Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-07 / 6. szám
(2) 1904. Február 7. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE. 6. szám. egyházmegyei kiküldöttek elnöklete mellett egyhangúlag. Csanálosy György örökébe jött, a ki innen 'Nagypaládra távozott. Mint debreczeni püspöki káplánt hívták meg ide épp úgy, mint jelenlegi utódját, Soltész Elemért. 1873. április 27-én tartotta itt beköszönő beszédét igen nagy sikerrel s ugyanaz nap keresztelte meg az első gyermeket Nagybányán, Kenyeres János kőmives fiát, Györgyöt. Hivatalát 1886. szeptember 19-ig vezette itt, 1886. szeptember 19-én tartotta búcsúbeszédét, a hívek nagy sajnálkozására. Sok tisztesség érte azóta a kisújszállási tekintélyes gyülekezetben, egyházmegyei tanügyi bizottsági elnök lett, tanácsbiró, gimn. igazgató-tanácselnök, stb. de városunk iránt való szeretetét mindvégig megtartotta és sokszor vágyott, sőt el is jött ide, hosszabb időre. Most derék fia, dr Gulyás Lajos épen jegyben jár s az apai öröm legszebb idejében szólott közbe a gyászos halál. Mennyire szerette Nagybányát, mutatja az is, hogy halálos ágyán meghagyta, hogy abban a díszes palástban temessék el, melyet a nagybányai nők ajándékoztak neki. Mindössze két hétig volt beteg, de igen sokat szenvedett, bélrákban halt el. Mindvégig öntudatánál volt s nyugodtan fogadta a halált. Nagybányáról Soltész Elemér és Révész János Kisújszállásra utaztak a csütörtök délutáni vonattal s koszorút helyeztek a ref. egyház és a város társadalmának nevében koporsójára. Temetésén a Heves-Nagykunsági papság nagyszámmal vett részt. 12 palástos lelkész végezte a szertartást. György Lajos egyházmegyei főjegyző tartotta a beszédet a díszes nagy tem- plombán, mely zsuffolásig megtelt kunsági néppel. Végtelen kocsisor kisérte ki a megsiratott; kedves halottat a temetőbe, hol Török Imre kunhegyesi lelkész búcsúztatta el a halottat s Harsányi Pál debreczeni senior beszélt az ifjúság nevében a theol. önképzőkör megalapítója és elnöke felett. A helybeli gymn. ifjúság igen szép gyászdalokat énekelt. - A koporsó el volt halmozva díszes koszorúkkal. Egész virágerdő borította a gyászkocsit. Most már ott nyugszik az alföld nemzetfentartó drága hantjai alatt, kies helyen, terebélyes fák között. Sírjától pár lépésnyire ott forog csendesen a szélmalom terjedelmes vitorlája, elringatva, elanda- litva az embert! Szép volt pályafutása! Tiszta, munkával, örömmel teljes, sírjába ezerek áldása követi. Áldott legyen emlékezete az igaz embernek közöttünk! A család gyászjelentése igy hangzik : »Megtört szivünk mély fájdalmával jelentjük a nagyszámú rokonság nevében is, hogy a drága jó férj, felejthetetlen édes atya és szeretett rokon, Gulyás Lajos kisújszállási ev. ref. lelkész, egyházmegyei tanügyi bizottsági elnök és tanácsbiró, főgymn. igazgatótanácsi elnök, életének 6 Hik, boldog házasságának 31-ik, lelkipásztorkodásának 33-ik évében, több mint két heti súlyos szenvedés után ma reggel elhunyt. Kedves halottunk földi részei 1904. február 5-án d. u. 2 órakor fognak a templomban és a sírnál tartandó ima után a siri nyugalomnak átadatni. Kisújszállás, 1904. február 3. v^zv. Gulyás Lajosné Vetéssy Róza, dr Gulyás Lajos és jegyese, Horváth Melanie. Áldott volt élete, áldott legyen emlékezete.