Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-06-17 / 24. szám

Junius 17. — 24. szám. XXXII. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. } A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE mbgjelbntk; minden vasáenap Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 Fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt. Észrevételek. A városi képviselőtestület elfogadta az üveg­gyárra vonatkozó szerződést; majdnem egyhangú volt a szavazás, mert mindössze két szavazat volt ellene. Eleve tisztában voltam azzal, hogy a közgyűlés határozata az üveggyár létesítésé­nek fog kedvezni; de hogy csupán két szavazat lesz ellene, azt mégsem tarthattam valószínűnek, hiszen akkor talán helyesebb lett volna távol maradnom, semmint ilyen »veto«-szerű sza­vazattal akaratlanul is feltűnést kelteni. Hogy a város főorvosa megtalálhatja állásában a szava­zatának igazolását, az magától értetődik, bár lehetnek egyéb érvei is; hogy azonban az én álláspontomat milyen elmélkedések érleltek meg, azt elő akarom adni, mert valamint e lapban, úgy a »JNagybányá«-ban is egy-egy mondat­szerkezet hulláma felvetette az én nyilatkozatom szükségességét. Az üveggyár kérdésében engem három szempont vezetett: a város egészségügye, az anyagi mérlegelés és a társadalmi szempont. Ami az egészségügyet illeti, a közelmúlt szomorú tapasztalatai méltán első kötelességünkké teszik az egészségügy sürgős rendezését; tehát egyéb tervekkel, melyek a város áldozatkészsé­gere utalnak és beruházásokat igényelnek a re­mény jegyében, egyelőre fel kellene hagynunk. A járvány féléven át pusztított; megrendített minden család: életet, soj; helyen örök gyászt hagyva hátra. Nem akarok érzelmeket kelteni, tehát nem színezek, a tény azonbanjtény: köz- egészségügyünk állása igen kedvezőtlen, mert talajunk fertőzött, vizünk fertőzött, levegőnk csak a városon kívül jó, temetőnk a városban van s bár már rég megtelt, valósággal egyre-másra temetkeznek benne és régi sírokat nyitnak meg. A fernezelyi kohó ősztől tavaszig ontja a város fölé a rettenetes füstöt s csak nyárban kíméle­tesebb az iránya. Most meg ráadásul a város délnyugati részén, igaz ugyan, hogy a fernezelyi- tól különböző, de legjobb esetben mégis csak szénoxid-gázokat fejlesztő gyártelep létesül, mely onnan fogja a gázokat a város-felé terelni, ahon­nan a szél leggyakrabban fuj. De ha már a fernezelyi kohófüst vegyi feldolgozására megtör­ténnek ma-holnap az intézkedések s igy váro­sunk vissza lesz adva tulajdonképeni rendelte­Thaisz Ferencz. Thaisz Ferenczről emlékezünk ez ünnepélyes alkalommal, a negyed félszázados nagybányai ev. egy­ház egyik legjelesebb papjáról. Neki sokkal tartozik az egyház s a hála adója olyan, mely soha el nem évülj mit évtizedek múltán talán tisztultabb, elfogu­latlanabb módon lehet leróvni, mint az elválásnak a közvetlen érzések nyomása alatt álló pillanatában, ö vele szemben nem kell alkalmaznunk a régi latin elvet: »de mortuis nil nisi bene«, mert minden körülmények között csak jót mondhatunk felőle. A dicsők, jelesek sírja sokszor bemohosodik. Mi igazságot akarunk szolgáltatni annak, a ki mint rendes lelkész itt fungált először ebben a templom­ban s a kit innen temettek el ez elől az oltár elől 33 évi fáradhatatlan működés után, abba a temetőbe melyet 1836-ban, tehát ő alatta vásároltak s a mely­nek első lakója az ő kedves kis 10 éves fia volt. Az ő élete tehát egészen a miénk, egészen Nagy­bányáé. Teljes életrajzát nem adhatom itt, hisz róla egész kötetet lehetne Írni, csupán néhány jellegze­tes vonást akarok föltüntetni. Ki volt Thaisz Kormoz ? Kérditek ma tőlem. Őszintén mondhatom nek­tek, ki e gyülekezet történetét apróra felkutattam, hogy hűséges szolgája egyházának. Akkor jött ide, mikor a pap: praedikator, mi­sszionárius, cantor, orgonista, tanító volt egy sze­mélyben. 