Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-03 / 22. szám
(2) 1906. Junius 3. 22. szám. méltó épületet emelni Nevető örökösök helyett hálás utódok emlegetnék nevüket, imáikba foglalnák emléküket s aki csak hallaná a harangot, aki csak átlépné az Isten házának küszöbét, mindenki dicsőítené Istennek szent lelkét, mely támaszt közöttünk koronként jeleseket, nagyokat, fenkölt gondolkozásuakat. Az apostolok várták a szt. lelket, mi is várva- várjuk ennek a szt. szellemnek megnyilatkozását; Révész János, ev. lelkész. A „Studio“ Ferenczyről. A Londonban megjelenő világhírű művészeti illusztrált lapnak, a »The Studio«-nak május 15-iki füzete érdekes dolgokat hoz Nagybányáról és a mi egyik legjelesebb festőművészünkről: Ferenczyről. Egyidejűleg hozza Ferenczy arczké- pét, meg egy-két festményének reproductióját. Magát a cikket Gurnesevits tanár ur lefordította s az ő szívességéből hozzuk azt ime egész terjedelmében: »Magyarországnak szintén van Barbizon iskolája s bár ennek eredete sokkal újabb keletű, mint a Millet és tanítványai által híressé vált iskoláé, befolyása még is épen olyan egészséges és fölujitó. A magyar Barbizon telepe Nagybánya, ez az éjszak-keleti hegyek közt fekvő kies város, melynek természeti szépségei vetekednek Svájc szépségeivel. Mintegy nyolc évvel ezelőtt egy csapat fiatal művész itt ütött tanyát, maga mögött hagyva a zajos fővárost, idegemésztő lármájával és porával, hogy megpihenjen a természet enyhe ölén és lelke megteljék a vadvirágok illatával. E kis csapat vezetője Hollósy Simon volt, a Münchenben annyira jól ismert magyar mester, aki azóta állandóan Németországban telepedett le. De a kis köztársaság nem maradt vezető nélkül, mert a művészek Ferenczy Károlyt választották vezetőjüknek, aki erre az állásra bámulatosan alkalmas, tehetségénél, egyszerű modoránál s a művészetnek rajongó szere- teténél fogva. Ferenczy egyéniségét és művészi törekvéseit leghívebben kifejezik a következő sorok, melyeket összegyűjtött müveinek kiadása alkalmával maga irt: Első képemet 1899-ben Párisban festettem, hol a Julián iskola külső tanbányaként dolgoztam. 27 éves voltam akkor. Ez a Bastien- Lepage finom természetutánzó korszaka volt. Itthon négy éven át tartózkodtam egy kis faluban s az itt festett képeimet ma már nem ismerem el. Nem ismertem eléggé sem a művészetet, sem a természetet, semhogy a vidéken való tartózkodás hasznomra válhatott volna. 1893-tól 1896-ig Münchenben éltem és itt, hála a művészi analysisnek és synthesisnek, az embertársaimmal NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE és a természettel való érintkezésemnek, tűrhető rendbe hoztam dolgaimat ; de hogy igazi müvet alkossak, még nem volt elég szabad a lelkem a dolgok anthropicus vonatkozásától. 1896. óta Nagybányán élek. E hely gazdag természeti szépségei fölébresztették bennem azokat a művészi törekvéseket, miknek hatása alatt már 7 — 8 éve dolgozom s a minek szépségét visszaadni még hosszú időbe kerül. Művészi kifejezésem rendszerét éu a színnek és naturalismusnak synthe- tikus vegyületére alapítom.'* E rövid szavakhoz keveset lehet toldani, csak még azt, — és ezt Ferenczy a maga sze - rénységével elfeledte fölemlíteni, — hogy ő teljesen független és hogy sohasem alkudott meg a közvélemény Ízlésével. Tetőtöi-talpig művész : művészetének él és nem abból; a magyar művészet benne legfényesebb reményeinek egyikét bírja. S erről tanúságot tehetnek az itt közölt müvei.