Nagybánya és Vidéke, 1905 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1905-04-23 / 17. szám
Nagybánya, 1905. Április 23.|— 17. szám. XXXI. évfolyam. NAGYBÁNYA ES YIDEKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE mégjelbnik n^insroiEisr Jajéin Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt. Tavaszi szellőnek a szárnyán, melegítő napfényben, rügyfakadás között jöttél meg te magasztos ünnepe az emberiség nagy részének. Vidámságot hoztál annyi apró szívnek, pihenőt a felnőtteknek, örömet az egészségesnek s reményt a betegnek. Boldog, ki örömek közt ért meg; vágyakozó hittel, epedő reménynyel néz reád a sorstól sújtott. Felemelő érzést, a megújulás reménységét hozod évröl-évre Várva-váv- tunk, hozsannával fogadunk. Várva-vártunk, hogy újra bizonyságát lássuk benned annak, hogy azoknak a világot s nemzeteket foglalkoztató eseményeknek is, melyeket a népek sorsát vezetők a hatalomért gyakorta előidéznek, a te jelentőséged magasan fölötte áll s hogy annak a közel kétezer éves bűvös erőnek, melylyel Jézus vallásához, az emberiséget nemesítő legmélyebb forráshoz bilincseled a milliók tömegét, hatalma, varázsa ma is megvan, a mint hogy meg lesz az idők végéig mindörökké, . . Egyik örök bizonysága vagy te annak, hogy az ember bü.csesége, okossága, erélyessége és eszélyessége, jósága és gonoszsága, összes erényei és romlottsága fölött ereje van a vallásnak, a mely minden mást felülmúl s bensőségéuél fogva, minden hatalomnál nagyobb. A zúgva-bugva hivó harangszóra templomba gyűl a nép. Rövid időre kiemelkedik foglalkozása, terhei és gyönyörei közül; lelkét a vallás ereje vidámsággal, szelídséggel, fénynyel önti el, érzésében tisztul, a földieket pillanatra feledi, vágyaiban mérséklődik, a hit mintha egész valóját áthatná, tartja fogva, bizalma nő s felHúsvéti ige. Oly ragyogó hajnal nem hasadt az égen, Üdvözítő Jézus, mint sírod fölött; Oly égi örömmel, öröm tengerében Sirhalmot e földön szem nem öntözött; Oly égi szózatot sziv nem hallhatott: »Ne féljetek, nincs itt, nincs, — föllámadotl !* Hirdettesd óh Uram, e mennyei igét Mitől a szív rezdül, örömre gerjed ; Merre csak ember él, e világra vidd szét: Hadd rakja le lelkünk a földi terhet! Legyen a lankadó szívre harmatunk: Örökké a sírban mi sem maradunk! Pelrovics Pál. Czigáiiytanya. Irta: Zempléni Árpád. Aki azt hiszi, hogy bohémek, fantaszták vagy czigányok csak a Párisi diáknegyedben voltak és vannak, alaposan csalódik. Vannak ám Budapesten is szép számmal, csak keresni kell őket. Jóravaló piktor, poéta, de még orvos vagy ügyvéd is csak azokból lesz, kik a külvárosi hónapos szobák czigányéletét végig próbálták. Egyik-másik ilyen czigány vetekedik a Kock Pál vagy a Murger bohémjeivel, akár szegénység, akár humor dolgában. Milyen pompás fiú volt, teszem azt, Vizsolyi Béla, mikor még a »Koszoru-utczában« lakott. Bajuszos, szakállas legény volt már, kopasz is volt mint a feujulni érzi lelkében a Krisztus tanításából: „És imé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.“ Feltámadás örök ünnepe! Megújító varázserőddel tégy csudát. Javuljon a nép. Az emberiség minden tagjának I ükében győzedelmeskedjék és izmosodjék a jó a rossz fölött. Terjedjen a haladás, a felvilágosodás vallásban, tudományban s minden téren. Emelkedjék a népeknek sok kötelességgel járó szabadsága, függetlensége és önállósága. Növekedjék az általános emberszeretet: a népek egymás iránti bizalma és tisztelete. Újuljon meg s lobogjon fel százszoros erővel a hazaszeretetnek tiszta lángja s győzzön le minden akadályt, a mi a haza haladásának, jóllétének é^ boldogulásának útját állja, hogy legyen