« HETI KRÓNIKA. Nagyon sok gyűlés volt múlt vasárnap. A gazdasági egyesület, takarék, kaszinó, dalárda, mind e napon gyülésezett kisebb-nagyobb érdeklődés mellett. A sok közül talán legszembeszökőbb a dalegyesületi gyűlés volt. Eddig azt hitte az ember, hogy a dalárda jelszava : a dal, a dal, a dal, hogy csak a zenéért, a nótáért élnek, halnak. Most belátjuk, hogy tévedtünk, a dalárda egy Moloch, a mely minden évben megeszik egy-két embert. Most mindössze az alelnö- köt, titkárt, ügyészt, és egyik választmányi tagot Ítélte halálra és le is szavazott szépen, azonban tévedés történt a dologban, 3 pártoló helyett csak 2 került a névsorba, e miatt az alapszabályok szellemében az elnök kénytelen volt uj választást elrendelni. Mikor jó dolga van az embernek, akkor szokott rapszodikus lenni. A dalárda is szerzett a múlt éven pianinót, tárogatót, tekintélyes zászló alapot gyűjtött s nehány száz korona maradványnyal zárta az évet. Ilyenkor örömében okvetlenül kell hogy valami furcsát csináljon a magyar ember. Furcsának, elég furcsa, már most milyen földönfutókká lesznek azok a szegény halálra Ítélt emberek, az elnök elveszíti nagy tantiemét, a titkár töméntelen fizetését s mindannyian az elkeseredésig károsultak, gondolhatná a nyájas olvasó, pedig károsult egyedül a dalárda, melyben a minden évi tüzes választások igen alkalmasak a békét és biztos haladást megbolygatni. A választmány megkisérlette ezt reparálni, a megtörténtet azonban meg nem történtté változtatni többé nem lehet. Valamintségesen nem tudunk változtatni az időjáráson, mely megelőzte korát s jégtörő Mátyást már is kikaczagja, mert az öregnek nem lesz mit törnie. Valóban nem farsangi, hanem böjti hangulat s a kormos naptalan napok folyamán szomorú hirt, fekete szegélyű levélkét hozott a gyorsposta. Nagybányának egv jó embere búcsúzott el. Megint kevesebb egygyel a régi gárda. Fekete zászlók, harangkongás tetézték a gyászhangulatot. Temetjük egymást! Némuljon el a bánat, irányozzuk gondolatainkat más felé. Kálvinista bál lesz ma este 100 terítékkel, muzsika szóval, vig tánczczal, Sokadalom, melynek a nagy terem falait kijebb kellene tolni, ha lehetne. De már oda elmegyünk! mondja a közvélemény és a krónikás. Különfélék. Meszlényi Gyula püspök a szatmári római kath. elemi iskolák fentartására 200,000 korona alapítványt tett. Uj tanár. Thurzó Ferencz tanárjelölt a földrajzból és történelemből a tanári szakvizsgát január hó 25-, 26. és 28-án jó sikerrel letette. A »Teleki Kör« alapszabályainak kidolgozása a héten kezdetét vette, a bizottság körülbelül a munkának egyharmadával készen van s nemsokára közölni fogja az egész tervezetet Teleki Géza gróffal, a ki szintén tagja a bizottságnak. A nagybányai dalegyesület jan. 31-iki közgyűlésén Szentkirályi József titkár az egyesület múlt évi működéséről a következő érdekes jelentést terjesztette be: — Egyesületünknak a múlt év végén volt illetve ez idő szerint van 74 pártoló és 26 működő tagja. Egyesületünk pártoló és működő tagjai az alapszabályokban biztosított jogaikat az 1903. év január hó 11-én tartott évi rendes közgyűlésen gyakorolták. Az egyesület ügyeinek vezetésére hivatott választmány pedig február hó 12-én, márczius hó 28-án, április hó 18-án, junius hó 6-án, julius 20-án és deczember hó 5-én tartott ülésein teljesítette az alapszabályokban reárótt kötelességét. Dalestélyt rendezett 1903. február 7-én a Nagyvendéglő dísztermében, ^pr. 13-án a Casinó egyesületben. Jun. 1-én a Polgári Olvasókörben. Julius 11-én a Nagyvendéglő dísztermében. Okt. 10-én a Polgári Olvasókörben. Decz. 31-én a Polgári Olvasókörben. Működött még dalegyesületünk 1903. év márczius bó 15-én a Főtéren, a szabadságharcz emlékének évfordulóján tartott hazafias ünnepélyen, valamint az 1903. év augusztus 30-án Nagybánya sz. kir. r. t. város