1795-ben született Batizfalván, Szepes tésének, hogy t. i. klimatikus hely legyen: mire való akkor ide a gyártelep ? Hiszen városunk képviselőtestületének az utóbbi években hozott idevágó határozatai arra czéloznak, hogy e szem­pontban keressük boldogulásunkat. Megvette a város a ref. egyház rétjét, a ligeti nyaralók kérdése ezen a nyomon járt, a festő-műterem létesült s e téren további lépés is várható. Városunk anyagi helyzete igen óvatos el­járást követel; a pénzügyi egyensúly fenntartása már gondot ad az illetékes tényezőknek. Hozzá­járul, hogy el nem halasztható építkezéseink, továbbá egyéb nagy terveink megvalósítása bi­zonyára egy millió koronával fogja megterhelni háztartásunkat. Már ez éven köbméterenként 20 fillérrel emelkedett a fa ára ; most hogy az üveg­gyárral kötött szerződés 10 évet szabott meg a szállitandó fa egységárára nézve, a méltányos viszonosság feltétlenül megkívánja, hogy a város saját lakosságával szemben l'O évre mondjon le a fa árának emeléséről. A fafogyasztás minden sietség nélkül önmagától is gyarapodott volna, hiszen a lakosság lassanként mégis csak szapo­rodik. Nem mellékes szempont, hogy ilyen hosszú időre szóló lekötöttség, ha jelent is némi hasz­not az első években, nagy kérdés, hogy — hoz­závéve az erdei iparvasutnak, mint beruházásnak kamatait — nem fog-e már az 5—6ik év körül eme haszon olyan csekélységre apadni, mely értékesítésnek nem is nevezhető ; hiszen »a munka­bér progressiv emelkeucíw általános, számottevő valóság.« A társadalmi szempontot csak mellékesen érintem. A munkás teljesített munkájának mél­tányos elbírálása és kiegyenlítése igen helyes társadalmi politika s ha »egy üveggyári szak­munkáscsalád évenként középszámitással 1200 korona évi fogyasztással jön a mérlegbe*, ez nagyon egészséges állapot. De vájjon üdvös lesz-e, ha ily telep közvetlen közeibe kerül, ahol az állapotok mégis csak nagyon elütök ? Gyönyörű szép tan az, melyet Rényi ur a városi tanácshoz intézett nyomtatványának utolsó bekezdésében tárgyal; de mit ér az nekünk itt, mikor alkal­mazhatósága, a munkások túlnyomó részének jellegét tekintve, nem tőlünk, hanem igen magas hatóságtól függ! Ez az én álláspontom. Nagyon méltánylom azokat a szép gondolatokat, melyek a gyáripar előmozdítását sürgetik ; de ne kívánja senki, hogy a gyárkémények itt füstöljenek, mert ennek a helynek az Istentől más a rendeltétése ; ez bánya­város és »gyöngyszem.« És bizonyára sem az ipar, sem a kereskedelen nem nyer azáltal, ha száz család miatt, a mely a gyáripar sérelme nélkül távolabb vagy máshol is elhelyezkedhetik, el fog innen költözni más száz család, amely sokkal több pénzt jelent a helyi forgalomra nézve. Dergáts Sándor. A városi palota pályatervei. Múlt számunkban kivonatosan ismertettük a magyar mérnök és építész-egylet bírálatát a beérke­zett 15 drb tervre vonatkozólag, mivel azonban so­kan odanyilatkoztak, hogy szeretnék ismerni szóról- szóra, részletesen a szakértői véleményt e tárgyban azért t. olvasóinknak s különösen a városi képvise­lőknek vélünk szívességet tenni, mikor az egész bírálati jegyzőkönyvet közzé tesszük. Tájékozásul közöljük a város pályázati hirdetményét is, mely el­igazít abban a kérdésben, hogy mit "kívánt a város s ez alapon megállapítható, hogy mennyiben felel­tek meg a kivánalmaknak a tervezők. A bírálat abban a sorrendben terjeszti elő a terveket, amint azok az ő felfogása szerint foko­zatosan értékesebbek, jobbak, megfelelőbbek. Legalsó fokon áll — e vélemény szerint — a »Jövedelmező szép« stb. jeligéjű. Legelső a »három tulipán*, második a »Müvésztelep«, harmadik a »Vöröspont.