erejében nagy, megújulásában legyőzhetetlen hős és boldog a magyar! . . . A húsvéti ünnep jelentősége legyen hatással mindnyájunkra. Újítsa meg lelkünk erőit. Magunkba mályedve tartsunk szigorú számadást bensőnkben. Van mit megbánnunk s van mit megjavítsunk mindnyájan magunkban. Gyermekeink lelki, erkölcsi, szellemi életének irányáért, élettársunk és a magunk javáért, a családok tiszta életéért, embertársainkért, az emberi általános javulás és tökéletesedésért nem fölösleges számadást tartanunk. Tekintsük a húsvéti ünneplést a lélek fürdőjének, az erkölcsi életet megujitó, felfrissitő havasi kristálytiszta ~.tak vizének, melyből kiszállva lélekben felüdülést, testben megifjodást, általános megjobbulást érzünk. Csak igy hagy az ünneplés maradandó, mély nyomot bensőnkben, csak igy érezzük meg azt a magasból ma is felénk hangzó szózatot: „Békesség néktek!“ Székely Árpád. Levél Rozsos Istvánhoz. Kedves Pista Barátom ! Én ugyan a te április 20-iki czikkedet nagyon meggondolatlannak, sőt gorombának találom, de mert jó barátod vagyok és mert húsvéti hangulatban élünk, megbocsátom neked azt, hogy egyszuszra hér-hasu görög dinnye, de azért vidámság dolgában túl tett az egész csenevész fiatalságon. Jószívű fásultsággal hitte és hirdette, hogy a képtárlatra, vagy a Szikszay éttermébe protekczió nélkül nem lehet bejutni. Ha valaki mutat neki olyan emberfiát, aki az előkelő helyekre a maga erejéből tette be a lábát, ő azt azonnal szerződteti és pénzért fogja mutogatni. Vizsolyi harmadmagával lakott a »jó Fülöpnél«, Közép-Európa legszegényebb müárusánál. Lakásuk egy szoba volt konyhával, melyben egy takaréktüzhely állt, egy szalmazsák hevert és három arczkép függött, névszerint »Zrinyi Ilona«, — a »Kaliforniai aranyásó« — és »Kobalt Jeremiás« vagy másik nevén az »Égszínkék herczeg«. Ebből a Gallériából a szobába nyílt az ajtó. A szoba egyetlen ablakából végig lehetett látni a hosszú, szemetes udvaron, ki egészen az utczára s figyelemmel lehetett kisérni a hódéjában ülő kofát, kinél a fát, gyümölcsöt, kenyeret és krumplit vásárolták hitelbe. A szobában látható volt a »bonczoló asztal«, mely onnan kapta nevét, hogy boldogabb időkben valami uraság konyhájában trancsiroztak rajta; a ■»Dobogó«, melyre a modelleket állították s »a szék«, meg a »festő állvány« az ablak mellett. A szögletben állott »a kamara«, mely valamikor ferslág lehetett, de lassankint feltüzelték s csak a feneke maradt meg s abban a lom halommal. Vizsolyi egykor vasúti hivatalnok volt, de aztán szere'mes lett, a sok áthelyezést is megunta és fölcsapott piktornak. Sokoldalú művész volt Béla. Tilin- kózott, trombitált a szájával, cziterázott a fogain; dolgozott szénnel, mészszel, korommal, krétával, vizes és olajos festékkel. Arczképei bámulatosan, hasonlítottak — mindenkihez. Lakótársa, Szabó Gyurka, Pápán volt diák, de aztán közbejött akadályok miatt, szakított a jogi pályával és a művészeteknek szentelte életét, ö volt a minta-rajziskola athlétája, akit minden modell nagyra négyszer is elmondod behunyt szemmel: hamis, hamis, hamis, hamis, pedig ha már mindenáron pole- mizálniflekartál, talán elég lett volna a »téves« is, mert én ugyan egész életemben hamis adatokkal, hamis utakkal és hamis alapokkal soha semmiféle dologban nem foglalkoztam, azt te magad is jól tudod, hiszen akkor nem volnál barátom, de tévedni tévedhetünk én is, meg te is. Hát bizony tévedtél ezzel a szükségtelen kirohanásoddal: 1. Mert »a hamisat« egyáltalán be nem bizonyítottad, legfeljebb ferdítettél. Én a piaczi kutat vettem mindig középnek, sok okból, mit itt ismét felsorolni unalmas volna, te pedig most a