Nagybánya és Vidéke, 1905 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1905-03-05 / 10. szám
NAGYBÁNYA ES YIDEKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE IVlIEGKTlEilUEINrilv IVLUNTIDEINr ^T.^S^IRINr^N.IE3 Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt. i Az uj rendőrkapitány. Éppen ma hat hete halt meg Schönherr Antal, a városnak évtizedeken át volt főkapitánya, kinek életrajzával lapunk 4-ik számában részletesen foglalkoztunk s ime a megüresedett állás már véglegesen be van töltve. A gyors intézkedést csak helyeselni tudjuk, hiszen egy városon oly lényeges közigazgatási ág, minő a rendészet, csonka tisztikarral nem lehet el sokáig. Bizonyos az, hogy az ily kinevezések után, a mennyiben a pályázók rendszerint többen csoportosulnak, mindig lesznek elégedetlenek is és mi abból a szempontból nem bírálhatjuk a kinevezés tényét, hogy az összes pályázók közül kit illetett volna meg az állás első sorban, már csak azért sem, mert a pályázók névsorát nem is ismerjük, mi csupán azt a tényt mérlegeljük, hogy e hó 1-én dr. Komoróczy Iván kinevezése ide megérkezett és azt, hogy Komoróczy alkalmas-e kapitánynak ? És mi üdvözöljük Nagybányának legújabb fötisztviselőjét. Az ö egyéniségében, képzettségében, jellemében teljesen megbízunk, előlegezzük a bizalmat már most a jövőre s hisszük, hogy Komoróczy belépése a városi tisztikarba csak hasznára lesz Nagybányának. Nem elfogultság, nem hizelgési szándék mondatja velünk e szavakat, hiszen egyik sem volna megokolt, véleményünket arra a múltra építjük, mely már Komoróczynak háta mögött van s ez a legszebb reményekkel ketyeg cet. A polgármester a mai napra közgyűlést hirdetett, melynek egyetlen tárgya volt az uj rendőrkapitány eskütétele. Rövid volt az egész aktus, de szép és emlékezetes. A gyűlés lefolyása különben következő : Elnök : Gellért Endre. Jegyző: Égly Mihály főjegyző. Hitelesítők: Bálint Imre, km. Pap Sándor, Bay József. Hitelesítés ideje: 1905. márczius 9-én. Gellért Endre polgármester, ki az -utóbbi napokban influenzában szenvedett, bár e betegSiess! . . . Oh, szép napok, oh gyönyörű napok! Mikor a szív először vágyva dobban, Mint szellő érintésin a habok Az első meleg tavaszi napokban. Ha érzed majd az édes vágyakat, Ha szerelemre a szived kitárul: Siess ! A föld igy üdvöt egyszer ad. Siess! Szeress! a szív könnyen bezárul. Barcsai Géza. Hol a boldogság? Barátságtalan, hóviharos téli este borul a tájra, sűrű sötétségbe burkolva mindent. Ember, állat megvonul biztos menedéket keresve e szellemek éjszakájában, s ha a szél a fák száraz gályáit nem tördelné tomboló kedvében, valóban úgy tűnnék föl, mintha minden kihalt volna a földön. S a bánathegyi öreg kolostor kapuján mégis zörget valaki, bátortalanul, szinte habozva. Szerencsére azonban nem kell sokáig várnia, mert alig pár pillanat múlva a nagy folyosók tompán visszhangzanak a közeledőnek nehéz lépteitől. Az öreg barát jön ott, a kolostor kapusa, lámpással és nagy kulcsokkal kezében, ki a zörgetésre figyelmess: lett s most siet a nagy kaput kinyitni, hátha valami szegény utas kér éjjeli menedéket ebben a borzasztó éjszakában. Az ajtó kitárul, s a jóságos öreg barát megvilágítja lámpájával az idegen arczát és szeretettel bocsátja azt be a kapun; nem fél, nem remeg az ismeretlen alaktól, hiszen teste, lelke rég Istené már, egyebe úgy sincs, hát ugyan mit féltene? Amint a nehéz vas-ajtó becsapódik s a kulcs nyikorogva megfordul a zárban, még egyszer szemügyre veszi a jövevényt. Harminczség nyoma meglátszik rajta, mégis kellő nyomatékkai tartott kerekded beszéddel üdvözölte a megjelenteket, megnyitván az ülést. Majd a képviselet kimondja határozatilag, hogy a felolvasott s február 27-én kelt' főispáni átirattal kinevezett uj kapitánynak fizetését márczius 1-től kezdve folyósítja. Ezután Gellért Endre