltárra. Annyi ideje sincs távol idegenben. Hogy elgyötört teste valamit pihenjen, De résztvesz mindenben. Bár a szivem vérzik, itt maradok szépen; Itt van az én munkás, lelkes magyar népem. Hazavágyó lelkűk, mikor nagyon vérzik; Elhallgat a szivem, mesélgetek nékik. Édes magyar szóval egymást vigasztaljuk, De ha a magyar föld hivó szavát halljuk : A szivünk szerelmét utolsó csepp vérig Mind, mind nektek adjuk. Kemény György. Heti krónika. A »Meteor« azt jósolta, hogy májusnak legerősebb csomópontja lesz: tizenhatodika. Csomót kötöttem a keszkenőmre és egész nap vártam a csomópontot. Lapunk zártakor jelenthetem, hogy meg nem érkezett. Ilyen ez a mi tavaszunk, még a legalaposabb időjósok sem tudják kibontani és megérteni. íme a fagyos szentek oly kiállhatatlan melegek voltak 22—25 C. hővel árnyékban, mintha már Annabálokra készülnénk, pedig még csak most kezdődnek a fürdőmegnyitások. Újabban nemcsak a gyűléseket és boltokat nyitják meg, hanem a mogyorósi, meg a fokhagymást
