Nagybánya és Vidéke, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-21 / 29. szám
1907. Julias 21. NAGY BANYA ES VIDÉKÉ 29. szám. (3) kor olcsóbb s legfeljebb fele árral lesz eladható, illetve számítható — s nekünk nem arra kell néznünk egyedül, hogy a befektetési költség mely esetben pár ezer koronával látszólag kisebb, hanem azt, hogy mely rendszerű telepnél kisebb az üzemi költség, illetve mely mellett juthatnánk mi magánfogyasztók, de meg a város is, olcsó s e mellett egy biztos erőforráshoz, világításhoz. A villamvilágitás beállításánál első sorban az évi regie költség megállapítását tarjuk szükségesnek, mert ez szabja meg első sorban az egységárak nagyságát s csak ezután gondoljuk számításba venni a telepre fordítandó, illetve ennek ammortizátionális összegét akkor tudnék egész közelítőleg megállapítani, hogy mely eset az, amikor úgy a magánfogyasztók, mint a város a legkívánatosabb előnyökhöz, haszonhoz juthatna; mely rendszerű telep is az, amely ezt nekünk leginkább biztosíthatja, de mindezeket áthúzva azt állítani, hogy csak a gőzüzem az, mely kívánságunknak megfelel, csakis ez fog jövedelmet nyújtani, mig a másiknak előnyét, de meg a vizhelyét, annálkevésbé mennyiségét és természetét absolute nem ismerjük, tehát a mindenkor szükséges összehasonlítást nem vagyunk képesek megtenni, hogy ítélhetünk meg mi valamit s hozzá helyesen, amikor egyoldalulag ismerjük csak a kérdést ? Ide némi fáradság, csekély utánjárás szükséges ugyan, de meg vagyunk győződve, hogy különösen tevékeny városi uj mérnökünk fáradságot nem kiméivé, ebben a tekintetben is teljes képet fog nekünk tudni annak idején nyújtani. Mert az még nem valami nagyon különös előny a gőzüzemű vállalatnál, cikkíró ur, hogy ez a városnak jövedelmet fog nyújtani, mert ez a jövedelem szó valami nagyon relativ lehet a magáu- fogyasztók kiadásaihoz mérten, pedig mi a létesítendő vállalattól azt is kívánjuk, hogy a magánfogyasztóknak mostani ezirányu kiadásaival szemben ép úgy jövedelmező legyen, mint akár magának a városnak volna vagy lesz az. S ha mi úgy gondolkozunk, hogy építsük ki a_ telepet előbb gőzüzemmel, amint jelzi cikkíró s csak amikor e réven a közönségünket felvilágosítottuk saját kárán, hogy mégis csak olcsóbb a vizierő, akkor tisztelt cikkíró ur nézetünk szerint nem egészen jó utón haladunk, mert minek fizesse a közönség a nagyobb egységárakat már most, amikor nem muszáj, miért ne kezdjük el mindjárt a jobbat s hozzá olcsóbbat, ahol sztrájk, bojkott, emelkedő munkabérek nem igen veszélyeztetik a mü létét, illetőleg az egységárak nagyságát ? miért ne csináljuk a létesítendő vállalatot mindjárt kezdettől teljesnek s e mellett jónak ? Mert az igazat meggvallva, meggyőződésünk az, hogy ha a nagyközönség látja, miszerint olcsó erőforrás áll itt neki rendelkezésre s ezáltal a kis és nagy ipar létesítéséhez a legfontosabb tényezőt biztosiottuk, akkor igen-s kilátásunk lehet, hogy az ipar, kereskedelem itt megerősödik, sőt uj vállalatok is fognak létesülni már arra v*alő tekintettel is, hogy sok oly mellékkörülményekkel rendelkezünk, amelyek más helyen létesítendő iparvállalatnál alig vannak meg. Itt van a virágzó kincstári és magán bányászat, ahol olcíó erőt értékesíthetünk, kénsavgyárunk, amely ;á vegyészeti ipari gyárak keletkezésének alapanyagát képezi, eróőiparunk, amely mellékterményeinek értékesítése révén is fellendítésre vár, hires lapos járda kövünk, téglagyárunk, fürészmalmunk, üveggyárunk stb. meg a