« Ezt próbálja megokolni a bírálat, de sokszor a hajánál fogva kell előránczigálnia az ér­veket s egyik-másik igazságot a sutba dobnia, hogy ez sikerüljön. Szerintünk első helyen a »Vörös pont* áll, második helyen a »három tulipán« s említésre méltó még a mellőzött, »Jövedelmező szép* stb jeligéjű is, mely renaissance stílben, jó beosztással oldja meg a feladatot. Helyszűke miatt ez alkalommal csupán a bírá­lat által három legjobbnak Ítélt tervvel foglalkoz­hatunk. Lássuk tehát a bírálat által legelsőnek minő­sített három tulipán jeligéjű tervet. Azt mondja a szakvélemény »itt minden helyiség kellő nagyságú« hát bizony sajnos, de ez egyszerűen nem áll, mert a díszterem például annyira kicsiny, hogy Nagy­bányának teljesen hasznavehetetlen és a pályázati hirdetménynek abszolúte meg nem felelő. Tehát elmondhatjuk a tervről, hogy »semmi baja, csak a nyaka véres.« Szerencsétlen a kávéház megoldása, mert az nagyon eldugott, alig nyúlik ki a frontba s ennek daczára üzletek még sincsenek a főtéri fronton, csupán kettő létesíthető, úgy a hogy, ha éppen kell, Pálné 600 frtot hagyott az ecclesiának, legnevezete­sebb volt Páskuy Mátyás és a Fleischer Márton ha­gyománya. Előbbinek bányarészeiből évtizedeken át élt az ecclésia, néha 500 frtot, sőt 1844-ben 734 frtot látott belőle, Fleischer hagyománya pedig idő­vel 4000 írtra szaporodott fel. A művelt lelkű, jó modorú, tekintélyes pap közbenjárásának lehetett tulajdonítani ezeket, kinél az egyház érdeke volt mindig a legelső. Jó viszonyban élt az itteni összes felekezetek­kel s mikor az 50-es évek elején Smotzer Ignácz, a jeles szónok r. k. plébános, egy okt. 6-iki ünnepség miatt bajba került, ő volt mentő tanúja leányával, Bettával együtt s nagy örömére szolgált, mikor sike­rült a kényes dolgot elintéznie. Magával szemben volt a legridegebb, még téli ablakokat sem tétetett a papiakra »majd talán, ha jobb módja lesz az eccle­siának« szokta volt mondani. 1853-ban, 58 éves korában halt meg a hűséges tipikus prot. lelkész, aki a sok vallási harcz után, végre mint első mutatta itt be a békésen, csendben munkálkodó ev. lelkipásztort. Ki volt Thaisz Ferencz? Hű fia hazájának, u alatta lettek magyarok anyakönyveink, ő készíttetett magyar pecsétnyomót a latin helyett, ő hozta be mind sürvebben a magyar functiókat a házaknál és a magyar pradicatiókat a templomban. Szatmár vármegye azzal tüntette ki, hogy tábla- birájává választotta. Két fia vett részt a szabadság- harczban, az egyik Gusztáv mint tűzmester, két ágyú parancsnoka, Vasvárinak kísérője és jóbarátja volt, XjsipvinlE mai száma © old.etl. megyében, a honnan annyi jelesünk indult már culturalis missiói útra szerte az országba. Anyját Eger Zsuzsánnának hívták. A tehetséges gyermek gyor­san fejlett s büszkeségét képezte a szüléknek, nagy műveltségre tett szert, a nyelvekben különösen jár­tas volt. Alig töltötte be nagykorúságát, mikor Friedely András gömöri esperes mellől ide jött, hova egyhangúlag meghívták Nagybányára s itt 1820. jul. 15-én ebben a templomban tartotta beköszöntő be­szédét. Az egyház szomorú viszonyok között tengő­dött, a devalvatió utóhatásaként a hívek szét széled- tek, templomba, gyűlésbe jönni sem mertek, féltek, hogy újabb terheket kell magukra venniök. Thaisz szellemileg és anyagilag rendbe hozta az egyházat három tized alatt. Az akkori itteni kezdetle­ges nevelési állapotok mellett iskolát tartott maga, ok­tatta a gyermekeket, a híveket, hirdette az igét eleinte három, később két nyelven, maga irt egy általunk ma is kegyelettel őrzött tartalmas agendalis könyvet, rendbehozta az épületeket, mindenek felett pedig anyagilag lábra állította ezt a sok, kemény tüzpróbát kiállóit gyülekezetei. Lelkészkedése alatt legtöbb hagyomány szállott az egyházközségre, mert ha valaki a papnak akart hagyományozni, az önzetlen Thaisz maga figyelmez­tette őt, hogy a pap ma van, holnap nincs, ő is csak gyarló ember, mint a többi, de az egyháznak örökké kell élnie, azt kell hát erősitgetni, nem a papot. Juracskó János és neje Tóth Zsuzsanna 200 frtot, Csűrös András 100 frtot, Pelládiné 100 frtot, Tóth

Next

/
Oldalképek
Tartalom