képviselőtestülete által II. Rákóczy Ferencz dicsőséges szabadságharczának kétszázados évfordu lóján tartott díszközgyűlés keretében rendezett ünnepségen. Egyesületünk pártoló tagjainak sorából töröltünk 10-et, lemondás miatt 7-et, a városból eltávozott 2. elhalt l. Az elmúlt évben egyesületünk igen szép és értékes tárogató birtokába jutott. Ezen tárogatónak beszerzése főleg Bálint Imre erdőtanácsos ur, egyesületünk buzgó s lelkes választmányi tagjának érdeme, ki az eszmét az 1903. év október hó 10-én a Polgári Olvasókörben rendezett kuruez estélyen megpendítette s a gyűjtést megindította s ezért mind ő és mind azok, kik adományaikkal a tárogató beszerzéséhez hozzájárultak, fogadják leg- hálásabb köszönetünket Dalegyesületünk működő tagjainak egyleti életében az elmúlt esztendő rég óhajtott vágyukat valósította meg az által, hogy egy kitűnő pianinót szerezhettünk be, szakértők által megbecsülve, igen méltányos árban, melynek igénybe vételével fáradságos ének tanulásunk rendkívül megkönnyítve lesz. Ugyan ilyen örvendetes haladásról vagyunk szerencsések jelentést tenni a mélyen tisztelt közgyűléshez a beszerzendő egyesületi zászlónk költségeinek fedezésére megindított gyűjtés eredményéről, mely gyűjtésűnk összege a mai napig 519 K 17 fillért tesz. Végül nem mulaszthatjuk el, hogy azoknak a tisztviselőknek, választmányi tagoknak, kik alapszabályaink értelmében önzetlenül teljesitik hivatalos kötelességüket; azoknak a működő tagoknak, kik áldozatot hoznak ide- jökből, kényelmökböl csakhogy a magyar dalmüvé- szet lobogóját emelni segítsék; azoknak a pártoló tagoknak, kik anyagilag mozdítják elő ügyeinket, valamint Egly Mihály és Révész János uraknak, mint a helyben megjelenő hetilapok szerkesztőinek, szobába, gyorsan ölébe vette a kis Palikát, szenvedélyesen szorította szivéhez és csókjaival halmozta el, miközben gyöngéden suttogta: — O, én édes-édes drága gyermekem! A szép gyermek bánatos mosolylyal nézett apjára, s csöndes komoly hangon szólt: — Édes apa szereti a nyomorék Palikát ? Mintha a szivébe markolt volna egy durva kéz! Kálozdy szemeit könny futotta be s csak annyit tudott szólani: — 0! A dada aszott, sovány kezeivel törölgette aláhulló könnyeit, s a szegény gyermek lecsüngő nyomorék lábait csókolgatta fonnyadt ajkaival ........... Kálo zdy sietve utazott föl a fővárosba, a kis Palika elhelyezése iránt már előbb intézkedett ugyan, de mindig halogatta, mert fájó szive nem tudott megválni a bájos arczu, szerencsétlen gyermektől. Ő véghetetlenül szerelte Palikát. Falán éppen azért, mert oly szerencsétlen volt. De most, miután az anya szivéből a mély gyűlölet lángját látta föllobbanni, elhatározta, hogy elviszi a háztól. Hátba az orvosi tudomány segíthet még rajta ? Minél közelebb ért az intézethez, annál nagyobb reménység táplálta lelkét. Szinte látta is már képzeletben Palikát ép, egyenes lábakkal járni, szaladgálni. Valami oly rendkívüli lázas öröm szállott szivébe, hogy mikor az intézet igazgatója, a hírneves orvos biztató szavakat mondott neki, nem volt képes magán uralkodni, hangos zokogásban tört ki. A kis Palika összezsugorodott lábakkal ült egy karosszékben, s okos figyelemmel hallgatta az orvos magyarázatát, mikor édes apja zokogásra fakadt, tágra nyitotta nagy kék szemeit s korához szokatlan komolysággal szólt: — Ne sírj apa! Palika is huszár lesz, ha majd meggyógyul! Hosszasan szivéhez szorítva tartotta a bájos gyermeket, aztán elvált tőle. Az orvos megígérte, hogy minden héten értesíteni fogja őt a gyermek állapotáról, sőt Palika is fog Írni