polgármester üdvözölte a képviselet és a isztikar nevében dr. Komoróczyt, a kinek eddig Szatmár megye szolgálatában kifejtett működésé garancziát nyújt a jövőre nézve. Mi, úgymond, mindnyájan meg vagyunk győződve, hogy a kapitányi állás jó kezekbe került. Kiváló képzettségét, munkakedvét teljes erővel fogja felhasználni, hogy a ren - dészetet magasabb nívóra emeljük. Örömmel látjuk őt a városi tisztviselők között, szívesen fogadjuk és neki szerencsét kívánunk. (Általános éljenzés.! Dr. Komoróczy Iván erre letette a szokásos esküt s az éljenzések csilapulta után pár szóval röviden felelt a polgármesternek, körülbelül ezen szavakkal: T. Közgyűlés! Tek. Polgármester ur! Bármily rövid volt is az eskü, melyet az imént letettem, mégis magában foglalja mindazt, a mi egy tisztviselőnek kötelessége. Én az eskünek igyekszem helyt állani, tudom, hogy nem szavakat, Ígéreteket, beszédet várnak tőlem, hanem tetteket s ezért hosszasabban nem is veszem .génvbe szives türelmüket, hanem megköszönve a polgármester urnák szívélyes szavait s a lekötelező fogadtatást, melyben engem részesíteni kegyesek voltak, engedjék meg, hogy még egyszer kijelentsem, hogy a szigorú és pontos kötelességteljesitésnek az embere vagyok és leszek. (Éljenzés.) A beszéd láthatólag kedvező benyomást tett a jelenvoltakra s utána siettek számosán üdvözölni az uj kapitányt. Maga ez akis beszéd is Komoróczynak egész lelkét élénkbe tárja s.mi a rhig tapasztaljuk nála minden dolognál az emberies jóindulatot, másrészt látjuk az erélyt is, melyre egy kapitánynak oly nagy szüksége van. Úgy hisszük, kedvére teszünk t. olvasóinknak, ha az uj kapitánynak életrajzát itt kellő részletességgel ismertetjük : Dr. Komoróczy. Iván.. 1869. január 1-én Kántor- Jánosiban, Szatmár varmegyében született. A község a mátészalkai járásban Szabolcs megye határán fekszik s kurucz virtusairól nevezetes. Atyja, Komoróczy Miklós volt főszolgabíró és várnagy, anyja: Ujfalussy Arpadin földbirtokosok ma is életben vannak. Nagyatyja, a hires Ujfalussy Miklós Szatmárvármegyének főispánja, Kővárvidéknek főkapitánya, majd Krassó-Szörény vármegyének királyi biztosa volt, remetemezői földbirtokos, a ki pár év efőtt halt meg. Komoróczy Iván elemi iskoláit szülőhelyén magánúton végezte, a főgimnázium egyes osztályait ismeretkörének bővebb gyarapítása, részint pedig a német nyelv miatt több helyen járta, igy Nagybányán, Nagykárolyban, Lőcsén stb., ez utóbbi helyen tett érettségi vizsgálatot 1886-ban. Hajlama, meg talán a családi tradiczió is a jogi pályára vitte. Szaktudományait Debreczenben, Gráczban és Budapesten végezte. Ugyancsak Budapesten tett kü- lön-külön doktorátust úgy az állam, mint a jogi tudományokból. Hivatali pályáját a vármegyénél kezdte meg és pedig úgy a mint ez jogvégzett embereknél szokás, t. i. hogy először t. aljegyző lett. Nemsokára azonban szolgabirónak választották s mint ilyen előbb Csengerben, majd Nagybányán működött. Nagybányai szolgabiráskodása idején ismerkedett meg néhai Boitner Károly bányakapitány unokájával, Boitner Ödön leányával: Adéllal, kit 1898- ban nőül vett s kivel boldog házasságban él. Két fia és egy leánykája van s családjával az ősszel ide költözött Nagybányára, tehát a kinevezés már mint nagybányai lakost érte. Már mint családos ember 1 és fél évig vezette Csengerben a főszoigabirói hivatalt s ugyanitt a legutóbbi követválasztások alkalmával a csengeri szabadelvű pártnak képviselőjelöltje is volt. Szabad idejében gazdálkodott Óvári községben fekvő kiterjedt szép birtokán, meg aztán foglalkozott az irodalommal is, igy pl. ő irta meg Szatmár vármegye szabályrendeleteinek gyűjteményét, valamint az 1886. évi községi törvény magyarázatát. Előbbi munkája ma is használatban van, utóbbi müvét, ezt a vaskos kötetet pedig a belügyminiszter megmerevedett tagjai fölmelegedtek, látszik