Deákteret, (minap — mikor a kancsalságról beszéltél — a kis piaczot, de már egy kicsit engedtél.) A kü- lömbség álláspontunk között nem nagy, azt hiszem. Én hozzátettem, hogy a piaczhoz mennél közelebb kell annak az egyetlen iskolának lennie. Csodálkozom, hogy mikor ezt magistratus, iskolaszék, közönség, mindenki megértette; csak te nem akarod megérteni: Úgy látom te, vagy a kis hamis, Pista! Szeretnél a Gellért utczának is egy nagy iskolát, hogy ha megöregszel, ne kelljen olyan messzire gyalogolnod. Igazad van! A te szempontodból. Egyébiránt pl. egy szalvaládét lehet keresztben is, hosszában is felezeni, hát ha észak-déli irányban metszem a várost, vagyis ke’'Qsztben, akkor a metsző vonallal átmetszem a Zs^. >ér-utczai telektömböt is, ha pedig hosszában felezem a várost akkor vagy 1Ü0 lépéssel délfelé lejebbmegy a metszővonal. A hivatalos város a felosztást régen megcsinálta tü ^rendészeti s egyéb szempontból, észak-déli metszővonalnak vette a Hid—Magyar utczát, kelet-nyugati metszővonalnak a Kossuth — Felsőbányái utczát. Milyen hamis ez a város, hisz épp úgy a piacz közepére teszi a metsző pontot, mint én! 2. A mit második pont alatt mondasz, hogy legyen két iskola és az egyik legyen a te házad mellett, az mind csak stilaris gyakorlat; nem fedeztél föl semmit, mert minden gondolkozni tudó ember úgy is tudja azt, hogy ha két nagy iskola lesz, akkor közelebb kapják a gyermekek, ha négy kerületi iskola lesz, akkor még közelebb és ha nyolcz, akkor még-még közelebb és igy tovább. Csakhogy ezt az állam rég letárgyalta, ehez hozzászóltunk akkor, fájdalom hiába, ma tehát csak egy iskoláról lehet szó, ezt megváltoztatni annyit jelentene, mint a szerződést uj tortúrákon keresztül vinni egy csomó hatóságnál és 2 minisztériumnál. Ezért ment belé az iskolaszék két újabb terv tanulmányozásába, t. i abba, hogy a másik Zsellérbecsült, mert lenézte őket. Árva fiú volt, de a nagynénje minden második héten küldött neki egy nagy fazék töltött káposztát, vagy kalácsot, sült libát és pogácsát. O volt a társaság kosztadója. Egy időben az a gondolata támadt, hogy kiküldeti magát a Fidzsi- szigetekre magyar kormánybiztosnak s bennünket is magával visz földes uraknak. Veréb Zoltán városi napidijas volt és költő. O már csak úgy pótléknak került a »jó Fülöp« tanyájára. Eleinte csak bejáratos volt hozzájuk, mert olasz órákat ad Szabó Gyurkának, aki ezért hálából, ha majd az »örökséget« fölveszi, be akarta vele utazni Itáliát. Gyurkának mindig utazása tervei voltak. Páris, London, Róma, Nápoly, New-York, Bombay, Peking, Odessza és Honolulu többet forgott a száján, mint egy kiérdemült admirálisnak. A költő azért költözött hozzájuk, hogy az olasz nyelvet Gyurkával annál szorgalmasabban gyakorolhassák. Beköltözése nagy fénynyel ment végbe, dinnyeérés idején. Elöl ment egy tótlegény, aki a pakktáskát hozta. Ebben voltak a Zoltán versei, könyvei, hálóinge és végrendelete. Maga a költő hosszú szürke talárban lépdelt a teherhordó után. Kezében petroleum lámpát hozott; zsebei duzzadtak a kézelők és gallérok tömegétől; oldalán egy pár elviselt czipö függött, mely vastag czu- korspárgával volt összekötve s úgy vetve át a vállán, mint ahogy elegáns emberek a színházi látcsövet hordják szijjon. Beléptek. Elől a költő lámpával, mely fényes reggel lévén, nem kis derültséget okozott a bennlevők között. Diogenes lámpájától egyébként ez nagyon különbözött, mert ebben éjszaka se volt olaj, nem hogy nappal lehetett volna embert keresni vele. Utána jött a tót. Letette a táskát, szétnézett a konyhában, meglátta a képeket és örvendezve megszólalt IMIeii számunk: © ol<ä.a,l. Husvétkor.