« Gurnesevits Lajos. A fekete tücsök tömeges megjelenése. — Befejező közlemény. — Ahol a szobába, kamarába betolakodik a tücsök, ott jó lesz mennél előbb kitakarítani és elpusztítani. Habár még fiatal, azért elég nagy arra nézve, hogy könnyen meg lehessen találni és elbánni vele. Mint a fönnebbi panaszokból láttuk, rovásán van az is, hogy a magtárba rakott gabonanemüt bántja. Ez sem lehet főbenjáró bűne, mert ha szét is harapjál néhány gabonaszemet, az nagy bajt nem okoz, mert nem sokáig folytatja munkáját. Általában ez is inkább merő pajkosság, mintsem, hogy valami veszedelmet lássunk benne. Vannak azonban esetek, amikor ez a pajkosság is gondolkozóba ejti az embert. Az Eltz gróf vukovári uradalmainak egyik gazdasági tisztviselője, Hondl Győző, az ez idei tavaszszal Puszta-Palacsáról olyan esetet közöl, amelyben a fekete tücsök munkája a pajkosság fogalmának már határán kívül esik. Április 16-án Hondl a következőket írja: »Egyidejűleg föl akarok említeni egy különös esetet; nekem legalább különösnek látszik, mert ehhez hasonlót sem nem láttam, sem nem hallottam. Tegnap kivételesen szép napos idő volt, a talaj is kedvező volt a kukoriczavetésre és mert 800 hold feles-kukoriczánk van, az egész határ sürögni-forogni kezdett. Mindenki lázas törekvéssel látott a munkához. A határt bejárva, feltűnt, hogy tömérdek tücsök lepi el a friss tavaszi szántást. Kezdett a dolog érdekelni, mert amint melegebb és melegebb lett, mindinkább nagyobb számmal jöttek, még pedig nemcsak az eke által föl fordított őszi szántásból, hanem még a bán- tatlanui fekvőből is. Oly roppant nagy mennyiségben fordultak elő, hogy minden négyszögdeczimé- terre körülbelül 2—3 tücsök jutott. Áz egész olyan volt, mintha sáska-járással volna dolgom. A tücsök előfordult valamennyi kukoricza-táblán. A tücsök életmódjából annyit tudtam, hogy falánk és leginkább állati táplálékból él és ha összezárjuk őket egy skatulyába, még fel is falják egymást Ez tehát igen megnyugtató volt, mert mindjárt a drótféregre s a gyökértetvekre gondoltam, hogy milyen szép tabula rasá-t csinálnak majd ezek, ha alaposan hozzájuk látnak. Hanem mennyire meg voltam lepve, mikor délután ismét kimegyek és mondják a felesek, hogy ezek a tücskök, mig ők leültek ebédelni, az elvetett kukoriczaszemeket kihuzgálták a fészkekből, széjjel hordták a felszínen. Egész siralom volt ezt nézni. Félnapi munkájok és a vetőmag oda volt, mert kifogja azt összeszedni Azután meg nem is elégedtek meg evvel; neki láttak a lakmározásnak és a kukoriczaszemek tompa végét (koronáját) ugyancsak lecsipkedték. A különös az, hogy minden szem csak ezen a lapos végen volt megkezdve. Mi a sárga »prairie-királyné« fajta kukoriczát termesztjük és a szem koronája mind le volt rágva. Persze, mihelyt az emberek beálltak a munkába, a tücskök félbehagyták a rágást, szerte-szét ugráltak és versenyt futottak.« A fenti tücsök- kártétel Palácsán azért következett be, mert ott a felesek a kukoriczát régi szokás szerint nyitott sorokba vetették s az egész napi vetést estefelé boronával egyszerre behúzták. így tehát nappal elég ideje volt a tücsöknek, hogy a magára hagyott szemeket rongálja. Hondl akként segített a bajon, hogy vagy kapa, vagy eke után vetette a kukoriczát s akkor a betakart maghoz már nem fért hozzá a tücsök. A petróleummal való csá- vázás hiábavalónak bizonyult. A fekete tücsöknek eme munkáját kiegészítem még azzal a kártétellel, amelyet ez idén első ízben a ezukorrépában láttam, s amely egyik-másik esetben a répának 15 —25%-nyi megkárosításával járt. Ez megmagyarázza azt is, hogy miként tehet a tücsök kárt a burgonyában is. Az ez idei nagy szárazságban legtöbb helyen a répatáblák igen megrepedeztek. Nem ritkaság olyan repedés, amely 5-6 cm. széles és 50 - 60 cm. mély. E repedésekbe azután augusztusban és szeptemberben temérdek sok tücsök húzódott be. Láttuk, hogy bujkáló természetű állat a tücsök és nappal, hacsak a gyomra nem hajtja, ő is szeret hüsölni. E hüsölésre kitünően bevált a repedés. De jó volt az egyébként is. Legtöbb repedés ugyanis a répa felé vezetett. Itt volt a repedés nyílása rendesen a legszélesebb. Sokszor 3—4 ilyen repedés futott össze a répánál. így tehát a repedésbe bujt tücskök nagy száma nagyon is közel jutott a répához. És mert rágcsáló természetét itt sem tagadta meg, csakhamar úgy kirágta a répát, hogy benne olykor valóságos odúk keletkeztek. Ez az odú, vagy csatorna a nagyobb répa egyik oldaláról átvezetett a másik oldalára. Legtöbbször csak egyik, a repedés felől eső oldalon volt kirágva a répa; de ha többfelül érte a repedés, akkor néha köröskörül is. A kirágott lyuk tele volt e tücskök ürülékével és ugyanott akadt néha még a tücsök is. Legtöbbször, ha ki akartuk ásni a répát, már az ásó leszurásakor osontak szét a repedésekben tanyázó tücskök. Egy-egy répa mellül 20—30 állat menekült; volt benne negyedik-ötödik vedlésü, de akadt hangyatermetü kis lárva is, amely még egészen szürke volt. A répának csak a felső negyede, tehát a répafej alatt levő legvastagabb része, volt igy megrágva és tönkre téve. A tücsök azonban nemcsak azzal ártott, hogy apasztotta a répa súlyát. A megrágott répának legnagyobb része elrohadt, még pedig vagy egyszerűen úgy, hogy az egész gyökér tönkre ment, vagy úgy, hogy öves varasodás alakjában éppen a rolázva a büszkélkedő gazdával. De nem is ér szégyent a magyar paripa. Lótenyésztésünk egész Európában harmadik helyen áll. Újabban Japán már a lófuttatás tekintetében is versenyre akar kelni a müveit nyugattal. Nincs mulatságosabb látvány, mint egy ilyen futattás alatt ezeknek a minden újért rajongó embereknek élénk érdeklődését végignézni. A japán versenytéri élet bizar hasonmása az európainak. A tavaszi és őszi lóversenyen maga a császár is megjelenik fényes kíséretével. Ilyenkor a virágokkal ékített tribünökön egy helysem marad üres. A chimonos, faczipös, köcsögkalapos japán polgár mellett ott találjuk a nyugatot utánzó ifjúságot is angol sportöltözetben rózsabimbóval gomblyukában, sőt még a monocli és a sárga dacé sem hiányzik. A fényes öltözetű tisztecskék sem maradnak el, kikről sehogysem tudjuk elképzelni, miként bánnak el lehetetlen nagy kardjukkal. Talán a legérdekesebb látványt nyújtják a szinpompás gyülekezetben a boldog gyermekrajjal körülvett nők. Mindenik asszonyka valósággal egy kirakati eziezomatárgy. Szagos olajokkal illatosított, művésziesen felrakott hajuk csak úgy csillog- villog a sok arany és ezüst tü, fésű és virágtól. Színes selyembrokát chimonóikban s fekete lak- czipőcskéikben elragadó kedvesen festenek. A chimonos hölgyecskék sokaságába helylyel-közel egy zöld vagy kék selyem nadrágos apró. elnyomoritott lábú chinai nő vegyül. Sőt a franczia divat szerint öltözött jelenségek sem ritkák. Ezeknek szép ékszereit, csipkéit s tollas kalapjait meg is irigylik ám a japán asszonykák. Nem is hinné az ember milyen nagy sportsman- nek a japánok. Mindenki fogad s nem is csekély ösz- szegekben. A nők galambrajként röpködik körül a bookmakereket, kikkel nem ritkán 100 jenbe is fogadnak. A tömegben föl-föl tünedezik egy-egy gazdag khinai kalmár. Ezeknek zsebeiből óriási összegek kerülnek a totalizateur cassájába. Midőn a paripák megindulnak, minden távcső a versenytérre irányul. A kiváncsi asszonykák lábujjhegyeu, lélegzetüket elfojtva lesik, vájjon melyik paripa ér be elsőnek. »Go-ban! San-ban! Ifi-ban!« hangzik össze-vissza. San-ban elsőnek ér be. A szerencsés nyertesek valósággal megrohanják a totalizateurt. A vesztesek pedig nem dühöngenek, mint nálunk, hanem legfeljebb kissé savanyu képpel vigasztalgatják magukat. »Hátha máskor a szerencse az ö pártjukra áll.« Majd mindannyian sietnek a lobogókkal fölékitett sátorba, hol nagy dáridó közepete egy-egy üveg pezsgőt is a nyertes ló egészségére. De nemcsak a jelenkor kulturnépeinek kedvencz állatja a ló. A kutatások kiderítették, hogy Aegyp- tomban Kr. e 2500 ban a ló már mint háziállat szerepelt. Az ó-testamentum is fölemlíti a lovat pl. »József kenyeret adott nekik lovakért, szamarakért és juhokért. Pharaó lovasai híresek voltak. Mózes ugyan eltiltotta az izraelitáknak a lófuttatást, de későib Palesztina elfoglalásánál ismét találkozunk a lovakkal. Dávid király mintegy 100 hátas paripát tartott. Jeruzsálem királyának III. Balduinnak lovai a monda szerint a szél sebességénél is gyorsabbak voltak. Aegyptomból Görögországba került a ló, hol kedvezőek lévén a viszonyok, idővel egyik-másik paripa világraszóló hírnévre tett szert. Ki ne hallotta volna emlegetni a nagy Sándor lovát Bucefalost (ökörfej) Ez a szilaj paripa valósággal táltos hírében állott. Nem is tűrt hátán urán kívül senki mást. Minekutána kimúlt nagy Sándor Indiában a Hydaspes folyó partján fényes pompával eltemetette s emlékére ugyanazon helyen alapította Bucephalia városát. Caezar parádéslovai is sok szóbeszédre adtak okot. A hatalmas mének földetverü sörényükkel s természetes farokuszályukkal remek látványt nyújthattak a császári diszmenetben. A pogány népnek igy a magyaroknak is bálványozott állatja volt a ló. Nagy ünnepségek alkalmával a tábor legszebb ménjét föláldozták a hadúrnak. Az augurok (jósok) pedig hosszú czeremónia közepeit az immár leszúrt állat csontvázából mondottak jövendőt és osztogattak a vezéreknek hadúr tanácsait. A lóhus föeledelét képezte a pogányoknak. Épp innen ered korunknak még helylyel-közel észlelhető helytelen előítélete a lóhus iránt. Ugyanis a keresztény papok a pogány szokásokkal a lóhus élvezetét is betiltották; mert a szentnek minősített állat megölése is bizonyos pogány szertásokkkal járt, melyeknek e szigorú tilalommal akartak hamarosan véget vetni. De ma midőn már túl vagyunk az előítéletek besugásain s csupán a bebizonyított természeti tények eredményeit tartjuk szem előtt, szívesen látjuk asztalunkon az Ízletes lósültet. Szolgáljon biztatásul, hogy a ló a vágóhidra szánt összes áldozatok közül a legtisztább s legegészségesebb állat, mert tuberkulozus vagy trihinás lóra eddig még a világ legnagyobb für- késze sem akadt. Európának 73,308,950 lova közül évenkint 171,000 kerül vágóhidra. Az utóbbi időben maga Páris évente 45,000 lovat fogyaszt. A lóhus elterjedésével az eddigelé többnyire csak főzeléken tengődő szerényebb jövedelmű néposztály is olcsó, tápláló huseledelhez jut. Emile Decroix a lóhusfogyasztás tevékeny apostola tehát méltán meg - érdemli ama szép szobrot, melyet számára Párisban a lelkes francziák emeltek, Alexy E.-A. ligetben. fit ülünk újra hát E kis pádon, merengve A kedves fák alatt, Kezecskéd a kezembe. Majd összeér fejünk És lopva csókolózunk. Sok a járókelő, Jobb hát, ha titkolózunk. Ott jön egy vén madám. — Hervadt az istenadta — Egy kis fiút czibál, Nagyokat lökve rajta. Kinevetjük szegényt. De már uj lárma ver fel. Kintornát tolva jő Egy vén mogorva ember. Oly bús, oly keserű, Mint a lenyugovó nap. Halálba unja már, De újra kezdi holnap. Kemény, peczkes bakák, Kinyílt szemű leányok, Sóvár diák-fiuk, Nyurgák és haloványok. Mindre figyelni kell S egy perczig ránk figyel A csók óráiból [mind, Egy-egy perczet visz el mind. Legkedvesebb te vagy Jó bicziklista, hidd el ! Gyorsan magunkra hagysz Villám-kerekiddel I Barcsai Géza.