egy-egy sort az édes tatának. Nehéz szívvel indult Kálozdy hazafelé. A vasúton egy kis oldal fülkébe húzódott, hogy teljesen egyedül legyen, hogy embert se lásson. Lelki szemei előtt elvonultak az élet letűnt évei ; visszagondolt a 10 év előtti eseményekre. Mily rajongóan szerette ő nejét, ki a megye első emberének, a főispánnak legszebb leánya volt. Akkor még nem látta, nem ismerte fel a szép leányban a hiú tetszeni vágyó nőt, a lelketlen asszonyt, ki képes nyomorékká tenni a mellében fejlődő életet, csak azért, hogy plasztikus szép alakját fitogtathassa a világ előtt. Tagadhatatlan, ő most is szerette még a szép asszonyt, de ha rágondolt a nyomorék gyermekre, oly ádáz düh, mondhatni gyűlölet szállotta meg lelkét, hogy képes lett volna összeszoritolt hatalmas öklével durván leütni azt az asszonyt. De ez az indulat csak pár pillanatig tartott; egyszerre csak maga elé képzelte az ép lábú kis Palikát, a mint az mosolyogva szalad eléje, s átöleli az édes apa nyakát. Langyos sugár áradt szét lelkében e gondolatra, előbbi vad érzése letűnt nyomtalanul, mint csöndes éjszakán a hulló csillag. November vége felé járt már az idő. Künn szelíd őszi verőfény öntötte el a tájat; még nem kezdődtek el az erdőbontó, sivitó szelek, csak itt-ott csillogtak az árnyékos helyeken az első dér ezüstös pelyhei. Kinézett a rohanó kocsi ablakán, észre sem vette a haladó időt; a vidék már ismerős volt,'látta hogy nemsokára haza érkezik. Éppen akkor ért a vonat az állomásra, mikor az őszi nap hirtelen alá- hanyatlotl a hegyek mögött egy vértengerbe. Az állomáson Boros uram az öreg gazdatiszt várta. — Nós, mi újság? — kérdezte a szótlanul álló Borostól. — Nincs semmi különös nagyságos uram, minden rendjében van, csak a kis Pista urfi gyöngélkedik, a torka fáj szegénykének, azt mondják, hogy be kellene ójtani, vagy tán már be is ójtotla a doktor. — Hajts! — kiáltott Kálozdy a kocsisra — gyorsan ha belepusztulnak is lovaim! Istenem! Istenem ! hát már ezt is el kell veszítenem! Kétségbeesetten vetette magát a kocsiba. Tudta ő jól, hogy mit jelent az, mikor a gyermeket be kell oltani. Az a szörnyű járvány, az a leselkedő gonosz ellenség, a gyermekek halálos ellensége a difteritisz ragadta karjaiba második fiát, az elkényeztetett Pistikét. Mikor a faluba érkezett, már húzták a toronyban a kis lélekharangot. Az öreg Boros alig tudta fölvezetni a kastélyba a támolvgó Iíálozdyt. Ott feküdt a drága gyermek a hófehér vánkosok közt életlenül; arczán a halál keze simított végig. A kis ólomkatonák, az ő kedves huszárjai szétszórva hevertek mellette a takarón, mintha egy kegyetlen háború dúlta volna fel az egész ezredet. Az ágy mellett leroskadva térdelt a szép asszony s mikor férje belépett. egy sikoltással önkívületien esett végig a puha szőnyegen. Az öreg dada fénytelen, száraz szemekkel állott az ágy mellett, egyetlen hang sem jött ajkaira, csak lassan oda vánszorgott a félőrült Káloz- dyhoz, átölelte annak reszkető lábait s fonnyadt ar- czához szorította. Csak nagy későre tudott pár szót rebegni: — A Palika meg van mentve! O, a Palika meg van mentve. Igen! A mindenható bölcsessége eltávolította a szegény nyomorék gyermeket a halálos veszedelemből, ha apja el nem viszi, úgy most két kis kopor- ! sót vinnének ki a kálozdi csöndes temetőbe. Szomorú, sivár napok köszöntötttek be a Ká- j lozdy Kastélyba. Gyász, kétségbeesés hangja verte föl időnként a halotti csöndet. Kálozdyné, az egykor j hires szép asszony úgy megváltozott, mintha egv rom lett volna. Naphosszat elült egy helyben mozdulatla-