két főirányban mozgó vasúti hálózatunk, de mindezek egészséges fejlődésének egyik fő feltétele az olcsó elektromos erőforrás s ha mi erre most nem tekintünk a központi telep beállításánál, akkor a létesítendő gőzüzemű telepünkkel ugyan a világítást jól elláthatjuk, az kétségtelen, de megakasztjuk, vagy legalább is nagyon hosszú időre elodázzuk egy nagyobb ipar fellendítését; pedig nekünk erre is tekintettel kell lennünk, szegény város lévén, nji nem várhatjuk vagy remélhetjük, hogy egy gyáros itt épitsen valamelyes nagyobbszerü vállalatot, mert ha még olcsó erőt nem tudunk neki biztosítani, ugyan miféle más kedvezményben tudnók őt részesíteni, ami ugyanis képes volna öt idekötni ? Hogy pedig a sturi főpatak vize nem aféle Zazar viz, amely talán már egy 20 fokos melegre kámforrá változnék át, könyen eldönthető egy kirándulás által, mi legalább efféle eshetőségen nem igen skrupulusko- dunk már anyiban sem, mert már a jó régi fernczelyi kohómü ravaszpataki, mint Sveizer réti vizi müvek főleg ezek maradékára vannak bazirozva. Mindezek után jóleső tudattal tudomásul vesszük a cikkiró urnák abbeli kijelentését, hogy az újonnan megválasztott városi vezetőség a megvalósulás elé kerülő nagyszabású építkezések terén a lehető legnagyobb körültekintéssel és megfontolással fog eljárni, hiszen ez kötelessége is. Hiszen mi is a mikor a multi cikkünkben a vil- lamvilágitásra delegált bizottság figyelmét a vizierő alkalmazásánál elérhető előnyökre kívántuk irányítani, nem akartunk, amint azt a »Nagybánya« cimü lap gondolta — viszketegségi paripára ülni, hanem egyedül csak a kellő s ily vállalkozásoknál mindenkor szükséges s kivánates megfontolást akartuk szóvátenni, mert ne feledjük hogy az eddigi városi gazdálkodásunk, a vállalatokat illetőleg, bizony nem valami fényes jövedelmi forrást nyújtónak bizonyult s most is nem egykét koronás vállalkozásról van szó! Tanítok eskütétele. Folyó hó 17-én, az 1907. évi XXVII. törvény- czikknek az a része, mely a felekezeti tanítóknak a magyar kormányhoz a nemzetiségi tanítóknak a magyar államban való viszonyát körülírja egy szép jelenetben nyert kifejezést városunkban. Ekkor tették le a nagybányai járás felekezeti és községi tanítói Bodnár György megyénk királyi tanfelügyelője előtt a hivatali esküt. A felemelő hatású ünnepélyen a királyi tanfelügyelőn kivül részt vettek: Faragó Ignácz kir. segédtanfelügyelő, az egyházi főhatóságok megbízásából: Soltész Elemér és Szőke Béla lelkészek, Troplovits Márton az izr. iskolaszék elnöke, 2 görög kath. esperes, továbbá Stoll Béla gondnoksági elnök, Makray Mihály polgármester, Waigandt Anna polgári iskolai igazgató s a helybeli állami el. iskolának férfi tanítói, mint vendégek. Az ünnepélyes aktus a polgári leányiskola tornatermében folyt le, melyet Bodnár György kir. tanfelügyelő a következő tartalmas beszéddel vezetett be: Tisztelt Tanító urak ! Kedves munkatársaim ! E pillanat nem merev, kötelességszerü alkalom. Nem kényszer-aktus. — Egy ideális szép frigynek a kifejezője és megpecsételője. A tanitói magasztos hivatás esküvője a nemzettel, a magyar hazával, mellyel önök eljegyeztettek ! Az eskü szent é§ ünnepélyes volt minden nemzetnél. A magyarnál pedig, midőn nagy, nemzetet, országot érdeklő elhatározásokról volt szó, az adott szó erejétől önként emelkedtek fel a lelkek az Istenhez, az eskü szentségéhez. A legelső magyar ember, a király, népe előtt esküt tesz az alkotmányra. Király és nemzet együtt esdik le az