Nagybánya és Vidéke, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-01 / 35. szám
Nagybánya, 1907. jár Szeptember 1. — 35. szám. XXXIII. évfolyam. NAGYBÁNYA ES YIDEEE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK VASÁRNAP A liget rendezése. Ritka város az, a melyik olyan szép parkkal, üdülő helylyel rendelkezik, mint Nagybánya. Nem hiába vagyunk büszkék ligetünkre, nem hiába csodálják meg annak szépségeit az idegen nyaralók, nem hiába festegetik sok szép részleteit a piktorok. Mindamellett mi sokkal kevesebbet ^törődünk a ligettel, mint a hogyan az megérdemelné, sokkal kisebb gondot fordítunk rá, mint a hogyan szükséges volna. Hiába igy van ez már minálunk magyaroknál. Merengünk a múlton s fényes ábrándképeket szövünk a jövőről, a jelennek tartozó életbevágó munkáról pedig azt mondjuk: ej, rá érünk arra még! Pedig teendő az volna elég. Szinte több, mint a mit erőnk megbir. Igyekeznünk kell tehát lassanként megvalósítani azt, a mit egyszerre létre hozni nem vagyunk képesek. Nemsokára aktuális lesz a liget rendezése. Jövő évre már, csinos szálló fog emelkedni, a mostani deszkabódé helyén. Szükséges tehát, hogy ezzel együtt létesítsünk egy és más olyan dolgot, ami a ligetnek előnyére, a közönségnek kényelmére, gyönyörűségére és okulására válik. Mindenek előtt a ligeti felügyeletet szigorúbbá, pontosabbá, és lelkiismeretesebbé kell tennünk. Nem szabad tovább megtűrnünk, hogy a sétautakon kívül kiki, kénye-kedve szerint csapásokat törjön a pázsiton keresztül. Ki kell tiltanunk a ligetből szigorúan a kerékpárosokat és kutyákat, s meg kell akadályoznunk a papirszeletek s más effélék eldobását. Az újításoknál pedig nézzük meg idegenben a szépet és célszerűt, s igyekezzünk azt minálunk is megvalósítani. Vegyük például a pozsonyi hires Dunaligetet, (Au-t.) Szebben müveit, s nagyobb buzgóssággal gondozott séta helyet alig találunk Magyarországon. E ligetben a fák, cserjék, bokrok s ritkább virágpéldányok mellett csinos kis táblácskára van Írva azoknak a neve. A pozsonyi közönség tehát, sétaközben gyönyörködve és szórakozva tanul is. A mi ligetünkben is vannak oly ritka díszcserjék, különböző fenyő fajták, érdekes virágpéldányok, a minőket csak elvétve lehet látni itt-ott az országban. Az idegennek meg is akad a szeme rajtuk, mi azonban ügyet sem vetve rájuk, haladunk tova utunkon. Jelöljük meg tehát mi is ilyen táblácskákkal a ligetben, az érdekesebb növény példáFürdő-szezon után. — Irta : dr Kiss Rezső. — Fürdő-szezonnak immár vége S hol sok szerelmes lázban égé; A sűrű lomb és fák alatt, Most édes csók és sóhaj helyett Madárszó töri meg a csendet, Hol annyi vágy és kéj fakadt ! S a táj azóta oly bús, árva. Öröm és kaczaj ki van zárva, Oh hány kalandnak vége lett! De nem örökre csak jövőre, — S ezen nem búsul csak a dőre, És az, ki még nem élvezett!! Sok karcsú és molett szép asszony, Légió aggszűz és kisasszony Boldog lett a szezon alatt, Sok régi édes, titkos vágynak, És annyi kedves szép ábrándnak Emléke soká fentmarad ! De immár elmúlt. Útra kelnek. Vége az édes szerelemnek, Sok asszony imigy ír haza; »Oh végre hát! édes férjecském, Holnap ilyenkor már kettecskén Leszünk, — csókol a kis mama!