Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-07-01 / 26. szám
26. szám. (2) 1906. Julius 1. NAGYBANYA ES VIDÉKÉ pán« folyozóival, egy kissé merész dolog. Hogy az rendeltetésének megfelel és rendeltetése pedig egészen más, minta három tulipáné, az az első pillanatra látszik s hogy ott teriteni is lehet, az asztalok szélét az oszlopokkal egy vonalba állítva, még pedig nagyon kényelmesen azt Grünwald Bélának tudnia kell, ha nem feledkezik meg arról, hogy a nagyteremnek háttal fordítva ülni nem illik s egy asztal és szék mögött még egy méter széles Kényelmes folyosó marad, ha az asztalok külső szélét az oszlopok külső szélével egy vonalban állítjuk fel. Hogy a konyhát a »Vörös pont« közvetlen a színpadhoz építette, hát itt van a ferdítés. Mert ha jóhiszemű és szakszerű Grünwald B. replikája, akkor nem lett volna szabad neki figyelmen kivül hagyni, hogy a színpadnak a konyhához már csakugyan annyi köze van, mint Makónak Jeruzsálemhez, mert a konyhához egy a Három tulipánénál két szerte nagyobb udvarból lehet csak bejutni, az udvarba pedig közvetlen az utczáról egy rendes kapubejáraton. Aztán a három tulipán konyhája is a színház mellett fekszik. Nahát igy vitatkozni nem lehet. Most még egyet. Igaz hogy az öltözők és színpad között egy folyosó van, még pedig azért »van« az a folyosó, hogy »legyen«. Hisz azért »van« csinálva mert arra szükség van, hiszen ha nem lenne, akkor nem is lenne csinálva, hiszen ha szükség nem lenne rá, azt egyszerűen csak öltözőnek kellene kinevezni. Hajh! bizony, dejóvolna ez a »Három tulipánon«. De gyerünk tovább. Azt mondja továbbá Grünwald B., hisz az nem baj, hogy a »Három tulipánon« nem lehet a boltokból az udvarra jutni, leszámítva a 20, 17 és 16-os, tehát 3 darab boltot, mert minek kelljen a boltból az udvarra jutni. Hát ebben igaza van. minek kelljen az udvarra jutni, mikor udvara úgy sincs, már pedig a hol udvar nincs, ott csakugyan nem juthat az udvarra, de a bökkenő ott van azonban, hogy a »Vörös pont«-nak a jury szerint az is nagy hibája a többi között, hogy két mondd : kettő boltból nem lehet az udvarba jutni. Grünwald szerint a Három tulipánnál a diszterem egyik »frontja« az utczán van. Na hát azt igazán szeretném, ha megmutatná, hogy hol van az a »front«. Négy oldala van ?. nagyteremnek. Az egyik oldala a vesztibül felől van, a jobb oldala és bal oldala a kávéház és vendéglő között, ez három, a negyedik oldala a színpad felé, ez pedig vasfüggönnyel van elzárva. Hol van hát az utczai front, a merre menekülni lehet, hacsak utczai frontnak nem nevezi a hátsó kis színpad és öltözők ablakait. Na hát ehhez (a színház fronthoz) gratulálok. Igazán nehéz megállanom, hogy azt ne mondjam, hogy akkor, midőn Grünwald a »Három tulipán« nagyterméből a menekülést oly egyszerűnek nevezi, a »Vörös pontot« pedig labirinthusnak teszi, szándékosan ferdít, de nem akarom őt ezen a téren követni. E helyett megnyugtathatom Grüwald Bélát, hogy nincs rá szükség, hogy két méteres folyosókon menjen ki a negyteremből, hiszen közvetlen kimehet az előcsarnokba és onnan az utczára. A tűzveszélyről beszélve csak a vak nem látja, hogy a »Vörös pont« minden körülmények közt köny- nyebben megvédhető, illetve a tűzoltóság által köny- nyebben megtámadhatő vizsugarakkal, mert több elkülönített részből áll. Ugyannyira, hogy ha a tűzvész az épület egyik részét elpusztítaná is, a másik része köny- nyen megmenthető. A d) pontra, hogy a Három tulipán belépő csarnoka nem vezetne a closettekhez, tessék a tervre nézni. De van itt még más baj is. A főtéri bejárattól jobbra-balra vannak a színházi pénztárak. Mig a közönség jegyét megváltja és a pénztár előtt várakozik, azalatt