Istent, hogy megértse, mily joggal, mily kötelességgel veszi át a koronát, hogy átlássa nehéz helyzetét. A király miniszterei is esküt tesznek. Minden olyan munkakört, mely nagy érdeket érint,' az eskü szavával erősítenek meg. A tanitói állás magasztosságát nem kell Önök előtt kibontogatnom. Ismerik annak nagy nehézségét, nagy felelősségét is. Koszorús költőnk mondása, hogy Magyarországot még egyszer kell meghódítani s e hódítás a tanítókra vár, mindnyájunk előtt ismeretes. Szontágh Pál nagy hazánkfia mondotta, hogy ez országot át kell gyúrni, de úgy, hogy hivő és magyar legyen. E munka vár reánk tanítókra. A tanítók gyújtsák meg az ifjú keblekben a nemzeti érzés igaz szikráit. Ük a jog és kötelesség igaz megtestesítői. De hogyan képzelhetjük ezt el anélkül, hogy a tanítók ne volnának a hűségben, kötelességteljesitésben, a jog helyes ismeretében, a példás életben az elsők ? Az Egyesült Államok elnöke két ezer tanító előtt mondotta, hogy , a tanítóság a munkájával adóssá tette az egész világot. Adós volt e nemzet is. De ismerjük el, hogy a nemzet, a magyar nemzet ezt az adósságot nagy áldozatok árán csak az imént is letörleszteni igyekszik. A nemzet odáig ment, hogy a múltban végzett, de különösen azon munkáért, melyet a tanítóságtól a jövőben vár, megtette és megfogja tenni mindazt, amit a tanítóság méltán vár és várni fog. Arra kérem tehát Önöket, szeressék e nemzetet, a nemzet jövő életét: az ifjúságot. Ne csak érezzük, hogy e nemzet tagjai vagyunk, ne csak azért ragaszkodjunk hozzá, mert várunk tőle^ de szeressük önzetlenül, csatoljon e nemzethez minket szent hivatásunk is. Ne feledjék, hogy a mindennapi életben is a legnehezebb feladatok megoldása azoknak jut osztályrészül, akiket észre sem vesznek, akik az élet zajától elvonulva csendesen munkálkodnak. — De biztosítom Önöket, hogy a nemzet szeme rajtunk függ. Közmeggyőződés e hazában, hogy a tanítóság kezeibe nagy kulturális és szociális feladatok megoldása van letéve. Nagy szó, nagy eszme, rajtunk áll, hogy tettekre váltsuk be. S akkor segíteni fog az Isten, fia mi segíteni akarunk és tudunk e nemzeten’ mely, hogy magyar legyen és tudjon is, akarjon is magyar lenni, szálljon le közibénk a gondviselő Isten szelleme, a magyarok Istene, akinek szent nevére ima esküdjünk! A lendületes beszédet, mely láthatólag megillette a hallgatókat s főképpen azokat, akiknek az esküt le kellett tenniök, követte a negyven tanítónak az esküje, mely után az esküt tévők a Himnust énekelték el. Lehetetlen volt a meghatottságot, az ünnepélyes hangulatot nem érezni. A magyar géniusz emelkedését képzeltük el magunkban s láttuk magunk előtt Úgy éreztük, hogy az eskünek a szelleme s az esküre előkészítő alkalmi beszéde, a tanfelügyelőnek Magyarország jövő nemzeti nagyságának, megerősödésének a megnyitója. A magyar állameszme megszilárdulásához egy erős bástyát láttunk kiemelkedni e pillanatban. Vajha e kép valóra válhatnék mielőbb! A szép jelenetet az zárta be, hogy Vagányi Kálmán felsőbányái tanító indítványára az esküt tett tanítóság gróf Apponyi Albert miniszterhez a következő sürgönyt küldte el: A nagybányai járás tanitói kara mai napon midőn a nagyméltóságod által alkotott törvény értelmében a hivatali esküt letette, hálás szívvel mond köszönetét Excellenciátinak a magyar tanitói kar jóllétét előmozdító nemes munkásságáért. Végül néhány szóban ugyancsak Vagányi köszönte meg társai nevében a tanfelügyelőnek lelkesítő szavait. Az esküt tett tanítók és