« A férj a levelet megkapván, Nem örül, de szinte siihatván ; Ideáljához elszalad . . . nyokat. Kedves lesz ez a sétáló közönségnek és hasznos a tanuló-ifjuságra nézve. Szükséges az után hogy a Jókai dombot az eddiginél jobban gondozzuk. A már meglévő ülőhelyeken kívül, más helyeken pl. az ezred- évi-ut mentén is állítsunk föl egy-két padot. Valamelyik feltűnő és utbaeső helyre, hőmérőt és légsulymérőt kell helyeznünk, hogy a közönség pontosan tájékozva legyen az időjárásról. A liget közepén álló fenyőfák mellett emelkedik egy kis halom, melyen a veresvizi gyerekek egymás hajába kapva ismételik meg Trója ostromának fázisait. Elhordani innen azt a kis halmot nem lehet, mert a fenyőfák gyökerei ebbe fogózkod- nak. Ezen a kis helyen tehát ásványgyüj- teményt kellene berendezni. Nem, ritka és értékes, a más tulajdonához szívesen nyúló ember előtt kedves példányokat raknának oda, hanem a szemnek mutatós hegyikristályokat, barit-, chalchopirit-, pirít-., sphalerit-, antimonií-, dolomit-darabokat. Az egészet talán el is lehetne keríteni valami csillogó vasrácsozattal. így van ez Kolozsváron, pedig az nem is bányaváros. így lehetne még szebbé, vonzóbbá lenni kies Széchenyi ligetünket a közönség előtt, s az itt említett újításokkal bebizonyitanók, hogy Nagybánya kultur város, melynek van érzéke a gyönyörködtető és praktikus iránt. k. d. A pusztaszeri ünnep. »És azon a helyen a vezér és nemesei megállapították az ország minden igazát, miképen szolgáljanak a vezérnek és előkelőinek vágy miképpen tegyenek törvényt minden elkövetett vétkekről. És ezt a helyet, hol mindezeket elrendezték vala, a magyarok tulajdon nyelvükön szernek nevezték, mivelhogy ott vették szerbe az ország minden dolgát.« így mondja azt Béla névtelen jegyzője. A hálás utókor az ezredévi ünnep alkalmával szép emlékművet helyezett ide. Ez előtt az emlékmű előtt szeptember 15-én (vasárnap) délelőtt 9 órakor országos Árpád-ünnep lesz. Ezer esztendő telt el azóta, hogy elhalt honszerző Árpád fejedelem, aki hadával és népével az ázsiai őshazából e tájakra beérkezett. Aki sátrát a szeri pusztán felütötte s pihenőt rendelvén a hadak nagy útja után, vezértársaival és népe nagyjaival törvényeket szerze nemzetének; megújította az Etelközön kötött vérszerződést, hogy ezen az alapon népe és hazája megálljon mindenha. Ezer esztendeje, hogy a honfoglaló hős megtért atyáihoz, szent örökét népe erős lelkére, bátor szivére és harcokat kibíró karjára bízván. Ezer esztendő a halandóknak nagy idő, de csak egy pillanat a halhatatlanok időszámításában, Búcsúznak aztán lázas hévvel Nem telnek be a szerelemmel ; S szemükből a könny felfakad !! A vonat megjött. A perronnál Teljes diszben a férjuram áll, S meglátva a jó kismamát, Egymásra hévvel ráborulva Sirnak, mint ki meg van indulva, S csókolják egymás ajakát! Hazamenve aztán, — hazudnak, Hogy mindig egymásra gondeltak, S nem volt szivükben nyugalom! Pedig mindkettő azt gondolja S hamis szemük is azt ragyogja; »Kvittek vagyunk mi angyalom !« Virágok között láttam. — Irta; dr Kiss Rezső. — I. A Nyírség andalító rónáján, a nagykállai mezőkön, mikor a vadvirágok dandárjukban állottak lábon, mikor olyan volt az egész táj, mint egy rózsás, virágos kert, mikor az idyllikus nyár birodalma száműzte a csalfa, változékony tavaszt, akkor láttam Bélteki Margitot először. Igazi játszi kedvvel járkált a mezőn. Menyasz- szony volt. A boldogság tüze égett a szivében s az ragyogott az arcán. Álmodozott. kiknek életidejét tetteik és alkotásaik nagyságával mérik.. Honszerző Árpád fejedelem ezeréves halotti álma egy haza és egy nemzet ezer éves életét jelenti. Nemzetek, országok enyésztek el ez idő alatt, de Árpád népe ma is él, országa ma is áll, mert a jog és alkotmány sziklájára van alapoz-va^oEzen alkotmány ott született a szeri pusztán, mely véres hadizajok és bölcs államtanácskozások helye volt, a melyen ma, e'ső fejedelmünknek, hon- és alkotmányszerző Árpádnak szobra áll. E helyre már évek óta vonják