Nagybánya és Vidéke, 1905 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1905-10-08 / 41. szám
Nagybánya, 1905. Október 8. — 41. szám. XXXI. évfolyam. NAGYBÁNYA ÉS YIDÉKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÖCHST IDE INT VASÁRNAP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt. ^Október 6-án. | »Megújultak a nemes magyar nemzet sebei.« Recrudescunt vulnera inclvtae gentis Hungarae! igv kezdődik II. Rákóczi Ferencz világhírű kiáltványa 1704-ben és 200 év múlva ismét elmondhatjuk, hogy megújultak a nemes magyar nemzet sebei. Fájó emlékezés nekünk a múlt, sivár küzdelem a jelen s bizonytalan sors a jövendő. Hazánk történelme korhadt fakeresztek és elnémult harangok között vezet, sőt nem egyszer vérpad, bitófák jelzik a megpihenés helyét. Ötvenhat évvel ezelőtt, azon a rémes hajnalon, mely inkább éjszakához hasonlított, egy dicső korszak határán vérbe fojtották legdrágább kincsünket: szabadságunkat. Mily szörnyű megalázás, mily rut hitsze- gés, mi igazságtalan bosszú nyilatkozott ez aljas, gyáva cselekedetben. A porba sulvtott nemzetnek nem volt elég könnyűje, nem elég jajszava, hogy gyászát elsírja, keservét elpanaszolja. A sötétség után világosság, a harcz után béke következett és mi próbáljuk az engesz- telődés szent fátyoléval betakarni nagv ha- lottainkat; feledni nem, ez rut hálátlanság, sőt honárulás volna, csak emhiteni a veszteség sulvát: ám az is lehetetlen, mert mea- megújulnak a nemes magyar nemzet sebei ismét. Rég nem érezte ennyire a magyar október hatodikénak súlyos jelentőségét, mint éppen ma. A fővárosban tenger nép gomolyog az utczán, kivonul a Kerepesi-uti temetőbe, fölkeresi az első miniszterelnök sírját, a kinek a tizenhárommal egyenlő sors jutott és azt a másik sirdombot, mely alatt a nagv hontalan nyugoszik. Mi is fekete lobogót tűzünk a házra, járjuk a gyászos templómokat, emlékezünk régiekről, hontalanokról, vértanukról. A nap sötéten kelt föl, az idő borongós. Megújultak a nemes magyar nemzet sebei . . . Lovrich László. Egyik bánatra jön a másik, csapásra újabb csapás következik. A Lovrich-családhoz tiz hónap alatt harmadszor látogatott el az enyészet angyala ' Csütörtökön délben gyorsan elterjedt a szomorú hir, hogy dr Lovrich Gyula kerületi főorvosnak régóta betegeskedett nagyobbik fia: László meghalt. A hir — fájdalom — valónak bizonyult s általános részvétet keltett mindenfelé. Tudta ugyan az egész város — mert hiszen érdeklődéssel viseltetik Lovrich Gyula és családja iránt — hogy két év óta a nehéz beteg hu szüleinél keresett gyógyulást s állapota igen-igen súlyos, a reményről rég letettek övéi is, mégis elszo- moritólag hatott a gyászhir, hogy Lovrich László nincs többé! Ott töltötte napjait az utóbbi időben többnyire már csak fekve, a Lovrichék kereszthegyi nyaralójában. Tiz-tizenkét nap óta — hogy szélhüdés érte — eszméletét veszhette s ott halt meg a regényes tusculanumban, honnan holttestét a hid-utezai házhoz szállították még csütörtökön s ott állította fel Mladeiovszky első temetkezési intézete a díszes római aczél sareofagot. A derék, tudományos, karakteres fiatal ember halála nagy veszteség úgy a családra, mint a hazára nézve s ha Lovrich László él, bizonyára még nagy szerep várt volna reá. Mind ennek vége. Az enyészet angyala megsemmisíti a legszebb reményeket is! Lovrich Lászjó 1863. junius 17-én Nagybányán született. Atyja dr Lovrich Gyula, anyja Puskás Gizella gondos nevelésben részesítették. Az elemi o-ztályokat az itteni r. kath. iskolában, a főgimnáziumot szintén Nagybányán, a minoritáknál végezte, csupán egy éven át volt idegen helyen: Beszterczén, a német nyelv tanulása végett, a II. gimnáziumban. Az érettségi vizsgálatot az 1882—ik évben tette le s a budapesti műegyetemre ment, hol a mérnöki szakot négy év alatt szép sikerrel elvégezte s 1886-ban oklevelet nyert. Tudományos ismereteinek gyarapítása végett ezután külföldre utazott Bonn-ba és Man- heim-ba a vasut-épitéshez. Az alaposan képzett fiatal embert visszajövet déli vasúthoz nevezték ki osztálymérnöknek s ilyen minőségben sokáig működött Horvátországban, Deruvárott, majd később a déli vasút igazgatósága Budára helyezte át s onnan nevezte ki a magyar állam a kereskedelmi minisztériumhoz vasúti és hajózási biztosnak. Lovrich csakhamar szép carriert csinált, műszaki tanácsos, majd vasúti és hajózási főfelügyelő lett s pontosságával, tudásával, szigorúságával, egész egyéniségével nagy tekintélyre tett szert. Ezelőtt két évvel nagyon megrendült egészsége, látszott rajta, hogy szervezete alapjában meg van támadva s a nőtlen fiatal ember, aki különben állandóan szerető testvérével L. Sándor főorvossal lakott a fővárosban, ekkor hazajött szülővárosába, hogy a hegyi levegő és a szülői gondos, szeretetteljes ápolás segítsék elő javulását. Azonban a baj már súlyos volt, sem a tudomány, sem a szeretet nem birt rajta többé segíteni. Ma délben temették a kedves halottat a város, a vidék, a messze távolból jött résztvevők könnyei és sajnálkozásai között. Mire e sorok napvilágot látnak, ott nyugszik már a szép reményekre jogosított ifjú a r. kath. temető hantjai alatt, övéi körében. Siratjuk mindnyájan korai elvesztését s őszintén óhajtjuk szüleinek, testvéreinek Istennek vigaszát a súlyos, keserűen gyászos helyzetben. A család által kiadott gyászlap igy hangzik : »A világ elmúlik s az ö gyönyörűsége, de a ki az Isten akaratát teljesiti, megmarad mindörökké.