tanítónők a következők : Hitruska Mária, Russu Aurélia, Petneházi Paula, Lengyel Béla, Moldován György, Imre Károly, Csonka József, Tréger Béla, Vagányi Kálmán, Jékly Károly, Magyar László, Dimand Károly, Pfeiffer Fákét, Halmi János, Haill Gyula, Albu László, Porumb János, Borkuteán Gergely, Papp János, Botos Péter, Csoltye Miklós, Ghevre László, Várna Tivadar, Kerekes Ávrám, Katócz Anrél, Kimpán Gábor, Dipse György, Puskás Szilárd, Anderkó Antal, Anderkó Sándor, Kerekes János, Kosztin György, Lupán Athanász, Krisztián János, Paul Sándor, Kerezsán Aurél, Kritz István, Pap Gyula, Krespai Gyula, Bálán László. Kívánjuk, hogy mindannyian kiváló hasznára legyenek a magyar nemzeti munka kiépítésében az országnak s hogy amint a tanfelügyelő mondá: »az e$kü szellemében munkálkodjanak sokáig!« Úgy legyen! Siculus. Tromfra tromf. Néhai jó Oláh Miklós eredeti magyar ember volt, Deák Ferenc szokásaival birt, nyugodt kedély, rendes életmód, ki rendes szokásaitól nem igen szeretett eltérni. Hajdúnánás képviselője volt. Mint fiatal kezdő képviselő beül a vasúton egy másodosztályú kocsiba, hol egyetlen utast talál, ki mély gondolatokba merülve ül ott. Abban az időben, Debreczenben élt, tevékeny újságíró volt a mai koros ur, országos nevű, jól ismert iró, kit személyesen jól ismerek, mint magyar irodalmi életünk s kultur haladásunk tevékeny munkását. A fiatal honatya minden bemutatkozás nélkül beszélni kezd s a politikai helyzetet vitatja, birál- gatja erősen. Az újságíró unottan hallgatja s egyáltalán nem. reflektál a beszédre. — Úgy látszik, uraságod nem szívesen foglalkozik a politikával, vagy egyáltalán nem érdekli az ország dolga! — De, sőt nagyon is, hanem én hivatással űzöm ezt a mesterséget s nem szívesen hallgatom a nálunk szokásos magyar tempót, hogy mindenki hivatottnak érzi magát a nagyobb politikába avatkozni. Éppen emitt, Hajdúnánáson is fellépett egy vad szamár képviselőnek, meg is választották. A másik egyet pödörintett a bajuszán s jót nyelt hozzá, mert hát éppen ő volt a megválasztott képviselő, az a vad szamár Persze Sz. T. nem ismerte. Kevés idő múlva mondja Oláh* Miklós: — Bolond ez az élet mégis. Lássa az ur, én birtokos ember vagyok, a gyerekeimhez egy nevelőt kerítettem. Jó fiút kaptam, igen jól megfelelt állásának. Jó alak, szépen szavalt, jól idomított, egyszer előáll, hogy ő megyen, beáll színésznek, mert erre van hivatása. Nem elleneztük, bár sajnáltuk. Elment Debreczenbe. Szép jövőt jósoltunk neki. És képzelje az ur, a debreczeni újságban egy skribler, valami vad szamár, toll helyett taglót vett a kezébe és elüldözte a derék fmt! Itt meg a másik köhintett egyet s jót nyelt hozzá, mert az a vad szamár meg ő volt. Az a legjobb, hogy nem ismerték egymást s csak a véletlen dolga volt, hogy ily alaposan trom- foltak egymásra. Bemutatkozás nélkül váltak is el, csak később ismerték meg egymást. Dr Dwnay János, Heti krónika. A bányászati szakosztály legszebben tudja vinni az ő dolgait, volt nálunk már tornaegyesület, tüzoltó- egyesület, próbált létesülni irodalmi, művészeti kör, turista társaság és ki tudja még mi minden, bizony Haitenberger Béia-féie kassai Elvállalok festésre és veqyi tisztításra férfi- és női ruhákat, függőnyéket, bárminemű kelmét, nyakkendőt, kesztyűt, csipkét, kézimunkát, továbbá szőrmenemüt, bőrkabátokat stb. kép-viseletét átvettem. 3 tallérok, kézelők és fehér neműek a legszebb kivitelben tisztittatnak. = (Felsőbányai-ulca 9. , ::: Schroll-féle ház.):::