a szálloda utasainak kofferjeit vígan czipelik ide s tova, oda raktározzák az előcsarnokba, mert podgyásztár nincsen, a kereskedelmi utazók nagy mintaládáit is, melyeket a szobáikba fel nem vihetnek. Este pedig? a színházi publikum megy a színházba, a szállodai és egyéb vendégek pedigjönnek-mennek ki-be, az utczáról a szállodába, a kávéházból az étterembe meg vissza s össze-össze ütköznek a színházi publikummal, a mi ugyan magába véve nem nagy veszedelem, mert kölcsönös pardonnal elintéződik, de kellemetlen és felesleges intermezzo. Egyébként portás fülke sincs, a mint látom, a mire pedig egy modern szállodában szintén szükség van. A G) ponthoz és a cairói Hotel Schepherdhez csak az a megjegyzésem, hogy ott a nagyterem a szállodai vendégek szórakoztatására, nem pedig egy város részére szolgál színházul. Ami a csengőt illeti, hát bizony elég nagy hangú harangot kell alkalmazni, de még a Grünwald ur kis csengője esetén is kevés vigasztalásul szolgál ha, mint ő mondja »azt ugyan a művészek öltöző szobájában és a színpadon meg nem hallják.« Elég baj az is, ha a nézőtéren hallják. S éppen akkor, ha ez egy 500000 koronába került épülettel történik meg. Hogy a kisteremre szükség van-e, afölött kár vitatkozni, mert hiszen azt mindenki beláthatja, hogy egy olyan kisebb mulatság részére, mely egy 100—120 m2-es teremben is megtartható, egy 250 m-'-es, illetve 350 m2-es termet felnyitni, azt befűteni, világítani, nevetséges, mert. abban a nagyteremben egy kisebb társa- saság elvész, a felesleges fűtés és világítás pedig kidobott pénz. Most a Vállalkozók Közlönye« és a »Vállalkozók Lapjára« való hivatkozás tekintetében én viszont ismét hivatkozom a Vállalkozók Lapja 1906. évi január 3-iki számára, amely építészeti körökben épp oly nagy tekintélynek örvendő szaklap, mint a másik a Vállalkozók Közlönye, amely lap vezérczikkben és érdemben oda konkludált, hogy zajos örömének ád kifejezést afölött, hogy a miniszter a kultuszminisztérium palotáját nem a juri ítélete szerint első helyre tett Alpár Ignácznak. hanem a juri szerint hátrább állottLechnerÖdönnek adta oda, mert ebben az Ítéletben találta meg az igazságot, s nem pedig a juriében, pedig az a juri is kiváló és elsőrangú szakférfiakból állott. De tévedni emberi dolog és én bár elismerem, hogy a juri Kiváló szakemberek Ítélete, nem hajolhatok meg az ö lülönérzetes kijelentésük előtt, mely szerint véleményük megdönthetőnek nem is képzelhető, mert ilyet én nem ismerek, hiszen a perrendtartás is három fokú ítélkezésből áll, s még a törvényszék Ítélete is fellebez- hető, hiszen tévedni emberi dolog és egy első fokú ítélet még soha nem volt megdönthetetlen, sőt láttuk már azt is, hogy a curia Ítélete után is perújítással kellett az igazságot diadalra juttatni. Ezért nem irom tehát alá a Vállalkozók Közleményének azt a véleményét, hogy egy ítélet előtt minden további rekrimináczió nélkül meg kell nyugodni. Végül ami azt illeti, hogy a »Vörös pont« előnyei csak lassan bontakoztak ki, annak oka lehet a gondosabb tanulmányozás, mint ahogy most bontakoznak ki a »Három tulipán« hibái, annyira, hogy például az eddigieken kivül kénytelen vagyok még felemlíteni azt is, hogy mig a »Vörös pont« 140 ma alapterületű színpadán a legnagyobb látványos és hazafias darabok (Bánk- Bán, Ocskay brigadéros slb) könnyű szerrel előadhatók addig a »Három tulipán« csekély mélységű színpadán nemcsak ezeknek, de már egy nagyobbszabásu társadalmi színdarabnak előadása is nehézségekbe ütközik. Hiába van mögötte a kis fülkeszerü hátsó színpad (még ez is kisebb mint a »Vörös pont-é.) Kár tehát a »Nagybányának« a győzelem lobogóját olyan magasan lengetni, mert a »Nagybánya és Vidékében« felhozottakat leczá- folnia eddig még nem sikerült s az ő győzelme nagyon hasonlít ahoz a szegény ördögéhez, aki úgy jelentette a diadalát, hogy »fogtam uram törököt, de nem ereszt.