Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-04-24 / 17. szám

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 17. szám. (2) 1904. Április 24. zas 40-es évek közepében s mi ment teljesedésbe a nagy idők lelkes fiainak forró vágyaiból. De szóljon a félszázad előtti tárczairó: Szatmármegye napkeleti részén, Marmarosmegyé- vel határos »Bányahegy« vadregényes szírt tövében terül el Felső-Bánya városa. A legrégibb s legújabb oklevelekben Civitas medii montis nevezetet visel, bizonyára a város felső végén fekvő csúcsos magas hegytől, mely a város pecsétén is szemlélhető. Nagy- Bányától mintegy egy órai távolságra körülbelül 50 öllel magasabban fekszik, mi az ember figyelmét egé­szen kikerüli. Bocsátkozzunk e város részletesb leírá­sába, minden érdektül menten, az igazság fáklyájával kezünkben fürkészszünk ki mindent, mit nevezetesnek találunk, s észrevételeinket közöljük azokkal, kiknek érdekében fekszik, vagy a kik örömmel olvassák. Nagy-Bányát a természet regényes, bájló s mint­egy varázs erővel vonzó tájékkal pazarul is ajándé­kozta meg, mit Felső-Bányának megtagadott; ámde pótlásul arany, ezüst, réz, ón s. a. t. érczekkel dús hegyeket adott, melyek a legrégibb oklevelek útmuta­tása szerint már 1346-ban nagy hasznot hajtottak a lakosoknak. Miért is kitűnő kiváltságokat és szabadal­makat nyertek majd minden uralkodóiul, nevezetesen Il-ik Lajos 1523. kelt oklevele erejénél fogva Felső- Bánya lakosait (mezei gazdaságuk csekély lévén) hogy bányáik mivelését hatalmasabban előmozdíthassák, minden adózási terhektől szabadokká tette. 1690 a város saját arany és ezüst bányáját a királynak aján­dékozta. A következő években oly virágzásba jött a bánya­művelés, hogy 1800 már 46 bányásztársulat létezett. A határban fekvő hegyek területe az 1771 itten mun­kálkodott hármas küldöttség hiteles följegyzése szerint 12,293,380 QJ-ölre terjed.*) Ezen hegyek soknemü szárnyas s vadállatokkal dúsak s néhol találtatik kő­szén is. Emlékezetre méltó a hon dicső atyjának Hunyady Jánosnak 1452 irt pecsétes oklevele, mellyben a bányák­ból járó bért (urborát) a r. c. egyháznak ajándékozta bizonyos orgonáért, mellyet itteniétében megkedvel­vén Zólyom városáb a vitt el, s melly ennek előtte nem sok évvel a dühöngő tűz áldozatja lett. E bányabér mintegy százezer p. forintra rúg jelenleg. E templom külsejéről s belsejéről Ítélvén, nem lehet következtetni, hogy ez legyen egy a leggazdagabbak közül; góth mintára épitett falai a régiség viszontagságaitól meg- rongálvák veszélylyel fenyegetik az imára egybegyűl­teket. Egy csekély földrengés, s a templom kőhalommá alakul. Terveztetik egy uj templom építése; de hogy mikor testesülend e terv, még jövendölni sem merem, sok akadályok gördülnek e tervet foganatositni kívá­nók utaiba. — Készül egy nagyszerű ref. templom. Van itt királyi ércz-olvasztó, rézhámor, s több királyi és privát éreztörő gépek. Alsóbb iskola leány és fi- gyermekek számára. — Több csinos épülettel diszes- kedik e város, csak az a kár, hogy a külcsín nagyob- bára elhanyagoltatik. Szembeötlő minden idegennek, hogy az alsóbb rendűek házai tornáczának utczai vé­gén nagy s nyitott ablak, egy vonalban a szoba vagy szobák ablakaival, áll. Ezen ablak nem maradhat el még az újonnan épitett házaknál is, mi természetesen az átmenők szemlélésére, újdonságok koholására, plety­kák szövésére, s ilyesmikre szolgál. — Az utczák ren­detlenek, girbegurbák, némelyek igen szélesek, némelyek oly keskenyek, hogy egyik kocsi a másiknak alig tér­het ki. A piacz is rendezettebb lehetne; lámpákról itt szó sincs, jóllehet a kiálló pinczegödrök, czövekek, kövek, láb- orr- nyaktöréssel fenyegetik az embert. E *) Szirmay Szatmármegye leírásából. dús város s t. ez. hatósága áldozhatna annyit a köz­jóért, hogy az illyen veszélyes helyeken legalább, lám­pák világítanának, mi a pénztárt bizonyára nem fogja kiüríteni. Nevezetességei közt méltán helyet érdemel még a jó, egészséges levegő, kellemes italu kristálytiszta források, ezek közül kiemelem a »Királyasszony« for­rását, melly 1805. Jul. 22. az itten keresztül Márama- rosba utazott, boldogult felséges nádor-ispán József cs. k. főherczegnek kedves italt nyújtott. Lakosok száma 4168-ra terjed.