rajta, hogy mondana valamit, de nehezen fog hozzá, mintha valami nagy, nehezen kifejezhető mondani .való nyomná a szivét. Végre hirtelen az öreg szerzeteshez fordul s igy szól hozzá; — Atyám, ne lepjék meg nagyon szavaim, de én nem megyek el innét, én itt maradok örökre, úgy érzem. Utas vagyok, szegény földi vándor; az élet vándora; a vihar elfil menekültem ide, de nem a téli éjszakának, hanem a lelkem felfordult életének vihara az, ami önökhöz jönni kényszeritett. S mig ezeket mondta, arcza kipirult, szemeiben egy csillogó könnycsepp jelent meg, s merengve bámult ki a sötét éjszakába. Gondolata, lelke messze elszállt, a múlt emlékeit keresve, gyűjtögetve össze, mig Pál atya néhány darab rőzsét tett a kialvó félben levő tűzre. — Engedje meg, jó atyám — folytatja az idegen, hogy elmondjam életem történetét. Nagyon rövid leszek, hisz történetem is rövid; közönséges, mindennapi dolog, mégis elég, óh nagyon elég arra, hogy egy érzékeny szivet, aminö az enyém, darabokra törjön, semmivé tagyen. Az élet tavaszán álltam én is egykor. Szivem, lelkem teljes-tele szép reményekkel, életkedvvel, tele ábrándokkal, tele ideálizmussal; akkor azt hittem, hogy azokat a szép terveket, ábrándokat, melyek minden ifjúnak szivét, s igy az enyémet is eltöltötték, mind megvalósíthatom az életben. Olyan voltam, mint egy erejében elbizakodott had, vezér, ki biztos győzelem reményével megy az ütközetbe. S kiléptem az élet küzdőterére, hol azokból az édes álmokból csakhamar keserű ébredés, azokból a biztató . ábrándokból szivettépö csalódás lett. Megszerettem egy fiatal lánykát. Szerettem öt, nem a mai léha fiatalság hitvány lelkületével, érzelmeivel, de tiszta, eszményi szeretettel s úgy éreztem, hogy nincs az a szív a világon, amelyik megbirná ezt a nagy, szinte fájó s mégis édes terhel, ezt a mélységes szereteted csak az enyém. Jolán is szeretett, úgy láttam, negyven év körüli férfiú az, dúlt vonásokkal, szemeiben valami különös, bánatos kifejezéssel; meglátszik rajta, hogy az élet kevés jóban részesítette, a szemeiben ott ragyogó könnycsepp azt mutatja, hogy. megismerte, mi a szenvedés, hogy bőségesen kijutott neki a boldogság után való megfeszített, de soha czélját nem érő küzdelemből, ami mindenkinek olyan közös osztályrésze e földön ; kisebb vagy nagyobb mérték- ben bár, de ott rejtőzködik az minden ember szivében. Vagy talán boldogok azok, akiknek kezében nagy hatalom van, vagy akik a pénzben, javakban könyökig dúskálnak? Talán boldogok azok, kik vig, mulatozó társaságb in töltik vágyaikat, vagy akik egyszerű, becsületes szegénységben élve megelégedetteknek látszanak? Lehet, hogy mindezek boldogoknak tűnnek föl, de tényleg nem azok, csak keresik a boldogságot. Mindegyiknek szivét, lelkét bántja valami, mindegyik hordoz valami sebet, vagy legalább karczolást bensejében, amit nem tud eltakarni, sem a drága ruha, sem jólét, sem a mosolygó, derűs arcz, s ha sokban külömböznek is az emberek, ebben az e'gyben olyan egyforma mindenki! A szelíd öreg a késői vendéget végig vezette a hosszú köfolyosón, s végre egy alacsony ajtót kinyitva kis szűk szobába lép, maga előtt bocsátva öt. Az öreg kapus czellácskája ez. Az egész berendezés végtelen egyszerűségre vall ; durva asztal, szék, kemény fekhely s régi módi öreg kandalló a szolja egész bútorzata; falát egyetlen nagy feszület ékíti. Az idegen megilletödve néz körül, látszik rajta, hogy más környezethez van szokva. Szó sem jön ajkára. Pál atya, az öreg szerzetes kezdi meg a bessédet, barátságos hangon szólítva meg vendégét, miközben kenyeret, vajat tesz eléje: »Jó Uram, egyék, tudom, hogy megéhezett, mig eljutott hozzánk. Pihenje ki jól magát az éjjel, ha reggel útját folytatni akarja !« Annyi szives jóindulattal volt ez mondva s az idegen férfiú még sem nyúl a szerény ételekhez s mikor a hidegtől