« Egyébiránt béke legyen velünk. Szívesen üdvözöl barátod: Révész János. lője és leghivatottabb fordítója. Tüzes bor mellett dalolt itt tüzes magyar nótákat, édes, bus kesergőket, melyek még ma is, egy évtized múltán a fülembe csengenek. Irigyeltem azt a csillogó szemű lelkes fiút, aki a nagy poétái készségen kivül még ilyen nótás tehetséggel is meg van áldva. Szinte akkor megjósolhattam volna, hogy annak a földi asszonynak, akit sorsa az ő karjaiba vezet, föltétien úrnőnek kell lennie a zene, a dal végtelen birodalmában. És ezt a kiválasztott asszonyt szerencsésen föl is találta. Nem régiben a magyar zeneirodalomban föltűnt egy név: Z. Révész Anikó zongoraművész és dalszerző neve, aki Jókai-gyászdalával hódította meg a nagy közönséget. Z. Révész Anikó, Zempléni Árpádnak, a Petőfi-Társaság kiváló és jeles költő tagjának a neje s ennek a müvészléleknek most újabban négv füzetben »Tulipános-Láda« czimmel tizenkét dala s egy hangverseny-czélra is alkalmas remek »Magyar-etudet« darabja jeíent meg, mely utóbbi hézagos zeneirodalmunkban valóságos eseményszámba megy. Mig lapozgatom a »Tulipános-Láda« leveleit, önkéntelénül is eszembe jutnak Eötvös Károlynak, annak a hatalmas nagy elmeóriásnak a szavai, aki »Káldy«-jában fenséges rajongással beszél a magyar zenéről. »Mi magyarok már nem hódíthatjuk meg a világot. Se népszámunk millióival, se iparral, se fegyver hatalmával. Csak zenénkkel és tánczunk fenségével. Ezt legyőzni nem tudná senki; elfogadná, megtanulná, megköszönné mindenki. Nemesebbé ten- nők a világot s előbbre vinnők az emberiség művelődését. A magyar zene, mint fajzene a legnemesebb s a nagy zenei alkotásokra, mint kész anyag a leggazdagabb a világ minden nemzeti zenéje közt.« Ez az én meggyőződésem is. Amig a »Hajna- lodik« czimü dalt dudolgatom, érzem, hogy mily csodás változatban tárja elénk szerzőnek a szíve mélyén lappangó fönséges érzéseit. »Hajnalodik, üt az óra, Nem lehet már maradnom . . . El kell válnunk virradóra, Isten hozzád, galambom ! Adj egy csókot búcsúzéra, Ha mondom, Hajnalban ha üt az óra. Eszembe jutsz galambom !« Ez a nóta szépségekkel teljes gyönyörű szép dallam. Ha egyszer halljuk, érezzük, hogy oda ragad fülünkbe. Nem felejtjük el soha, mert teli van magyar érzéssel. Ha valaki énekli s tova száll ajkáról a dal, úgy érezzük, hogy még sokáig ott zeng útja nyomában, mert hatása sokáig megmarad emlékezetünkben. Mascagni fölolvasásában is hirdette, hogy nincs nép a földön, amelynek dalai bensőség, tűz, erő, szárnyalás és a lélek gazdagsága dolgában csak összehasonlíthatók is lennének a magyar nép dalaival. Pedig Mascagniról tudjuk, hogy ' nem magyar ember és tudjuk azt is, hogy — ért valamit a nótához. Ez a »Tulipános-Láda« is teli van a magyar dal gazdag kincsével, szebbnél-szebb dalával. Ilyen az »Éj’ hát odadom,« »Boldog vagyok, ha láthatKis mulasztásból nagy baj. — Közli: a gazd. egy. — Már nem egyszer hallottam az ilyen kifakadást; »Nem érdemes a gyümölcstenyésztéssel foglalkozni, mert ha van is termés, ml haszna? Elpusztítják a férgek vagy úgy megsilányitják, hogy csak veszett ára van.