« Alólirottak mélyen megilletődött szívvel tudatják a nagyszámú rokonság nevében is, hogy a forrón szeretett fiú, gyöngéd testvér s jó rokon, Lovrich László vasúti és hajózási főfelügyelő élte 43-ik esztendejében a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után f. hó 5-én d. e. 10 órakor hossszas szenvedés után visszaadta lelkét Teremtöjének. Drága halottunk felejthetetlen leikéért f. hó 7-én d. e. 10 órakor mutatjuk be az engesztelő szentmiseáldozatot, mig földi részeit ugyanazon nap d, e. l!%\% órakor kísérjük a róm. kath, egyház szertartása szerint örök nyugalomra. Áldásunk kisérje utolsó útjában! Dr Lovrich Gyula és Puskás Gizella mint szülők. Lovrich Sándor, Csüdör Lajos és családja, Csüdör Ferencz és családja, Csüdör Béla és családja, testvérei. Lovrich Gusztáv és családja, Lovrich Judit Tersztyánszky Istvánné és családja, Hitter Győzőné Puskás Janka és családja, nagybátyja és nénéi. Október hatodikán. rad felé szomorúan Zúg-búg az ősz fuvalma, * Erdő-mező virágait, Leveleit hullatja . . . Hervadt virág, hulló levél Arról suttog, arról beszél Siró gyászszal e napon : Hős vezérek tizenhárma Hogy ment vértanú-halálra, Bitófára Aradon . . . Győzelemről győzelemre Lobogónkat ragadták, Szent zászlódat ezer éves Drága magyar szabadság! Érted hullott hősi vérük, S mártir-halál lett a bérük Az aradi Golgotán . . . De szellemük meg nem halt ott, Szabadság virága hajtott Kihullott vérük nyomán! Magyar népem, e virágot Ápolhassad, öntözzed, Az aradi vesztő-helyre Hullasd, hullasd a könnyed. Fájó könnyed minden gyöngye Harmatként hull a göröngyre, A sir hantra, mely alatt Hős vértanúid pihennek S porából a hős sziveknek Mindig uj virág fakad ! A p á r k á k. Három szép leány volt, épen úgy, mint a mytho- logiában. Sors leányai, vagy talán inkább a Végzetéi, és őket is »párkáknak« nevezték el, hogy miért? annak szomorú' története van, és még ők maguk is szomorú hasonlatosságot találtak a saját végzetük vagy sorsuk, és a mythologiai Végzet leányai közöt*:. Különben a sors papa a mindennapi életben jómódú földbirtokos volt. O maga vezette három szép leányának nevelését, mert anyjuk korán elhalt, és talán ez a férfi-nevelés is a végzet czéljait szolgálta. Az életben Clothót Lottinak, Lachesiszt Lizinek és Athro- poszt Adinak hívták, hogy még nevük is hasonlatos ■legyen a mythologia Pérkáihoz. Lotti szép, nyúlánk elegáns alak volt, komoly szépség, méltó párja vőlegényének, nagyfalvi Kiss Bélának, aki huszárhadnagy volt. Az az, ne menjünk messzire a mythologiától, Marsnak deli fia volt a völegény. A két fiatal rajongva szerette egymást, nem volt más gondolatuk egymáson kívül. Már csak egy hét kellett az esküvőig, mikor egy sétalovaglás után a hadnagyot halva hozták haza. Lova megbokrosodott és oly szerencsétlenül dobta le lovasát, hogy azonnal halva maradt. Az özvegy mennyasszony sirt, átkozódott, kétségbeesett. Hozzátartozói az őrülettől féltették, de végre mégis valahogyon megcsillapult, ám azért mégis maradt valami tétova nézés a szemében, különösen, fia katonaságról vagy huszárokról került szó, ami mindig szerencsétlen vőlegényét jutatta eszébe. Hanem soha sem beszélt menyasszonyságáról, és kerülte a társaságot, hacsak szerét tehette. Az ö végzete beteljesedett. A második lány azonközben szintén nagylányszámba ment, és mert riénje kerülte a társaságot, ö sem igen részesülhetett benne, mert jószive nem engedte, hogy nénjét otthon hagyva, egyedül vegye ki a részét az élet örömeiből. Otthon maradt hát ö is. A háznál pedig legtöbbnyire a vidék birtokosai fordultak meg, mint édes atyjának barátai, éá‘ mondjuk ki kereken, kortársai is. Hanem azért Lizinek eléggé tetszett ez a társaság, kedves, vidám, gömbölyű teremtés volt, és jól találta magát otthon. Egyszer aztán az egyik birtok gazdát cserélt,; és az uj gazda csinos és elég ifjú ember volt. Nem is mondom tovább hogy volt, Lizi és Ceresz gyermeke, hogy ismét a mythologiánál maradjunk, az ifjú föld- birtokos hamarosan megértették egymást, és rövid, nehány hét alatt jegyes párok lettek. Lampérlh Géza.
