Nagybánya és Vidéke, 1905 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1905-12-17 / 51. szám

Nagybánya, 1905. Deczember 17. 51. szám. XXXI. évfolyam. / / / TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE IIVCIECKnElILIEINriIK: 3VLIKTX)Elsr -VÁA.sAlR<lSr^:P Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztéség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt. Téli évad. A hőmérő higanya mélyen alászállott, a hegyeket, erdőket, mezőket, házakat zúzmara és hó fedi. Beköszöntött a kemény idő. Jön a téli évad az ő sajátos szokásaival, nélkülözéseivel és örömeivel. Múlt számunkban a nélkülözőkről irtunk, a jótékonyság nemes munkájára buzdí­tottunk, most tekintsük meg az örvendezőket is, szóljunk egy pár szót a mulatságokról. A nagyszálló és társainak secessiós omla­dékái ott merednek még a piacz nyugati olda­lán keleti képet kölcsönözve egész városunknak, de a múzsák már elszálltak belőlük. A zene közöttük meg nem szólal, a táncz nem gyö­nyörködtet, Thalia nem deklamál ! Ott ül sze­gény Terpszichore a bus romok felett s kö- nyeivel öntözi a hulló törmelékeket. Vájjon fog e hát Nagybánya ez idén mu­latni? Ó ne tessék félni, abból mi nem enge­dünk, megírta azt még Evlia Cselebi századok­kal ez előtt, hogy ez az »llidse« igen mulatós kedves hely. Már is beszélik, hogy lesz az ifjú­sági körnek, nőegyletnek bálja, tartanak az egy­házak, a kereskedő ifjak, iparos ifjak, az ipar- testület, a kaszinó, a polgári kör. íme elég al­kalom a búfeledésre, csak győzze a farsang ün­nepi napokkal, meg a közönség pénzzel. Ha megkérdjük, hogy hol is lesznek hát ezek a mulatságok, nem adhatunk egyéb fele­letet önmagunknak, mint hogy vagy a kaszinó­ban, vagy a polgári körben, ezek mindegyike szűk ugyan a nagybányai egész közönség be­fogadására, de hát mire valók a klikkek, a kaszt­rendszer, ezek majd segítenek rajta, hogy be­férjenek az emberek. És ez az, amitől mi félünk, hogy ez a dísz­terem nélküli állapot még inkább szét fogja ta­golni a nagybányai társadalmat, pedig már igy is százfelé huzunk. Egyik azt mondja, hogy ő a polgáriba be nem teszi a lábát, a másik, hogy ö meg a ka­Hármat Uram! elvetted mind a hármat! — Cosbuc után Révay Károly — Szegény apa! Három legény fiának Egyszerre kelle harczba mennie! Lelkén ezernyi gondok támadónak: Mi lesz vele ? ha nincs már senkije ! Nehéz a harcz! Egy pillanat az élet, Még rá se gondolsz, — s jön a végítélet! Az idő telt. Bősz harczokról beszélt A kósza hir: előre tört az Ellen ! De nemzetünk ujongva talpra kélt, S állt, mint egy erdő a pogányok ellen. Győzelmeinkről szólt a harczi kürt, S a büszke félhold véresen lediilt! Majd jött a hir: kiadták a parancsot, Jöhet haza a győztes hadsereg; S kik által küzdték ezt a hosszú harczol, Szeretteiknél hadd pihenjenek! S a falukban nap-nap után jelenték, Hogy itt is, ott is jöttek már leventék. Szegény öreg! Örömkönnyel szemében Napestig ült kis háza küszöbén; S mind oda bámult, hol az utcza végen Három fiának megjelenni kén. De csak nem jöttek! Aztán sind kezdett, Nem bírta válla a nehéz keresztet. S a mint szivében támadt gondra gond, Úgy tűnt az élet sápadt homlokárul ; De mégis várta: tán valaki mond Vigasztaló hirt három szép fiárul. Csak mikor látta, hogy ott czélt nem ér, Ment, hogy keresse: hol van a vezér ? szinóba nem megy el, inkább meghal! Mindkét felfogás teljesen jogosulatlan. Vissza kellene varázsolni azt a régi jó Nagybányát, amikor mindenki