« Igaz, hogy a férgek, különösen a bimbófuró bogár, az eszelények, az almamoly egy-egy vidéken oly pusztítást csinálnak, hogy alig marad a fán valami és az is férges. De hát mitől van az ? Egyszerű rá a feleletmert nem védekezünk ellene, hagyjuk a veszedelmes bogarakat kedvük szerint pusztítani, mi által annyira elszaporodnak, hogy majdnem minden gyümölcsre egy-egy bogár esik. Hja! mondja egyik-másik, mikor azzal a védekezéssel annyi pepecselés van, hogy az ember akár egyebet se tegyen, mint a fákat dajkálja. Nem úgy van. Én csak egy dolgot mondok, amivel nagyon sok férget el lehet pusztítani és nem is fárasztó, de hányán teszik ? Hol szedik föl a lehullott gyümölcsöt ? Oh kérem, mondják, fölszedjük biz azt, de csak akkor, ha megérdemli a fáradtságot, ha valamire föl lehet használni; de a mogyorónyi gyümölcs fölszedésével minek fáradjunk, annak semmi haszna. A mogyorónyi alma, szilva, baraczk, ott hever, ott rohad el fája alatt; haszon nincs belőle, de a kár rendkívül nagy. Csak tessék a lehullott gyümölcsből, egy példányt a kezébe venni és megvizsgálni. Össze van szurkálva és ha a szúrások helyét késsel fölnyitjuk, ott látjuk a mákszemnyi fehér petét, melyből átváltozással ismét eszelény lesz, a gyümölcsnek valóságos lefejezője, mert a nyelét megrágja és úgy hullatja le. Avagy, ha junius végén, júliusban elkezd hullani az alma s azonnal fölszedjük, benne van az almamoly hernyója; s ha nem bántjuk, ismét lepkévé fejlődik és folytatja a pusztítást. Mindebből mi a tanulság? Az, hogy a lehullott gyümölcsöt, mint a jövő pusztító nemzedék fészkét, nem szabad a fák alatt meghagyni, hanem meg kell semmisíteni, akár úgy, hogy a sertésekkel megetetjük, vagy leforrázzuk, elégetjük, vízbe dobjuk. Ha csupán ezt az egy parancsot megtartanék, de nem csak egy-két ember, hanem mindenki akinek gyümölcsfái vannak, a kártékony férgek száma nagyon megapadna, sőt idővel kipusztulna. De a mostani szokás mellett évről-évre szaporodnak ; mert ha van is, aki a lehullott gyümölcs megsemmisítését nem mulasztja el, de ha szomszédjai nem teszik meg, fáradságának nincs eredménye, mert a szomszédságból kapja a férgeket, ami által kedvét veszti s utóbb ő sem törődik vele. Mig ennek a kötelességnek érzése minden gyümölcstermesztőben nem lesz meg, addig a kártékony férgek hatalma nőni fog. Ebbe a kötelességbe ugyancsak beleszól a legfőbb parancs: amit nem kívánsz magadnak, sohase tedd másnak ! Pusztítsuk a férgeket s hasznot teszünk nemcsak magunknak, hanem felebarátunknak is. A lehullott gyümölcs fölszedésén kívül igen sok férget pusztíthatunk el a fák törzsére kötött fogó-övekkel is. Ez sem olyan nehéz munka, hogy kivitele akadályokba ütköznék és haszna szintén nagy. A fák derekára emberi mell magasságban többszörösen összehajtott ujságpapirosból, szalmából vagy rongyból tenyérnyi széles övöket, gyűrűket tölcsérformára kötünk; vagyis úgy, hogy az övét csak fönt kötjük meg, alul pedig álljon el a törzstől. Itt szeretnek a férgek bebábozódni. Az őveket késő jak,« »Lavotta szerelme,« »Jó bor, jó barátság.« De egszebb ékessége a szerzőnek az »Esteledik« c. dala: Esteledik, sötétedik a puszta, Haza indul munkáslányok csapatja. Mint az álom, mint a szellő jön velük, Messzesiró bubánatos énekük. Köröskörül csupa síkság, csupa ég, Hallgatódzik a kitárult messzeség. Eltűnődik a siralmas éneken, Mért bus a dal, mért fáj úgy a szerelem ? Ez a dal az érzéseknek egész labirintjával ösmerteti meg a hallgatót. Uj és szép motívum a »Kecskeméti öreg biró« dala, amely zenei kvalitásra nézve talán a legértékesebb valamennyi között: »Kecskeméti öreg biró, Hunczut biró, ravasz biró, Kecskeméti öreg biró, Túr István ! Lovat lopott, csikót lopott, Csikót, tinót, lovat lopott, Sokat lopott, kendnek lopott a rózsám. Jön a zsandár hallgasson kend, Minket el ne áruljon kend Öreg biró Túr István ! Mondja meg, hogy mi az ára ? Van még csikó a pusztába, Hoz még kendnek, lop még kendnek a rózsám! Kecskeméti hires asssony, Czifra asszony, hamis asszony, Kecskeméti hires asszony hallgass rám !