*) Katholikusok, reformátusok, s oláhok. Szép termetüek, kivált pedig a nőnemet a természet igen csinos alakkal áldá meg, serények, a férfiak főleg bányaműveléssel keresik élel­müket, munkaszeretök, de Bachust sem gyűlölik, ennek s a föld alatti légnek tulajdonítható, hogy nagyobbára halaványszinüek. Szépen öltözködni szeretnek, s vete­kednek a csinosságban; vallásosak, de mégis sok ferde fogalmaik vannak, előítéletektől nem tiszták s a kísértetekre is sokat adnak, különösen az úgynevezett '»bánya pásztor« létezését sokan esküvel is készek erő­síteni. A bánya pásztor mint a traditio tanítja, lélek, melly a jámbor bányászoknak arany s ezüsttel gazdag ereket az üregekben felfedezi, ellenben ki fütyölve, káromkodva lép be a bányába, annak minden szeren­cséje zárva leend, r, megrontására, elvesztésére a bánya pásztor törekedik. — Sokan még e rém ruházatának színét is magyarázgatják. Hány látott már kisértetet ! E város nemzetiségéhez hűn ragaszkodik, höl­gyei szép vonzó külsővel bírnak, ereikben magyar vér buzog, társalkodási nyelvök magyar, illyenek becses körében mulatni mennyei élvezet!! A fiatal urak némelyi­kéről ellehet mondani, mit az Életképek múlt évi egyik száma a Nagy-Bányaiakról közölt, hogy t. i. fűrész- porral élnek; némelyek simábbak s udvariasabbak is lehetnének, vannak végre derék és müveitek. — Ezen nyilatkozataimért — melyek bizony mondom őszin­ték — tudom, hogy nem neheztelendnek, hisz ember hiba nélkül nincs. — Nemzetiségüket igazolja a Casinó, melly csupán magyar könyveket tart, honunk jelesb fiainak arczképei rámába illesztve falain diszelgnek. Társaságuk fesztelen, száműzött itt a gőg, egyszóval talpra esett derék magyar ifjak! Adjon Isten sok illye- neket hazánknak Éljenek ! Miller Adolf. így ir a reformok korának lázas czikkirója. Mily meglepetve nézne körül manap, ha ismét ide kerülne az öreg Bányahegy lábához és látná, hogy óhajai nemcsak teljesedtek, de van ott már sokkal több an­nál : A pezsgő turista világ, a gyönyörű csorgok, ki­ránduló helyek, a készülő vízvezeték, villanyvilágítás, a pisztráng tenyésztés, a rendes tiszta utczák, terek magyarosan elnevezve, sőt a készülő vasút s ennek nyomában felpezsdült uj élet ... Jó Miller, ha mindezt látnád, tudom fölkiáltanál: »Eppur si muove!« Jaj! hogy halad ez a mi csigavárosunk! Bizony halad s ha kitart, még Nagybánya elé kerül egy évtized múlva. Bencsik János. *) Fényes Statisztika 1842. HETI krónika: Ilyen hétről még nem Írtam krónikát, de más sem irt. Mindenféle nyomdász, asztalos, pék, levélhordó sztrájk elbujhatik a vasutasok mozgalma, mellett. A socialismus csak jámbor kezes bárány ehhez képest. Beszünt a forgalom teljesen. Nem vesznek fel és nem adnak ki semmi árut, nem szállítanak utaso­kat, a mozdonyokban kialudt a tűz. A vasutasok leül­tek pihenni s leplezhetlen aggodalommal várják, hogy mi lesz velük. Élethalál harcz ez. Beszélik hogy egy fütőház főnököt s egy mér­nököt le is lőttek, mert nem tartott a testülettel. Nagybánya úgy lehet holnap, holnapután petró­leum nélkül marad, mert a Harácsek ezégnek érkezett petróleumot nem akarják kiadni. Egyik alföldi állomáson M.