barát, kedves is­merős volt s hire járt az országban, hogy olyan társadalmi élet nincs sehol, mint nálunk. Jókai pl. egyik müvében elragadtatással kiáltott fel, hogy itt valóságos párisi élet van ! Jellemzői voltak annak a kornak a nyá­jasság, udvariasság, nemes jóindulat egymás iránt, társadalmi különbségekre való tekintet nél­kül és különösen az egyszerűség. Térjünk vissza a régi ideálokhoz, a büsz­keség és lenézés sohasem igazolt, az osztály­rendszer lejárta magát. Mily visszataszító volt pl. mikor pár év előtt valaki tánczközben nem adta kezét a másik nőnek, mert ö magasabb rangosztályhoz tartozik, vagy mikor lapunk egy régebbi szerkesztőjét ki akarták golyózni a fér­fiak a kaszinóból azért, mert ki merte Írni, hogy a tánczteremben nem illik dohányozni. Mikor egyik bál néptelen azért, mert az >uri mulatság« s a másik népes, mert az >nem úri,« az nem egészséges állapot. Értsük meg egymást, olyan időket élünk, a mikor különben is összetartásra van szükség. Szűnjék meg a klikkrendszer, a minden alapot nélkülöző büszkeség és osztályok szerint való megkülönböztetés. Törekedjünk inkább a barátságos egyet­értésre különösen mos*: ^ A diszterem úgy sem hozza össze közönségünket 1—2 évig s e miatt még jobban ki vagyunk téve annak a veszély­nek, hogy amúgy is kis társadalmunkat szétta­goljuk. A bányász zenekarok vidékünkön. E lap hasábjain sokat írtak arról, hogy Nagy­bányára kellene egv kitűnő bányászkarmester, ki zenei életünkbe uj vért és uj életet öntsön, aki nem csak dalárdát, nemcsak a templomi zenét vezesse, hanem aki városi úri zenekar szervezésével, kama­rai és más zene élvezetében részesítené a nagyérdemű közönséget. Vén hadfi jön elébe, s tőle kérdi: »Itt van-e Rád, az én kedves fiam?« Rád a legelső! A hadfi megérti, Az apa szive miért nyugtalan! S felel: »Nyugodj meg! a te fiad jól van! Plevnánál fekszik a legelső sorban L Szegény öreg! A szive tudta jól, Hogy Rád már nincsen ezen a világon! És mégis most lesújtva meghajol, Mikor valóra vált a szörnyű álom. »Rád már halott?« megint csak kérdezi; S bár százszor hallja, — mégsem hisz neki. »Átok reálok bőszült gyilkosok ! Hát György fiam, a második, mikor jön ? »Ne várj reá! Meghalt! Mint annyi sok, Ott nyugszik ő is a véres mezőkön.« »És Mircsea? az ifjú, deli, szép?« »Sniardáni völgyben lelte nyughelyét!« Többet nem szólt, csak ősz fejét Iehajtá Márvány szoborként némán mereven; Mint Krisztus, mikor lelkét elsohajtá A megváltás utolsó percziben. Lenéz a földre ; egy sirt lát kitárva, És benne fekszik holtan mind a hárma. Aztán megint csak lassan vissza indul, Remegő ajka néha felkiált; A lépcsőkön megbotlik a kintul, S nevén szólítja mind három fiát. S a mint kiér, roskadni érzi testét, Támaszt keres szegény, nehogy elessék. Nem tudta azt sem: élő vagy halott? A véghetetlen gyöngeség letörte; Önkívületben földre roskadott, S az utcza szélén ráborult a kőre. A bányász-zenekarnál sikerült a szerencsés vé­letlen által egy ilyen minden tekintetben megfelelő egyént nyerni, ebből azonban eddig a város kö- sönségére csekély haszon hárul, mert sajnos, a karmester egyébként van elfoglalva. Elég baj az, hogy igy van. Pedig a jelenlegi karmester a budapesti nemzeti zenedében, illetve akadémián, miután a katonaságnál hosszú szolgálata által az előképzettséget megszerezte, négy évet ta­nult és a vadász-kürt zenei mestere lett. E végzett­ség egyenlő az érettségi vizsgálattal műveltség tekintetében. A m. kir. operaházhoz beválasztották az első szárnykürt mesterek közzé, itt egy hónapig műkö­dött, de a próbák és előadásokon napi átlagos 10 órai játszás szervezetének nem volt megfelelő, igy beteg lett és az orvos tanácsára az operaházat el­hagyta és elhatározta, hogy karmester lesz, hozzá fogott tehát a konzervatóriumot másodszor tanulni Kolozsváron, itt a zeneszerzői szakra iratkozott és azt négy év alatt kitünően végezte Farkas Ödön kiváló magyar zenetanár és jelenlegi kolozsvári kon- servatoriumi igazgatónak keze alatt. Borsai Samu zenetanár felismerte kitűnő szor­galmát és képzettségét, maga mellé vette és kiváló gyakorlati karmesterré képezte, úgy, hogy már jobb keze lett a honvéd zenekar vezetésében és a zene­kari müvek thematikai kidolgozásában. : Itt sokkal több jövedelme volt mint Nagybá­nyán s igy nem csoda, ha az állapotokkal nincs megelégedve, csak várja, hogy egy honvédzenekari állás ürüljön vagy szerveztessék . . . mindannak daczára, hogy a napokban a bányászzenekari gyűlés véglegesítette vagy állandósította. Ha e derék karnagyot megakarják állandóan tartani, annak nincs más módja, mint állását először szabályozni kell, fizetését emelni és más szemüve­gen nézni a karmestereket, kik a bányászok neve­lésével foglalkoznak. E szervezés természetesen első sorban magától a minisztériumtól függ. A karmesternek ugyanis jelenleg annyi időt kell az irodában töltenie, mint bármelyik tisztnek, ezenkívül a zenekar vezetése is reá hárul, hol ma­rad tehát az idő a karmestereknél és művészeknél naponkint szükséges technikai gyakorlatokra, mely nélkül a jó karmesterből is rossz lesz. Délelőtt 3 óra az irodában tökéletesen elég volna. A többi időt önmaga és mások művelésére fordítsa, mert tisztviselőre kimért időt lemorzsolni és karmesternek is lenni, sok egy embertől. A kar­mesterek űzetésöket a kincstárnál két hivatás vég­Nagy lelki bu magát reá vetette, S elsápadt arczát kezébe temette. Sokáig ült ott mozdulatlanul . . . Szép nyári dél volt, az ég tiszta, fényes; A nap haladt helyet keresve túl A bérez mögött, — az éji pihenéshez. S még akkor is, mikor az est beállt: Ő ott feküdt, mint ki halálra vált. Mellette sűrűn emberek haladtak, Kocsik robajjal fölverték a port; De mikor jöttek fényes zászlóaljak, A lábdobajra föltápászkodott; S bősz jajgatással a templomra támadt: »Hármat Uram! Elvetted mind a hármai! . . Révay Károly Cosbuc fordítása. — Előszó Révay legújabb kötetéhez. — . Révay Károly, tősgyökeres magyar ember, Er­délyben született, tehát már gyermekkorában, a kis­pajtások társaságában sajátította el a románok könnyű és dallamos nyelvét, melyet hazánk keleti részein jóformán minden ember többé-kevésbbé beszél, vagy legalább is valamelyesképen ért. Meleg érdek­lődése és vonzalma e nép iránt már mint ifjút is arra bírták, hogy behatoljon a román nép múltjának és ethnikai sajátságainak tanulmányozásába; ily for­mán lassankint nemcsak megszerette, de meg is be­csülte a románságot. Az élet és foglalkozása (bánya­hivatalnok Nagyágon, Hunyad megyében), mert hisz teljesen románok lakta vidéken él, szükségképen abba az irányba terelték a férfit is, kiben finom Íz­lés és költői lélek harmonikusan egyesül, hogy tu­dását és tehetségét végleg egy czél szolgálatába sze- gődtesse: ismertetni magyar nyelven a román iro­dalom mai állását s lefordítani a jelesebb román köl­ZtyCai szármánk G oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom