Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-06-10 / 23. szám

(4) 1906. Junius 10. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 23'. szám. Lajos nemes alakjat és a kép minden sarkán Ízlésesen elhelyezve látható egy-egy tulipán jelképezi nemcsak a kép magyar eredetét, hanem a Tulipánkert-Szövetség védelmét és ajánlatát is. A kép mottója köriratban a Szózat két első sora s úgy ez egy igazi Nemzeti Há­ziáldás, amely ma az uj korszak napjaiban még több jelentőséggel bir, mint a közelmúltban, már csak azért is, mert hivatva van arra, hogy az osztrák ipar­nak vessen e téren gátat. A Melczer Károly és Társa czég (Práter-utcza 68.) adta ezt közre, egy egyszerű, mindenkinek hozzáférhető, de mindamellett rendkívül Ízlésesen kiállított 10 koronás kiadásban és egy másik selyemre nyomott, mahagóni kerettel ellátott szalon kiadásban, amely 20 koronába kerül, de amely össze­gekben a csomagolás és szállítás költségei is benfog- laltatik. Ha tekintetbe vesszük, hogy a czég a Tuli­pánkert-Szövetség czéljaira minden eladott kép után 5 százalékot és az országos függetlenségi és 48-as párt által kijelölendő másik jótékonyczélra további 5 szá­zalékot ajánl föl, úgy ezen kép rendelői csekély össze­gért nemcsak egy szép müdarab birtokába jutnak, hanem amellett, hogy a magyar ipart pártolják, két jótékony intézmény érdekeit is előmozdítják. Előkelő hölgyek milliói csakis a teljesen ártalmat­lan, sem higanyt, sem ólmot nem tartalmazó Földes­féle Margit-créniet tekintik a hivatását legtökéiete- sebben szolgáló szépitőszernek. Elragadtatással szólnak hatásáról, mert nemcsak tisztítja, puhává és bársony­simává teszi az arczot, hanem fehéríti, frissíti és fia- talitja. Erősítő és enyhítő alkatrészeinél fogva mint higiénikus szer is becses. Megvédi az arczot a naptól, széltől, fiatalságát lényegesen növeli a Margit-szappan és a Margit hölgypor. Ezen elismert legjobb szerek minden gyógytárhan kaphatók, de óvakodni kell után­zatoktól. Postán küldi Földes gyógyszerész Arad. Kihirdetés alatt áilanak. 1. Kerekes József és Boldán Róza nagybányai. 2. Dukrét (Dukréd) Károly felsőbányái és Szebeni Jolán nagybányai lakosok. Meghaltak: 204. jun. 1. Alexa Anna özv. Len­gyel Jánosné, gór. kath. 40 éves, napszámos, tüdő- gümőkórban. 205. jan. 2. Körösi János, ev ref. 23 hónapos, csizmadia gyermeke, baleset ló által elgá­zoltatok. 206. junius 2. Máriás Klára, ev. ref. két­napos, napszámos gyermeke, veleszületett gyenge­ségben- 207 Junius 3. Lesnitzki Sándor, tóm. kath. két hónapos, bányafelvigyázó gyermeke, hörglobban. 208. junius 3. Kalina Era, róm. kath. egynegyedórás czipész gyermeke, koraszületésben. 209. junius 4. Görög Sándor, gór. kath egyhónapos bányász gyer­meke, veleszületett gyengeségben. 210 junius 6 Nagy István, napszámosnak, róm. kath. halvaszüle­tett fiú gyermeke. Születtek. 2C6. Május 27. Hűk Jakabnak »Jakab« ; 207. Május 28, Botos Pálnak »Erzsébet« ; 208. Május 29. Klein Lipótnak »Miklós«. 209. Május 20. Klein Hermannak »Jenő«; 210. Junius 1, Máriás Sándornak »Klára«; 211. Junius 3. Kalina Károlynak »Éva«; 212. Junius 6. Nagy Istvánnak halva született fiú; 213. Jun. 3. Román Györgynek »Péter«; 214. Junius 5. Varga Magdolinának »Betta« ; 215 Junius 7. liva- dar Máriának »Katalin« nevű gyermeke. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Révész Ján0g. Eladó ház. Felsőbányai-utcza 41. számú ház 5 szoba, konyha, kamara, egész ház alatt pince, istálló és melléképületekkel eladó. Értekezhetni ugyanott, vagy Bónis Istvánnal (Fasor). Részvénycsere! Mely felsőbányái takarékpénztári részvényes volna hajlandó két részvényét szalmármegyei takarékpénztári részvénynyel elcserélni '? Czim a kiadóhivatalban. * Egészség az ember * * legbecsesebb kincse! * BÁLI és LAKODALMI MEGHÍVÓK o c o o »H9 ELJEGYZÉSI ÉRTESÍTÉSE Ka* it NÉVJEGYEK GYÁSZJELENTÉSEK SZÁMLÁK,**:! * ! LEVÉLPAPÍROK KEI.ESKEDELMI TAKARÉKPÉNZTÁRI KÖNYVEK ÉS NYOMTATVÁNYOK SZÉPIRODALMI MŰVEK gyorsan, a lehelő leg­es in osabb A7 ni lel ben, jutányos árok melleit készülnek. ■■■ ■■ — KÖZSÉGI KÖZIGAZGA­TÁSI, DOHÁNYÁRUDAT VÉGREHAJTÓI stb. stb. nyomtatványok raktára. NANÄSY ISTVÁN KÖNVNYOMDÁJA és NYOMTATVÁNYRAKTÁRA NAGYBÁNYÁN. F0TER 28. F0TER 28. Ajánlja a mai kor kívánalmainak teljesen megfelelően be­rendezett, két gyorssajtóval s az e szakhoz tartozó se­gédgépekkel fel.-/.ereit könyvnyomdáját mindenféle könyvnyomdái munkák gyors, ízléses és a lehető leg­olcsóbb árban való elkészítésére. — Ajánlja továbbá a legutolsó rendeletek szerint összeállított. nyomtatványraktárát amely a községi közigazgatási, közjegyzői, bir. végrehajtói, dohány­árudat anyakönyvi stb., nyomtatványokat foglalja magában. Vidéki megrendelések gyorsan és a legpon­tosabban eszközöltetnek. <ö ■ > (0 «3 42 ■S »o o o N 03 > .; <U 3 — >,•: (1) C, *0) 43 .Q O .; 03 .; V Természetes égvényes savanyuvizek! A Vay Gábor gróf tulajdonában levő »Mária« és »Kurucz« források hazánk legkitűnőbb égvényes sós St SAVANYUVIZEI, te melyeket gyomorhurutos és légző­szervi bániaknak ellen nagynevű szak- tekintélyek a legmelegebben ajánla­nak. E vizek — kiváló gyógyhatásúk mellett — borral vegyítve, a legkel­lemesebben üdítő italt nyújtják és a szervezetre minden tekintetben jóté­konyan hatnak. Olcsóság tekintetében versenyen kívül állanak! — Járványos betegségeknek legkitűnőbb ellenszerei! Főelárusitás: SCHÜCK IZIDOR főtéri üzletében Nagybányán. ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ Figyelem! Egészségünk az ivóviztöl függ. isztelettel tudatom a nagyérdemű helybeli és vidéki kö­zönséggel, hogy ZPONTISZÁLLÓ isi czim alatt uj vendéglőt és kávéházat nyitottam a városháza mellett, a Vár-utcza elején s törekvésem odairányul, hogy mint eddig is a t. közönség megelégedését érdemeljem ki. Helyiségeim s a berendezések, kiszolgálás, ellátás stb. a modern kor igényeinek teljesen megfelelnek. Szobák jutányos áron rendelkezésre állnak. ZZU Minden csütörtökön és vasárnap zene. ZUZ Naponta friss töltésű palaczkos sörök kaphatók. Tisztán kezelt daróczi és sikárlói borok házhoz való kimérésre literenként 30 kr. — Hegyaljai tállyai bor házhoz való kimérésre literenként 52 kr. 50 literen felüli vételnél külön árengedmény. Tisztelettel RUMPOLD GYULA, a Központi szálló tulajdonosa iß) C C 3»-C 3 ♦ t C Úgy látszik, hogy egészségjárvány ütött ki, mióta a legtöbb háztartásban a „GERES“ ételzsirt használják. ayomorbetegek, aranyeresek, stb sokkal jobban bírnak el »Ceres« ételzsirr: készített eledeleket, mint más élelzsirral előállítva g SCHICHT GYÖRGY, „Ceres" tápszermüvek osztálya, Aussig E.m. j|

Next

/
Oldalképek
Tartalom