-szigetről küldött le­vágott hornyuk hevernek a wagonokban napok óta Az itt-ott elrekedt utasokat a vasutasok táp­lálják a sztrájk pénzéből. Ma reggel hire járt Bányán, hogy az egész kor­mány megbukott, lemondott mindenki. Nagy a zűrzavar, idegesség, izgatottság minden­felé. A zsibói vonal még közlekedik, mondják, hogy az is beszünteti a munkát. Hírlap nem jön, Portarturról, politikáról s ma­gáról a sztrájkról közönségünk semmit sem olvashat. Tegnap valaki hozzájutott egy kolozsvári friss újsághoz, a melyet gyalogszerrel küldtek Apahidáig s onnan jött a zsibói vonalon. Ez az újság kincseket ért, kézről-kézre járt, foszlányokká rongyolódott s úgy múlt ki az árnyékvilágból, ma már, úgy lehet, ehez sem juthatunk. Kolozsvár felé is bezárul a világ. Megdöbbentően rémes dolog ez, melyben hasz­talan keressük a vig vonásokat, nem tudunk rájok akadni. Csak baj, csak vis major, csak élethalál harcz mered felénk az egész vonalon. Ilyen hetet még nem ért meg, de ne is érjen meg soha a krónikás. A vasúti sztrájk. Az államvasutak alkalmazottai a munkát be­szüntették. A szerdai országgyűlésen az ellenzék élesen kikelt e miatt a kormány ellen, Tisza és Hi- eronymi kijelentették, hogy a vasutasok sztrájka nem egyéb, mint anarchia, s ez büntetlenül nem ma­radhat. A fővárosba érkezett 800 vasutast elfogták s a toloncz házba kisérték, este azonban ellenzéki képviselők közbenjárására szabadon bocsátották őket. A csütörtöki ülésen Tisza ezeket mondotta! Teljes lévén az anarchia, a főbünósóket már eddig is meg- keUett volna büntetni, de egyelőre eláll ettől a béke érdekében. Azonban magukra vessenek a vasutasok a következményekért. Ez a búcsúszavam ebben az ügyben. A kormány részéről Vörös államtitkár alkudo­zik a vasutasokkal, kiknek vezetőjük eddig Sarlai János volt. A vasutasok kijelentették, hogy csak akkor békülnek, ha a kormány az 1901 -iki memo­randum mindjen pontját teljesiti, ha behozza azonnal a szolgálati pragmaticát, ha senkinek bántódása nem leszen és ha a kormány rósz indulata informálóit szol­gálatból elbocsátják. Szollányi Nándor felszólította a vasúti gyűlést, hogy erre esküdjenek meg, mire az esküt letették mindnyájan. Részünkről különösnek találjuk ezt a drámai helyzetet mikor a vasutasok hivatali esküjüket nem respektálták egy másik eskü illuzorius. Sokan hi­báztatják, hogy a vasút egy kézben van, ha léteznék az észak keled, oderbergi, tiszavidéki, osztrák stb. vasút, akkor most nem volna szríjk. így nyilatkozik a kolozs­vári Kanitz Jenő. Vörös László egyedül az az ember, a ki reméli, hogy a kérdést békés utón meg fogja tudni oldani. Tisza ridegen fogadta a sztrájkolókat s katonai vona­tokat indított, korlátolt ideiglenes menetrendet adott ki. Csütörtökön reggel 9 óra 25 perczkor elindult Marchegg felé az első katona vonat s Bécsbe 19 perez késéssel érkezett, a vonaton Martx miniszteri tanácsos ült nehányad magával; a közönség nem bízik a tapasztalatlan vonatvezetésben. Végre dél felé elhangzott a kiáltás: föld! Tracy egy friss szivarra gyújtott s elővette órá­ját. Két órával elkéstünk konstatálta, s mégis többet teljesített a hajó, mint reméltem. Ez alatt a kapitány előkészületeket tétetett a partra szálláshoz. Szerencsére közvetlen a part mellett köthetett ki. A három utitárs egy kevés frissítőt vett magához, s ez alatt a matrózok az automobilt partra szállították. Carbhoy még egy nagyobb összeget adott át a kapitánynak, hogy ossza széjjel a legénység k- zt s aztán követte Tracyt, aki már az automobilon ült. E pillanatban Markham, aki épp szintén felakart szállani, nagyot kiáltott s mindketten ijedten néztek hátra. — Mi a baj Markham ? kérdezé Carbhoy. A titkár ijedten nézte a kocsi alsó részét. A fék el van törve, mondta látszólagos megdöbbenéssel. Egy pillanat alatt mindketten mellette voltak. Tényleg a fék emeltyűje alul el volt törve. — Ez keresztül huzza számításunkat, mondta Carbhoy izgatottan. Ezt nem tudjuk itten kijavitatni. — És ,ha tudnánk — felelte Tracy — akkor sem lenne időnk erre. Nem marad más