Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-04-03 / 14. szám
(4) 1904 Április 3. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 14. szám. Vége lett a mulatságnak. Tiz perez alatt egyetlen élő lény sem volt a nagy ebédlő termében Lő- rinczen kívül, ki félig mámorosán ült egyedül az asztal mellett s fejét ráhajtotta tenyerére. Mikor az első fénysugár belopódzott a szobába, s arczára tévedt. — csöndesen fölkelt, zajtalan léptekkel átment dolgozó szobájába, nehogy a szép asszonyt fölébreszsze, s ott bezárkózott. Délfelé beállított Kovács Gábor és Pató Józsi, s mintha csak kilesték volna az alkalmas időt, hogy a szép asszony nyal ne találkozzanak, egyenesen Lő- rincz szobájába mentek. A szép Berta fejfájását gyó- gyitgatta a kert árnyas fái alatt. Alig egy félóra múlva már eltávoztak, mire Lőrincz is befogatott, s anélkül, hogy nejével beszélt volna, áthajlatott Lépesre, Baranyai Laczihoz. Még egy órát sem töltött Laczinál, már megint visszatért. Vígan fütyörészve kereste föl Bertát. — Holnap reggel eltávozom,- de meglehet, hogy már délire visszatérek! — És hova ? ha szabad tudnom ? — Gazdasági ügyek édesem! — Vigyen engem is magával! — Azt édesem, holnap éppen nem tehetem, de a héten bármely napon rendelkezésedre állok, ha valahova kirándulni óhajtanál. — Hallom a délelőtt visszajöttek a korhely nrak! — Csak Pató Józsi és Kovács Gábor voltak itt; hogyléted felől tudakozódtak. — Sárdi Pista nem volt itt? — Nem! Erre a kérdésre arcza hirtelen lángba borult. Berta nem vette észre a változást férje arczán; elmerengve nézett ki az ablakon a messze, távolba. — Ügyes ember! Legtöbbet ér mindnyájok között. — Igen! Nagyon ügyes ! — felelte Lőrincz kissé remegő hangon, de már én Baranyai Laczit szászor többre becsülöm! — Baranyait? 0 nem! Nincs benne semmi kiválóság: őt már régebben ismerem, valaha járt házunkhoz, is de előttem sehasem volt szimpatikus. — Gusztus dolga! Többet nem is beszéltek e tárgyról Ugv tetszett, mintha valami nehéz fojtó köd ereszkedett volna mindkettő lelkére, — csöndesen elhallgattak. ■rt * * Az égen látszott már a hasadó hajnal rózsás fénye; halvány derengésben úsztak a felhők, melyek alól néha kivillant a sápadó esthajnali csillag. A reggeli szellő sóhajtozva bujkált a lombok közt, s sorra fölébresztette a szendergő kis madarakat. Nemsokára éledni kezdett az erdő; a fák virágos palotáiból kihangzott a bűbájos zene, az édes csattogás s megtelt vele a levegő. A nyíló akáczok fehér fürtjei közt halk zümmögés támadt a méhek ezrével lepték el a má- moritó illatot lehelő virágokat. Az aranysárga rigó bokorról-bokorra szállt, és édes fütytyel hívogatta párját. Lassanként ragyogó fényesség ömlött el a végtelenségen. Az akácz erdőbe is betévedt az aranyos napsugár, a vágáson keresztül. E pillanatban úgy nézett ki az erdő, mint egy óriási templom, hol hirtelen a csillárok ezernyi viaszát gyújtja meg egy láthatatlan kéz. Csak az északos oldatokon volt még egy kis árnyék, hol a fiatal tölgyest befutotta a loncz; itt a buja fűszálokon, mint csillogó gyémántszemek ragyogtak az éjszakának elsírt harmat csöppjei. Heggel volt! Egy kocsi állott meg az akácz erdő szélén: Elekes Lőrincz Baranyai Laczi és a fiatal segédjegyző ; szállottak ki abból. Ugyanazon pillanatban ellenkező oldalról, egy másik kocsi robogott az erdő sarkáig, s abból Sárdi Pista, Pató Józsi, Kovács Gábor, meg- egy fiatal katonaorvos ugrottak le, s gyors léptekkel a tisztás felé siettek, A két társaság némán köszöntötte egymást. Egyetlen hang nem hallatszott, csak az erdőben csattogott egy sárga rigó édes bűvös hangon. Baranyai Laczi és Kovács Gábor kimérték a távolságot, s fölállították az ellenfeleket, aztán ők is némán elfoglalták helyeiket. És Elekes Lőrincz, ez az esetlen, egyszerű ember, kit jóságáért bárgyúnak neveztek, ki életében soha senkit megnem bántott; hideg, szenvedélvtelen arczczal állott a pisztolycső elé; megvárta mig Sárdi Pista ellőtt; a golyó füle mellett sivitott el. Akkor aztán ő is czélba vette ellenfelét s hajszálnyi pontossággal szivén lőtte. Aztán még merje valaki állítani Elekes Lő- rinczről, hogy jó ember! . . . Akárhová menjek . . . Akár hová menjek messze idegenbe, Temető jut mindig először eszembe ; A holtak országát csöndesen bejárom, S betűzöm az írást korhadó fej fákon. Ott a hol pihennek fiatal leányok. Minden sirhalomról tépek egy virágot, A mely onnan sarjadt mosolygó emlékül, Ismeretlen lányok porladó szivébül. Sok virágom van már, sok könyet elsírtam, Sok idegen lánynak a nevét fölirtam, Hogy szűz szeilemökhöz forduljak imázva, S kérjek tőlük áldást egy kicsinyke házra! A kicsinyke házban van egy drága gyermek, Koronája, éke szerető szivemnek! Hátha a jó Isten őket meghallgatja, 5 amit tőlük elvett,— mind e: egynek adja! . . FCévay Károly. HETI KRÓNIKA. Ünnepi gondolatok közt elmerengve kitekintek az ablakon s meglepetve látom, hogy szép csendesen, apró pillékben száldogál, kényelmesen esik a hó. A hangulat egészen farsangi. Igv szokott az lenni január végén, február közepén s az angyalok dunnaporozása idején zajlanak le a lenjobb bálok. Talán ez a hó is előjele a hétfői bál nagy sikerének, melyre a készülődések sok háznál az egész hetet elfoglalták. Az idő olyan mulatni való, ugv kíván még egy csat- tanós farsangi befejezést. Oda van a mi virágos, vadludas, sárga rigós szép tavaszunk. Ezelőtt 2 héttel csak úgy gágoglak a vadlibák fejünk felett s Blidáron a sárga rigó füttye üdvözölte a szerdán érkezett szarvasokat. Az idegen forgalom ugyanis nagyban emelkedett a héten nálunk. Gróf Károlyi 51 faházb in, ugyanannyi szarvast vitetett, hosszú kocsisorral, érdekes menetben! Bányán keresztül Kőbányára, (Blidár) hol szabadon eresztették a szegény állatokat az ő óriási nagy örömükre. Ezeknek a szarvait letördösték előbb s úgy tették őket skatulyába. Be jó volna, ha sok embernek is igy lehetne könnyedén letördösni a szarvait, skatulyába tenni őket. Csakhogy az emberekre más törvényünk van, még akkor is, ha szarvasok. Nagypénteken (unalmas régi ének) ismét mozgalmas heti vásár volt, a kiszenvedett üdvözítő tiszteletére, tömérdek berugásokkal, sőt tömeges verekedésekkel egybekötve. Gyönyörű kereszténység az ilyen, mely hagymát és pálinkát árul Krisztus keresztje alatt. Még lesz alkalmunk az idén Mindszent napján is gyönyörködhetni ünnepi hetivásárban s tekintettel arra, hogy ez a vásár olyan nagyszerűen sikerült, nem jó volna áldozó csütörtököt is, meg még egy pár ünnepet péntekre áthelyezni ? No de a husvét annál csendesebb, nyugalmasabb lesz, vasárnap, meg hétfőn szerencsére nem láthatunk heti vásárt, bízvást kívánhat tehát békes- séges, örvendetes husvétot kedves olvasóinknak a krónikás. Különfélék. Lapunk mai száma 8 oldal, gazdag szellemi tartalommal. Ezenkívül a »Levél« czimü beszélyünk befejező részét veszik olvasóink mellékletül. Látnivaló, hogy nem vonakodunk nagyobb áldozattól sem. hogy a t. közönség igényéit kielégítsük s igy szabad legyen ismételő kérnünk, hogy az előfizetéseket megújítani szíveskedjenek, ____ Ki nevezés. Kerekes Sándor végzett tanárt a miniszter a lugosi főgimnáziumhoz helyettes tanárrá nevezte ki. Áthelyezés. A földmivelési miniszter Pelhe Endre belépő állomási állatorvost Gyimesről, saját kérelmére Szamos-Ujvárra helyezte át. Eljegyzés. A mi kedves Szűcs pátrinknak egyik bájos leánya: Rózsika férjhez megy. Ma kaptuk az eljegyzési kártyát ékes papíron, viola szinü pecsét alatt, hogy Szűcs Gyula a Medzsidje-rend tulajdonosa, képviselőházi terembiztos nemsokára örömapává lesz. Fleishmann Oszkár huszárfőhadnagy ugyanis e napokban jegyezte el »Pátrinknak« leánykáját : Rózsikát. Hát, ehez mi — nagybányaiak — is őszintén gratulálunk s boldogságot kívánunk úgy az ifjú párnak, mint az országban egyik legnépszerűbb örömapának. Az ev. egyház teaestélye a legrokonszenvesebb érdeklődéssel találkozik. Különösen tetszik széles körben az »Eleven Újság« eszméje. Valóban ez ritka kedves műélvezetet fog nyújtani, kitűnő irók, előkelő hölgyek, mint rokonszenves pártolók szövetkeztek s a zene és színpadi technika segítségével oly pompás dolgot produkálnak, hogy az általános viharos tetszés kétségkívül elmaradhatlan lesz. Messze vidékről lesznek vendégei az estélynek, hol táncz- ban és érdekes tombolában sem lesz hiány. A héten felülfizetéseket küldtek a rendezőséghez : Fritsch Sámuel 4 K, Lipniczky Ferenczné 4 K, drMiskolczy Sándor 4 K Robelli Lajosné 10 K, Ormós Józsefné 3 K. A rendezőség mindent elkövet, hogy a közönség jól mulasson. Minden zsarolás ki van zárva. Szünóra alatt az ételeket Rumpold vendéglője szolgálja fel Italokat az egyház árul, megállapított rendes ital-árjegyzék mellett. — Figyelmeztetjük a közönséget, hogy 8 órakor pontosan jelenjék meg, mert az estély tekintet nélkül a jelenlevők számára, 8 órakor programm szerint megkezdődik. Lapunk zártakor Degenfeld Sándor gróftól 10 K. Bradofka Frigyestől 10, Lakos I. 6 K jegymegváltás érkezett. Megdöbbenve áll a Vári házaspár, nem is tudják hirtelen mi történik velők ? De az asszonyt megragadja a félelem, ezer gyanú kél lelkében egyszerre és elesve kéri az urát: „Ne — oh ne hallgass a csábításra 1 tört vetnek nekünk, hogy megsemmisítsenek. Aztán a koldushoz fordul: „Távozzál jó ember! Rossz helyt kereskedel s minket veszélybe döntesz.“ Vári egy lépést tesz a jövevény felé és nyugodt méltósággal szól : „Én nem tudom ki vagy ? nem is kérdezem. Azt sem akarom kutatni, gonosz vagy-é, igaz vagy-é f Csak arra kérlek én is, távozzál. Kalandos tervekkel ismerkedni nem akarok, mint egyszerű magyar polgár elvonultan kívánok élni, siratni titkon szegény hazámat és a magam sorsát.“ —- „De hát ellenveté a koldus — ilyen hazafira sem lehet többé számítani ?“ — Ne mondj semmit, — közbevág Vári. Akkor, mikor hivott a haza. meg tettem kötelességemet. Itt hagytam mindazokat, kik nekem kedvesek valának s életemet hoztam áldozatul hazám szabadságának védelmére, mert ezt tenni szent lelkesedéssel mindenkinek kötelessége lett volna. Százak, ezrek nem tették. A magyar sereg legnagyobb számban is alig ütötte meg a 150 ezer főt, mert nem jött önként, nem jött önfeláldozással a tömeg a haza védelmére. Nyolcz millió magyarból 150 ezer küzdött és vívta az élet-halál harezot. Bizony szomorú, • bizony szégyelni való közönség! Mi lett volna, ha félmillió elszánt harezos száll vala síkra. Bizonyára nem gyászolnának most annyi ezrek s ragyogna nemcsak a maroknyi sereg dicsősége, de fényben úsznék a magyar szabadság is. Most tegyünk le minden vérmes reméu.yröl, adjuk meg magunkat a sorsnak, talán egyszer még virradni fog s akik azt megérik, ám ürüljenek a kikelet nek. — Te lehet, hogy hírnök vagy, de ilyen hírrel, efféle tervekkel ne jöjj hozzám. A koldus felállott és susogva, hogy ő jót akart, ö jó ember, hazafi stb., eltávozott. III. Felzaklatott kedély mellett kedvetlenül telt el az este. Végre leterité sötét szőnyegét az éjszaka s nyugalomra tért a világ. Ah ! milyen nyugalom volt akkor Magyarországon. Négy fal közt a legtöbb helyen zokogó fájdalom veri fel a csendet. Alig van család, hogy siratni valója ne lenne s azt mondhatjuk, megnépesül az éjszaka az ártatlanul legyilkoltak árnyaival. E mellett éjelenként is durva poroszlók verik fel az alvókat. Az elfogatások, üldözések, kobozások napirenden vannak. Az izgalmas nap után Váry Ferencz kicsiny családja aluszik, de álmából is fel-fel riad a szegény ideges asszony, mert a koldus jelenet pillanatra sem megy ki eszéből. Egyszer egészen felriad. Úgy tetszik, mintha az udvaron nehéz léptek közelednének. Igen, úgy van, nem csalódik. Férjét költi, de már akkor hangzik a zörgetés s egy erős hang, mely mint halálharang csendül meg: »a törvény nevében nyissátok fel az ajtót!« Az asszony felsikolt, de férje megnyugtatja, hiszen mindennapi dolog ez, vele is megtörtént nem egyszer, azért be'bocsátja a zörgetőket, Fegyveres katonák tolulnak be s megtiltják a távozást mindenkinek, Váry Ferenczet pedig letartóztatják! Aztán kobozni kezdenek. A katonák mögött feltűnik egy polgár alakja gúnyos vigyorgással, kárörömmel arczán. Ez Kabola Péter, ki most előre tör s elkezd parancsolni : »hányjátok fel az ágyakat, nyissatok minden ajtót, törjétek fel a bútorokat, mert a koldus Kossuth-kém itt volt ma, együtt tanácskozott e lázadókkal.« Ezzel ö maga is lehajol s az ajtó melletti szögletből fölvesz egy papírlapot s magasan lobogtatva viszi az égő lámpa elé és harsogó hangon kiáltja; »Itt a bizonyság, az összeesküvők szervezete.« Aztán gúnyosan susogja Várynak: »Mindig azt mondták, te vagy a legderekabb ember, én melletted semmi voltam, hadd lássuk mit ér az a derékség ?« Az izgalomtól elalélt asszony meghallja a suso- gást, szemei kitágulnak, — Kabola arczára tapadnak, — úgy, hogy ez nem képes kiállani a delejes tekintetet. Lesüti álnok szemeit, de mégis fülében cseng az asz- szony rettenetes átka: »Kabola Péter ! abban verjen meg téged az igazságos Isten, a mi neked legkedvesebb és abból támadjon neked legnagyobb gyalázatod !« Ekkor már a lelki rázkódás teljesen kimerítette a gyönge nőt s eszméletlenül földre esik. Váry Ferenczet elhurczolják, pusztulást és nyomort hagyva hátra a kicsiny családi fészekben. Majd jó szomszédok félénken beszállingóznak s ápolás alá veszik a szegény beteg asszonyt. IV. Váry Ferencz feje fölött sokáig ott lebegett a halál. Börtönbe zárva, hónapokon át zaklatták, vallatták. Hasztalan mondta el a koldussal való jelenetet, úgy, a mint az valóban megtörtént, nem hittek neki. Kabola Péter volt ellene a koronatanú, ki ocs- mány leikével kémül szegődött az idegen hatalomhoz, mert pénz, — pénz, vagyon s e mellett bosszú lett életének egyedüli czélja, minden törekvésének' rugója. Az irat, mit a koldus szándékosan dobott a szegletbe, hatalmas bizonyíték volt Váry ellen s minden védekezés daczára julius közepén kimondták rá az Ítéletet összeesküvés és felségsértés miatt. Az ítéletben benfoglaltatott minden vagyonának