ellenállhatatlanul hazafias érzések a magyart, hogy az ősök emlékének, a mélabus tájon lelki elborongással, adózzék. Ápoljuk szivünkben a magyar érzéseket 1 Nehéz idők viharos felhői kóvályognak nemzetünk felett. Ősi alkotmányunk szent sinai hegyén gyűljünk össze most, Árpád fejedelem megdicsőülésének eze- redik esztendejében, erőt meríteni az ősapákra való hálás visszaemlékezésből. Teljék meg lelkünk ősi nagyságunk fényével és dicsőítsük az ezeréves halott fejedelmet ott, hol országa és népe őrük életének biztosítékait megteremtette. A szeri síkon szerzett alkotmány védte meg nemzetünket hadvészes századok zajlásai alatt, és védi ma is, keserű megpróbáltatások vészes forgatagaiban. Ezen a helyen buzog fel a hazaszeretet soha ki nem apadó forrása, melyből reményt, kitartást, erőt merit a múltak fényén és nagyságán elmerengő lélek. Ez a hely az, hol a régi dicsőség ^ emléke minket, kései utódokat az emberi művelődés nagy munkájában való derekas helytállásra serkent. Ez a hely az, a hol a haza tiszta és szent szerelmének oltára, Árpád fejedelem emléke, a fölöttünk élő hatalmas Isten szabad ege alatt áll! Ez oltárhoz elzarándokolni ne késsetek magyar hazánk Polgárai! Magának az ünnepélynek sorrendje következő lesz; Vásárhelyi József szeged rókusi plébános misét tart és szent beszédet. Az énekeket részben Zsák Lajos szegedfelsőtanyai tanító, részben a szegedi egyesült dalárdák éneklik Erdélyi Sándor karmester vezetése »alatt A »Hymnust«. Előadják a szegedi egyesült dalárdák. D/Kelemen Béla Csongrád vármegye és Szeged szab. kir város főispánja, rendezőbizottsági elnök meggyitó beszéde, Az ünneplő közönség üdvözléze, a Szegeden székelő »Pusztaszeri Árpád Egyesület« nevében Dr. Becsey Károly országgyűlési képviselő, rendezőbizottsági alelnök által. »Árpád siri álma«, (az ozmáni korból). Költemény. Irta : Miskolczi Kovács Gyula. Szavalja : Bakó László, a »Nemzeti színház« színművésze. Karének. »Szentelt hantok«. Szövegét irta; Komócsy József ; zenéjét szerzé : Mosonyi Mihály Éneklik : a szegedi egyesült dalárdák. Az ünnepi beszédet dr. Barabás Béla, országgyűlési képviselő tartja. »Pusztaszeren«. Költemény. Irta és szavalja; Szalay Károly, főgimn. tanár, rendezőbizottsági titkár. Záróbeszéd. Tartja: Dr. Cicatricis Lajos (!) kir. tanácsos, Csongrád vármegye alispánja, rendezőbizottsági alelnök. (Nem jó volna Árpád tiszteletére a nevét megmagyarositani. Szedő) Szózat. Énekli a szegedi egyesült dalárdák Deli levente volt a jegyese; Gencsi Elek. A szerelem kötötte össze őket, igy tehát mérhetlen nagy volt a boldogságuk. Le sem irható az a végtelen öröm, megelégedés, amely betölté sziveiket. A földi javakban sem volt hiányuk. Margit szép volt, mint az Istennek a legszebb angyala. Lelke: szelíd, tiszta. Versenyeztek is a kezéért. Kérője már 14 éves korában is volt. Az esküvő előtt való napon láttam először Margitot — az ezer féle szinü virágok között kint a mezőn. Hol innen, hol onnan szakított egy virágot. Nászkoszoruját kötötte a vadvirágokból. II. Eltelt vagy három év. Ismét otthon voltak az én édes szülőföldemen. Nyár volt. Szerettem kint bolyongni, álmodozni a természet nagy templomában. Egy este, amint bolyongásomból hazafelé mentem, utam a temető mellett vitt el. Egy nagy uj síremlék tetején hatalmas fehér márvány-kereszttel tűnt fel szemeim előtt. Részvéttel néztem a sir felé, mely — cserjékkel és sokszínű virágokkal volt körül ültetve, — mert egy talpig gyászba öltözött nő térdepelt ott. Sirt, zokogott. Aztán felállott. Támolyogva ment a sírok között, s az ott nőtt vadvirágokból koszorút font.
