Nagybánya és Vidéke, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-06 / 40. szám
Nagybánya, 1907. Október 6. — tO. szám. XXXIII. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. — J=]0l6et é A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MB&JHLBN1K ZMHISTDIGISr VASÁRNAP etési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztdség és kiadóhivatal: Felsőbányal-utcza 20-lk szám- alatt Az ifjúsági kör hazafias felhívása. Hazánkfiai! Polgártársak! A magyar nemzet, a magyar nép lelkesedéssel, büszkeséggel beszél «3^yjai dicső tetteiről, győzelmes harcairól. . . Azonban egy ezer éves történelmi múlttal biró nemzetnek egén nem mosolyoghatott folyton derülten a ragyogó nap. A természet örök törvényei szerint ahol fény van, ott árnyék is van . . . A természet mélységes, ünnepélyes csendje, legforróbb napja, rendesen hatalmas pusztító orkánoknak előjele . . . Az 1848-iki törvényeink által uj életre kelt nemzet tiszta égboltozatát nemsokára vészterhes felhők, mélységes sötétség borították el. A felfrissült vérü nemzet gyönyörűen fejlődő teste szakhamar tetszhalottá vált . .. de az önkényében korlátot nem ismerő, fékevesztett, minden szentségünket és kegyeletünket lábbal tipró hatalom a legirtózatosabb vandalizmusra sem átalt vetemedni: a tehetetlen halottnak erőtlen testébe tizenhárom mélységes döfést mért... Vérzett a test, de nem halt bele . . . Nem akarjuk mi a talán (?) már félig- meddig behegedt sebeket fölszakgatni, de a vérveszteséget és igazságunkat érezzük s a sebhelyek látszanak, melyekért a világhistóriában egyik legszörnyübb nem igazságtalanságáért, de egyenesen a legembertelenebb gazságért, annak elkövetői Isten és a História itélőszéke előtt felelősséggel tartoznak. Jertek Polgártársak, tegyünk eleget a tizenhárom vértanú iránti kegyeletszerü kötelességeinknek. Szenteljük október hatodikét az ő emléküknek. Gyásziinepünk október hatodikén vasárnap, délelőtt Va 12 órakor a Kaszinóban lesz, melynek programja a következő: Október 6. — Néh. Taksonyi József nemrég elhunyt költő hagyatékából.— Októberi sötét napok, Sötétségiek most még nagyobb. Vér tölti el a kebleket, Osztrák vágott rajtunk sebet. Októberi sötét napok, Sötétségtek most még nagyobb ! Áll a kilenc akasztófa, Nem korhadt még el azóta. Meg is van még a kötele: Kit húzzunk föl vájjon vele? Októberi sötét napok, Sötétségtek most még nagyobb! Felejteni? Felejteni? De a magyar nem teheti! Újulnak a régi sebek. Ti tépitek föl, vérebek. Októberi sötét napok, Sötétségiek mindig nagyobb! A magyarnak Golgothája, Nem sülhet a nap reája. Amely nemzet igy vérezett: Érezhet-e enyhületet? Októberi sötét napok, Sötétségtek egyre nagyobb! 1. Lavotta kesergője és Tavasz elmúlt . . . Előadja Ádám József zenekara. 2. Ünnepi beszéd. Tartja dr. Kiss Rezső. 3. Palágyi Lajos: Aradi vértanuk. Szavalja Harausz Gyula joghalgató. 4. Hvmnusz. Énekli a közönség. Hazafias üdvözlettel: a Nagybányai Ifjúsági Kör. Megint csak vasúti dolgok. A mitől féltünk, az nem történt meg, úgy fordult a dolog, hogy a téli menetrendnek Nagybányára vonatkozó részét sem egy, sem más irányban meg nem változtatták, pedig irányadó körökben erősen tartotta magát a hir, hogy az eddigi rendszerrel teljesen szakítanak. Hasznos, üdvös, dicséretreméltó dolog, hogy most nem történt meg, ám azért ne bízzuk el magunkat, a veszély még mindig fenyeget. Most megint csak azt erősítgetik egyes avatottak, hogy a fernezelyi vasút üzembe hozatala alkalmával fogják a változtatást megtenni, mert a fernezelyi vasútnak előnyösebb volna, ha a nappali vonatok szállítanák a terhet. Nem tudjuk mi igaz van ebben, de a miket a múltkor elmondottunk, azokat fenntartjuk t. i, hogy a nagybányai kereskedelmi forgalomra valóságos halálos csapás volna, ha a délutáni vonat este érkeznék be. Akik törődnek a közügyekkel, azok vezetésére befolyással bírnak, jó, ha résen lesznek, mert egyszer csak kezünkbe adják a kész nyomtatott menetrendet úgy december tájékán s akkor aztán a befejezett dolgok ellen késő lesz mozgalmat indítani. A mi cikkünknek a zsibói vasútra vonatkozó részét illeti, széles körben talált visszhangra. Érthetetlen és semmivel sem okolható, hogy ennek a derék, erősen épített és jól felszerelt vasútnak csak egyetlenegy vonatja van Kolozsvár és Nagybánya között. A szatmár—nagybányai vasúttársaság is félt a harmadik vonattól s ime, fényesen bevált az, ma egyike a legforgalmasabb vicinálisoknak ez a mi régi vonalunk. Meg volna a forgalma a zsibóinak is, csak merni kell kezdeményezni. Két csaló. Németből fordította: Ifj. Bergliammer Mihály. Amint tovalebbent, nem egy csodálkozó férfi- tekintet követte. De gyönyörű is volt szorosan hozzásimuló utcai jelmezében, szőke fejecskéjén viruló rózsákkal diszitett barna kalappal. Nagyon is jól tudta, hogy szép, ám azért finom arcát annak az öntudatnak egyetlen vonása sem torzította el; szeme pedig oly gyermekesen pillantott a világba, mintha még ezernyi rejtélyt kellene megoldania. Ama világos, napsugaras tavaszi napok egyike volt, melyeken az egész világot csupa fényben, világosságban látjuk és valami édes bizonytalan vágy szinte megrepeszti a szivünket. Mintha egész Berlin talpon lett volna, különösen az Unter der Linden hemzsegett a legújabb divat szerint fölcicomázott hölgyektől. Lili von Braunthal, a dúsgazdag bankár leánya éppen hazatérőben volt egyik barátnőjétől. Az érte jövő kocsit nem használta. Ilyen pompás időben csepp kedve sem volt a zárt kocsiba ülni. Jól esett neki egyedül a városban bolyongni, mert beteges anyja és gyöngéd atyja, akár csak valami melegágybeli növényt, őrizték. Ez pedig sehogy sem volt ínyére, mert Lili egészséges és pajzán fiatal leány. A bradenburgi kapunál egyszerre egy úr állott meg előtte, aki kalapját levéve nézzett reá: — Bocsánat kisasszony nem veszítette el szivecs- kéjét? Aranyos szivecskéjét? egészítette ki mosolyova. Csodálkozunk rajta, hogy egyáltalában eltűrik azt odafent, hogy a huszadik században még ilyen vasúti állapotok legyenek. A szamosmenti községek, városok: Kolozsvár, Dés, Szamosujvár, Zsibó, Nagybánya, meg Zilah, Szilágy-Somlyó, Sarmaság is mind akcióba kellene hogy lépjenek, sürgessék képviselőtestületi határozatokkal a második járat berendezését, hisz mindenkinek érdekében áll ez. Azokkal a nyulfark hosszúságú vásári vonatokkal, hetenként egyszer, semmit sem érünk, ez csak porhintés, hogy több numerus szerepeljen a menetrendben, de az általános kereskedelmi forgalomban alig számit valamit. íme, tehát, azért, hogy a menetrendet éppen most meg nem változtatták, mi legkevésbé sem tartjuk az ügyet befejezettnek, úgy az egyik, mint másik irányban tenni kell és odahatni, hogy a haladás utján egy-egy jóravalő lépéssel mindig előbbre menjünk. Nyomor. (Segélykiáltás a külföldön nyomorgó honfitársak érdekében. Adalék a kivándorlási kérdéshez.) Jelenetek a »Berlini Osztrák-Magyar Segélyegylet« fizető pénztárak előtt. — Közli: László Ákos Berlin—Grünewald. — Mint az egyesület kezelő-bizottságának tagja jutottam az egyesületnek a Friedrichtrasse 250. sz. alatti helyiségébe, ahol helyettesképpen bízattam meg a szükséget szenvedő és munkanélkül való honfitársak között kiosztandó segéiypéuzek kifizetésével. Az előszobába lépve, szomorú gyülekezetei láttam magam előtt: férfiak, asszonyok, gyermekek aggok és ifjak tarka összevisszaságban, számra vagy hetvenen. Már az első pillantás szivethasitó a sajnálatraméltó teremtések láttára. Emberek, akiknak arcáról a szükség, a nyomor, a nélkülözés és a kétségbeesés sir le; férfiak, akiknek heteken át alig volt betevő falatjuk; aggok lerongyolódott ruhákban: asszonyok, akik már mindenüket eladták, hogy éhségüket csilapithasák; ifjak, akiknek fáradtan hajló tasttartása árulja el, hogy napok óta hajléktalanul bolyongtak e világvárosban. Sivalkodó csecsemők, piszkos mezben nyögdicsélő gyermekek, akik félénken rejtőznek anyjuk ruhái mögé; agg asszonyok csendesen tekintve maguk elé. Mind e szerencsétleneknek az utolsó reményt jelenti egyesületünk, melyhez a fuldoklónak a szalmaszálba kapaszkodás végső reménységével fordulnak. Megkezdődik a kifizetés. Első szám! — Egy asszony lép szemérmesen közelebb. Először a szokásos kérdéseket intézik hozzá: Neve ? Honan jött ? Hány Lili zavarában csak nézett a beszélőre, ekkor az egy kis aranyszivet tartott eléje. Hevesen utána kapott. — Köszönöm uram, nagyon kedves emlék ez nekem, hiánya nagyon fájt volna. — Akkor még jobban örülök, hogy én voltam az a szerencsés, aki megtaláltam a kis ékszert. A fiatal ember mellette maradt s lassan az állatkert felé tartottak. Lili most lopva megnézi lovagját, s megállapítja, hogy sokkal szebb mindazoknál az uraknál, kiket ő ismer. Az pedig megemelve kalapját: — Megengedi, hogy bemutassam magam, nevem Gleichen s mintegy magyarázólag hozzáfűzte: zene- tanitó vagyok a Steiner-féle konzervatóriumban. Lili bolondos jó kedvében igy válaszolt: — Nevem Braun Lili, nyelvtanitónő vagyok és éppen a tanításról jövök. Maga is csodálkozott, hogy milyen könnyen ejtette ki ezt a hazugságot és nagyszerűen mulatott rajta. Csevegve majdnem a Bellevue útig érkeztek, midőn Lili megállt: — Isten önnel Gleichen ur, itt el kell válnunk, mégegyszer hálás köszönet a becsületes találónak. Mosolyogva nyújtja oda kicsiny kezét, melyet amaz erősen tart: — Nem láthatom e mégegyszer Lili kisasszony? Olyan kérőén nézett reá, hogy nem tehetett egyebet, el kellett a kérést fogadni. Vasárnapra beszélték meg. — Mikor és hol? kérdezte a fiatal ember, erősen szemébe nézve. Xjapvizxls: mai száma. © oldal.