hátra mint hogy fék nélkül tegyük meg az utat. — Ez már mégis egy kevéssé veszélyes lesz viszonzá Carbhoy. — Veszélyes vagy sem ! az mindegy, szólt Tracy határozottan: kénytelenek vagyunk megtenni. — Talán csak nem indul el fék nélkül Tracy ur? — szólt a titkár ijedten. — Hisz ez tiszta ön- gyilkosság lenne. Aztán a mint látta, hogy ez szó nélkül ismét elfoglalja helyét, Carbhoyhoz fordulva igy folytatta: — az Istenért csak nem vállalkozik ily veszélyes kalandra ? — Hallgasson maga gyáva! — kiáltott Tracy dühösen. — Vagy jön, vagy mulathat majd a far­kasokkal. — Üljön fel Markham — szólt a milliomos csillapitólag. — A dolgon már úgy sem lehet vál­toztatni, jobb lesz tehát, ha mennél előbb indulunk. A mint Markham látta, hogy társai el vannak határozva az ut folytatására, élénken protestálva ő is elfoglalta helyét a kocsin, mely Tracy egy nyo­mására azonnal elindult. Az ut melyen haladtak, folyton emelkedett, a kocsi azonban könnyen vette a magaslatokat. Nem­sokára aztán elérték a legmagasabb pontot, ahon­nan aztán az ut lefele vezetett. A féknélküli kocsi sebessége folyton nőtt úgy, hogy nemsokára hatvanöt kilométernyi sebességgel száguldott a lejtős utón. Markham halott halványan ült a kocsi hátsó részében s minden peezben várta az elkerülhetetlen katasztrófát. Carbhoy nyugodtan szemlélte az előtte fekvő utat. A veszély egy pillanatra * sem fosztotta meg hidegvérétől. Egyszer megpróbálta Tracyt figyel­meztetni hogy vigyázzon, ez azonban nem felelt, csak a fejét rázta. Az automobil zseniális s szolid szerkezete ki­tünően bevált. Több mind kétszáz kilométert tettek már meg midőn Carbhoy Tracyhez fordulva mondá: — hisz ön ugy,ösmeri az utat, mint a mellénye zsebeit. — Én ? egy méternyit sem ismerek — felelte Tracy De ez itt — és a balkezében levő kompaszra mu­tatott. — Vigyázz! kiáltott abban a pillanatban. A kocsi egy, az ut közepén levő gödörnek ment, mely alkalmasint az esőzés által keletkezett, egy hatalmas zökkenés s aztán fokozott gyorsaság­gal száguldott tovább. Daczára az ut nehézségeinek, az éjjeli utazás minden veszély nélkül telt el. A nap már felkelt, s még mindig akadály nélkül haladtak előre. Hirte­len az ut valamivel emelkedni kezdett s igy las­sabban haladtak. Reggeli hét órakor egy magaslatra érkeztek, ahonnan a lábuk alatt elterülő tengert pil­lantották meg. Messze a távolban a iudiánusok pri­mitiv halász kunyhói látszottak. — Az ottan, úgy látom, az ön hajója lesz Carbhoy ur — szólt Tracy újával egy hajóra mu­tatva, mely sürü füstfelhőket okádva gyorsan köze­ledett a part felé. — Igen, az, az — mondta a milliomos — és hála az égnek, hogy épp jókor jön. Lenn a völgyben erős köd kezdett emel­kedni, de Tracy nem ügyelt erre, mert a kocsi szé­dületes gyorsasággal futott le a lejtőn. — Nem tudok fékezni — szólt Tracy, a mint a köd beburkolta őket. — Jól tenné Markham ur, ha egy imát mondana. Hogy miként jutottak a ködön keresztül bale­set nélkül, az valódi csoda számba ment Carbhoy és a gyáva Markham előtt. Tracy Caleb előrehajlott testtel ült helyén s szüntelenül az előtte elterülő utat nézte. Szerencsére az ut teljesen sík volt s a kocsi akadálytalanul ha­tolt előre. Végre a köd oszladozni kezdett és az utasok ijedve vették észre, hogy egy hirtelen lejtős ut ve­zet a halász faluba Hevronba. Egy azonban nem veszté el lélekjelenetét s ez Tracy volt. Éles szemeivel fürkészte a tájat, de se­hol nem fedezett fel semmit, a mi a kocsit őrületes futásában feltartóztathatta volna. Pedig ha ez nem sikerül, úgy menthetlenül el voltak veszve. Hirtelen az ut baloldalán apró sürü bokrokat vett észre s oly gyorsan mint a gondolat arra irá­nyította kocsiját. — Vigyázz! — volt még ideje kiáltani s aztán az automobil neki ment a bokroknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom